Vers

Sírőrzők, konzervek

 

Ti kevély sírőrzők, ti konzerv-katonák!

Szép vértezetben, mint megannyi kis rák,

Szent Sír körül állva kőszívű tömbökként

Isten szeges öve lettetek ti önként.

Meg ne lépjen fia óvatlan az éjben,

S nehogy az Istenhez más is odaférjen,

Kifelé meredtek pajzzsal, boxerekkel,

Lándzsákkal, kardokkal, lövő fegyverekkel,

S egymásra pislantva, ahol lehet, itt-ott

Nézitek, a páncél milyen szépen csillog,

S mily fényesen takar mindent, mi emberi

Sírőrzőt és a sírt egyaránt elfedi.

A sisak rostélyát a szemre csapjátok,

S azon át embert nem, csak zombikat láttok.

És minden könyörgés, jó szó vagy a tiszta

Észből megszülető kis szeretet-szikra

A kemény vértekről s pajzsokról lepattan,

S mandinerből ütve fájdalmasan csattan...

Hitnek harcosai, éber, jó vitézek,

Hitében elrendelt régi küldetésnek,

S mint kinek kezében egy ős-tudás ott van,

Gőggel kitartotok a képzelt ostromban,

S nem veszitek észre ily szilárdan állva,

Hogy falanxotok a halált konzerválja

 

Emberfia eljött, „az Ige testté lett”,

S milyen biztonságos, mily egyszerű képlet

Ott tudni az Embert ártalmatlan, holtan,

Belépődíjas szent helyre pakoltan,

Fallal és falanxxal, nagy kövekkel fedve,

Illatos balzsammal gyolcsokba tekerve.

Mennyivel elnézőbb szagos múmiája,

Mint hogyha a teste új Igévé válna…

Mennyivel biztosabb bezárva, bekenve,

Mint hogyha a Renddel újra feleselne…

Kemény kövek őrzik szilárd sziklán állva,

Marad, ahogy mondják – rendben konzerválva!

S kik segítő kezét olyannyira várták,

Megvásárolhatják az akasztófáját,

S magukra csatolva hirdethetik vígan:

„Én is híve vagyok! Megőrzöm a sírban!

Őrzöm Őt az áldott, fegyvert tartó Rendben,

Megóvom a káros feltámadás ellen!”

 

Páncélos sírőrzők, ti konzerv-katonák!

Véditek a néma, halott Emberfiát.

Kemény állandóság, mozdulatlan tömbök…

Persze majd kijöhet, ha mondja a Főnök.

Nemes jó lovagok, ti konzerv-vitézek,

Mi márványba vésett, az nektek az élet...

Érték az a Sír ott? Érték benn az Ember?

Ezért vigyáztok rá konzerv-fegyverekkel?

Egy mostani rend-bank vésztartalék-széfje

Az a Sír, s kastélyok ura az őrsége.

Emberfia se ki, se be már nem léphet,

Nem hozhat, nem is kérhet emberséget...

„Kinek amije van, azzal elégedjen,

S vigaszt majd távoli reményben keressen.

Gyanús, aki mozog, s isteni a márvány,

Aki itt követel, az maga a járvány!

Mondj le arról önként, mit mohóság elnyelt,

Ne zajongj a Sírnál, ne ébreszd a Mestert!”

 

Ti gőgös sírőrzők, ti konzerv-vitézek!

Kemény, de nem tartós az, amit ti védtek...

Kintről jön vagy bentről, megmozdul az Ember,

Előlép eltelve vággyal, vérrel, tervvel.

Lakatok leesnek, kinyílik a nagy zár,

Ébred, kel az Élő, felkel, és újra jár.

Szelíd szavára a kövek meghasadnak,

Kidőlnek a falak, hallatán egy hangnak,

Elkorhad a nyele, eltörik a lándzsa,

Nem áll többé jámbor apostol hasába.

Sisakok lehullnak, szemet már nem fednek,

S boldogok lehetnek, kik, ha látnak, hisznek.

Egykor erős pajzsok, páncélok repednek,

S előtűnik az, mit gondosan rejtettek:

Sírőrző vitézek élő embersége…

S sír-védő gyilokra nem lévén szüksége,

Karjaik mozdulnak, másik kezet ráznak,

Ölelnek, pacsiznak, veregetnek vállat...

Így legyen… hacsak nem lett kő a szívből

Vagy nem vált páncéllá, konzervvé belülről...!

 

S dehogy lesz az akkor a Világnak vége!

Egy új történetnek hangzik fel zenéje…

Idézőjel (EZLN)

„Tudatjuk mindenkivel, hogy vannak őshonos lakosok, akiknek a földjei itt, a messzi Chiapasban húzódnak, és ők létrehozzák a maguk autonómiáját, és védelmezik kultúrájukat, és óvják a földet, az erdőt, a vizet. És vannak mezei munkások, vagyis parasztok, akik összeszervezkednek, és menetelnek, mozgósítást kezdeményeznek, hogy hitelt és támogatást követeljenek a vidéknek. És vannak városi dolgozók, akik nem hagyják magukat megfosztani jogaiktól, vagy hogy privatizálják a munkahelyeiket, hanem tiltakoznak és tüntetnek azért, hogy ne vegyék el tőlük azt a keveset, amijük van, és ne vegyék el az országtól, ami magától értetődőn az országé, mint a villanyáram, a kőolaj, a társadalombiztosítás, a közoktatás. És vannak diákok, akik nem hagyják annyiban, hogy privatizálják az oktatást, és azért harcolnak, hogy igenis, legyen az csak ingyenes, nép-szerű és tudományos, vagyis ne szedjenek érte pénzt, hogy mindenki tanulhasson, és hogy az iskolákban ne tökfejek tanítsanak. És vannak nők, akik nem hagyják, hogy dísznek tekintsék, megalázzák és lenézzék őket csak azért, mert nők, hanem szervezkednek és harcolnak a megbecsülésért, amire mint nők rászolgálnak. És vannak fiatalok, akik nem fogadják el, hogy drogokkal butítsák őket, vagy hogy életmódjuk miatt üldözzék, hanem öntudatra ébredésüket fejezik ki a zenéjükkel és a kultúrájukkal, tehát az engedetlenségükkel. És vannak homoszexuálisok, leszbikusok, transzszexuálisok és még sokfélék, akik nem nyugodnak bele, hogy csúfot űzzenek belőlük, hogy becsméreljék, bántalmazzák, sőt gyilkolják őket csak azért, mert mások a szokásaik, és abnormálisakként vagy bűnözőkként kezeljék őket, ha-nem létrehozzák a maguk szervezeteit, hogy védelmezzék a mássághoz való jogukat. És vannak papok és apácák meg akiket laikusoknak hívnak, akik nem a gazdagokkal tartanak, nem érik be az imádkozással, hanem arra szervezkednek, hogy lépést tartsanak a nép küzdelmeivel. És egyáltalában úgy látjuk, hogy országunkban, amelyet Mexikónak hívnak, sok ember van, aki nem hagyja magát, aki nem adja meg magát, aki nem adja el magát. Vagyis aki tisztességes, és ad a méltóságára. És ez nagy elégedettséggel és örömmel tölt el minket, mert ezeket az embereket aztán nem egykönnyen nyerik meg maguknak a neoliberálisok, és talán meg lehet még menteni Hazánkat a tömérdek rablástól és pusztítástól, amit művelnek vele. (...) Megyünk a demokráciáért, szabadságért és igazságosságért azok számára, akiktől mindezt megtagadták. (...) Szólítjuk az őslakosokat, munkásokat, parasztokat, tanítókat és diákokat, háziasszonyokat, bérlőket, kistulajdonosokat, kiskereskedőket, kisvállalkozókat, nyugdíjasokat, szakképzetleneket, szerzeteseket és apácákat, tudósokat, művészeket, fiatalokat, nőket, öregeket, homoszexuálisokat és leszbikusokat, fiúkat és leányokat. (...) És azt mondjuk a férfiaknak és nőknek, hogy mérlegeljék szívükben alaposan, fogadják be a szót, amellyel jövünk, és ne féljenek, illetve, ha félnek is, zabolázzák meg félelmüket, aztán jelentsék ki nyilvánosan, ha egyetértenek az eszmével, amelyet hirdetünk, és akkor egyszeriben látnivaló lesz, hogy ki és hogyan és hol és merre és mikor van amellett, hogy megtegyük ezt az újabb lépést a harcban. (...) Ez volt a mi keresetlen szavunk, amelyet az egyszerű és szegény emberek nemes szíveihez intéztünk, akik ellene szegülnek az igazságtalanságnak és lázadnak ellene szerte a világban. DEMOKRÁCIA! SZABADSÁG! IGAZSÁG!”

(Hatodik Selva Lacandona-i nyilatkozat. Csala Károly fordítása)