Szerény vélemények, kérdések, szellemi utak: Röpülj Páva! 2019

Sajnos idén sem tudtam élőben követni a döntőt, így szavazásra sem nyílt alkalmam. De nem is nagyon tudtam volna eldönteni, kire szavazzak, annyi szép és egymással egyenrangú produkció jött itt egymás után, elképesztően magas színvonalon. Megint érdekes volt megfigyelni, hogy ki tartogatta a döntőre a saját tájegységének anyagát és ki volt az, aki az elődöntőkben és középdöntőkben próbált ezzel előrejutni. De lehet, hogy ennek igazi jelentősége nincs is. Mint már sokszor leírtam: magyar népi hagyományőrzés sokkal kevésbé regionális, mint mondjuk a lengyel, azaz egy-egy énekes, zenész vagy táncegyüttes sokkal kevésbé kötődik egy régióhoz általában.
Ha emlékeztek, tavaly nem a zsűri döntött a Döntők Döntőjének Döntője győzteséről, hanem a közönségszavazatok. Most valahogyan igyekeztek úgy kihozni a szervezők, hogy a kategóriagyőzteseket és a közönségdíjast egyenrangú győztesként lehessen ünnepelni a végén. Nyilván nagyon nehéz például egy szólóénekes és egy táncegyüttes teljesítményét összehasonlítani (vagy akár egy szólótáncosét és egy zenekarét), ezért a legnagyobb presztízzsel egy kategóriagyőzelem járhat, de a legnagyobb jutalmat mégis az kapta, akire a közönség szavazatainak többsége érkezett. Ez pedig az összes döntős résztvevő közül csak egy lehetett.
Örömmel láttam egyébként, hogy bekerült a zsűribe a legendás Méta együttes legendás prímása,

Salamon Beáta „Beja”. Azt hiszem nagyon rászolgált erre. Hogy Sebő Ferenc, nem vállalta a zsűritagságot, az kár, de őt is meg tudom érteni. A Mozgalom lényege nem a verseny, és ezt ő sokszor hangsúlyozta is (zsűritagként is) még ha vannak is nevezetes alkalmak, amikor a Mozgalom tagjai összemérhetik tudásukat. Szóval lehet, hogy ezt a szerepet már fárasztónak találta.
A versenyzők kifejezetten szimpatikus alakok voltak.

A műsorvezetők szokás szerint Morvai Noémi és Novák Péter voltak.

(Novák Péter ezen a műsoron elnyerte a ’Láda Titka’ kitüntető címet, ugyanis abból a ládából lépett elő, amelyet a Fitos Társulat tagjai, Fitos Dezső (a névadó-vezető, j) és Sipos Gergő (b) bohócnak öltözve körbetáncoltak.)

Énekes kategória

Szász L. Csanád (Körtvélyfája):
Marosszéki székely gyerek, aki az éneklés mellett állítólag a fociban is egészen tehetséges. A hangja egészen szép, és nagyon ügyesen használja. Hozott ajándékot is: egy kosár almát, nyilván nem azért, hogy a zsűrit lekenyerezze (illetve ezesetben: „lealmázza”), hanem hogy mindnyájunknak boldog Karácsonyt kívánjon. Emellett nem tudom, megfigyeltétek-e: az énekesek nem csak a karácsonyi alkalmat, hanem valahogyan a pávát (vagy pávákat) is igyekeztek beleszőni a dalaikba.

Komári Puják (Zalakomár):
Szeretnivaló roma énekegyüttes, nagyon jól szólnak együtt, nagyon összeszokott csapat, látszik, rajtuk, hogy a színpadon kívül is sok időt töltenek együtt. Szalóki Ági fedezte fel és karolta fel őket. Az éneküket természetesen időről időre kiegészítették a hagyományos roma hangszerekkel: kannákkal és kanalakkal. Külön szép volt, hogy énekeltek magyar, lovari és beás-román nyelven is. (Most a döntőre is Baranya megyei, de román nyelvű beás cigány dalokat hoztak.) Nagyon arra számítottam, hogy a zsűri őket fogja győztesnek kihozni. Végül nem őket hozták ki, de persze szokás szerint így is elégedettek lehetnek ők is: megismerte őket az ország, be fog indulni a karrierjük, és szerintem tuti helyük lesz a 2020-as Táncháztalálkozó-válogatáslemezen is, amire felkerülni mindig nagy presztízst jelent.

A Kotormán-nővérek, Szejke és Barka („Szejke-Barka-testvérpár”) Kéktópusztáról:
Ők is nagyon megnyerőek voltak, aranyosak, és mint testvérek, természetesen ők is nagyon összeszokott páros. Most bukovinai székely dalokat énekeltek. (A bukovinai székelyek mostanában a táncaikról híresek elsősorban, de azért nem elhanyagolható szempont, hogy két olyan az énekes-pedagógus-krónikás egyéniség is kikerült közülük, akiknek a maguk szemléletével, a hagyományőrzéshez való hozzáállásukkal nem csak a maguk régiójában volt nagy hatása, hanem általában, országosan is: Kóka Rozália és Bodza Klára.) Az egész Páva során végig nagyon szép énekeket hoztak, és azokat ugyanolyan keresetlen természetességgel tudták előadni, mint a Komári Puják. (Igaz, az előadásmódjuk teljesen más: a Komári Pujáké dinamikusan, energikusan természetes, Szejkéé és Barkáé meg inkább az a nyugodt természetesség.) Hogy mi döntötte a mérleget az ő javukra, nem tudni biztosan. Nem hiszem, hogy a zsűrinél elsődleges szempont volt, de azért megemlíthető egy fontos körülmény: a Páva összes idei fellépője közül talán ők ketten, Szejke és Barka állnak a legközelebb ahhoz, amiből az egész népi kultúra kiindult: a hagyományos paraszti életmódhoz és világszemlélethez. Hiszen ők maguk is egy kis alföldi tanyán nevelkedtek (Hódmezővásárhely közelében), ma is ott élnek. De mint mondtam, nem hiszem, hogy a zsűri ezt a helyzetet túlromanticizálná (vagy hogy is kellene ezt mondani). Inkább dönthettek a szigorúan szakmai szempontok. Az biztos, hogy Szejkét és Barkát is szívébe zárhatta az ország.

Zenész-kategória
A műsorvezetők többször is hangsúlyozták, hogy ebben a kategóriában két nagy cimbora között fog eldőlni a verseny. Őket persze a Páva hozta össze, és tette őket barátokká. Két nagyon hasonló fiú, akik ugyanazzal a hangszerrel indulnak: két prímás hegedűs. Tehát minden adott, hogy az eddigieknél objektívebb szempontok szerint lehessen összehasonlítani a teljesítményüket –gondolhatnánk. És mégis: én azt mondom eldönthetetlen volt, melyikük a legjobb. Én legalábbis megint nem tudom megmondani, mi alapján győzött egyikük. De a Páva eddigi tapasztalatai alapján ismét joggal bízhatunk benne, hogy ők ketten továbbra is barátok maradnak. Hogy látjuk-e majd őket együtt is zenélni, azaz megfér-e két prímás egy csárdában? (Mint Codoba Martin és Codoba Béla...) Majd kiderül.

Hajdu-Németh László (Budapest):
Személyes története is elég érdekes, amire többször is utaltak a műsorvezetők is. Amerikából visszatelepült magyar család tagja (mint mondjuk Antal Nimród). Újabban az ilyen embereket divat kicsit otromba kifejezéssel „visszidenseknek” nevezni. (Akkor már jobban hangzana az a régi szó, hogy „repatriált”.) Két testvére is indult az idei Pávában, mint táncos pár. De maga Laci is felbukkant már a Pávában egyszer a Sarjú Banda nevű supergroup tagjaként. (Csak persze jóval fiatalabban, ezért is nem ismertem fel elsőre.) Most a híres abaújszinai hegedűs, Potta Géza anyagát hozta a döntőre. Potta Géza huncut egyéniség volt hatalmas önbizalommal. (Szállóigévé vált mondása, ami a felvételeiből készült válogatás-lemez címe is lett: „Születtem, mint prímás”) Lacitól még nyilván nem várható el, hogy egy ennyire kiforrott és feltűnő személyiség legyen, mint „Gatyo bácsi” volt. De szerintem a maga szintjén remekül tolmácsolta és fordította le a saját egyéniségére és saját szintjére Potta Géza hatalmas repertoárjának egy kis szeletét. Erre a srácra még nagyon nagy jövő vár. Szívesen kipróbálnám, milyen lehet táncházban az ő muzsikájára táncolni. Az az érzésem, hogy lesz is erre még alkalmam, hogy fogok még vele találkozni.

Csapodi Tádé (Budapest):
Egy másik nagy prímás-egyéniség, Ádám István „Icsán” dallamait hozta, Székről. (Ezért láthattok rajta széki kalapot és széki mellényt.) Érdekes, hogy az idei Páva szólistái között több olyan ember is volt, aki zenész és táncos kategóriában egyaránt elindulhatott volna. Tádé is ilyen: zenész is, és táncos is. Valaki azt mondta, hogy a két zenész-haver közül, akik ma itt a döntőben vetélytársként indultak, Tádé inkább elemző, Laci inkább energikus, tüzes prímás-egyéniség. Biztosan így van, de ebből én hallgatóként most keveset érzékeltem. Ha csak a zeneválasztást nézem: Potta Gézára mondanám elsőre, hogy merészebb választás egy zenész részéről. De az is lehet, hogy Icsán meg pont azért nagyobb kihívás, mert az ő dallamait többen, jobban ismerik, hiszen széki muzsika szinte kötelező minden táncházban. (A széki táncok tanulásával indult a Táncházmozgalom, mint az közismert.) De táncosként megint azt mondom: fontos szempont lehet egy táncházi zenésznél, hogy mennyire tud a táncosra figyelni, vele együttműködni. Ebből a szempontból talán a legjobb prímás, akit ismerek: Salamon Bea („Beja”), a zsűri egyik tagja, akinek a zenéjére sokszor volt szerencsém táncolni. (Gyakori vendég voltam a Méta együttes táncházaiban és mára már fogalommá lett táboraiban.) Mindig hatalmas figyelmet, nyitottságot éreztem a részéről a másik ember felé, ami különösen kezdő koromban nagyon bátorítóan tudott hatni. Tádé szemében láttam valami hasonló figyelmet, alázatot, nyitottságot, ami szerintem nagyon jó jel. Bár ez részemről inkább csak sejtés, mint bizonyság. A zsűri mindenesetre a maga hatalmas tapasztalata és alapos elemzése alapján Tádét hozta ki győztesnek.

Szólótánc kategória
A 2015-ös Páva két döntőse, akik annak idején párban indultak, ezúttal egymás vetélytársaiként léptek színpadra. (Izgalmas helyzet, mi?) Egyikük (természetesen a lány) megint párban, a fiú viszont ezúttal férfi szólótáncosként. Továbbra is kétségeim vannak, lehet-e a férfi-szólótáncot és a párostáncot összehasonlítani. A kettő másféle figyelmet kíván az embertől. (Nem kizárt, hogy sok zenész is úgy gondolja: a hangszeres szólistákat és a zenekarokat sem lehet összehasonlítani.) Bizonyára ezért is mondják sokan, hogy a Békéscsabai Országos Szólótáncverseny és az Egri Ifjúsági Szólótáncverseny sokkal objektívebb mércéje a táncosok tudásának, mint a Páva. De hát mégiscsak a Páva az, amit tömegek követnek a nem szakmabeli közönségből is. De ezt a múltkor már kifejtettem.

Mahovics Tamás (Békés)
A 2015-ös Pávában Busai Bori táncos párjaként lett először ismert, most viszont szólóban indult. Itt, a döntőben egy olyan táncot választott, ami sokszor még érett táncosoknak sem egyszerű: eleki (békés megyei) román lungát. Kicsit lábujjhegyen járta azt, amit én eddig mindig telitalpon láttam az idősebbektől, de nagyon jól csinálta. Mármint: a ritmus tökéletes volt, a mozdulatokat jól levette, csak még kicsit „bele kell nőnie” ebbe táncba ahhoz, hogy teljesen az övé legyen.

Busai Bori és Makula Zoltán (Jászberény)
Összességében azért ennél a kategóriánál szerintem nem volt kérdés, hogy ez a páros lesz a győztes. Jó volt közöttük az összhang, és ehhez táncot is jól választottak. Györgyfalva táncát hozták, ami tényleg pont azért jó, mert ebben aztán a férfi táncos is villoghat, a pár együtt is villoghat, sőt, még arra is lehetőség van, hogy egy női szólót is beiktassanak. (Fennmaradt ugyanis egy felvétel, amin csak úgy poénból egy nő is táncol legényest. Ez teljesen egyedi eset, de mivel gyűjtésen látható, ezért koreográfiában is szabad.) Így Bori is szólózhatott egyet. Bori egyébként szintén egy elképesztő tehetség, persze volt kitől örökölnie vagy ellesnie: a szülei, Norbi és Zsuzsanna is remek táncosok (és egyébként nagyon jó fej táncoktatók is). Bori és Zoli egyébként elindultak egy másik kategóriában is: egy táncegyüttes tagjaiként. Méghozzá az Árendás Kamara Táncegyüttesben, amely a Jászság Táncegyüttesnek egy szűkebb köre. (Sok példa volt már rá, hogy egy-egy nagyobb táncegyüttesnek csak egy kisebb köre indul a Pávában.) Már ott is megmutatkozott, micsoda egy kiugró tehetség Busai Bori, és ezt a zsűri is kiemelte. Lehet, hogy az Árendás Táncegyüttest éppen azért nem engedték el a döntőig, mert igazságtalanságnak érezték volna, hogy egy pár két kategóriában is ilyen magasra menjen. (Pedig amúgy az Árendás szerintem megérdemelte volna a döntőbe jutást.) Bori mellett Zoli egy jóval nyugodtabb, stabilabb táncosnak tűnik, persze jóval idősebb is. Mindenesetre szerintem méltán győzött ez a pár. Szép volt, amit csináltak, remekül egészítették ki egymást. (Egyébként tök szép gesztus az is, hogy ezt a párt is egy a Páva többi zenész indulójából összeállt „supergroup” kísérte.)

Táncegyüttesek
Versenyen kívüli vendégprodukció:

Magyar Állami Népi Együttes: Süssünk, süssünk valamit! (Részlet a Csodaváró Betlehemes című műsorból)
Jópofa szám, bár néha talán sok volt benne az eltúlzott, széles gesztusokból. Amellett mégiscsak felidézett egy szép hangulatot. Ki gondolta egyébként, hogy a Kis karácsony, nagy karácsony-ra, ha elég gyorsan éneklik, még székely forgatóst is lehet táncolni?! Ami engem leginkább megfogott benne az mégsem a tánc volt, hanem ezek a jó kis kéklő jelmezek. Nem tudom, ki volt a jelmeztervező, de szép munka! :-D

Hajdú Táncegyüttes Utánpótlás Csoportja (Debrecen):
A tavalyi Páva egyik döntőse a Hajdú Táncegyüttes felnőtt csoportja volt, ördöngösfüzesi táncokkal. Most ugyanennek a táncegyüttesnek a gyerekcsoportja ment el a döntőig, és a döntőre ugyanazt a táncanyagot hozták, mint a felnőtt csoport tavaly. De amit jó volt látni: a mostani koreográfia egyáltalán nem akart a tavalyi, felnőtt koreográfia másolata lenni. Persze volt egy hasonló felépítése. Most is nagy hangsúly esett arra, hogy a fiúk milyen ügyesen táncolják a kemény füzesi férfitáncokat. De az egész tényleg a gyerekekhez és a csoporthoz volt igazítva. Mint a Hajdú minden eddigi koreográfiájából, ebből is sugárzott az erő. Néha talán már túlságosan is: gyerekekről lévén szó, talán több játékosság, humor elfért volna még benne. De összességében nagyon tetszett nekem az egész, és minden elismerésem a hajdúsági gyerekeknek, hogy ekkora energiával, lelkesedéssel és vehemenciával tudták végignyomni ezt az egész műsorszámot.

Szinvavölgyi Prücskök (Miskolc):
A Szinvavölgyi Táncegyüttes (mármint a felnőtt csoport) kétszer szerepelt eddig a Páva döntőjében. Most visszanézve mindkétszer ugyanazt írtam róluk: hogy mindkét koreográfiájukat egy kicsit „túltoltnak” éreztem. Túl gyors a tempó, túlságosan uniformizáltak a mozdulatok, túl mesterkéltek a mosolyok… Na, ezt most, a gyerekcsoportnál egyáltalán nem éreztem. Sőt: kifejezetten az egésznek a természetessége és játékossága tetszett. Hozzá kell tenni, hogy nagyon szeretem a zempléni táncokat is: szerintem nagy teret adnak az embernek a kreativitásra, a játékosságra, de a csapatmunka kibontakoztatására is. A Prücskök nem annyira a virtuozitás mutogatására mentek rá, mint a Hajdú, hanem arra, hogy a koreográfia dinamikájával, a csapat együttes mozgatásával érjenek el sikert. És ez be is jött: a zsűri őket hozta ki győztesnek. Lehet, hogy úgy tűnik, mintha nekem is ők lettek volna a kedvenceim, de a valóság megint az, hogy a táncegyüttesek között sem tudtam volna dönteni, hogy melyik tetszik legjobban. Mindhárom szám teljesen másképpen volt jó.

Vasi Kislegényczéh (Szombathely):
Egy kamaratáncegyüttes mégiscsak bejutott a döntőbe. Ők viszont nem egy nagy táncegyüttes szűkebb köre, hanem több együttesből válogatott társaság. (Azt már a Kalotaszeg Legénytársulat bebizonyította, hogy lehet esélye az olyan együttesnek is a Pávában, amiben csak fiúk vannak. Pedig ez első hallásra nem tűnt jó ötletnek.) Az elején adták elő azt a számukat, ami miatt az egész banda szerveződött annak idején, és ők is mostanra, a döntőre tartogatták a hazai számot. Gencsapáti egy olyan falu, amely híres táncos hagyományairól, amelyeket az ottani hagyományőrzők nem hagynak feledésbe menni. De jó, ha ezeket az egész ország megismeri. Úgyhogy örvendetes, hogy a Pávában is bemutatták. Mindemellett tényleg nagyon jól működött együtt az egész csapat is: tényleg egy nagy buli hangulatát idézte a táncuk.

*
Ők lettek a Páva abszolút győztesei.

*
*(Ezek a képek nem a döntőről vannak, csak kitettem őket, mert viccesek.) X-DDD
Az OTP Bank ugyanis gondoskodott arról, hogy minden résztvevő elégedetten távozzon: a zsűri döntésétől függetlenül minden döntősnek ugyanakkora díjat ajánlott fel. Ilyen körülmények között pedig a résztvevők közül az járt a legjobban, aki a közönségdíjat is elnyerte.

Ez pedig a Vasi Kislegényczéh lett.

Emellett szerintem még egy Páva-döntő sem volt, amin ennyi nem-döntős résztvevő kapott volna különdíjat. Ahogyan Novák Péter fogalmazott: „Különdíjat mindenkinek!”

De rá is szolgáltak. Ők voltak a díjazottak:

Bodros Tamburazenekar (Mohol):
Az egyik legnagyobb kedvenceim az idei mezőnyből. Közülük is kiemelkedik szép hangjával és bájos mosolyával a frontemberük, Apró Boglárka

CodoBanda (Szamosújvár-Kolozsvár)
Prímása ifj. Codoba Florin, aki nyilván hamarosan bekerül az apja, id. Codoba Florin mellé a magyar Táncházmozgalom legnagyobb sztárjának számító Palatkai Bandába.

Úgy is mondhatnám: eddig csak Kodoba Florint ismertük, de eljött az idő, hogy megkülönböztessük id. és ifj. Codoba Florint.

Maier Cseperke (Rátka)
A prímás lány, aki a népzene ügye mellett a környezetvédelem ügyének is elkötelezett szószólója. ~~(Vajon ennek fényében rá is ráuszítják majd az állampárt minden rágalmazó-lejárató szennylapját és szennyoldalát, mint svéd kolléganőjére?)~~