Fontos dologra jöttem rá tegnap. Nevezetesen arra, hogy milyen veszedelmes lehet a „kisebbik rossz” fogalma. Ha valaki túl gyakran használja a „kisebbik rossz” kifejezést, illetve az „Ez még mindig a kisebbik rossz…” mondatot, gyanakodjunk.
A „kisebbik rossz”-szal az a baj ugyanis, hogy ha túl gyakran emlegeti az ember, akkor ebbe is túlságosan belelovalhatja magát, és egy idő után hajlamos lehet a „nagyobbik jónak” látni. Úgy értem: ha pillanatnyilag két rossz megoldás közül kell választanod, akkor persze válaszd a kisebbiket, de legalább ne emlegesd túl sűrűn, önigazolásként. Koncentrálj inkább arra, hogy mekkora veszélyt sikerült elhárítanod ezzel. (Tudom ez némileg a negatív gondolkodásmódot erősíti, de néha működhet.)
Hadd mondjak ehhez még két fontos dolgot.
1. „Ha pillanatnyilag két rossz megoldás közül kell választanod…” –írtam az előbb. És a hangsúly itt (egyebek mellett) a „pillanatnyilag” szón volt. Tapasztalatom szerint nagyon sok baj abból adódik, hogy életünk pillanatnyi helyzeteit nem dinamikusan fogjuk fel, hanem statikusan. Vagyis az adott helyzetet nem egy fejlődési szakasz egyik fázisának fogjuk fel, hanem egy megváltoztathatatlan állapotnak, amibe bele kell törődni. Pedig az élet mozgás. És folytonos változás. Ha valami szar, az nem azt jelenti, hogy „szar az élet, ez van” illetve „így kell elfogadni”, stb., hanem azt hogy ez valami olyasmi, amin javítani kell, de lehet is. Legalábbis meg kell próbálni. Így a „kisebbik rosszat” is érdemes pillanatnyi, de javítandó, továbbfejlesztendő állapotnak felfogni. Kiindulópontnak a továbbiakhoz. Éppen ebbe a csapdába esik bele sok ember, hogy pillanatnyi döntésének igazolásaképpen a „kisebbik rosszat” mint megváltoztathatatlan, tovább már nem fejleszthető állapotot fogja fel, amihez aztán ragaszkodni kezd, és nem akar a dolgokon további javításokat eszközölni.
2. „Kisebbik”, illetve „nagyobbik”. Ez a két magyar melléknév azt sugallja, hogy amire vonatkozik az kettő közül a kisebb vagy a nagyobb. Tehát a „kisebbik rossz” kifejezés is azt sugallja, hogy csak két választási lehetőség van. Ez igaz lehet egyes szituációkban, de ebbe a szemléletbe nem érdemes beleragadni. (Erről már itt írtam.) Tapasztalatom szerint az életben meglehetősen ritkák a kettős elágazások. (Az „Y-válaszutak”.) És amikor mégis ilyenekre kerülünk, ha döntöttünk, és elindultunk valamelyik úton (a kettő közül), akkor tapasztalatom szerint nagyon hamar fog jönni az újabb keresztút, amelyen már ismét számos vagy számtalan (egyszóval: sok) alternatíva közül választhatsz. Csak ne félj továbbmenni a következő kereszteződésbe! Ne ragadj le!
(Mindaz, amit elmondtam egyébként rám is vonatkozik. Nézzétek meg például ezt.
http://kiviszitovabb.blogspot.hu/2012/05/kozlemenyek-kozugyekben.html
Na, ez a bejegyzés tipikusan abból fakadt, hogy én a „kisebbik rossz” megoldást kezdtem rajongva ünnepelni, mintha az éppen a „nagyobbik jó” lett volna. Most nézzétek meg, tényleg olyan, mintha engem, aki addig oly kritikus voltam, hirtelen sikerült volna lefizetni, azoknak, akik ellen eddig lázadtam. Pedig tényleg csak arról volt szó, hogy valami nagyon gáz dolog lezárultát ünnepeltem. (Azt hogy már nem kell szégyellnem magam, ha a vonaton elkérik az útlevelemet, hogy én Magyarország állampolgára vagyok. Nos nem kell szégyellnem magam amiatt, a… hát szóval miatta. Szégyellhetem magam viszont egy csomó más dolog miatt. Például: ha már nemzetközi reprezentációnál tartunk, a külügyminiszterünk miatt… Sajnos.) +(Azért persze valljuk be, a bejegyzés létrejöttében némi „kivagyiság” is szerepet játszott: szellemi függetlenségemet, önálló véleményalkotásra való készségemet akartam reprezentálni még azok előtt is, akiket szövetségeseimnek tekintettem. Szóval: túlkompenzáltam.) De éppen ezért nem fogom törölni ezt a jelzett bejegyzést. Ugyanis kordokumentum.)
Hm. Ebben a mostani bejegyzésben viszont (ha jól számoltam), nyolcszor szerepelt a „kisebbik rossz” kifejezés. Gyanakodjatok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése