Idézőjel (Táncházmozgalom)

A Táncháztalálkozó alkalmából szeretnék megosztani veletek egy kis összeállítást. Idézetek, gondolatok, amelyek köthetők a Táncházmozgalomhoz illetve annak szellemiségéhez. Figyelem! Nem a feltétel nélküli dicséret volt a célom. Egyszerűen egy körképet akarok adni arról, szerintem milyen elvek mentén szerveződött ez a mi Mozgalmunk, és milyen kérdéseket vethet fel esetleg. A vélemények néha jól kiegészítik egymást néha egymással is vitatkoznak. Én most nem foglalok állást közöttük (már csak azért sem, mert szerintem nem is zárják ki egymást, akkor sem, ha vitatkoznak), de biztatok mindenkit, hogy olvassátok el az eredeti írásokat is. Hátha ti egész mást fogtok érdekesnek találni belőle, mint én.

(Rajz: Kutas Gyula)

„A néptánc-mozgalmat akkor és ott indítják, ahol a néptánc már kezd feledésbe merülni.”
(Vitányi Iván: A magyar néptáncmozgalom története 1948-ig)

„Mint ma mindenütt, itt is, mihelyt az érdeklődés valami iránt megszűnőben van, elkezdenek róla nyilvánosan és nagy hangon beszélni, elkezdik tanítani, elkezdenek róla írni, éspedig a kapcsolat minél visszavonhatatlanabbul szakadt el, a magasztaló szavak annál súlyosabbak, az oktató hang annál szigorúbb, a róluk megjelent könyvek annál vastagabbak és számuk annál nagyobb. (…)
Vajon az eszme hirdetése nem annál hangosabb, minél sötétebb a mögötte álló bűntudat? Vajon nem a hitetlenség, ami ezeket a gondolatokat fenntartja? (…)
Mi lehet az oka, hogy amilyen mértékben valami elhal, tiszteletét annál fokozottabb mértékben teszik kötelezővé?”
(Hamvas Béla: Kényelmetlen közkérdések)

„A három nagy társadalmi réteg hiánytalan összefogása csak közösségi szellemi létben lehet maradandó. (…) Összetartó szellemre tehát mindenképpen szükségünk van. Erre pedig legalkalmasabb, ha mind a három réteg alapjaiban azonos kultúrforrásokból táplálkozik. Ezt úgy látjuk megoldhatónak, hogy a valóságos európai kultúra forrásai mellett a magyar népi kultúra forrásaiból is mindannyian merítünk.”
(Muharay Elemér: Népi kultúra, közösségi kultúra. Beszéd az 1943-as Szárszói Konferencián.)

„Nem az urakat és polgárokat, még csak nem is a munkásokat és az értelmiségieket, legkevésbé pedig a külföldi bámészkodókat akarjuk mi szórakoztatni, hanem a saját művészetünkben a saját életünket akarjuk élni, a saját természetünket, a saját ízlésünket, a saját örömünket és jókedvünket akarjuk kifejezni. (…)
Az országos szabadművelődés központi feladatává kell tenni a népi kultúra nem produkciós, hanem társas művelését. (…)
A világért sem szabad mokánybercis kultúrszemléletet erőltetni: ide kell hozni a nagyvilágból is mindent, ami jó, ami nemes és amit érdemes. (…)
Az élet és a változó igények sokkal bonyolultabb képet adnak, mint amit a népkultúra rajongója, elméleti rajongója elképzelni tud, de annyit mégis el kell érnünk, hogy a népünk ismerje, élje és szeresse a magáét, a lelkéből fakadót, a természetéből valót.”
(Veres Péter: Magyar megmaradás)

„Nem volt reális az az elképzelés, amely a népi kultúrához (…) a népművészet megismeréséhez azt az illúziót fűzte, hogy abban fog magára találni az egész magyarság, ebben olvad majd össze a kultúra közösségévé. Ez a szemlélet hajlandó volt a társadalom legalapvetőbb problémáit háttérbe szorítani, és a népi kultúra közkinccsé tételében találni meg a legdöntőbb feladatot.”
(Vitányi Iván: A magyar néptáncmozgalom története 1948-ig)

„Ha azonban egyszer felismertük, hogy a parasztállapot úgy, ahogyan történetileg kialakult, társadalom alatti, szolgálatra szorított, a termelés és a munka kötöttségeiből semmi kitekintést nem engedő állapot, akkor a parasztkultúra összes jelenségeivel szemben is először azt a kérdést kell felvetnünk, hogy vajon nincsenek-e ehhez az életformához elválaszthatatlanul hozzákapcsolva.(…)
Tudni kell, hogy a központi kérdés nem a parasztkultúra fenntartása, hanem a parasztság teljes mértékű emberi felemelkedése. Ha akad valaki, aki ennek a felemelkedésnek a mozgatójává teszi a parasztkultúra egyes javainak a magas kultúra szintjére való emelését, ez nagyon örvendetes dolog; ha mások arra igyekeznek, hogy a parasztkultúra alkotásait a felemelkedés rázkódtatásaitól megkímélve az utókor számára megőrizzék, ehhez joguk van, de aki a felemelkedést a parasztkultúra megőrzése érdekében közvetve vagy közvetlenül akárcsak egy nappal is késleltetni akarja, az ellenség!(…)
A parasztkultúra megbecsülésének egyetlen igazi forrása az a meggyőződés, hogy annak alkotásai szépek, nem pedig az, hogy kötelezőek.”
(Bibó István: A Nemzeti Parasztpárt jellemzése. Parasztpárt és parasztkultúra c. fejezet)

Folklorizmus: „Amikor a parasztság tradicionális folklórjának elemeit, motívumait, alkotásait nem az eredeti esztétikai-társadalmi környezetben használják fel, azaz a tradicionális kultúra egészének vagy bármely elemének eredetitől eltérő, idegen környezetbe jutó kommunikációs folyamatát, s e folyamat végeredményét jelenti, azzal a hangsúllyal, hogy mindez akkor nyeri el valódi fontosságát, ha önmagán túlmutató, másodlagos jelentéssel (pl. társadalmi, politikai, esztétikai erővel) bír.”
(Könczei Csongor: A táncház kulturális paradoxonjai. In: Művelődés 2002/ 2. 18-20. o.)
http://www.folkradio.hu/folkszemle/konczei_tanchazkulturalisparadoxonjai/

Népművészet: „El kell oszlatnunk azt a tévedést is, amely úgy véli, hogy mindenestül hozzá van kötve a parasztsághoz. Ezeket a formákat közvetlenül a parasztság őrizte ugyan meg számunkra, de ősibbek nála, és így, a kifejezetten paraszti vonások lehántásával túl is élhetik. Aki átélte, amint egy mai táncház modern, városi fiataljai hagyományos népzenével és néptánccal szórakoznak, az tudja, hogy nem mint valami idegent öltik magukra a népművészetet, hanem sajátjukként, saját kifejezésükként élik és gyakorolják.”
(Vitányi Iván: A népművészet szerepe ma. In: Nomád nemzedék (1981) Szerk.: Bodor Ferenc)

Táncházmozgalom: „Eredetét tekintve az >>előállított nyilvánossággal<< való szembefordulás terméke. Röviden és pontosabban az alávetett néprétegek, így pl. a parasztság is a politikai hatalomból és a (…) társadalmi nyilvánosságból kirekesztődve, a társadalmi >>életben maradás<< belső parancsának engedelmeskedve alakította ki autonóm kultúráját, folklórját. Tehát a folklórnak és örökösének, a mai mindennapi kultúrának mondhatni ontológiai sajátossága a hatalommal, a demokráciát látszataiban működtető politikai hatalom által kialakított és preferált érték- és normarendszerrel, a hivatalos kulturális stratégiával való szembenállás.”
(Zelnik József – Niedermüller Péter: Bevezető a Folklór és kulturális alternatívák c. 1983-as kötethez)

„A tudathasadást elkerülendő, kevésbé >>ellenőrzött<< területekre menekült a mozgalom. Kísérletet tett az öröm felszabadítására. Ehhez előbb az ünnep méltóságához kellett visszatalálni, mert különben az öröm nem szabadul fel, energiáit vesztve visszazuhan az időbe. Tehát a hetvenes évek népművészeti mozgalmai az ünnep felszabadítására tettek kísérletet. A tett ösztönös volt, (…) az ünnepet átélő ember a forrásait vesztett világban a fiatalos életigenlés helyreállítója.”
(Zelnik József: A folyamatosság kísértése. In: Nomád nemzedék (1981) Szerk.: Bodor Ferenc)

„…a táncházmozgalom definíció (…) szerintem több szempontból is hibás elnevezés, mégis a sajtó, elsősorban az elektronikus média közvetítésével a mai napig a köztudatban él. A táncház szerkezeténél fogva nem lehet tömegmozgalom jellegű. A táncház alapjában véve egy zárt rétegkultúra.”
(Könczei Csongor: A táncház kulturális paradoxonjai. In: Művelődés 2002/ 2. 18-20. o.)

„Búvóhelyek-e csupán a kis közösségek, ahol az identitásvágy, ha szűk körön belül is, de a biztonság és a szabadság pilléreit alkothatja meg? (…) Vagy iskola, ahová visszavonultan értő közösségben kiérlelheti a biztonság s a szabadság készségeit: a cselekvésnek azokat a formáit, melyek egy nép nagyobb szándékaihoz szükségesek?”
(Zelnik József: A folyamatosság kísértése. In: Nomád nemzedék (1981) Szerk.: Bodor Ferenc)

„Nos, a táncházmozgalom helyes példát választott, illetve létéből kifolyólag eleve autentikus alapokra lett építve. (…) Azokra a kicsi, hagyományos közösségekre épült, amelyek ezt a művészetet szülték, művelték. (…) Mert azért más lehetőség is lehetett volna. Választhatta volna a mozgalom –mint másmozgalmak teszik is– a >>nemzeti<< ideált vagy a honfoglalók képzeletbeli hagyatékát. (A honfoglalókról még azt sem tudjuk biztosan, kizárólag magyarul beszéltek-e.) Vagy, mint a színpadi néptánc egyre szívesebben teszi, az elit, magas művészeti sikerképeket.”
(Dreisziger Kálmán: „Erényeink”. Gondolatok a magáról nem filozofáló Táncházmozgalom védelmében. In: FolkMAGazin 2011/ 1. 42-43. o.)

„A népművészet igenlésének programja a mozgalom vezetőinél együtt járt az európai művészet igenlésével.”
(Vitányi Iván: A magyar néptáncmozgalom története 1948-ig)

„Nemrég nemzetközi Unesco-konferencia foglalkozott ezekkel a kérdésekkel Budapesten. A világ minden részéről összesereglett tudósok a (…) a népművészet továbbélésének, továbbfejlődésének magyar modelljéről beszéltek. Olyan nagyarányú kísérletet láttak benne, amit mindenképpen figyelemmel kell kísérni, mert példát mutathat a legkülönbözőbb országok számára. Jó volt ezt hallani, de kicsit ijesztő is: van benne ugyanis igazság, de minél több, annál nagyobb a felelősség.”
(Vitányi Iván: A népművészet szerepe ma. In: Nomád nemzedék (1981) Szerk.: Bodor Ferenc)

Toplista filmekről, amik majd lesznek

Ebben az összeállításban a lengyel-magyar barátság napja alkalmából olyan lengyel filmekről lesz szó, amelyek nagyon megérdemelnék, hogy magyarul is megjelenjenek, de eddig még nem jelentek meg. Tudom, kicsit, furcsa, hogy ilyeneket teszek ide ki, hiszen minek ajánlgatok ilyen itthon elérhetetlen dolgokat. Én azonban éppen azt remélem ettől az összeállítástól, hogy az illetékesek figyelmét felhívom arra, hogy mit érdemes magyarra fordítani, abból, amit barátainknál bemutatnak. Magyarországon leginkább a Duna TV szokott lengyel filmeket a műsorára tűzni, ha valakinek van ott befolyásos ismerőse, kérem, küldje el neki is a listát.

(Lapzártánkkor érkezett a hír, hogy a jelzett filmek közül már többet is bemutattak Magyarországon is, részben TV-ben részben filmfesztiválokon. Ennek nagyon örülünk, és biztatjuk az illetékeseket, hogy amit lehet, tegyenek hozzáférhetővé dvd-n is a magyar közönség számára, mer’ ezek a filmek királyságosak. A Szerk.)

5. Régi mese vagy Régi rege (Stara baśń) Rendező: Jerzy Hoffman

Listánk ötödik helyezettje egy történelmi film. Rendezője a híres Jerzy Hoffman, akinek többek között Henryk Sienkiewicz XVII. században játszódó regénytrilógiájának (Tűzzel-vassal; Özönvíz; A kislovag (a filmek pont fordított sorrendben készültek el)) filmes feldolgozását is köszönhetjük. (Legújabban pedig az 1920-as szovjet-lengyel háborúról szóló első nagyjátékfilmet is, A varsói csata címen.) (http://www.youtube.com/watch?v=08FwwSrJbl0)
A film alapja egy XIX. századi regény.

Egy bizonyos Józef Kraszewski, aki elhatározta, hogy a lengyel történelemről fog olyan nagyszabású kalandregényeket írni, mint példaképei, Jókai Mór és Walter Scott a maguk nemzetééről. Nem tudom pontosan, hányat írt ilyen történelmi regényekből, csak azt, hogy az ősszláv kornál kezdte, és a XVIII. századnál fejezte be.
Ez a Régi mese volt a sorozat első kötete vagyis a legrégebben játszódó. A cselekmény ideje a múlt ködébe vesző Krisztus utáni IX. század. Erről az időszakról történeti adataink nemigen vannak, csak mindenféle mondák és mesék, amelyeket javarészt a XII-XIII. századi krónikaírók („Gallus Anonymus”, Wincenty Kadłubek) örökítettek meg az utókornak. Kraszewski ezeket a régi krónikaszövegeket használta a történet alakításához.
Ebben az időben még nem létezik a mai értelemben vett Polákország, annak későbbi területén számos egymással is háborúzó szláv törzs él. Az egyik törzsfejedelme a kegyetlen Popiel. Az itteni történet szerint Popiel főleg gonosz felesége hatására követ el csúnya dolgokat.
Popiel uralmát a hagyomány szerint egy kerékgyártó és szántóvető döntötte meg, név szerint Piast; ő lett aztán a későbbi lengyel uralkodócsalád őse. Másik változat szerint Popiel legyőzője nem Piast, hanem a fia, Ziemowit. A regény és a film ezt a változatot követi, ami persze nem változtat azon, hogy a lengyel uralkodódinasztiát akkor is Piastról nevezték el. Az itteni történet szerint Ziemowit vadász és vitéz harcos, aki remekül bánik az íjjal és a parittyával. Egy darabig a vikingekkel kalandozott Európa más részein, de aztán hazatért az ismerős nyírfaerdőkbe. Popielel folytatott harca mellett meg kell küzdenie szerelméért is, akit szülei az istenek szolgálatára szántak, így szüzességet kellene fogadnia, pedig lelke mélyén szívesen lelépne a jóképű ifjú harcossal.
Wincenty Kadłubek krónikájában az olvasható Popielről, hogy elvesztvén a Piast hívei ellen vívott csatát, erődjébe húzódott, és ott „megették az egerek”. Sokan ezt szó szerint értelmezik, bizonygatván, hogy nem csak Skóciában léteznek olyan vérszomjas rágcsálók, mint az a nyúl amellyel Arthur király és lovagjai viaskodtak a Gyaloggaloppban. Kraszewskinek kétségei voltak azzal kapcsolatban, hogy ezt a mondatot szó szerint kell értelmezni, ezért Popiełt a regényben más módon intézi el. A film is ehhez tartotta magát.
Hogy a történeti keret is meglegyen, a végén epilógusszerűen megemlítik, hogy Ziemowit dédunokája volt Mieszko fejedelem, a Lędzian törzs vezére (akikről mi lengyeleknek nevezzük a polákokat); ő egyesítette és térítette keresztény hitre azokat a törzseket, akik aztán egyesülve polákoknak (azaz mezeieknek) kezdték nevezni magukat.

(Ő a mi Géza fejedelmünk kortársa volt.)
Ami még nagyon jó az egészben: az igényesség és a történeti hitelesség. Gyönyörű helyszíneken vették fel, többnyire IX-X. századdal foglalkozó katonai hagyományőrzők részvételével. Van benne egy-két jó kis csatajelenet is, Hoffman igazi mestere az ilyenek rendezésének.

A filmben Jerzy Hoffman kedvenc színészei játsszák a főszerepeket, akiket mi nagyrészt a Tűzzel-vassalból ismerünk.

Ziemowit alakítója a szívdöglesztően jóképű, mélyen búgó hangú Michał Żebrowski (balra), aki a Sienkiewicz-feldolgozásban is a hős ifjú lovagot, Jan Skrzetuskit játszotta. Piastun, Popiel testőrparancsnoka, aki az igazságtalanságokat megunva ura ellen fordul Daniel Olbrychski (jobbra), a tisztességben és dicsőségben megvénült sztárszínész. A Sienkiewicz-trilógia mindhárom részében játszott, de mind a háromszor mást. (A Kislovagban ő volt Azja, a féktelen tatár vitéz, az Özönvízben a főszereplő, a heves vérű Andrzej Kmicic, a Tűzzel-vassalban pedig Azja apja, Tuhaj bej, tatár vezér.) Amúgy a magyar közönség is sok filmből ismerheti, ott volt Andrzej Wajda elég sok filmjében, hogy csak egy példát mondjak, ő volt Lucjan, a vőlegény az Andrzej Wajda-féle Menyegzőben. De Jancsó Miklós legutóbbi alkotásában, az Oda az igazságban is felbukkant.

Ziemowit szerelme, Dziwa alakítója gyönyörűséges fiatal orosz színésznő, Marina Alekszandrova. Feltehetőleg őt is a Tűzzel-vassal kapcsán ismerte meg a rendező, egy időben ugyanis ő volt a Sienkiewicz-filmben Jurko Bohun kozák vitézt játszó Alekszandr Domogarov felesége (azóta elváltak). A Régi mese óta Marinának lengyel rajongói oldala is van a Neten. Érdekességként megemlíthető róla, hogy Magyarországon született, Kiskunmajsán, az apja ugyanis az arrafelé állomásozó orosz alakulatok tisztje volt.

Popiel alakítója az ukrán sztárszínész, Bohdan Sztupka (j). A Tűzzel-vassalban őt a kozák fővezér (és ukrán nemzeti hős) Bohdan Hmelnickij szerepében láthattuk. Imponáló, hogy akkori akcentusához képest itt mennyire tökéletesen beszéli a lengyelt.

Popiel gonosz feleségét pedig Małgorzata Foremniak alakítja, aki még viszonylag előrehaladottabb korában is elképesztően dögös. Talán leginkább Sharon Stone-hoz tudnám hasonlítani.

4. A fiúk nem sírnak (Chłopaki nie płaczą) Rendező: Olaf Lubaszenko
(Nem keverendő össze a hasonló című, keményen durva amerikai filmmel.)

Sokáig úgy gondoltam, hogy alapvetően háromféle lengyel film van: történelmi, nyomasztó és vicces (vagy legalábbis annak szánt), illetve ezek keverékei. Sok olyat láttam már, ami vicces, de nyomasztó is egyben, vagy az alkotók szándékai szerint vicces, de a néző értetlenül áll a poénok előtt. Ez a film pont azért tetszett, mert úgy vicces, hogy nem erőltetett, de nem is kifejezetten akar nagy dolgokról szólni vagy „üzenni”, egyszerűen csak szórakoztató. Egy önfeledt ökörködés az egész. Később rájöttem, hogy némileg Guy Ritchie filmjeire próbál hajazni, a karikaturisztikus alvilági figurákkal. (De ilyen Guy Ritchie-utánzat filmünk nekünk, magyaroknak is van: Árpa Attila Argója.) Bár némelyik szereplő akár Rejtő Jenő valamelyik regényében is vendégszerepelhetne. A történet szövevényes, szerteágazó, ezért nem is részletezném hosszabban, inkább csak a szereplőkről adok rövid ismertetőt.

Kuba (azaz Jakub) ígéretes tehetségként számon tartott ifjú hegedűművész. Kedvenc száma a Dni, których nie znamy (Napok, melyeket nem ismerünk), a híres krakkói költőtő és zeneszerző, Marek Grechuta dala.
http://www.youtube.com/watch?v=oG6pEolAKm8
http://www.youtube.com/watch?v=afT0mXJ49kg
Nem kizárólag ő tehet róla, de Kubára egyszercsak egy szörnyű pechszéria szakad: barátnője otthagyja, a pénze elfogy, és hamarosan a varsói alvilág félelmetes figuráinak fenyegető tekintetét is magán érezheti. Ilyen helyzetekben az egyetlen, amire számíthat rezignált öniróniája. Kuba alakítója Maciej Stuhr, aki nagyon sikeresen lépett ki apja, a szintén színész Jerzy Stuhr árnyékából és lett a lengyel színház, film és kabaré ifjú csillaga. Jelenleg is elismert színész és boldog családapa.

Oskar (Wojciech Klata –j), Kuba hűséges haverja. Okos srác, de nagyon elkeseríti, hogy félénksége és előnytelen külseje miatt nincs sikere a lányoknál. Nem is sejti, hogy a nagy szerelem egy kezdő örömlány, Lili (Anna Mucha –b) személyében fog rátalálni. Anna Muchának egyébként ez volt az első filmje, de azóta nagy sztár lett. Wojciech Klatáról ellenben nem nagyon hallani azóta.

A Főnök (Bohdan Łazuka –b), Warszawa egyik sikeres maffiózója, aki a jól megérdemelt visszavonulásra készül. Kiszemelt utódja fia, Bolec (Michał Milowicz) aki azonban mind észbeli mind szervezőkészségben és határozottságban messze esik az apjától. Amellett művészi karrirre vágyik: gengszter-rapper szeretne lenni. Gyakran mondogatja: „Haver, kár hogy nem születtem feketének.”

Fred, a gengszter. Alapos, pontos, okos és könyörtelen. A száraz, tárgyilagos irónia belőle sem hiányzik néha, ugyanakkor félelmetesen szenvtelen. Alakítója a remek Cezary Pazura, aki sokoldalú színházi színész, a filmesek azonban valami miatt inkább komikusként tartják számon, így a vásznon rendre vicces szerepekben tűnik fel. Az utóbbi időben stand up-comedyvel is fellép, bár lengyel ismerőseim szerint abban kevésbé sikeres. Sokkal szórakoztatóbb parodistaként. Előszeretettel figurázza ki haverját, a '90-es évek akciófilmsztárját, Bogusław Lindát.

http://www.youtube.com/watch?v=wmAPJQh2Jik
Ez a szerep ebben a filmben pont azért jó, mert itt olyan embert játszik, aki nem jelleméből fakadóan vicces, szóval nem karikatúra, mint Czarek Pazura filmes alakításainak nagy része. Inkább a szituációk viccesek, amikbe kerül.

Morgó (Grucha) a melák gengszter, Fred hűséges asszisztense és fegyverhordozója. És többnyire utasításainak csendes végrehajtója is. Fred a fej, Morgó az ököl. Azonban a film második felében egyre inkább kiderül, hogy Morgó marcona kinézete ellenére is érző lélek (Freddel ellentétben), aki szeretetre is vágyik. Alakítója Mirosław Zbrojewicz.

Weronika, Kuba dögös barátnője (sajnos csak a film első tíz percében). Alakítója Magdalena Mazur. Hát, sok mindent nem tudunk meg sem a karakterről, sem az őt alakító modell színészi játékáról, ha egyáltalán van neki.

Jarek Kutyafa (eredetiben: Psikuta), Weronika új pasija. Igyekszik kemény és menő csávónak tűnni, de ez nem ilyen egyszerű ilyen vezetéknévvel, amellyel folyamatos gúnyolódás céltáblája lesz. Mindenki hajlamos ugyanis még egy betűt hozzátenni a nevéhez, még akkor is ha látta az igazolványát. Alakítója Paweł Deląg.

3. Tesztoszteron (Testosteron) Rendező: Andrzej Saramonowicz

Andrzej Saramonowicz néha csinál idétlen komédiákat, de tud egészen jó filmeket is készíteni. Ez pedig inkább az utóbbi kategóriába tartozik. Nem a látvány a fő ereje (eleve eléggé szűk térben játszódik), és inkább elgondolkodtató, mint humoros akar lenni, mégis népszerű lett.
A történet egy vidéki üdülőben játszódik, ahol egy lakodalom előkészületei zajlanak. Azonban hamar kiderül: a nagy eseményből nem lesz semmi, mert a menyasszony botrányos módon, az oltár előtt hagyta ott a vőlegényt, az egész násznép szeme láttára.
Így a vőlegény és néhány jó ismerőse meglehetősen lelombozott hangulatban érkezik a fent említett üdülőbe. Csatlakozik hozzájuk a helybeli pincér is. Hét férfi kezd beszélgetni, akik közül mindegyikben van valami tüske, valami sérelem, ami a nőkkel kapcsolatos. Mindenki elmeséli a történetét, miközben egymás után fogynak az odakészített piák. Különös dolgokra derül fény, akik eddig csak felületesen ismerték egymást, most új dolgokat tudnak meg a másikról. És közben az is kiderül, hogy minden búslakodásuk ellenére bizony maguk a férfiak sem teljesen ártatlanok, ami az emberi csalásokat és játszmákat illeti.
A szereplők a következők:

↑ Kornel, a vőlegény. Híres ornitológus, intellektuális személyiség és romantikus lélek. Az elején úgy tűnik, belehülyült abba, hogy a menyasszonya otthagyta, később magához tér zavarodottságából, és a társaságban kicsit fel is oldódik. Alakítója a tenyérbemászó képű Piotr Adamczyk. Ő egyébként egy híres filmben (Karol, az ember, aki pápa lett) eljátszotta Karol Wojtyłát, azaz II. Jan Paweł pápát, de azóta leginkább mindenféle szörnyűséges romantikus komédiában kap szerepet. (Általánosítva azt mondhatnám: a lengyelek időnként még az amerikaiaknál is borzalmasabb romkomokat tudnak készíteni.) Többnyire a nagy csábító, a szépfiú idegesítő szerepét. Én emiatt sokáig nem is tartottam sokra őt. Pedig lengyel ismerőseim egybehangzóan állítják: Piotr Adamczyk egy remek színházi színész, aki az ilyen idióta filmeket csak kikapcsolódásnak tartja. Ez után a film után kezdtem némileg kibékülni ezzel a véleménnyel. (De ha már szépfiú, még mindig szimpatikusabb nekem a fent emlegetett Michał Żebrowski, aki jellemzően kosztümös történelmi filmekben játszott. Azért páncélt viselni, vágtázni, megtanulni vívni, az mégiscsak nagyobb állóképességet és felkészülést meg szakmai alázatot igényel, mint ilyen hülye romkomokban ripacskodni. Kérdés persze, ki osztja a szerepeket, és akár Żebrowski, akár Adamczyk tehetnek-e arról, hogy beskatulyázzák őket.)

↑ Stavros a vőlegény apja, félig görög származású. A nők között sosem válogatott, mindenkit elcsábított, akit tudott, és még csak különösebb lelkiismeretfurdalást sem érzett emiatt. Ennélfogva több zabigyereke is rohangál a világban. Mint kiderül Kornelt is csak tizenéves korában ismerte meg, de ha már így esett, igyekszik utólag jó apa lenni. Alakítója Krzysztof Stelmaszyk.

↑ Janis vagy Janusz (az apja a görög keresztnévhez ragaszkodik, ő azonban lengyelnek tartja magát). Kornel féltestvére, Stavros másik fia. Az ő édesanyja volt az, aki teherbe esvén, hosszú évek után megállapodásra kényszerítette Stavrost. Amióta megismerték egymást, Kornel és Janis igyekeznek összetartani. Janis régóta nős, és bizonygatja, hogy boldog, atöbbiek szerint azonban az asszony terror alatt tartja. Alakítója Cezary Kosiński.

↑ Robal, Kornel barátja, biológus. Nem sokkal van túl egy nagyon durva szakításon, ami nagyon megviselte. Alakítója Tomasz Kot.

↑ Tretyn, újságíró, akinek tudósítania kellett volna a sztárénekesnő, és a híres ornitológus esküvőjéről. Bizonyos okok miatt azonban rá terelődik a gyanú, hogy ő az, aki miatt a menyasszony otthagyta a vőlegényt. Stavros Janis és Robal segítségével pont azért hozza őt az elmaradt lakodalom helyszínére, hogy ott verjék őt laposra. Azonban miután mindenki lehiggadt egy kicsit, Tretyn tisztázza magát a vádak alól. Később még azt tudjuk meg róla, hogy nős és egy aranyos kislány apja. Még később az is kiderül, hogy házassága nem is olyan boldog, mint azt látni és láttatni szeretné. Alakítója a már emlegetett Maciej Stuhr.

↑ Fistach, zenész (gitáros), akinek játszania kellett volna a lakodalmon. Mint kiderül neki is megvan a maga nagy bánata: egy lány, miután sokáig hitegette, csúnyán átvágta és otthagyta. Fistach azóta felhagyott az áhítatos keresztény rockkal, és áttért metálra, majd popzenésszé szelídült. Alakítója Tomasz Karolak.

↑ Tytus, a pincér. Mivel nem ismer senkit a társaságból, eleinte távolságtartó mindenkivel szemben, aztán az elfogyasztott pia hatására egyre inkább feloldódik. Szomorú, hogy az anyja egyedül nevelte fel, és soha nem ismerhette az apját. De ami azt illeti, ő sem a hűségéről volt híres eddig (talán éppen az előzőekből következően). Alakítója Borys Szyc.

2. Rezervátum (Rezerwat) Rendező: Łukasz Palkowski

A film eredeti címe Rezerwat, ami egyaránt jelenthet rezervátumot és sötétkamrát (ahol a fényképeket előhívják. Igaz, magyarul szerintem a rezervátum és a sötétkamra is kicsit vészjóslóan hangzik, ami nem annyira illik a film hangulatához.
Egy elsőfilmes rendező, remek alkotása, amelyből látszik, hogy időnként lehet eredeti ötletből nagyon jó filmet csinálni, úgy is, hogy nincs benne semmi erőszakos vagy sokkoló vagy nyomasztó. De nem is feltétlenül komikus. Mégis érdekes és fordulatos, magával ragadja az embert.
A film főhőse Marcin, a fotós, aki új lakást keresvén valahogyan a varsói Praga negyedben köt ki, egy ütött-kopott régi bérházban. Főbérlője a bérház tulajdonosa üzletet ajánl neki: elengedi a lakbér egy részét, Marcinnak cserébe megfelelő képeket kell készítenie a környék házairól, amelyek segíthetnek az épületek felmérésénél eldönteni, érdemes-e felújítani vagy lebontani az adott házat. Munkája során Marcin a rosszhírű környék sok lakójával megismerkedik. Vannak, akik tényleg veszélyesek, de vannak nagyon barátságos, rendes emberek is, akik szívesen segítenek az új lakónak. Marcin érdekes embereket, és érdekes történeteket ismer meg, és maga is sokféle kalandba belekeveredik.

A film főszerepét Marcin Kwaśny alakítja, aki egyben a forgatókönyv társszerzője is. Őt a magyar közönség többek között a Vadászat angolokra című magyar filmből is ismerheti, amelyben Cserhalmi Györggyel és Nyakó Júliával szerepelt együtt.

A másik főszereplő pedig Sonia Bohosiewicz. Ő alakítja Hankát, a fodrász lányt, akivel Marcin különös kapcsolatba kerül: hol közelebbről, hol távolabbról kerülgetik egymást, de nem nagyon tudni, mi lesz a dologból.

1. Lökött átlagéletem (Dzień świra) Rendező: Marek Koterski
(A film eredeti címe: A lökött ember egy napja)
Sokat gondolkodtam, hogy a Rezerwatot vagy ezt a filmet tegyem-e az első helyre. Végül ez győzött, nem is tudnám pontosan megmondani, miért. A Rezerwat inkább afféle szívmelengető, ez meg inkább egy karcos iróniájú film, amin sokat röhög az ember, de közben néha kényelmetlenül is érzi magát. Ez a film nem csak nagyon lengyel, hanem nagyon k-európai is. De az is lehet, hogy csak nagyon emberi.

A főszereplő Adam Miauczyński (a híres Marek Kondrat alakítja –b). Egyébként Marek Koterski minden filmjében Adam Miauczyńskinek hívják a főszereplőt, függetlenül attól, hogy nem feltétlenül ugyanarról az emberről van szó, az őt alakító színész is mindig más. De azért hasonló karakterek ezek a főhősök. Nagyon valószínű, hogy sok van bennük magából a rendezőből is, amit már a név is jelez. Koterski nevében a ’kot’ (macska) szó van elrejtve, Adam vezetékneve pedig a nyávogásra (’miau’) utal.
Ebben a filmben Adam Miauczyński egy kiégett, kiábrándult, nagyon bogaras, 49 éves értelmiségi, gimnáziumi tanár. Valamikor ő is világmegváltó költőként indult, és az irodalom ma is meghatározó az életében. Ezen túl azonban csak mindenféle mániái irányítják. Nem képes sem alkotni, sem pihenni, ha nincs minden a megszokott, jól bejáratott rendben körülötte. Mások mindennapi hülyeségeit, hol rezignáltan kívülről nézi, hol éppen maga akad ki rajtuk a legjobban.
Miauczyński nem tud szót érteni idős anyjával sem, aki még mindig féltett kisfiát látja benne, de képtelen észrevenni valódi problémáit. Feleségétől Adam rég elvált, éjjelente régen látott első szerelméről álmodozik. Az egyetlen akit nagyon szeret és akihez nagyon ragaszkodik, az a fia Sylwester. Igaz, néha rajta is képtelen kiigazodni.

(Sylwuś alakítója egyébként maga a rendező fia Michał Koterski, aki nem profi színész, de ezóta a film óta néhányan mégis meghívják egy-egy filmszerepre.)
Mindez, mint mondtam egészen vicces, de kicsit nyugtalanító is. Én például jövőbeli önmagamat vagyok hajlamos látni Adam Miauczyńskiben. Rosszabb pillanataimban mostani önmagamat, ami még bosszantóbb. Én is enyhe rezignációval röhögök ezen a filmen, de azért alapvetően még mindig kellemes élményt jelent. Emellett úgy gondolom, a film főszereplőjében rajtam kívül is sokan magukra vagy szomszédjukra vagy barátjukra, rokonukra, üzletfelükre ismerhetnének Magyarországon is, ezért gondolom, hogy érdemes lenne lefordítani, biztos sikere lenne. Nagyon jót tenne, ha néha megtanulnánk magunkon is röhögni.

Kerülő-nap

Március 21-e. Benedek napja, állítólag a tavasz kezdete, valamikor a Tanácsköztársaság ünnepe.
Polákországban ez a nap az iskolakerülés ünnepe (Dzień Wagarowicza). Mivel arrafelé nem annyira ünneplik a bolondok napjaként éprilis 1-jét, és bolondballagás sincs, ezért ezeket valahogyan ez a nap helyettesíti. Ilyenkor a diákok elbújnak vagy valamilyen módon megtréfálják a tanárt. De a leggyakoribb az, hogy az osztály minden tagja beöltözik valami hülye öltözetbe, jelmezbe, aztán egy adott jelre mindenki egységesen lelép az óráról.
Ha ezt nem csak a lengyel szakos tanulmányaim vége felé tudom meg, nagyon jó lett volna. Akkor bizonyára megpróbáltam volna megbeszélni a többiekkel, hogyha ezen a napon van valamilyen lengyel szakos óránk, arról mindenképpen lépjünk le, lehetőleg egyszerre és látványosan. De én azt gondolom még egyedül is megcsináltam volna. (Az utolsó két félévben fogadkoztam is, hogy megcsinálom, de akkor már nem esett erre a napra semmiféle polonisztikás órám.) Bizonyos oktatók nagyon megérdemelték volna. (Azért nem mindenki. Áldott jó lektorunk, Kuba óráiról szerintem nem lógtam volna el.)
Többek között ezért gondolom, hogy nem lenne hülyeség nálunk is bevezetni egy ilyen "ünnepet". Persze szigorúan kritikai jellegel, az "oktatói munka hallgatói véleményezése" című netes izé helyett.
Persze most egyetemben gondolkodom. Többek között azért, mert a középiskolának, ahová jártam, megvoltak a maga szép és vicces hagyományai, azokkal is eléggé jól elszórakoztunk, de a "nagy hagyományú" egyetemen semmi ilyesmi nem volt, tök személytelen volt az egész oktatás, és nemigen színesítette ezt semmi ilyen szokás.
Mindenesetre ha majd egyszer esetleg lengyel nyelvet fogok tanítani (megint), akkor erről a napról biztosan fogok mesélni a tanítványaimnak, és nem fogok meglepődni, illetve meg fogok lepődni, de nem fogok megsértődni, ha majd ők is megtréfálnak vagy otthagynak ezen a napon.
Szóval: szép Wagarowicz-napot mindenkinek, éljenek a szép diákévek!

Vers

Azt mondtam az előbb, hogy március 15-ét legszebb talán szép versekkel ünnepelni. Így hát megosztom most veletek az egyik legszebbet, amit ismerek.
Pontosabban: lehet, hogy a vers nem is a legjobb meg a legszebb, amit valaha erről az ünnepről írtak, de...
...de én ezt a verset a Kaláka zenéjével ismertem meg, és sohasem tudtam kivonni magam a hatása alól. Nem tudom, miért, de máig ezt tartom a legeslegszebb és legmegindítóbb hazafias dalnak, minden közül, amit ismerek. Talán azért, mert ez a gyönyörű lelkesítő zene, és Huzella Péter szép hangja mindig fizikai tüneteket idéz elő nálam, a lehető legpozitívabb értelemben.
Szeretném egyszer kipróbálni, működik-e a szöveg a zene nélkül. Ennek kipróbálására az lenne a legjobb, ha egyszer egy ünnepségen elszavalhatnám a verset. Vajon az is ilyen transzélmény lenne? Nem tudom. De lehet, hogy akkor sem tudnám kivonni magam a szövegnek és a zene emlékének (!) együttes hatása alól. Viccen kívül, nem tudom, kibírnám-e könnyek nélkül. (Bizony egy jó zenének ilyen mágikus hatása van.)
Íme a vers:

Vas István:
Zászlók

Oroszlánok, griffek, sasok, medvék,
Szép, karcsú címerállatok.
Címerpajzsok, sávok, halmok, mezők,
Tornyok, félkezek, kardot emelők,
Bogáncsok, rózsák, sóskák, lóherék!

Te minden szín és minden keverék!
Tettek, hódítások és mesék, mintás jelbeszéd!

Mit számít, hogy kié voltatok,
Turulok, keresztek, csillagok,
Ami értünk harcolt, valamennyi jel,
Minden, amit nem felejtek el,
Minden, amiért szívünk dobogott,
Sávok, színek, tiszta lobogók,

Mit számít, hogy hányféle mocsok,
Száradt meg és fakult el rajtatok.

Piros, fehér, zöld, láttunk szállani,
Bukott forradalmak zászlai,
Foszlányok a foszló egeken,
S amiket nem láttunk sohasem,
Pro Deo et Libertate szállt,
Elérte még Petőfi pirosát,

S a miénket a bíbor egyveleg,
Melyben a vér, a láng, s a rózsa egy.

Lobogjatok bennem, ne szűnjetek,
Ne szűnjek még lobogni veletek,
Összesen, mind kell, nem hullhat ki egy sem,
Csattogjatok az ég felé helyettem.

Repüljetek, ha nem repülhetek.


(A zenét az Interneten nem találtam meg teljes hosszában. Mindenesetre Az én koromban című Kaláka-lemezen keressétek.)
http://www.nepzene.hu/index.php?menupont=mp3&album=50

A Második Március

De ha már szóba került itt vannak a Második Március követelései is:

A Márciusi Front Tizenkét Pontja

"Népünknek válságos és sorsdöntő korszakában élünk, és úgy érezzük, hitet kell tennünk emberségünk és magyarságunk mellett. Erre kötelez bennünket március nagy öröksége, mert minden március minden idők magyar ifjúsága számára a tetemrehívás hónapja, amikor az első március számon kéri az új márciusokat. Az első március elsikkasztott szellemi örökségét újra felemeljük, és követeljük:

1. Az ország demokratikus átalakítását.
2. A gondolat-, szólás-, sajtó-, gyülekezési és szervezkedési szabadságot.
3. Az általános, egyenlő és titkos, minden korrektívum nélküli választójogot.
4. Az országgyűlési képviselők összeférhetetlenségének legteljesebb betartását: országgyűlési képviselő ne vállalhasson igazgatósági, érdek-képviseleti stb. tagságot.
5. Az 500 kat. holdon felüli birtokok kisajátítását.
6. A bankok, kartellek és monopóliumok magyarságsorvasztó uralmának megszűnését.
7. A progresszív adórendszer bevezetését.
8. Munkát minden dolgozni akaró magyar számára; a 40 órás munkahét bevezetését a szellemi és fizikai munkában egyaránt, az álláshalmozás és mamutjövedelmek megszüntetését.
9. A minimális munkabér megállapítását a biológiai létminimum felett.
10. A dolgozók gazdasági vonatkozású szervezkedésének szabadságát.
11. Az alsóbb néposztályok érdekében a közép- és főiskolákon a progresszív tandíjrendszer és minőségi szelekció bevezetését.
12. A magyar revíziót: a Duna-völgyi népek számára a hovatartozandóság kérdésében az önrendelkezési jog tiszteletben tartását. A pánszláv és pángermán imperialista törekvésekkel szemben a Duna-völgyi öncélúság és konföderáció gondolatának megvalósítását.

Ebben az embertelen és magyartalan világban csak így látjuk biztosítva népünk jövőjét és szilárdan hisszük, hogy hívek maradtunk az első március szelleméhez."

Ezeket a követeléseket 1937. március 15-én Kovács Imre olvasta fel a Nemzeti Múzeum lépcsőjén. (Abban az időben pár nappal múlt 24 éves.)

Kovács Imre, a bátor és kalandos életű népi író, szociológus, politikus. Érdekes személyiség, akinek egyszer még egy külön bejegyzést is fogok szentelni valamikor.
Az ünnepi szónokok aznap mellette ők voltak:

Zilahy Lajos, a kor híres és népszerű írója és szerkesztője

Féja Géza író, szociológus, maga is falukutató és népi író. Később Kovács Imrével együtt ítélték el, Viharsarok című művéért

Egyszer majd róluk is fogok részletesebben is mesélni.
Az alábbiakban részletek következnek a Márciusi Front programjából, amely már 1938-ban készült el. Jónak láttam ezt is idetenni, mert fontos, amit itt leírtak.

"A Márciusi Front 1937. március 15-én állt ki a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőjére, ahol Petőfi állt egykoron. Azóta eltelt egy esztendő, és írói szándékaink beteljesedtek. Írásainkat ezrek olvasták megdöbbent lélekkel, eszméink ápolására és megvitatására lelkes társaságok alakultak, előadásainkra városi és falusi tömegek sereglettek, s mi magunk eszméink kemény harcosaivá edződtünk. De föltámadt az ellenhatás is. Előadásainkat nem engedélyezték, írásainkat elkobozták, kiadóinkat megfélemlítették, ellenünk bűnvádi pereket indítottak, s a rágalom és gyalázkodás olyan özönét zúdították ránk, amelyet régen látott a magyar közélet.
(…)
Megvallott hitünk és meggyőződésünk szerint adunk most feleletet –mint elődeink tették 1848. március 15-én– arra a kérdésre, hogy

MIT KÍVÁN A MAGYAR NÉP?
1. Az ország demokratikus átalakítását: az általános, egyenlő és titkos, minden korrektívum nélküli választójogot, a hatalmaskodó bürokrácia visszaszorítását és az egyéni és politikai szabadságjogok helyreállítását.
2. A közigazgatásnak a népi önkormányzat alapjára való helyezését: a vármegyerendszer átalakítását városi központok körül szervezett, a falvakra és tanyákra is kiterjedő népies helyhatóságokká és az országnak olyan területi átszervezését, amely életképes vidéki igazgatási és kulturális gócpontok kifejlődését segíti elő.
3. A feudalizmus teljes lebontását: a kötött birtokok felszabadítását, az 500 kat. Holdon felüli nagybirtokok kisajátítását, az alakítandó és meglévő parasztgazdaságok szövetkezeti egybeszervezését, vagy az érdekelt parasztság döntése szerint kollektív termelőüzemeinek létesítését, továbbá a mezőgazdasági termelés korszerű fejlesztését; addig is a mezőgazdasági munkásság és cselédség életszínvonalának intézményes emelését.
4. A nagytőke hatalmának letörését: a kartellek és monopóliumok megszüntetését, a nagyipari termelésnek a munkásság igényei szerint való átszervezését, a kisipar szövetkezeti megszervezését, az ország természeti adottságainak megfelelő iparosodást.
5. A hitel, az értékesítés és az elosztás megszervezését a közösség érdekében: a tőkések és álláshalmozók mammutjövedelmeit szolgáló bank- és egykéz-monopóliumok megszüntetését, a termelők, kereskedők és fogyasztók egyenjogú szövetkezésén alapuló forgalmi hálózat megteremtését, a fogyasztóképesség növelését és az igazságtalan adórendszer szociális reformját.
6. A munka jogát mindenki számára: a maximális munkaidő, a minimális munkabér és az általános társadalombiztosítás törvényes szabályozását az ipari, mezőgazdasági és szellemi munkásság számára, valamint az összes dolgozók szervezkedésének szabadságát.
7. A gazdasági élet általános szövetkezeti megszervezését: az álszövetkezetek megszüntetését, s helyükbe a termelők és fogyasztók valóságos szövetkezésén és önkormányzatán alapuló szervezetek kialakítását vidékenként és termelési áganként.
8. Az osztályszellemű társadalomvezetés megszüntetését: a magyar nép egészére terjedő, származástól és foglalkozástól független emberideál kialakítását, s a társadalom népi szellemű vezetésének a magyar nép legjobbjai számára való biztosítását.
9. A magyarság vezető szerepét a magyar társadalom egész területén; a nem magyar öntudatú kisebbségek számára a kisebbségi jogok teljességét, de a valóságos beolvadás teljes megbecsülését.
10. Népi gyökerű egyetemes magyar nemzetnevelést: kötelező, ingyenes és mindenkire kiterjedő iskoláztatást 14 éves korig, azután pedig minden élethivatás számára magasfokú szakképzést, különösen a mezőgazdasági szakoktatás kifejlesztését, az egyetemeknek a tudományos kutatás és a legmagasabb tudományos nevelés számára való felszabadítását, a magyar nevelésszervezet önkormányzatát és az állami és társadalmi élet minden területén minőségi kiválasztást.
11. Népi gyökerű egyetemes és európai magyar kultúra kifejlesztését: a magyar szellemi élet felszabadítását a korszerűtlen úri szemlélet és az illetéktelen idegen kultúrhatás alól, új magyar kultúrközösséget a parasztság és a munkásság teljes szellemi bekapcsolásával.
12. Magyar revíziót: a Duna-völgyi népek önrendelkezési jogának érvényesítését, minden nagyhatalmi imperializmusnak a Duna-völgyéből való kirekesztését, idegen hatalmak szálláscsinálóinak a magyar politikai életből való kipusztítását, a magyar nemzetvédelem teljes felkészültségét és olyan belpolitikát, mely önálló magyar külpolitikának ad biztos alapot."
(…)
"A feladat elől nem hátrálunk meg. A jövőért való harcba mi is bele akarunk szólni, és nem engedjük, hogy az országépítés kivételes pillanata kalandorok prédája legyen. Ám történelmet alakító politikai mozgalom nem indulhat pusztán hatalmi vágyból. Valljuk, hogy történelmi igényű mozgalom csak politikai eszmékből fakad. Ha a zászlóra írt eszme kifejezi a társadalom tiltakozását nyomorúsága ellen, és megfelelő teret ad a megoldásra, akkor majd megtalálja az érvényesüléshez vezető hatalmi eszközöket is. (…)
Politikai tevékenységünk nem ölthet más formát e pillanatban, mint hogy előállunk azokkal a politikai eszmékkel, amelyek szavainkban és írásainkban eddig is benne voltak, s a magyar közvélemény nyilvánossága elé bocsátjuk azokat. Lássa és ítélje a magyar nép törekvéseink célját és értelmét.”
(…)
„Nem vagyunk semminemű diktatúra hívei. A magyar nép eleget szenvedett ahhoz, hogy ne kívánja a hatalmaskodást és a nyájszellemet a politikai élet egészére kiterjeszteni. A szabadságjogokban és a demokráciában a magyar történelem legnagyobb eredményeit látjuk, és tudjuk, hogy a magyar nép csak az olyan államvezetést fogadja el, amely a vezetettek bizalmából meríti erejét, és azok ellenőrzése alá meri helyezni magát.”
(…)
Hiszünk a magyar népben. Hisszük, hogy az egyén csak egy nép társadalmának sorsközösségében valósíthatja meg jólétét és szabadságát, s csak egy nép hagyományainak vállalásával élheti át a kultúra teljességét. Különösen hisszük, hogy abban a magyar népben, amelyet mostoha századok elesettségbe és tehetetlenségbe taszítottak van annyi életigény és cselekvőerő, hogy lerázza tehetetlensége és szolgasága láncait, cselekvő testté elevenedjék, és újra meglelje a helyét Európa népei között.
Hiszünk az egyénben. Nem tudunk beletörődni abba, hogy emberhez méltó életet biztosító gazdasági és társadalmi rend csak az egyéni szabadság és az emberi méltóság teljes feladása árán lehetséges. Minden társadalmi és kulturális teljesítmény egyik nélkülözhetetlen forrása az egyén, és hisszük, hogy a felszabadult egyén képes vállalni azt a fegyelmet és szolidaritást, amit a szervezett termelés és az osztály nélküli társadalom megkövetel.. Hisszük, hogy a társadalom szükséges szervezettségét nem valósíthatja meg más, mint szabad egyének önrendelkező társulása és kölcsönös felelőssége.”
(…)
„Hiszünk az emberi szellemben. Valljuk, hogy a történelmi eseményeket nemcsak a gazdaság és a társadalom tárgyi világa alakítja, hanem az emberi tudat és szellem is.”
(…)
„A Márciusi Front harca mam még szellemi harc, ám tudják meg, hogy ez az első és döntő csatatér, s minket ezen a küzdőtéren le nem győzhetnek.”