2017. december 7., csütörtök

Mit tanulhatnánk ma is Suomitól? (És miért nem tesszük?)


Itsenäisyysipäivä, azaz Függetlenség Napja Suomiban. Bámulatos,amit 100 év alatt elértek. De egyáltalán nem volt ez sima menet. Furcsa lehet ez az ünnep, mindig vegyülhet bele egy kis szomorúság is, hiszen olyan megosztott volt a finn társadalom akkor, hogy hiába értettek egyet egy önálló Suomi szükségességében, a független állam kikiáltása után alig egy hónappal már egy véres és kíméletlen polgárháború következett. Sok párt létezett, sokféle elképzeléssel, és a végén mégis két oldalra szakadva maradtak: fehér és vörös oldalként. Nem is biztos, hogy szerencsés, ha ezt a két oldalt megpróbáljuk más országok „fehéreinek” és „vöröseinek” megfeleltetni. (Vagy akár a magyar vörösöknek és fehéreknek.) Még csak az sem igaz, hogy az egyik oldal „progresszív”, a másik pedig „reakciós” lett volna. Ennél sokkal értelmetlenebbnek tűnik az egész. Vagy csak még nem tudok eleget róla, hogy értsem?

A finn polgárháború legnagyobb részben ténylegesen polgárok közötti háború volt: civilek harcoltak civilek ellen, nemzetőrségek, nemzetőrségek ellen.

A vörösök (Punakaarti):


A fehérek (Valkokaarti):

(Még csak egymástól sem sokban különböznek, így ránézésre sem... Vajon mi sodorta őket egyik vagy másik oldalra?)

Ez a háború 5 hónapon át tartott és 37 ezer ember halt meg benne. Nem csak katonák, sok ártatlan civil áldozat is, mármint olyanok, akik egyáltalán nem fogtak fegyvert. És nem csak véletlenül találták el őket, hanem mindkét fél terrorja következtében is sokan haltak meg. A hadifoglyok és túszok kivégzése is általános gyakorlat volt mindkét félnél. Mindkét félt egy-egy mohó idegen nagyhatalom támogatta, amely befolyást akart gyakorolni az országra: a fehéreket a Német Birodalom, a vörösöket az Orosz Birodalom (illetve annak akkori vörös része). Hogy a fehérek győztek, az is csak a németeknek hajthatott hasznot (és hogy ez mégsem így lett, az csak a Német Császárság I. világháború végi összeomlása miatt alakult így.

Hát innen indult Suomi. És bár a polgárháború emléke sokáig kísértett, mégsem tudta végleg megmérgezni a szuomenek életét. Az ország vezetői valami hallgatólagos vagy nem is hallgatólagos megállapodás alapján úgy döntöttek, mégsem a bosszúnak, hanem a sebek begyógyításának szentelik erejüket. És sikerült jólétet teremteniük, elsősorban színvonalas oktatásuknak köszönhetően. Az agrárország még jó darabig agrárország maradt, de a művelt és jólétben élő parasztok országa lett. (Ezért is tekintettek rá népi íróink, így a már idézett Kodolányi János is, mintaként.) Fontos volt az is, hogy a művelődést nem csak „elitista” tudományos intézetek szolgálták, hanem népfőiskolák is , ahol az, aki nem akart továbbtanulni a korszerű földművelés új módszereivel ismerkedhetett meg hosszabb-rövidebb tanfolyamokon. Úgy általában kiépítették az iskolán kívüli népi művelődés intézményrendszerét is, hogy a tudomány és a tudományos ismeretterjesztés között se legyen szakadék.
„Mit várunk mi finnországi tanulmányainktól és tapasztalatainktól? Várjuk, hogy új, erősebben népi alapra helyezkedjék végre a közoktatás. Hogy az egyoldalú német szellem kiküszöböltessék belőle. Hogy szabad út nyíljék minden magyar gyermek előtt az egyetemig; ha nem kívánja bejárni ezt az utat: kapjon mennél bőségesebb népi kultúrát a népfőiskolán. Várjuk az osztályellentétek elsorvadását. Várjuk a magyar köznyelv reformját az iskolai nyelvtanítás reformja révén. Várjuk népi kincseink erőteljesebb védelmét és megmentését, a köztudatba való szerves beépítését. Várjuk a magyar népi kultúra uralomra jutását. Várjuk, hogy életünk lassan-lassan átalakuljon, átlelkesedjék, önállósuljon. (…) Egyszóval: hogy gyökerében ragadhassuk meg és fejleszthessük ki azt a magyar életstílust, amely áthatja majd az egész társadalmat és államelméletet.”
(Kodolányi János: Suomi)

Sok ezek közül a mondatok közül ma is aktuális lenne. A népi kultúra magyar ápolásával, úgy érzem nincs gond, azt elég jól csináljuk, az egész világon mindenki tőlünk igyekszik tanulni. Hát akkor itt lenne az ideje annak is, hogy mi is tanuljunk másoktól a népoktatás, a népi művelődés megszervezése terén. Egyáltalán, hogy tanuljunk valamit arról, hogy hogyan érezze jól magát a(z öntudatos) nép saját hazájában. Ha mindezt elhanyagoljuk, akkor a népi kultúra ápolása sem szabadon megélt örömforrás lesz, legfeljebb egyeseknek vigasz (ez még a jobb eset), másoknak pedig unalmas, kötelező valami, amiből elegük van.

A finnugor-ellenes és finn-ellenes kampányban, ami Magyarországon időnként folyik (ma már talán kisebb lendülettel összességében) benne van minden, ami rossz ma ebben az országban, ami megmérgezi a hangulatunkat.
1. A bizalom hiánya a tudományos intézményekben. Ez pedig magukon a tudományos intézményeken is múlik. Ha lenézik a laikusokat, a nem-tudósokat, és nem fordítanak gondot arra, hogy a tudomány eredményeihez ők is közérthető módon hozzáférhessenek, ha minden szakmán kívülről jövő módszertani kérdésre és szempontra az a válasza, hogy „ezt se tudod, te hülye?”, akkor persze, hogy ez az eredménye az egésznek: hogy az állampolgár azt fogja hinni, hogy a tudományos élet nem a kutatásról és a felfedezésről szól, hanem dogmák bebiflázásából és felmondásából. Ezért kellene a tudományos ismeretterjesztés minél több és minél jobb intézményeit is kiépíteni, és a „nagy tudósoknak” sem ódzkodni a közérthető, de színvonalas tudományos ismeretterjesztéstől.

2. A fenti zavarhoz természetesen hozzájárulnak a közoktatás szörnyű módszerei is. Mert a mai közoktatásban tényleg dogmákat kell bebiflázni és felmondani, nem pedig kutakodni és felfedezni, és problémákat megoldani. Na és éppen ebben segítene a finn minta, hogy a tudományos kutatás és felfedezés élményét és örömét (mert ténylegesen öröm új dolgokat találni) az ember már az általános iskolában is átélhesse.

3. Ma már a Tudományos Akadémia sem akarja a „finnugor nyelvrokonság egyoldalú dogmáját” (vagy mit) mindenáron mindenkire rákényszeríteni, ahogy arról már írtam. Kérdés, akart-e egyáltalán valaha ilyet a Tudományos Akadémia. Szerintem nem, mert a tudomány egyszerűen nem így működik. De a finnugor-ellenes „elméletek” általában nem tudományos, hanem politikai indíttatásból bukkantak fel időről időre. Mi volt ezeknek az alapja? Az, hogy azért ne rokonítsanak minket a finnugor népekkel, mert azoknak nincsen harcos-hódító állami múltjuk. Az hogy van sokszínű, izgalmas népi kultúrájuk (amire mi a saját esetünkben olyan büszkék vagyunk), az nem érdekes. Olyan rokonok kellenek nekünk, akik előkelő harcos arisztokraták a népek között. Azóta, látjuk a szuomenek milyen eredményt értek el, mind államépítés terén, és még harci erényeiket is megmutatták a téli háborúban.

(És éppen azért védték olyan elszántan, fegyelmezetten, egy emberként a hazájukat, mert otthonuknak érezték azt.) De az „antifinnugristáknak” (vagy kiknek) ez mind nem érdekes. Miért nem? Azért mert mindez a XX. században zajlott demokratikus alapon. A mi önjelölt "arisztokratáinknak" (mai úrhatnám dzsentrijeinknek) olyan rokonok kellenek, akik a középkorban szereztek hadi dicsőséget szigorúan hierarchikus alapon. Akiket békeidőben is mint a feltétlen engedelmesség és a hűbéri birkafegyelem példáit lehet állítani mintaként a magyar nép elé. Azzal a körítéssel, hogy mi magyarok (vagy akár mi „nemfinnugor” népek) genetikusan ilyenek vagyunk, úgyhogy tessék szíves lenni feltétlenül és birkamódon engedelmeskedni a mai dzsentriknek békeidőben is. (Mintha a fegyelem és az engedelmesség genetika kérdése lenne!)

4. Mindez már elcsendesedni látszott, és most újra kirobbant egy ilyen otromba diplomáciai balhé formájában. A finn oktatás alaptalan leszólása formájában. Ez pedig a jelenlegi magyar rendszer és az uralkodó elit legrosszabb szokására mutat rá. A vitakultúra hiányára. Mikor felvetjük nekik, hogy nem kellene-e a finn oktatás módszereit tanulmányozni, esetleg ami jó azt átvenni, mivel reagálnak erre? Azzal, amivel minden alulról vagy máshonnan jövő kezdeményezésre. Lejárató kampánnyal. Valaki felveti, hogy bajok vannak az egészségügyben? Hamar egy lejárató kampányt ellene! Valaki megírja egy mai oligarcha korrupciós ügyeit? Gyorsan járassuk le őt (az újságírót) és a médiumot is, ahol írása megjelent! Ez az általános hozzáállás.

5. És még egy nagy probléma, amire mindez mutat: a diplomáciai érzék tökéletes hiánya. Ami nem csoda azután, hogy a jelenlegi rendszer nagy mértékben leépítette a magyar külügyi apparátust, és a hatalmi elit magán-alkalmazottainak tekintett üzletkötőkkel helyettesítette a szakértő diplomatákat. Úgyis csak a gazdagodás számít, a diplomácia csak szükségtelen formaság nekik.

Mindezt le kellett írnom, hogy szemléltessem mennyire változtatásért kiált minden ebben a mi hazánkban, és miért tekintek én is akkora reménnyel és kíváncsisággal a 100 éves Suomi nekünk mutatott mintájára. Igazából nem felemelő hogy már megint egy két világháború közötti idézettel kell befejeznem, mert azt mutatja, hogy minden időnkénti biztató kísérlet ellenére keveset léptünk előre ezügyben. De látva, hogy a szuomenek milyen reménytelen helyzetből tudtak előrelépni annak idején, valamiben mégiscsak bizakodhatunk. Köszönjük mindenesetre Suominak, hogy példát mutatott nekünk ebben. Kiitos Suomi!

(Reményeim szerint Suomiról még több szó lesz a blogon...)

„Nem volna rá mód, hogy a népoktatás mai rendszerét kicseréljük a finn rendszerrel? Finnország alig négymillió lakosára ötvenkét, internátussal és gyakorló gazdasággal összekötött népfőiskola esik. Magyarországon kétszer ennyi kellene.”
(Kodolányi János: Suomi)
„A tűzhányó peremén élő népek nyugalmának nagy biztosítéka, hogy egyikben sincs nagybirtok, a kapitalizmus túlkapásait rendkívül erős szövetkezeti hálózat tartja féken, s a társadalmi szervezetükben szinte ideális mértékben érvényesül a demokrácia. (…) Csodálatos valami ez, nem intézmény, nem politikai pártok hitvallása, nem cél, nem elv, nem program. Maga a levegő.”
(Kodolányi János: Suomi)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése