Idézőjel (Sandri bácsi)

Még egy kis biztatás, tanulmányaim végeztével magamnak és Nektek, ha még nem unjátok a filozófus Tanár Úrtól vett idézeteket.

„Művelt köreink már nem is árasztják a légkört, hanem pusztító Nemereként viharozzák maguk körül, hogy az ember tanul, tanul a tanintézetek padjaiban hosszú esztendőkön át, de annak, amit ott magábaszedett, kint, az élet harcmezején nem veheti hasznát. Majd csak odakint, gyakorlatból fogja elsajátítani ki-ki mindazt, amire komolyan szüksége lesz. Az idebent gyűlt gezemice meg csupán virtuskodni jó. Vagy azt mutogatni, hogy milyen jól megmaradt az eszemben mindmáig, noha semmire sem való (…) Vagy arról vizsgázom minduntalan, milyen alaposan elfelejtettem közben a legeslegapróbb részletet is.”
(Karácsony Sándor: A magyar nevelés)

Ez bizony szomorú, és megintcsak azért, mert még ma is hasonló a helyzet, pedig hatvannyolc és fél év telt el az idézett mondatok óta. De azért ne keseregjünk nagyon. Ami azt illeti sok okos ember nevelődött ki Magyarországon az elmúlt hatvannyolc évben, az oktatási rendszerektől függetlenül, többek között éppen az ilyen remek tanároknak köszönhetően, mint Karácsony Sándor.
És hogy végképp ne hagyjalak búsulni Titeket és magamat, itt van az idézet második fele is:

„Nem okvetlen fontos emlékeznem a Schmalkaldeni Szövetségre, a plagál-zárlatra, a gyermekláncfű latin nevére, a koszinus-tétel levezetésére, Beöthy Zsolt véleményére Kemény Zsigmondról, vagy arra: hogy kezdődik az Odüsszeia, és hogy végződik az Aeneis második éneke. Az a fontos, van-e filozófiai értelemben is egészséges történetszemléletem. Kihallom-e, ha hangversenyen ülök vagy rádiót hallgatok, az összhangokat a zenekar lármájából. Szerves egységében vesz-e körül egész életem folyamán a teremtett világ, vagy csak zagyva tarkaságnak és összevisszaságnak érzékelem az egészet. Tudok-e törvényszerűen viselkedni is ebben a teremtett világban, vagy egyszerűen rámborul, és agyonnyom, mint valami levegőtlen, szűk áristom. Meglátszik-e azon a könyvön, amit éppen olvasok, és ahogyan olvasom, az az egynéhány boldog óra, amelyeken egykor Kemény Zsigmonddal, Vergiliusszal, Homérosszal, másfelől Beöthy Zsolttal és más hozzá hasonlókkal vagy nála különbekkel eltársaloghattam.”
(Karácsony Sándor: A magyar nevelés.)

(Az idézetek a Tanár Úr Balatonszárszón, a Magyar Élet Konferencián, 1943 nyarán tartott beszédéből, illetve annak szerkesztett változatából valók.)