A Velencei Konferencián (most nyáron) történt, hogy az egyik meghívott előadó azt találta mondani (nem az előadáson, hanem egy fórumon, egy vitán), hogy hiszen már mindannyiunk számára nyilvánvalóvá vált, hogy az 1989-es változások csak rosszat hoztak.
Én akkor még nem voltam ott (bárhogy is siettem, nem értem még oda), így hát nem hallottam, hogy pontosan milyen szavakkal hangzott el ez az egész, de ahogy a többiek elbeszéléséből kivettem, ez volt a lényege, hogy a résztvevő, tanácskozó fiataloknak tulajdonképpen azt akarta kinyilatkoztatni, hogy ha manapság a közélet bármelyik területén változást akarnak kiharcolni, akkor nem kellene, illetőleg nem szabadna az 1989-es rendszerváltókra, mint elődökre hivatkozni. Mindezt ráadásul nagyon magas lóról, kioktató, pökhendi hangnemben. A mondatot nagy felzúdulás követte, és este a szokásos kerekasztal-beszélgetésen újra megvitattuk. (Addigra én is odaértem, viszont az illető előadó már elment.) Elsődlegesen mindenkit a megállapítás lekezelő hangneme és cinizmusa háborított fel, amihez nem tudtam hozzászólni, mert nem hallottam. De a tartalmi részekről is határozottan lesújtó véleményem volt, és ezt el is mondtam.
Végül is kiderült, hogy közöttünk, fiatal tanácskozók között tulajdonképpen konszenzus van abban, hogy igen is minden magyar felszabadító, előremutató, (ha lehetne még ezt a kifejezést használni, azt mondanám: haladó, illetve progresszív) mozgalmat és fontos embert figyelnünk kell, és beszélnünk kell róluk, akik beleillenek az újat, jobbat, jóindulatú változást akarók hagyományának képébe. A ’80-as évek ellenzékét ugyanúgy tisztelnünk kell bátorságukért és szókimondásukért, mint az őket megelőző forradalmárokat és szabadságharcosokat.
1989-ben pozitív és előremutató változások kezdődtek. Hogy ebből aztán nem egy olyan rendszer lett, ami esetleg lehetett volna az szomorú, de ennek kapcsán nem mondhatjuk azt, hogy akkor az előző elavult, elkorhadt és sok területen működésképtelen rendszert nem kellett volna lebontani.
Ugyanez igaz 1956-ra is. Minden forradalomnak, társadalmi mozgolódásnak megvannak a maga igazi, önfeláldozó és elszánt, közösségi összefogásban is hívő hősei, akikre érdemes hivatkozni és felnézni. És minden mozgalomnak megvan a „salakja” is avagy a lumpen elemei, avagy a szennye. Külön kell a kettőt választani. Lehet, hogy nem is azok cseszték el a demokratikus rendszert, akik a ’80-as években olyan elszántan harcoltak a létrehozásáért, akciókkal, szamizdat-kiadványokkal, titkos nyomdákkal, petíciókkal, tüntetésekkel. Ha meg igen, akkor viszont akkori és mai tevékenységüket külön kell választani. Valószínű, hogy 1956-ban sem ugyanazok voltak, akik a kissé felszabadultabb légkörben a sajtó, a közgazdaság és a történészek feladatairól vitatkoztak (illetve akik október 23-án a polákokkal szimpatizálva utcára vonultak) mint akik napokkal később boltokat törtek fel és embereket lincseltek meg. Ha mégis, két tevékenységüket külön kell választani. (Harcban egyébként még a lumpen elemek is viselkedhetnek bátran, lehetnek belőlük hősi halottak is, de ez legfeljebb árnyalja a róluk alkotott képet, civilek lemészárlását nem indokolja.)
A mai hatalom embereinek magja például kétféleképpen indokolja mai korlátlan hatalmát: egyrészt azzal, hogy ők a ’80-as években megszenvedtek a régi rendszer lebontásáért, és sokat kockáztattak. Másrészt azzal, hogy ami 1989-1990-ben létrejött, az egy korcs, torz, rossz rendszer volt, el sem kellett volna kezdeni, de majd ők. A kettő között mintha kicsit ellentmondás lenne.
A reakciósság felé az első lépés mindig a rendvédelem szakadatlan emlegetése. (Kivéve amikor tényleg veszélyben van a rend.) Gondoljunk bele, hogy Rákosi jobbkeze, Hollós Ervin (aki tévedhetetlen szentként tisztelte vezérét) 1956 után nagyrészt azzal töltötte az idejét, hogy kikutassa, milyen ronda dolgokat követett el a forradalom salakja 1956-ban. Annál hatékonyabban söpörhette szőnyeg alá a saját szégyenletes szervilizmusát, és mindazokat a gyalázatos dolgokat, amikhez lelkesen asszisztált. És bár a mai rendszert nem akarom Rákosiéhoz hasonlítani, de az ilyen Hollós Ervin-típusú figurái a mai rendszernek is megvannak.
Az az ember, aki a Velencei Konferencia fórumán előttünk 1989-et szidta, gondolatilag csak egy lépésre volt attól, aki hívatlanul arra járva beszólt nekünk, hogy minek tanácskozik itt az ifjúság, amikor a bölcs vezérek úgyis irányt mutatnak nekünk.
Abból tehát, hogy 1956-ban történtek lincselések is, nem helyes (de legalábbis nem szerencsés) azt a következtetést levonni, hogy akkor már október 23-án sem kellett volna az utcára menni, helyesebb lett volna otthon malmozgatni, Lengyelországban meg történjen akármi, nem tartozik ránk. Innen már csak egy lépés azt állítani, hogy a Petőfi Kör vitáira sem lett volna szükség, aztán szépen eljuthatunk logikailag odáig, hogy akár maradhatott volna a Rákosi-rendszer is. Hát nem!
Abból, hogy az 1990-es és a 2000-es-2010-es években félrecsúsztak a dolgok, nem helyes (de legalábbis szerencsétlen) azt a következtetést levonni, hogy akkor 1989-ben nem is kellett volna lebontani az államszocialista rendszert. Képzeljük el, mi lenne, ha Európában megint egyedül maradtunk volna, mint egy rég elavult korhadt szisztéma utolsó bástyája!
És végül: manapság se akarjon minket senki azzal visszatartani akár a demonstrálástól, akár a tanácskozástól, vitáktól vagy a performanszoktól, hogy ne hőzöngjünk, csak rendbontást okozunk, miért nem jó az úgy, majd félrecsúszik. Azért volt, 1956 és 1989, hogy tanuljunk is belőlük, és legközelebb ne engedjük félrecsúszni a dolgokat.
Ígérem:
„Legközelebb odafigyelünk…”
Ja, és még valami:
Szörényi Levente – Bródy János:
Ha nem hiszed, hogy érdemes
miért kezdted el
Ha nem hiszed, hogy sikerül
mért vállaltad fel
Ha nem hiszed, hogy megéri
a fáradságodat
A korlátok közt mért keresnél
mindig kiutat
Ha nem hiszed, hogy érdemes
mért indultál el
Ha nem hiszed, hogy sikerül
mért nem adtad fel
Ha nem hiszed, hogy megéri
a szenvedéseket
Mért nem dobod el magadtól
ezt az életet
Nem lehet, nem lehet
értsétek meg, nem lehet
Hit nélkül sem alkotni
sem élni nem lehet
Ha nem hiszed, hogy érdemes
mért mozdul kezed
Ha nem hiszed, hogy sikerül
magad vagy ellened
Ha nem hiszed, hogy megéri
hunyd le a szemed
És fordulj el, vagy fordulj fel
hogy eltemessenek
Nem lehet, nem lehet
értsétek meg, nem lehet
Hit nélkül sem alkotni
sem élni nem lehet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése