Egy régi filmötlet Erdély múltjáról

Szóval ahogy említettem, nekem is volt egy filmötletem Báthory Gábor és Bethlen Gábor történetének elmesélésére. Sajnos a teljes forgatókönyv nem készült el, inkább csak egyes jelenetek vázlatai. A terv alapja azonban nem elsősorban Móricz Zsigmond Tündérkert regénye volt, hanem sokkal inkább

Nagy László: Tündérkert fejedelme című könyve.

Keresztesi Nagy László kiváló hadtörténész volt, a XVI-XVII. századi hadviselés egyik szakértője, emellett egyik legjobb példája annak, hogyan lehet a történelemről nemcsak közérthetően, hanem kifejezetten olvasmányosan is írni. Megkockáztatom, hogy a könyvei sokkal szórakoztatóbbak, mint Móricz Zsigmond bármelyik regénye (nem elvitatva Móricz Zsigmond irodalomtörténeti jelentőségét és irodalomszervezői érdemeit). Néha azért az lehet az érzésünk, hogy benne egy bulvárújságíró veszett el, csak ő mai sztárok helyett történelmi figurák magánéletét teregette ki a nyilvánosság elé. Ezzel azonban legalább felhívta a figyelmet arra, hogy történelmi hőseink is érző emberek voltak, másrészt, hogy mennyi filmes téma hever kihasználatlanul a régi forrásokban.

A könyvében Nagy László azért arra is felhívta a figyelmet, hogy azt a képet, amit Móricz Zsigmond alkotott Báthory Gáborról, nagyban befolyásolta tudatosan is az utód, Bethlen Gábor, akinek nyilván az volt az érdeke, hogy Báthoryt egy felelőtlen ifjúnak állítsa be, a saját hatalomátvételét pedig kegyetlen szükségszerűségnek. Azonban még a kortársai sem mind így látták a felállást a két fejedelem között. Báthory Gábor a maga vagányságával sokáig és sokfelé eléggé népszerű tudott lenni, Bethlen Gábort pedig sokan ennek fényében egy ravaszkodó, áskálódó, ügyeskedő, ellenszenves alaknak látták. El kellett telnie pár évnek, mire mindenki bizalmát megnyerte a maga ügyes politikájával, amely tényleg józanabb, tervszerűbb és megértőbb volt Báthory Gábor kiszámíthatatlan indulatos csapongásainál.

 

A másik, ami abban az időben nagy hatással volt rám, az az angol Rrrrettentő Töri (Horrible Histories) és a Rémhíresek könyvsorozat volt a maga angolos könnyedségével és nem kevésbé sajátosan angol vaskos fekete humorával.

Olyasmi humorra kell gondolni, mint a Monty Python nagyjátékfilmjeiben vagy a Fekete Vipera sorozatban.

Különösen kedvencem volt a sorozatnak ez a darabja, és mint látható, ez is a XVII. században játszódott.

Biztos voltam benne, hogy valami ilyesmi stílus lehetne a nyerő ennél a magyar történetnél is, vagyis, hogy legjobban úgy működhetne az egész, ha tényleg poénra vesszük, de úgy, hogy a szatíra mellett mégis maradjon valami ismeretterjesztés-jellege is a dolognak. És hogy azért minden hülyéskedés mellett tényleg legyen az egész korhű is, ami a tárgyakat, a környezetet, az egész hangulatot illeti. Ezért aztán kezdettől biztos voltam benne, hogy a forgatásba be kell majd vonni a korszakkal foglalkozó katonai hagyományőrző csoportokat is.

Megint csak azt mondom: érdemes megnézni az előbb említett brit komédiákat. Jóleső, önfeledt hülyéskedés mindegyik, de ilyen szempontból, a tárgyi hitelesség szempontjából nagyon igényesek voltak a készítők minden esetben. Ezért mondom, hogy a szemléletük példa lehet

(A Horrible Histories könyvsorozatot azóta egyébként mozgóképes formában, történelmi kabaréként is feldolgozta a BBC. Ezek is kifejezetten szórakoztatóak lettek, kár, hogy sem a fordításukra, sem a magyar változat elkészítésére nem történt kísérlet. (Az eredeti könyvek esetében, ugye, készült fordítás is, és

voltak kísérletek a magyar változatra is, lásd fent.) De a Báthory-film tervezgetésénél én a Horrible Histories tévéműsorról még nem tudtam.)

 

Mindezek mellett Móricz Zsigmond Tündérkertje csak egy sokadik iránymutató lett volna, nem a forgatókönyv legfontosabb alapja. Amiben elsődlegesen használtam volna, az egyes mellékszereplők (Géczy András, Kornis Boldizsár, Imreffi János) alakjának megtervezése, hogy milyen szerepük legyen a történetben és milyen viszonyban állnak a fejedelemmel. De az ő alakjukat is inkább egy karikatúra irányába vittem volna el, inkább, minthogy afféle biodíszletek legyenek a főszereplők mellett.

 

Összességében tehát, bár akkor még nem volt előttem a minta, de stílusában valami olyasmi filmet képzeltem el, mint amilyen a Sztálin halála film.

Ehhez Báthory Gábor és Bethlen Gábor története azért is tűnt jó alapanyagnak, mert ha abból csinálunk szatírát, azon talán még kevesebben fognak megsértődni, mintha valami olyan jóval kultikusabb alakot állítunk a középpontba, amilyen mondjuk Kossuth Lajos vagy Nagy Imre. Szóval egy ilyen film akár úttörőnek, műfajteremtőnek is jó lehet a későbbiekre.

 

Dokumentumfilm?

Ami az ismeretterjesztést illeti: nem mondtam le annak a direkt formájáról sem, és ehhez megint a Rrrrettentő Töri és a Rémhíresek sorozat szolgáltatta a példát. Ezek egyébként is gazdagon voltak illusztrálva, de az eredeti történeti forrásszövegek közlését is jópofán, képregényszerűen oldották meg.

Ennek mintájára képzeltem én el ugyanezt filmes eszközökkel.

Konkrétan úgy, hogy miközben menne a maga útján a játékfilm cselekménye, időnként olyan áldokumentumfilmes elemeket is be lehetne szúrni, mintha az éppen történt eseményekről interjút készítenénk valakivel, akinek a nevét is kiírjuk. És itt az adott szereplő idézhetné szó szerint a korabeli forrásokat. Még viccesebb lenne a dolog, ha a forrásmondók, vagyis a régi emlékiratírók szerepében híres történészek kapnának cameo-szerepeket.

Hogy kik lehetnének ezek az emlékiratírók, abban az Erdélyi Fejedelemség fontos forrásaiból részleteket közlő Erdély öröksége sorozat szolgált számomra iránymutatóul.

Vannak persze ebben olyanok, akik amúgy is főszereplői az eseményeknek, mint

Michael Weiss, Brassó (Kruhnen) főbírája, (itt nyilván ő fordulna ki a kamera felé, és mondaná az eredeti szövegét),

és olyanok is, akik csak az „interjú” idejére jelennének meg, tehát mintegy „alulról”, az „utca embereként” kommentálják az eseményeket.

(Rajzom egy régi jegyzetfüzetemből két ilyen figuráról, ahogyan én elképzeltem őket: Nagy Szabó Ferenc és Borsos Tamás. Mindketten székely vitézek Marosvásárhelyről, és egészen lendületes stílusban írtak, így visszatekintve is. Egyébként rokonok; az utóbbi az előbbi nagybátyja. Mindkettejük emlékiratából részleteket közölt az Erdély öröksége sorozat. Nyomtatásban egyikük emlékirata sem jelent még meg teljes egészében, ami nagy hiány. (Hogy a címer kettejük között kié vagy mié, arra már nem emlékszem, és egyelőre nem is tudtam kinyomozni, de a Nap és a Hold miatt nyilván egy székely címer.))

Úgy néz ki, hasonlóval (áldokumentumfilmes kikacsintós formával, bár nem korabeli források idézgetésével) kísérletezik most a Netflix legújabb lengyel történelmi szatírája, az 1670 is.

(Alig várom, hogy lássam, mi lett ebből.)

 

A szereplők

Mint már említettem, Báthory Gábornak nem elsősorban a fiatalságát akartam volna kiemelni, hanem az energikusságát, a bizonyítási vágyát, azt, mivel tudhatott mégis sokakat vonzani és elvarázsolni, mint férfi, mint harcos, mint motiváló vezető. Ezért a szerepére valaki olyat képzeltem el, akit kellően vagánynak, lendületesnek és férfiasnak ismerünk eddigi szerepei alapján.

Leginkább Novák Pétert, akinek impulzív személyiségét filmekben sajnos nem igazán használták ki (színpadon sokkal inkább). Sajnos ő azóta kiöregedett a szerepből, de valaki mást így is játszhatna egy új filmben.

A mostani színészek közül még

Molnár Áron jut eszembe, mint aki talán jó főszereplő lenne egy ilyen filmben.

De az is lehet, hogy azt a gyakorlatot érdemes lenne átvenni az általam keményen szétkritizált Tündérkert sorozattól, hogy a főszerepben egy még kevéssé befutott, ismeretlen tehetségnek adunk lehetőséget.

Ha csak a külsőt nézem,

akkor az általam ledorongolt Tündérkert sorozatból át lehetne emelni Báthory Gábor szerepére például

Lukács Dánielt, aki abban a sorozatban Kamuthy Farkast, Báthory Gábor egyik bizalmas hívét és kapitányát játszotta, de ez ott inkább csak afféle biodíszlet-szerepet jelentett.

(Egy új filmben lehetne pl. Kamuthy Farkasnak is nagyobb szerepe. (Játszhatná akár őt is a mostani Novák Péter?) Ő egyébként a sorozattal ellentétben nem lázadt fel Báthory Gábor ellen, de a fejedelem halála után Bethlen Gábort is híven szolgálta.)

 

Bethlen Gábort nem akarnám idealizálni, hiszen az unalmas is lenne. Az igazi Bethlen Gábor egy izgalmas és színes személyiség volt, tele érdeklődéssel és ravaszsággal. Mesteri diplomata, aki bárkivel el tudott társalogni. Mikor tárgyalt, tudta azt mondani, amit a másik hallani akart, de mikor nagyon nyeregben vagy előnyben érezte magát, szeretett meglepő, zavarbaejtő, csattanó szellemességeket elsütni. (Legalábbis K. Nagy László leírásaiból főleg ez jön ki.) Szóval elég sajátos és jó humora lehetett. Ezért a szerepére mindenképpen olyasvalakit szeretnék, aki sokoldalú színész, akinek fürkésző tekintetéből a kíváncsiságot, a ravaszságot és a szellemességet egyaránt ki lehet olvasni. Az sem baj, ha valaki olyan jön a szerepre, akit korábban elsősorban komikusként ismertünk.

Volt egy olyan ötletem is, hogy Báthory Gábort és Bethlen Gábort játssza két olyan színész, akik korábban a színpadon már játszották együtt Istvánt és Koppányt az István a királyban (és természetesen most a másik legyen a megfontolt erő, és a másik győzzön a végén, mint abban a felállásban),

például Feke Pál és Vadkerti Imre, de aztán ezt az ötletet szerencsére elvetettem. Azt hiszem, a két főszereplő személyisége tényleg fontosabb lenne, mint egy ilyen, meglehetősen öncélú poén.

 

És, mint már mondtam, mindenképpen szerettem volna katonai hagyományőrzőket is a filmbe, közülük pedig, akinek csak lehet, adnék nevesített szöveges szerepet is, és nem csak statisztaszerepet. Sokan vannak közöttük, akik egészen jó színészek (vagy legalábbis hitelesek), és az általuk kitalált korhű jelenetekben egészen szórakoztatóan tudnak csillogni, illetve jól tudnak előadni rendhagyó töriórákon, ha kell. Persze, ha már ott vannak, akkor harcoljanak is, sőt, főleg harcoljanak, hiszen mégis ehhez értenek a legjobban.

Biztos, hogy kiemelt szerepet kapott volna/kapna

Hidán Csaba, a végvári (és a honfoglaláskori) szálfegyverek legnagyobb szakértője, akinek az előadásait is mindig élvezetes volt hallgatni, és a vívásoktatásai is a legnagyobb élményszámba mentek. (Emellett valamikor a Bethlen Gábor Hagyományőrségnek is tagja volt.) Neki valószínűleg valamilyen székely főembert kellene játszania.

És itt van Csepin Péter is, aki elsősorban távlovagló teljesítményeivel lett híres, de amúgy szintén jól elő tudja magát adni. Ő például egészen érdekes lenne Nagy András hajdúkapitány szerepére.

És az Egri Vitézlő Oskolából is szívesen adtam volna szerepet pl.

Berecz Mátyásnak vagy

a kifejezetten jó dumájú Kós Péternek.

Emellett a katonai statiszta-szerepek nagy részét biztosan a Bethlen Gábor Hagyományőrség legényei kapták volna, mert mégiscsak ők az Erdélyi Fejedelemség vitézei szerepük szerint. De hasonló felszerelésük okán, miért ne jöhettek volna

az Egri Vitézlő Oskola tagjai is.

És akkor már pár régi havert nyilván meghívnék egyéb helyekről is,

csak úgy a móka kedvéért.

Volt olyan ötletem is, hogy meghívok pár lengyel szereplőt is a filmbe, akár lengyel követek cameo-szerepében, akár komoly szerepben is, mert ez, hogy a Visegrádi Országok filmrendezői meghívják a filmjeikbe szerepelni a szomszéd-haverok egyes színészeit is, olyan hagyomány, amit érdemes lenne feleleveníteni. A legkézenfekvőbb ebben az esetben

Michał Żebrowski szerepeltetése lett volna. Egy időben ő, ez a szívdöglesztően jóképű és mélyen búgó hangú színész szinte kötelező szereplő volt minden lengyel történelmi filmben, főleg, amiben lovagolni és vívni kellett.

Ő volt Jan Skrzetuski a Tűzzel-vassalban, ő volt Tadeusz Soplica a Pan Tadeuszban és ő volt Ziemowit vitéz a Régi regében, sőt Geraltot is ő játszotta a Vaják legelső filmes változatában (ami egyébként nagyon rossz lett, de nem miatta).

De a legnagyobb feltűnést azzal keltette, mikor eljátszotta a lengyel főgonoszt az 1612 című orosz filmben.

Mintha a nemes lelkű Jan Skrzetuskinak egy lehetséges másik oldalát mutatta volna meg. Gonosznak gonosz volt, de elegáns, stílusos és férfias itt is, ezért szívesen csinálta. (Amellett remekül beszélt oroszul is.) Hát akkor meg miért ne jönne szívesen egy barátibb országba, egy még árnyaltabb szerepre, mondjuk Imreffi Jánoséra vagy Kamuthy Farkaséra? – gondoltam.

Hogy milyen szerepet adtam volna magamnak? Nyilván nem hagytam volna ki egy ilyen lehetőséget a szereplésre és arra, hogy beöltözzek XVII. századi vitézi viseletbe. Nyilván telhetetlen vagyok, ezért valami olyan szerepet szeretnék, amiben a beöltözésen kívül lenne szöveges szerepem, lehetőleg cselekvő, és nem csak narratív szerep, akár még idegen nyelven (nyilván lengyelül) is, és emellett legyen benne vívó és táncos jelenet is. De azért előbb-utóbb be kellett volna látnom, hogy bármennyire is magam felé hajlik a kezem, nem lehet mindent egyszerre.

Mindenesetre valami kardforgató székely deák szerepét képzeltem el magamnak, szóval akár lehettem volna én is Nagy Szabó Ferenc. De akár valaki más, fiktív szereplő is.

Film, sorozat, franchise?

Bethlen Gábor és Báthory Gábor történetét elbeszélő szatírát nem filmsorozat, hanem önálló mozifilm formájában képzeltem el. De úgy, hogy ha sikeres lesz, akkor lehetne további ilyeneket készíteni, és tényleg főleg az Erdélyi Fejedelemség történetéről, például az előzményekben egyet Báthory Istvánról és Bekes Gáspárról (hogyan lettek erdélyi ellenfelekből jó barátok a lengyel szolgálatban), egyet a keménynek látszani próbáló, de nem túl határozott Báthory Zsigmondról és a mellőle kihátráló Bocskai Istvánról, egyet Bethlen Gábor idősebb koráról, fejedelemségének utolsó szakaszából.

Főleg ez utóbbi lett volna érdekes. Ebben megint Nagy László egyik írását használtam volna fel, a Kard és szerelem című gyűjteményes kötetéből. Ebben a kötetben Nagy László XVII. századi bulvárhistóriákat gyűjtött össze, és az egyik írás

az öreg Bethlen Gábor és a fiatal Katharina von Brandenburg hercegnő különös házasságáról szólt. Ehhez pedig felhasználta egy bizonyos Diego Estrada nevű spanyol kalandor emlékiratait, akit Bethlen Gábor azért hívott meg a maga udvarába, hogy ott táncokat és a spanyol etikett szabályait tanítsa az udvari embereknek. Katharina hercegnő a jelek szerint próbált flörtölni Diegóval, de nem teljesen egyértelmű, hogy ennek mi lett a vége. Mindenesetre egy fiktív szatírában don Diegóból úgy lehetne egy érdekes és sokoldalú hőst csinálni

(ha már don Diego, utalhatnánk az alakjával Diego de la Vegára, azaz Zorróra is), hogy az egészből egy klasszikus vívós, lovaglós, falmászós kalandfilm (az ún. "swashbuckler" műfaj) paródiáját kerekítjük ki, egyben görbe tükröt tartunk magunk, magyarok elé is, megmutatva, hogy mit találhatnak bennünk furcsának például a spanyolok vagy a németek.

Mindezt persze nem bántóan, csak ironikusan, megértéssel, egyben a spanyolok és a németek elé is görbe tükröt tartva.

 

És mi lesz ezzel a tervvel?

Hogy megvalósulhat-e valaha ez a filmterv, vagy belátható időn belül az én bármelyik filmtervem, ki tudja? Sajnos régen sem mozogtam olyan körökben, hogy az ötleteimre bárki hallgatott volna (főleg akinek befolyása is volt készülő színházi és filmes projektekre), de most meg aztán főleg olyan időket élünk, amikor mindez egyre távolabb kerül. Még örülhetek, hogy csak azok közé tartozom, akiket nem direkt, csak indirekt próbálnak a hazámból elüldözni. Mindenesetre gondoltam, megosztom ezt az ötletemet, hátha egyszer másokat is inspirálni fog.

Ne szűnjünk meg remélni a sötét idők utáni jobb holnapot.

És ha már itt tartunk, lehet, hogy még több ilyent is ideteszek, hátha egyszer valamelyik majd szárba szökken.