2021. december 28., kedd

Vlog-ajánló 2021 (I. rész)

I. rész

A tavalyi ajánló után, gondoltam, idén is készítek egy összeállítást azokról a videóblogokról, amelyeket idén fedeztem fel, és nagy hatással voltak rám, illetve amikről úgy gondolom, a fontos üzeneteik miatt érdemes őket rendszeresen követni. A YouTube tagadhatatlanul egy fontos fórummá, véleményformáló médiummá nőtte ki magát, és olykor egészen komplex és gondolatébresztő gondolatokra lehet ott találni. Így szerintem másoknak is érdekes és hasznos lehet, ha ilyenekre felhívom a figyelmet. Most is bátorítok mindenkit, hogy ha megteheti, támogassa (patr(e)onálja) is ezeket a műsorkészítőket, szerintem ők a minőségi tartalmaikkal megérdemlik.

Knowing Better

A csatorna működtetője egy veterán amerikai katona (a valódi nevét nem árulja el), aki Hawaii-ról származik egy régi katonacsaládból.Az USA katonájaként Irakban szolgált a korai 2000-es években. Leszerelése után történelmet és pszichológiát tanult az egyetemen. Kicsit hasonló figura tehát, mint a tavaly bemutatott Cypher (Joe Hall-Patton), a Cynical Historian csatorna alkotója. De míg Cypher csak történelmi témákkal és a történész mesterségének műhelytitkaival foglalkozik, Knowing Better a legkülönbözőbb témákhoz szól hozzá. Történelmi tévhitek cáfolata és ritkán emlegetett múltbéli események mellett, érdeklik a pszichológia, a társadalom és a politika jelenségei is. Emellett több menyét gazdijaként szívesen ad gyakorlati tanácsokat a menyétek tartásával kapcsolatban is. Egyben azt is megmutatja, hogy a történelem és a pszichológia milyen széles látóteret tud adni az ember kritikai gondolkodásának, már persze ha megvan benne az az érdeklődő kíváncsiság, ami például Knowing Bettert is jellemzi. A névválasztás valószínűleg nem úgy értelmezendő, hogy a szerző egy nálunk mindent jobban tudó embernek tartja magát, hanem inkább úgy, mint aki folyamatosan törekszik arra, hogy új ismereteket szerezzen, és így egyre jobban megismerje a körülötte lévő világot. Igaz, ennek némileg ellentmond az, hogy az alkotó minden videóesszéjét ezekkel a szavakkal fejezi be: "Because now you know it better." (Mert most már jobban tudod),ezzel a jellegzetes kézmozdulattal kísérve, amit a rajzoló is megörökített. Ez a mondat kissé nagyképűen hangzik egy véleményvideó végén, de annyi baj legyen. Knowing Bettert amúgy nem jellemzi a nagyképűség, tényleg inkább a kíváncsiság. Mai világunkkal és gazdasági rendszerünkkel szemben ő is elég kritikus (ahogyan a többi itt bemutatott alkotó is), de nem olyan radikális demokratikus szocialista/szociáldemokrata, mint néhányan azok közül, akikről az alábbiakban még szó lesz. Néhány dologgal szemben nem fél különvéleményt mondani. Például: sokak véleményével szemben az ő „mérsékelt” (moderate) véleménye szerint a világot tönkretevő fosszilis energiahordozó-kitermelés alternatívája nem egyedül a megújuló energiaforrások, hanem az atomenergia is, ami szerinte jóval biztonságosabb, mint azt sugallják nekünk.Néhány konkrét videó Knowing Bettertől, amiket ajánlok a kedves olvasó figyelmébe:

Az amerikai veteránok nehéz helyzetéről

Mohandász Gandhi rasszizmusáról

A japán háborús bűnökről a II. világháború alatt

Hawaii történetéről (hogyan lett az Amerikai Egyesült Államok része)

A paraszociális kapcsolatokról (melyekről már itt a blogon is volt szó egy másik téma kapcsán)

Kritika az amerikai kapitalista individualizmust népszerűsítő irodalomról

Kritika a rendőrség túlfegyverkezéséről

 

Elfnet

A csatorna magyar nyelvű, működtetője egy ismeretlen magyar srác, egészen széles érdeklődésű, de mindegyik témájához nagy igényességgel áll hozzá. Nagyon tetszettek közérthető műszaki ismeretterjesztő videói például a különböző lőfegyverek működéséről, az elérhető sebességekről vagy az első repülőgépek kifejlesztésének folyamatáról. De a rajzfilm-ajánlói is egészen kiválóak, és sokszor még az ajánlott mű ismerete nélkül is szórakoztatóak tudnak lenni. Egy érdekes és tanulságos vállalkozása volt az elvileg gyerekeknek (is) szánt, de kifejezetten nem gyerekeknek szóló rajzfilmeket bemutató sorozat. Újabban leginkább régi, nagyrészt elfeledett harckocsik bemutatásával foglalkozik, amihez az ötletet a régi autóskártya-paklik adták. Így aztán logikus volt, hogy Elfnet is elkészítette a maga „tankoskártyáját”,
aminek (én azt tippelem) elég nagy piaca is lehet.

 

Useful Charts

Ennek a csatornának a működtetőjeMatt Baker kanadai vallástörténész, aki egy családfarajzoló programot is írt. Ezt használva főleg régi uralkodói családokon mutatja be, hogyan működik a családfakutatás. (Ennek kapcsán a néző nyilván kedvet kaphat saját családfájának összeállításához is, még akkor is, ha nem tartozik semmilyen királyi dinasztiához.) Kifejezetten érdekesek azok a videói, amelyekben arról beszél, hogy kik lehetnének mai köztársaságok uralkodói,ha azok még mindig monarchiák lennének.(Pl. Franciaország, Itália, Brazília.)Ez azért is érdekes, mert bemutat különböző szempontokat, amelyek az emberi jogalkotás alapjait képezték illetve képezik pl. az örökléssel kapcsolatban. Így ez tényleg hasznos, történészeknek is. Ebben a videójában a leghosszabb ideig regnáló uralkodókat mutatja be. De van egy összeállítása régi európai koronákról is:ebben természetesen szerepel a magyar Szent Korona is, amiről Matt Baker meglepően pontos ismeretekkel rendelkezik, és látszik, hogy gondos kutatómunkát végzett ehhez a videójához is. (Egyébként mi magyarok általában sokat tudunk a saját Koronánkról (kivéve azokat, akik bármiféle múltbéli kontextus ismerete nélkül borzasztóan hülye elméleteket gyártanak arról, hogy ez a Korona miért szent, és mi volt eredetileg), éppen ezért kifejezetten hasznos lehet, ha kicsit ismereteket szerzünk arról is, hogyan működtek a koronák más monarchiákban. Akik pedig bármiféle múltbéli kontextus ismerete nélkül borzasztóan hülye elméleteket gyártanak arról, hogy ez a Korona miért szent, és mi volt eredetileg, azok számára pedig éppen egy történeti és művészettörténeti kontextust nyújthat egy ilyen összehasonlítás, hogy hogyan működnek a koronák általában, és mi a funkciójuk, ezáltal talán segíthet legalábbis árnyalni a képtelenül ostoba elméleteiket.)Az ázsiai koronákról is van egy külön videója, ezt is érdemes megnézni.

 

Vera beszél

Vera egy Londonban élő fiatal magyar takarítónő, aki fontos gondolatait mondja el a Világról. A Tik-Tokon kezdett rövid, frappáns kritikus üzeneteket megosztani, majd később, a YouTube-on hosszabb, jobban kifejtett véleményekkel folytatta. (Egy idő óta nem került ki ezekből újabb, pedig én például szívesen néztem.) Sikerrel szállt szembe mind azzal az előítélettel, hogy akinek nincs megfelelő végzettsége, vagy nem kellően „intellektuális” munkát végez, annak nem is lehet saját véleménye, illetve ha van is, nem mondhatja el, vagy ha el is mondja, az csak szélsőséges lehet. Általában Vera (aki szintén megvívta a maga küzdelmeit saját előítéleteinek lebontására és tapasztalatainak kritikus feldolgozására) abban próbál segíteni, hogy egy egymásra és párbeszédekre nyitottabb, őszintébb világban élhessünk. És az ilyen józan, de együttérző hangokra manapság nagy szükség van. Ebben a videóban például arról, miért érdemes közügyekkel foglalkozni, egyáltalán mi az, amit sokan közös ügyünknek tekinthetünk, és hogyan érdemes ilyen ügyekben cselekedni. (Azaz politizálni – mondanánk, ha nem félnénk ettől a szótól. De ez a videó másik témája: miért nem kellene félnünk ettől a szótól és az ilyen ügyektől.) Ez a videó nekem is kifejezetten hasznos volt, akiről látjátok, hogy milyen politikai véleményeket osztok meg, de ez a kérdés az, amit még mindig én is bizonyos távolságtartással kezelek. Vera videója kifejezetten hasznos volt nekem is, hogy lássam, miért nem kellene félni ezekről is beszélni. Ez szintén kifejezetten hasznos volt, már csak azért is, mert felhívta a figyelmemet egy másik nagyon hasznos csatornára is, amelyikről majd egy másik alkalommal írok:

H. Cs. H. Janka csatornájára, aki a nemiség számos kérdésével foglalkozik őszinte módon, pont azt a korosztályt megcélozva, amelyiknek ez hasznos lehet.

(Itt van aztán ez a videó is kissé megtévesztő címmel, mert bár a mostanában bevettnek számító „hogy neked ne kelljen” ("so you don’t have to") szófordulatot tartalmazza, a vége mégiscsak az, hogy az eredeti videó legnagyobb részét velünk is végignézeti, de közben kifejezetten részletes elemző kritikai véleményt mond róla.) Az utóbbi időben sem Vera, sem Janka nem igazán aktív a YouTube-on, de remélem, látunk még tőlük ilyen videókat, addig meg itt vannak az eddigi esszéik mindnyájunk épülésére. Ha összesen csak ennyit alkottak, szerintem azért is végtelenül hálásak lehetünk.

(Frissítés: Jankának azóta kijöttek új videói, kíváncsi leszek rájuk.)

 

The Take

Működtetői: Susanna McCullough és Debra Minoff. Ez a csatorna főleg hollywoodi filmekkel és sorozatokkal foglalkozik, és főleg olyan szempontból, hogy bemutatja, ezekben milyen klisék jelennek meg, főleg nemek és rasszok tekintetében, milyen típusok azok, amelyek felvonulhatnak bizonyos filmekben, és hogy az ilyen klisés karakterek hogyan hathatnak a látásmódunkra. Fontos elmondani: ezek a videóesszék nem feminista és/vagy rasszizmusellenes kiáltványok, nem utólagos számonkérő, ledorongoló szándékkal készültek. Egyszerűen arról van szó, hogy Debra és Susanna kultúrtörténeti szempontból elemeznek bizonyos hollywoodi filmes jelenségeket, amelyek akarva vagy akaratlanul hatnak a világ más országainak filmművészetére is. Megmutatják, hogy egy-egy korszakban miért éppen azok a típusok jelentek meg, hogyan változtak ezek az idők folyamán más helyzetekben. Az ilyen kultúrtörténeti jelenségek, azok bemutatása sokat adhat hozzá társadalmi, társadalomtörténeti ismereteinkhez, így egy-egy korszak elemzéséhez. Néhány példával is szemléltetve: típusok amiket elemeznek: „a mágikus néger”, vagy ellentétpárja „a fehér megmentő”, „az őrült tündér álomlány” (erről már egy magyar forgatókönyvíró is írt), „az aszexualizált ázsiai férfi”, „a tüzes latin csaj”, stb. Közben persze azért az alkotók nem tesznek úgy, mintha nem lenne véleményük bizonyos ilyen jelenségekről. Igenis véleményt mondanak arról, amikor egyes filmek alkotói negatív hatású jelenségeket próbálnak meg követendő példákként bemutatni nekünk. Például a szerelmét már a zaklatás kategóriájáig menően üldöző reménytelen hősszerelmes típusát. Mindenképpen hasznos, ha rájövünk, hogy ez a fajta viselkedés nem egészen oké. Ezt nekem is sokáig tartott megtanulni. De meg vagyok győződve róla, hogy könnyebben ment volna, ha több pozitív példát látok magam körül a másik békés elengedésére. Akár fiktív példákat is. Ezért tartom fontosnak, hogy manapság ilyen jelenségekről is lehet kritikusan beszélni. És ha valaki esetleg továbbra sem lenne tisztában azzal, mivel is foglalkozik az a bizonyos „gender-studies”, akkor annak ezzel a csatornával tudom szemléltetni: pontosan az ilyen jelenségek kritikai társadalomtörténeti elemzésével.

 

Cue 22

Működtetője Anna (Ánya) egy orosz lány (videókat viszont angol nyelven készít). Eleinte ő is inkább egyes filmeket elemzett, de aztán ezen túllépve már ezeknél komplexebb videókat is kezdett készíteni, és nem csak a filmeken keresztül megközelíteni jelenünk valóságát. Eddig viszonylag kevés esszét tett ki a YouTube-ra, azok azonban mind eléggé gondolatgazdag és gondolatébresztő véleményvideók napjaink jelenségeiről.

Például

Új középkor? Arról, hogy mi az alapja annak az ijedelemnek, miszerint manapság visszatérnek a „sötét középkori idők”? (Más szóval: miért vonzanak annyi embert az irracionális világmagyarázatok, illetve miért érzik annyian úgy, hogy a racionális, tudományos gondolkodás nem összeegyeztethető a hittel, az átéléssel, az érzelmekkel? Mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel?)

Nők és az idősödés. Arról, hogy miért és hogyan félnek a nők az öregedéstől. Mennyiben van ebben szerepe annak a nyomásnak, amit a társadalom képes a nőkre helyezni?

Miért nem működik az ún. ’cancel culture’? (Az a módszer amikor a másokon hatalmaskodó, másokat megalázó embereket próbáljuk megalázni és szinte eltörölni mások tudatából…) Hogyan lesz ebből egy fordított áldozatiságkultusz?

A romantikus szerelem kritikája. Miért idealizáljuk a reménytelen szerelmet? Mennyiben egy történelmi fejlődés eredménye ez? Mennyiben férfiközpontú (patriarchális) eredetileg? Hogyan él a tudatunkban ma, amikor a szex (látszólag?) annyira fontossá vált, közben viszont annyira sok a magányos „Cyrano” mindenfelé?

 

Hogy megint ne legyen túl hosszú a bejegyzés, megint kettébontom az egészet, és a többi néhány csatornát, amit még ajánlani akartam, majd a holnapi részben fogom tárgyalni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése