Ha a régi jó magyar történelmi filmek kerülnek szóba, akkor megkerülhetetlen alak a téma szempontjából Várkonyi Zoltán, mint rendező.
(Fotó: Fortepan 146818)
Ha pedig Várkonyi Zoltán, akkor elsőre mindenkinek az Egri csillagok ugrik be.
Ezen mindig kicsit csodálkozom. Az Egri csillagok filmváltozata ugyan klasszikus, de számomra mára eléggé megöregedett. Technikailag, történetileg, látványvilágban, egy csomó szempontból sokkal sikerültebb alkotás nála Várkonyi Zoltán másik nagy történelmi filmje, A kőszívű ember fiai. Történész szemmel mindenképpen. Vagy legalábbis szerintem. Annak idején kicsit meg is lepődtem, mikor megtudtam, hogy valójában A kőszívű ember fiai a régebbi filmje Várkonyi Zoltánnak. Valahogy sokkal kiforrottabb alkotásnak tűnt pedig.
Ennek kapcsán elgondolkoztam, miért ismertebb és népszerűbb máig is az Egri csillagok.
Szerintem az elsődleges ok itt az irodalmi alapanyagból következik. Az Egri csillagok egy jóval olvasmányosabb, kalandosabb, „fiatalosabb” könyv, mint A kőszívű ember fiai. Előbbi még kötelező olvasmányként is nagy népszerűségnek örvend, míg az utóbbira legtöbben úgy emlékeznek vissza, mint ami rengeteg szenvedést okozott az életükben, mikor muszáj volt elolvasni, és tudni, hogy mi történik benne. Talán csak rossz időben adják fel ezt a könyvet, nem akkor, amikor az ember igazán értékelni tudná. Emellett Gárdonyi Géza egyszerűen egy modernebb író volt, akinek az elbeszélésmódja sokkal lendületesebb, feszesebb, tömörebb, mint Jókai Mór ráérős, dagályos, anekdotázó stílusa. Ettől egyikük sem lesz jobb a másiknál, csak mások. Van akinek ez, van akinek az jön be. Meg aztán ez az életkorral is változik, illetve azzal is, hogy éppen melyik történelmi kor érdekel minket jobban. (Én a végvári romantika bűvöletében nőttem fel, de ma, kutatóként már modernebb korokkal foglalkozom, és bár a végvári harcművészet, elsősorban a vívás iránti érdeklődésem megmaradt, a XIX. században élt emberek mindennapi problémái mostanában sokkal inkább meg tudják mozgatni a fantáziámat.)
Az azért mindenképpen szembetűnő, hogy az Egri csillagoknak a karakterei is jóval izgalmasabbak, megérthetőbbek és azonosulhatóbbak. Tudjátok, mindig meg szoktam nézni a filmeket ilyen szempontból is, és itt aztán főleg igaz: sokkal érdekesebb tud lenni az a történet, amelyikben csoportdinamika van, egyes karakterek folyamatos interakciója, amelyben egy csapat működését figyelhetjük, még ha a tagokról egyenként nem is feltétlenül tudunk meg sokat. Ilyen szempontból pedig talán mégiscsak érdekesebb, Gergő, Vica, Jancsi és Pista kalandos utazását nyomon követni Bálint bá’ kiszabadítására, mint Ödön, Richárd és Jenő párhuzamos történeteit, amint teljesen külön utakon próbálnak boldogulni.
És talán az sem elhanyagolható szempont, hogy van egy fontos, ügyes és cselekvő női szereplő is, Czeczey Éva (a filmben Venczel Vera játssza), aki nemcsak valami elvont alak (mint Baradlay Mária, aki a maga valószínűtlen tökéletességében inkább a Haza allegóriája, mint egy valós emberi figura), és nem is csak a háttérből mozgatja a szálakat, hanem igyekszik tényleg résztvevője lenni a történetnek. (Igaz, hogy Czeczey Éva izgalmassága és cselekvőkészsége is leginkább abban nyilvánul meg, hogy időnként férfinak öltözik és férfiként harcol, de hát no…)
Ha ma remake készülne akár az Egri csillagokból, akár A kőszívű ember fiaiból, az lehet, hogy már sorozat formájában készülne el. Ami lehet, hogy nem is lenne rossz, mert egy csomó plusz részletet bele lehetne tenni a filmekbe (elsősorban az eredeti irodalmi alapanyagból), ami a szükségszerű sűrítések miatt a korábbi változatból kimaradt. Hogy ez eszembe jutott, gondoltam összeszedem, mit változtatott a két régi film a könyvekhez képest, és kicsit kommentálom is, hogy szerintem ez használt-e vagy ártott a történetnek. Záporozni fognak a spoilerek, de ez nem baj, egy csomó diáknak valószínűleg segítünk ezzel az órára készülni. (Hátha megint lesz ilyen feladat az érettségin, hogy a könyv és a filmváltozat összehasonlítása.)
A könyv első felében rendkívül fontos szerepe van Gábor papnak, mint Bornemissza Gergő tanárának, mesterének. Hősi önfeláldozása is egy szép szála a történetnek. Őt a filmből egy az egyben kihagyták (mint ahogyan Gergő gyerekkora is meglehetősen rövidre van vágva). A musical-változatba viszont belekerült. (A képen: Fazekas István mint Gábor pap, az Egri csillagok musical ősbemutatóján.)
A regényben Gergő megszökteti Vicuskát mikor akarata ellenére férjhez akarják adni. (Mármint Évát, nem Gergőt.) A filmben az alkotók úgy gondolták, hogy legyen Éva még egy fokkal önállóbb szereplő, és szökjön meg magától. Illetve valójában Gergő mondja: döntse el Éva, hogy meg akar-e szökni. (Arra nem gondol, hogy ha nem segít be, akkor az nem feltétlenül ennyire egyszerű feladat: egy menyasszonynak ürügyet találni arra, hogy lelépjen a szolgáktól, átöltözzön és egy hatalmas tömeg láttára kisétáljon a várból... De jó, tegyük fel, hogy meg tudja oldani.) Az viszont egy kicsit fura jelenet, hogy Éva úgy dönt, egy kicsit még meg is vicceli a fiúkat, de ezt úgy teszi, hogy majdnem lelöveti magát. Azért ez a húzása nagyon rosszul is elsülhetett volna. (Mármint szó szerint: elsülhetett volna… Na, mindegy.)Péter bá’ szála
Sárközi, a cigány alakja a könyvben eléggé karikatúraszerű, a cigányokkal kapcsolatos régi sztereotípiákra épül. (Ez persze a korból következik, amelyben keletkezett.) Megtudjuk róla, hogy ezermester, de azért mégiscsak egy gyáva alaknak van ábrázolva, legalábbis a regény többi szereplőjéhez képest. Nem azért humoros figura, mert jó humora van, hanem mert esetlen, általában nem vele, hanem rajta nevetünk. A filmben szerencsére ezen változtattak: Agárdi Gábor alakításában Sárközi egy teljesen kompetens figura, a várban elsősorban Gergely műszaki asszisztenseként van jelen (mint a könyvben is), de a legnagyobb vészben megjelenik a falakon is, és kiderül róla, hogy ügyes harcművész, még akár puszta kézzel is. Óvatossága pedig inkább józanságnak hat. Meg kell adni, hogy ez azért mindenképpen egy pozitív változtatás a könyvhöz képest.
Na erre meg minek volt szükség? Mi ez?? Hogyan és miért? A szituáció itt ugye az volt, hogy Dobó kapitány (a filmben Sinkovits Imre játssza) kénytelen volt szétlövetni az Ókapu bástyát, amit már gyakorlatilag elfoglalt az ellenség, de azért csak volt rajta még néhány élő magyar katona is. A jelenet a könyvben is szerepel, de azt nem fejti ki az író, hogy Dobónak ez milyen traumát okozott. Filmben ugyanakkor hálás feladat ezt érzékeltetni egy színésznek. Nade így? A forgatókönyvíró és a rendező feltételezték, hogy az egyik valaha volt legjobb magyar színész nem tudja majd pusztán a játékával érzékeltetni, hogy a karakterének lelkiismeretfurdalása van? Vagy feltételezték, hogy a néző ezt nem fogja érteni, csak ha azt látja, hogy a kapitány leissza magát a sárga szőnyegig? Ezt valahogy mindig méltatlannak éreztem egyfelől Sinkovits Imrével, másfelől a nézővel szemben. (Akit, érzésem szerint itt akkor most kicsit hülyének néznek. Vagy alkoholistának.) Vagy talán feltételezik, hogy a magyar néző jobban együtt fog érezni a hőssel, ha ő is alkoholba fojtja a bánatát? Esetleg ezt a majdnem tökéletesnek bemutatott karaktert így akarják árnyalni kicsit, hogy elköveti azt, amit az alárendeltjeinek halálbüntetés terhe mellett megtiltott? Vagy mi a csuda akart ez lenni??? (Az ilyen hatásvadász hülyeségeket én egyébként továbbra is hajlamos vagyok a forgatókönyvírónak, Nemeskürty Istvánnak tulajdonítani, akiről érdemei elismerése mellett ma is fenntartom, hogy egy erőteljesen túlértékelt és erőteljesen felszínes szerző, és az idő múltával csak egyre inkább ilyenné vált. Amikor regényadaptációt írt, akkor az ilyen egyéni agymenései talán még kevésbé váltak zavaróvá, mint amikor neki kellett kitalálnia az egész forgatókönyvet, és olyan filmes katasztrófák kerültek ki a keze alól, mint a Honfoglalás vagy a Sacra Corona...)
A film egyik szimpatikus főszereplője (nem a fő-főszereplő, hanem annak egyik legjobb haverja) hősi halált hal a filmeposz végén. Ismert kalandfilmes eszköz, teljesen rendben is van, egy ilyen jelenet csak szebbé teszi a filmet (feltéve, ha nem túl giccses). Hogy miért pont Török Jancsi (Benkő Péter) lesz az? Talán mert az elején megismert baráti körből ő a legfiatalabb, ezért az eleste még tragikusabbnak tűnik. Valójában Török Jancsi ott sem volt az egri várban az ostrom alatt. A regényben Dobó István rá is kérdez Gergelynél, hogy Török Jancsi miért nem jön, mire Gergely azt válaszolja, hogy a Dunántúlon hadakozik. Az ismert egri várvédők névsorában (amelyet Gárdonyi József tett hozzá az apja regényéhez) egyébként két Török János is szerepel, egyik tényleg meghalt, a másik megsebesült, de egyik sem volt azonos Enyingi Török Jánossal, Török Bálint fiával. Ennek ellenére szerintem, ha eddig ilyen fontos szerepet játszott a történetben, akkor dramaturgiailag indokolt őt az ostromba is betenni. De a regényben másvalaki hal meg olyan módon, ahogyan ő. Dobó István két apródjának, Tarjáni Kristófnak és Balogh Balázsnak az alakját vonták itt össze az alkotók, akik különböző időkben mindketten ellenséges golyóknak estek áldozatul, és mindketten szerepelnek a regényben is. Itt mindkettejüket Török Jancsival helyettesítik (korábban Jancsit látjuk Dobó fegyverhordozójaként is, noha tudjuk, hogy fiatalos kinézete ellenére ekkor már nem apródkorú). Az igazi Török János még sokáig élt 1552 után, bár nem mindig volt az a szimpatikus figura, aminek a filmben megismerjük (például lefejeztette a feleségét és elég rondán megkínoztatta a török rabokat, bár ez utóbbi elég általános volt a korban). Ha mindenképpen akartak egy szép tragikus eposzias halált a végére, akkor lehetett volna Mekcsey Pista (akit a filmben Bitskey Tibor alakított) is az, aki életét áldozza, hiszen ő tényleg nem sokkal az ostrom után halt meg (bár nem a törökökkel való harcban esett el, hanem egy magyar paraszt állított baltát a fejébe).
Ha egyszer sorozat-változat készül majd a regényből, ott több szereplő bemutatására lesz lehetőség, és akkor talán Kristóf és Balázs története is belekerülhet (van is pár ötletem rá). De Török Jancsit persze akkor sem kellene kihagyni.
Yumurcak (magyaros átírással: „Jumurdzsák”) (a filmben Bárdy György játszotta) alakjával kellett kezdeni valamit, mert ahhoz képest, hogy milyen fontos szereplője a könyvnek, az író eléggé méltatlanul furán tünteti el a végén. Nem világos, hogy az Évával vívott párviadalban ő is megsérült-e vagy nem. Az utóhangban valami ilyesmi olvasható: „Dervis béget is félig agyonverve találták meg” a vár tövében. „Félig” agyonverve, tehát nem tudjuk, meghalt-e vagy nem. Miért nem varrta el Gárdonyi az ő szálát? Fel akarta még használni az alakját egy másik regényben? És mi lett a gyűrűjével, ami olyan fontos volt neki?
A mű különböző feldolgozásaiban többféle változatot láthatunk arra, mi lesz Yumurcak történetének a vége. Korcsmáros Pál képregényében pl. amellett, hogy Yumurcak a harcban megsebesíti Évát, ő maga is halálos sebet kap ugyanabban a párbajban. Zórád Ernő képregényében maga Gergely intézi el egy végső nagy „boss fight”-ban, amelynek a végén a félszemű antagonista halálos sebet kapva stílusosan alázuhan a várfokról, mintha csak egy hollywoodi film főgonosza lenne, vagy az egész ostrom kudarcának jelképe.
A filmváltozatban lenyilazzák, rögtön azután, hogy megtalálta szeretett gyűrűjét („drágaszágát”?).
(Ez még az egyik kiadás címlapjára is rákerült, pedig ezt a jelenetet hiába fogod keresni a könyvben..)
De a legérdekesebb befejezése szerintem a musical-változatnak van, ahol Yumurcak nem csak életben marad, hanem a gyűrűjét is visszakapja és szabadon futni hagyják hőseink, mert Dobó ráébred, hogy tulajdonképpen a győzelmes siker után (és azután, hogy Gergely is épségben visszakapta a fiát) miért kellene, hogy érdekelje őt egy varázstárgy, aminek az erejében ő maga sem hisz. Menjen vele a török békével, ha annyira fontos neki! Nekem ez a változat valami miatt nagyon tetszik... 
Tallérossy Zebulont és a haverját, Mindenváró Ádámot az író, Jókai Mór eredetileg nem A kőszívű ember fiaihoz találta ki, hanem a saját politikai vicclapjához, az Üstököshöz, ahol ők ketten a magyar nemesség karikatúrái voltak az 1860-as években. De úgy látszik elég népszerűek lettek, és Jókai emiatt úgy döntött, megpróbálja megírni azt is, mit csinálhatott ez a két figura 1848-ban és 1849-ben. Mindketten afféle maradi, kissé korlátolt, de azért nem negatív figurák.
Mindenváró Ádámot (nevével ellentétben) nem igazán érdekli a külvilág: elgazdálkodik a birtokain, és nemigen akar tevékeny részt venni az ország életében.
Zebulon viszont próbál aktívan politizálni, de valahogy sosem igazán érti azt, ami körülötte zajlik (meg túl ijedős is ahhoz, hogy markáns véleménye legyen), ezért igazán állást foglalni sem tud, vagy nem mer, csak sodortatja magát másokkal, és hagyja, hogy ide-oda rángassák. Mindig mechanikusan átveszi mások véleményét, de persze mindig meg van győződve róla, hogy az az ő saját véleménye. (Mindkét típus létezik ma is egyébként, csak már nem kell hozzá nemesnek lenni.) A filmben a második rész nagyobbik felét a hősies és látványos csatajelenetek teszik ki (bár az első részben is akadt jónéhány), így nem jut idő arra, hogy a nagy eposz és nagy dráma mellett még egy röhejes, ijedős opportunista csetlését-botlását is nyomon követhessük.
A másik ilyen figura, aki a regény folyamán többször a „comic relief” felelőse, az Boksa Gergő, a furfangos, jó dumájú pásztorlegény, aki egy nagyon ügyes hős, a főszereplők közül például Ödön sokat köszönhet neki. Kár, hogy kimaradt a filmből. Egy jövőbeli sorozatváltozatban Agócs Gergellyel vagy még inkább talán Majer Tamással (a fenti képen) játszatnám el őt.
A könyvben a humorért felelős figurák közül csak Hugo Mausmann maradt meg (Fonyó József alakításában), akiről már ebben a bejegyzésben szó volt egyszer.
Leonyid Ramirov („Ramiroff Leonin”)*, aki Baradlay Ödön jóbarátja, még abból az időből, amikor a magyar kormánybiztos Petyerburgban volt diplomata, a filmben is szerepel (Bujtor István alakítja, a képen jobbra). De a szerepe itt csak annyi, hogy segít Ödönnek (akinek a szerepét Bitskey Tibor játssza, a képen balra) hazajutni az apja halála után, azaz még jóval a szabadságharc előtt. A két haver érdekes történetszála nincs lezárva, nincs benne az, hogy később kénytelenek két ellenséges hadsereg tagjaként szembenézni egymással, így pedig furcsa hogy Leonyid egyáltalán belekerült a filmbe. Csak azért lenne, hogy lehessen egy látványos téli akciójelenet is a filmben, mikor a farkasok elől menekülnek szánon? Nem biztos. Felvetődhet, hogy Leonyid szálának vége azért került ki a forgatókönyvből, mert ekkor, az 1960-as években még nem akarták nagyon látványosan megmutatni, hogy a magyar szabadságharc leverésében mégis az orosz hadseregnek volt elsődleges szerepe. (Utalnak rá, de nem láthatunk ellenséges orosz katonákat a filmben.) A regényben mesteri húzás, hogy egyáltalán nem tudhatjuk meg, hogy 1849-ben Leonyid tényleg segített-e titokban Ödönnek, vagy ezt csak Ödön hiszi, mert ezt akarja hinni, a régi szép barátságra emlékezve. Ez örök rejtély marad. De kellenek néha az ilyen rejtélyek egy-egy történetbe.
Mindenesetre, ami a filmet illeti: ott nem látjuk, hogy a magyar és az orosz haver szembekerül egymással, még úgy sem, hogy Leonyid lovagiasan bánna a magyar foglyokkal, egyik (szintén orosz) embere pedig konkrétan segít Ödönnek megszökni. Ez mind kimarad, csak az eleje marad benne, a tiszta helyzet, mikor magyar haver és orosz haver még bajtársiasan segítik és megmentik egymást a végtelen hómező veszedelmei között. Ez lenne tehát az engedmény, amit a filmnek meg kellett tennie a hatalom felé? Nem tudhatjuk biztosan, de nem kizárt.
Rideghváry úr (a filmben Básti Lajos játssza) az ultrakonzervatív Habsburg-hű főúr mintája a regényben. Udvarhűségében még hazaárulásra is képes és „muszkavezető” lesz. (Sajnos ez a típus is létezik ma is, sőt ma sokkal inkább elemében érzi magát, mint 1918 óta eddig bármikor. Pedig már azt hittük kiveszett, mikor a Habsburgok végleg lemondtak a magyar trónról. De úgy látszik, mégsem.) Vicces, hogy a filmben egy olyan figura alakítja, aki korábban számtalan alkalommal játszotta Kossuth Lajost, színpadon és filmben is.
Rideghváry kifejezetten nagystílű, arisztokrata főgonosz, aki a filmben mégis egy mezei kémként végzi Budavár ostroma közben. Összevonták ugyanis a figuráját Szalmás úr alakjával, aki viszont nem egy arisztokrata és nem is az uralkodó iránti merev hűségből cselekszik, hanem kifejezetten egy hazáját pénzért eladó mocsok számító. Erre az összevonásra pedig kifejezetten azért került sor, hogy a végén Rideghváry is megbűnhődhessen: látványosan alábukhasson a magasból, mint egy hollywoodi film főgonosza, vagy ilyesmi. Persze az is lehet, hogy mindezzel az alkotók utalni akartak egy másik, valóban létezett arisztokrata figurára Zichy Eugénre, aki udvarhű főúrként 1848-ban tényleg az ellenség (Jelačić seregének) kémje lett, amiért őt a magyar hadbíróság felakasztatta (ami soha még arisztokratával nem fordult elő addig). Az ő testvére volt Zichy Edmund, és valójában róluk terjedt el a pletyka, hogy a két név magyarosításának tisztázatlansága (Ödön? Jenő? Eugén? Edmund? melyik melyiknek felel meg?) miatt esetleg felcserélhették a két testvért és nem is azt végezték ki, akit kellett volna. (Mivel a korabeli híradások „Zihcy Ödön” kivégzéséről tudósítottak.)
Erről vette Jókai Mór az ötletet a Baradlay-testvérek névcseréjéhez. (Itt szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy a Zichy-testvérek közül tényleg Eugén volt a hazaáruló kém, és mivel leleplezése után nem volt alkalma megszökni, Edmund pedig nem volt a közelben akkoriban, nem cserélhették fel a testvérével.)
A könyvben Rideghváry nem hal meg. Igaz, azt sem tudjuk meg, mi lesz vele később, van-e szerepe a megtorlásban, de a szabadságharc leverésének egyik tragikuma éppen ez, hogy az ilyen undok figurák, mint ő győztesnek érezhették magukat a végén.
Plusz szál viszont a történetben Edit (Polónyi Gyöngyi) története. A regényben ő csak az a fogságban ülő „királykisasszony”, akit majd a hős huszárnak (Richárdnak) ki kell szabadítania, viszont a filmben ő is egy forradalmár harcoló nő lesz, aki Magyarországra keveredik a Wiener Legionnal, majd valahogyan fogságba esik, és mégis visszajut az eredeti helyére, hogy a végén Richárd mégiscsak a könyvben leírt módon menthesse meg.
Egri csillagok: regény és film eltérései
Gábor pap
A könyv első felében rendkívül fontos szerepe van Gábor papnak, mint Bornemissza Gergő tanárának, mesterének. Hősi önfeláldozása is egy szép szála a történetnek. Őt a filmből egy az egyben kihagyták (mint ahogyan Gergő gyerekkora is meglehetősen rövidre van vágva). A musical-változatba viszont belekerült. (A képen: Fazekas István mint Gábor pap, az Egri csillagok musical ősbemutatóján.)
Éva szökése
A regényben Gergő megszökteti Vicuskát mikor akarata ellenére férjhez akarják adni. (Mármint Évát, nem Gergőt.) A filmben az alkotók úgy gondolták, hogy legyen Éva még egy fokkal önállóbb szereplő, és szökjön meg magától. Illetve valójában Gergő mondja: döntse el Éva, hogy meg akar-e szökni. (Arra nem gondol, hogy ha nem segít be, akkor az nem feltétlenül ennyire egyszerű feladat: egy menyasszonynak ürügyet találni arra, hogy lelépjen a szolgáktól, átöltözzön és egy hatalmas tömeg láttára kisétáljon a várból... De jó, tegyük fel, hogy meg tudja oldani.) Az viszont egy kicsit fura jelenet, hogy Éva úgy dönt, egy kicsit még meg is vicceli a fiúkat, de ezt úgy teszi, hogy majdnem lelöveti magát. Azért ez a húzása nagyon rosszul is elsülhetett volna. (Mármint szó szerint: elsülhetett volna… Na, mindegy.)
Péter bá’ szála
Az öreg Czeczey Péter (a filmben Mádi Szabó Gábor játssza) nyilván nem veszi jó néven, hogy a lánya megszökik a szegény származású Bornemissza Gergővel. De az évek során kibékülnek. Czeczey Péter pedig hosszú életét az egri várban, veje mellett harcolva fejezi be. Ez a szál, az após és a vő kibékülése is kimaradt a filmből, az öreg Czeczey nincs is jelen a várban, nem is tudjuk meg, mi lett vele, pedig ez is egy szép történetszál lehetne. (Igaz, hogy az öreg hősi halála a regényben sincs nagyon kihangsúlyozva, a szerző nem is írja le, hogyan halt meg, csak azt, hogy az utolsó ostrom után ott van a rengeteg halott között.)
Sárközi alakja
Sárközi, a cigány alakja a könyvben eléggé karikatúraszerű, a cigányokkal kapcsolatos régi sztereotípiákra épül. (Ez persze a korból következik, amelyben keletkezett.) Megtudjuk róla, hogy ezermester, de azért mégiscsak egy gyáva alaknak van ábrázolva, legalábbis a regény többi szereplőjéhez képest. Nem azért humoros figura, mert jó humora van, hanem mert esetlen, általában nem vele, hanem rajta nevetünk. A filmben szerencsére ezen változtattak: Agárdi Gábor alakításában Sárközi egy teljesen kompetens figura, a várban elsősorban Gergely műszaki asszisztenseként van jelen (mint a könyvben is), de a legnagyobb vészben megjelenik a falakon is, és kiderül róla, hogy ügyes harcművész, még akár puszta kézzel is. Óvatossága pedig inkább józanságnak hat. Meg kell adni, hogy ez azért mindenképpen egy pozitív változtatás a könyvhöz képest.
Dobó István berúgása
Na erre meg minek volt szükség? Mi ez?? Hogyan és miért? A szituáció itt ugye az volt, hogy Dobó kapitány (a filmben Sinkovits Imre játssza) kénytelen volt szétlövetni az Ókapu bástyát, amit már gyakorlatilag elfoglalt az ellenség, de azért csak volt rajta még néhány élő magyar katona is. A jelenet a könyvben is szerepel, de azt nem fejti ki az író, hogy Dobónak ez milyen traumát okozott. Filmben ugyanakkor hálás feladat ezt érzékeltetni egy színésznek. Nade így? A forgatókönyvíró és a rendező feltételezték, hogy az egyik valaha volt legjobb magyar színész nem tudja majd pusztán a játékával érzékeltetni, hogy a karakterének lelkiismeretfurdalása van? Vagy feltételezték, hogy a néző ezt nem fogja érteni, csak ha azt látja, hogy a kapitány leissza magát a sárga szőnyegig? Ezt valahogy mindig méltatlannak éreztem egyfelől Sinkovits Imrével, másfelől a nézővel szemben. (Akit, érzésem szerint itt akkor most kicsit hülyének néznek. Vagy alkoholistának.) Vagy talán feltételezik, hogy a magyar néző jobban együtt fog érezni a hőssel, ha ő is alkoholba fojtja a bánatát? Esetleg ezt a majdnem tökéletesnek bemutatott karaktert így akarják árnyalni kicsit, hogy elköveti azt, amit az alárendeltjeinek halálbüntetés terhe mellett megtiltott? Vagy mi a csuda akart ez lenni??? (Az ilyen hatásvadász hülyeségeket én egyébként továbbra is hajlamos vagyok a forgatókönyvírónak, Nemeskürty Istvánnak tulajdonítani, akiről érdemei elismerése mellett ma is fenntartom, hogy egy erőteljesen túlértékelt és erőteljesen felszínes szerző, és az idő múltával csak egyre inkább ilyenné vált. Amikor regényadaptációt írt, akkor az ilyen egyéni agymenései talán még kevésbé váltak zavaróvá, mint amikor neki kellett kitalálnia az egész forgatókönyvet, és olyan filmes katasztrófák kerültek ki a keze alól, mint a Honfoglalás vagy a Sacra Corona...)
Török Jancsi, a tragikus hős
A film egyik szimpatikus főszereplője (nem a fő-főszereplő, hanem annak egyik legjobb haverja) hősi halált hal a filmeposz végén. Ismert kalandfilmes eszköz, teljesen rendben is van, egy ilyen jelenet csak szebbé teszi a filmet (feltéve, ha nem túl giccses). Hogy miért pont Török Jancsi (Benkő Péter) lesz az? Talán mert az elején megismert baráti körből ő a legfiatalabb, ezért az eleste még tragikusabbnak tűnik. Valójában Török Jancsi ott sem volt az egri várban az ostrom alatt. A regényben Dobó István rá is kérdez Gergelynél, hogy Török Jancsi miért nem jön, mire Gergely azt válaszolja, hogy a Dunántúlon hadakozik. Az ismert egri várvédők névsorában (amelyet Gárdonyi József tett hozzá az apja regényéhez) egyébként két Török János is szerepel, egyik tényleg meghalt, a másik megsebesült, de egyik sem volt azonos Enyingi Török Jánossal, Török Bálint fiával. Ennek ellenére szerintem, ha eddig ilyen fontos szerepet játszott a történetben, akkor dramaturgiailag indokolt őt az ostromba is betenni. De a regényben másvalaki hal meg olyan módon, ahogyan ő. Dobó István két apródjának, Tarjáni Kristófnak és Balogh Balázsnak az alakját vonták itt össze az alkotók, akik különböző időkben mindketten ellenséges golyóknak estek áldozatul, és mindketten szerepelnek a regényben is. Itt mindkettejüket Török Jancsival helyettesítik (korábban Jancsit látjuk Dobó fegyverhordozójaként is, noha tudjuk, hogy fiatalos kinézete ellenére ekkor már nem apródkorú). Az igazi Török János még sokáig élt 1552 után, bár nem mindig volt az a szimpatikus figura, aminek a filmben megismerjük (például lefejeztette a feleségét és elég rondán megkínoztatta a török rabokat, bár ez utóbbi elég általános volt a korban). Ha mindenképpen akartak egy szép tragikus eposzias halált a végére, akkor lehetett volna Mekcsey Pista (akit a filmben Bitskey Tibor alakított) is az, aki életét áldozza, hiszen ő tényleg nem sokkal az ostrom után halt meg (bár nem a törökökkel való harcban esett el, hanem egy magyar paraszt állított baltát a fejébe).
Ha egyszer sorozat-változat készül majd a regényből, ott több szereplő bemutatására lesz lehetőség, és akkor talán Kristóf és Balázs története is belekerülhet (van is pár ötletem rá). De Török Jancsit persze akkor sem kellene kihagyni.
Mi lett Yumurcakkal?
(Ez még az egyik kiadás címlapjára is rákerült, pedig ezt a jelenetet hiába fogod keresni a könyvben..)
De a legérdekesebb befejezése szerintem a musical-változatnak van, ahol Yumurcak nem csak életben marad, hanem a gyűrűjét is visszakapja és szabadon futni hagyják hőseink, mert Dobó ráébred, hogy tulajdonképpen a győzelmes siker után (és azután, hogy Gergely is épségben visszakapta a fiát) miért kellene, hogy érdekelje őt egy varázstárgy, aminek az erejében ő maga sem hisz. Menjen vele a török békével, ha annyira fontos neki! Nekem ez a változat valami miatt nagyon tetszik... 
A kőszívű ember fiai: regény és film eltérései
Comic relief-figurák
Kimaradt például két (vagy ha úgy vesszük, három) olyan szereplő, akik az eredeti regényben a humorért (a feszültség humoros feloldásáért) felelnek a drámai események közepette. (Ezt a jelenséget hívják angolul comic relief-nek. Magyar fordítása még nincs, de sürgősen ki kell találni.) Bár van, aki közülük kicsit kilóg az eredeti regényből is.
A könyvben a humorért felelős figurák közül csak Hugo Mausmann maradt meg (Fonyó József alakításában), akiről már ebben a bejegyzésben szó volt egyszer.
Orosz, magyar, két jó haver?
Leonyid Ramirov („Ramiroff Leonin”)*, aki Baradlay Ödön jóbarátja, még abból az időből, amikor a magyar kormánybiztos Petyerburgban volt diplomata, a filmben is szerepel (Bujtor István alakítja, a képen jobbra). De a szerepe itt csak annyi, hogy segít Ödönnek (akinek a szerepét Bitskey Tibor játssza, a képen balra) hazajutni az apja halála után, azaz még jóval a szabadságharc előtt. A két haver érdekes történetszála nincs lezárva, nincs benne az, hogy később kénytelenek két ellenséges hadsereg tagjaként szembenézni egymással, így pedig furcsa hogy Leonyid egyáltalán belekerült a filmbe. Csak azért lenne, hogy lehessen egy látványos téli akciójelenet is a filmben, mikor a farkasok elől menekülnek szánon? Nem biztos. Felvetődhet, hogy Leonyid szálának vége azért került ki a forgatókönyvből, mert ekkor, az 1960-as években még nem akarták nagyon látványosan megmutatni, hogy a magyar szabadságharc leverésében mégis az orosz hadseregnek volt elsődleges szerepe. (Utalnak rá, de nem láthatunk ellenséges orosz katonákat a filmben.) A regényben mesteri húzás, hogy egyáltalán nem tudhatjuk meg, hogy 1849-ben Leonyid tényleg segített-e titokban Ödönnek, vagy ezt csak Ödön hiszi, mert ezt akarja hinni, a régi szép barátságra emlékezve. Ez örök rejtély marad. De kellenek néha az ilyen rejtélyek egy-egy történetbe.
Mindenesetre, ami a filmet illeti: ott nem látjuk, hogy a magyar és az orosz haver szembekerül egymással, még úgy sem, hogy Leonyid lovagiasan bánna a magyar foglyokkal, egyik (szintén orosz) embere pedig konkrétan segít Ödönnek megszökni. Ez mind kimarad, csak az eleje marad benne, a tiszta helyzet, mikor magyar haver és orosz haver még bajtársiasan segítik és megmentik egymást a végtelen hómező veszedelmei között. Ez lenne tehát az engedmény, amit a filmnek meg kellett tennie a hatalom felé? Nem tudhatjuk biztosan, de nem kizárt.(*Ha már a filmadaptáció készítésénél megvan az a szabadságunk, hogy karaktereket összevonjunk, miért ne javíthatnánk ki egyúttal a regényíró által az idegen nevekben ejtett hibákat is?)
Az összevont áruló
Rideghváry úr (a filmben Básti Lajos játssza) az ultrakonzervatív Habsburg-hű főúr mintája a regényben. Udvarhűségében még hazaárulásra is képes és „muszkavezető” lesz. (Sajnos ez a típus is létezik ma is, sőt ma sokkal inkább elemében érzi magát, mint 1918 óta eddig bármikor. Pedig már azt hittük kiveszett, mikor a Habsburgok végleg lemondtak a magyar trónról. De úgy látszik, mégsem.) Vicces, hogy a filmben egy olyan figura alakítja, aki korábban számtalan alkalommal játszotta Kossuth Lajost, színpadon és filmben is.
Rideghváry kifejezetten nagystílű, arisztokrata főgonosz, aki a filmben mégis egy mezei kémként végzi Budavár ostroma közben. Összevonták ugyanis a figuráját Szalmás úr alakjával, aki viszont nem egy arisztokrata és nem is az uralkodó iránti merev hűségből cselekszik, hanem kifejezetten egy hazáját pénzért eladó mocsok számító. Erre az összevonásra pedig kifejezetten azért került sor, hogy a végén Rideghváry is megbűnhődhessen: látványosan alábukhasson a magasból, mint egy hollywoodi film főgonosza, vagy ilyesmi. Persze az is lehet, hogy mindezzel az alkotók utalni akartak egy másik, valóban létezett arisztokrata figurára Zichy Eugénre, aki udvarhű főúrként 1848-ban tényleg az ellenség (Jelačić seregének) kémje lett, amiért őt a magyar hadbíróság felakasztatta (ami soha még arisztokratával nem fordult elő addig). Az ő testvére volt Zichy Edmund, és valójában róluk terjedt el a pletyka, hogy a két név magyarosításának tisztázatlansága (Ödön? Jenő? Eugén? Edmund? melyik melyiknek felel meg?) miatt esetleg felcserélhették a két testvért és nem is azt végezték ki, akit kellett volna. (Mivel a korabeli híradások „Zihcy Ödön” kivégzéséről tudósítottak.)
Erről vette Jókai Mór az ötletet a Baradlay-testvérek névcseréjéhez. (Itt szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy a Zichy-testvérek közül tényleg Eugén volt a hazaáruló kém, és mivel leleplezése után nem volt alkalma megszökni, Edmund pedig nem volt a közelben akkoriban, nem cserélhették fel a testvérével.)
A könyvben Rideghváry nem hal meg. Igaz, azt sem tudjuk meg, mi lesz vele később, van-e szerepe a megtorlásban, de a szabadságharc leverésének egyik tragikuma éppen ez, hogy az ilyen undok figurák, mint ő győztesnek érezhették magukat a végén.
Edit szála
Plusz szál viszont a történetben Edit (Polónyi Gyöngyi) története. A regényben ő csak az a fogságban ülő „királykisasszony”, akit majd a hős huszárnak (Richárdnak) ki kell szabadítania, viszont a filmben ő is egy forradalmár harcoló nő lesz, aki Magyarországra keveredik a Wiener Legionnal, majd valahogyan fogságba esik, és mégis visszajut az eredeti helyére, hogy a végén Richárd mégiscsak a könyvben leírt módon menthesse meg.Így vagy úgy, mindenkit biztatok a két könyv újraolvasására és a két film újranézésére is, mert tök jók. Remélem, segítettem néhányaknak magyarórára való készülésben is.
