"Nép nélkül, tömegek nélkül ma már politikát csinálni nem lehet, még dinasztikus, diktatórikus, oligarchikus vagy klerikális politikát sem. (...) Demokratikus tömegmozgalom nélkül ma már még a nép ellen sem lehet harcolni."
(Veres Péter: Magyar megmaradás)
Elutaztam pár napra, jó messzire. Távol az Internettől, telefontól, sajtótól és médiától és minden más efféle szörnyűségtől és ez nagyon jó is volt így. De amint hazaértem egyből kutatni kezdtem a hírekben, mert persze kíváncsi voltam, mi lett abból az „anti-tüntetésből”, amiről még elmenetelem előtt írtam, hogy sikerült, mit mondanak és írnak róla különböző helyeken.
Hüm-hümm. Minden magabiztos beszólásunk ellenére, hogy majd jól pofára fognak vele esni a szervezők, nem estek vele pofára, sőt. Ha csak a tiszta számokat nézzük, lehet, hogy tényleg túl is teljesítették a tervet, és túlteljesítették az ellenzék összes eddigi demonstrációját, a mi összes eddigi demonstrációnkat is. Ha ez tényleg egy verseny lenne („ki-tud-több-embert-az-utcára-vinni”), akkor megnyerték volna.
Én már az erre vonatkozó bejegyzésben írtam róla, hogy szerintem ez nem verseny; másról van itt szó: a tüntetéssel az ember aggodalmát fejezi ki valami miatt, és kérdést tesz fel valakinek. Mi, ellenzékiek azért tüntettünk újra meg újra, mert egy kérdésünkre sem kaptunk választ. De mielőtt ezeket megfogalmaztam, még én is beleragadtam abba a fajta érvelésbe, amit a mostani demonstráció kapcsán egyesek „tüntetésmateknek” neveztek, mert október 23-a kapcsán én is írtam olyat: „Mindenesetre ekkora tömeget én még sehol sem láttam, sem tüntetésen, sem máshol. Az Erzsébet híd közepétől az Astoriáig ért a tömeg.”
(És mintha ezzel az állítással akartam volna alátámasztani saját hitelünket a 2006-os felheccelt tömeggel szemben.) Ha csak ezt írtam volna, most én is magyarázkodhatnék, ahogyan a narancsos Főnök Láncos Papagája (hivatalos címe szerint: szóvivő) szokott a felettesei hülyeségeiért. De tényleg a szám számít-e?
Beszéltem én még a célról és az összetételről is. Hogy a szombati demonstrációnak mi volt a célja, az továbbra sem derült ki. Tudni illik, ha ez tényleg egy tüntetés vagyis egy figyelmeztetés volt, nem tudni kinek szólt. A kormánynak? Ha a kormány jól dolgozna, akkor nem lenne szükség tüntetésre ellene, és akkor mellette sem kellene ellentüntetni. Az ellenzéknek? Ha így van, akkor bizonyára a stílusunk idegesíti azokat, akik egy ilyen anti-tüntetésre eljönnek. (Maga a tény ellen, hogy tüntetünk nem tiltakozhatnak, hiszen elvileg gyülekezési szabadság van.) Mi igyekszünk gentleman módjára tiltakozni, és gentleman módjára megfogalmazni érveinket az állampárt egyes lépései ellen. Ha vétünk az udvariasság szabályai ellen, jelezhetik azt nekünk, de csak akkor, ha ezeket a szabályokat ők is betartják. De ha a mi stílusunk ellen akarnak szólni, akkor miért hívják ezt az egészet „békemenetnek”? Kivel akarnak békét kötni?
Esetleg a külföldi hitelezőknek szól ez a demonstráció? (Ez lehet, mert sokan vittek angol nyelvű táblákat is.) Ha igen, akkor mit üzennek nekik? Azt, hogy „el-a-kezekkel-a-hazánktól”, amint ezt a felirataik hirdették? Lehet, de a kormány közben éppen most akar megegyezni a külföldi hitelezőkkel a segítségnyújtásról. Ez a demonstráció pedig a kormány feltétlen támogatásáról szól. Ebből következik: azért „békemenet” ez a séta, mert a demonstrálók a magyar kormány és a külföldi hitelezők közötti békekötést ünneplik. Ugye, ugye, ugye?
Akkor ott van az összetétel. (Szociológiai tanulmány alapanyaga lehetne –írtam én korábban.) Kik vettek részt ebben? Az már a tévés tudósításnál is feltűnt, hogy akiket megkérdeztek arról, hogy miért vonulnak, azok mind 50 év körüliek vagy a felettiek voltak. Vajon reprezentatív mintavétel volt ez? A Népszabadság szerint például igen.
http://nol.hu/velemeny/hargitai_miklos_a_bekemenetrol__telefonkonyv-forradalom
Ezek szerint alig lehetett fiatalt látni a demonstráción? Persze kétkedhetünk: ezt írja egy darab újságíró, aki sehogyan sem láthatta be az egész tömeget, tehát nehéz kategorikus kijelentéseket tennie. Biztosan ott voltak az állampárt ifjúsági szervezetei is. (Tudom, mert ezek egyik-másik képviselőjével előtte heves vitát folytattam a Facebookon.) De hát ők persze, hogy ott vannak, viszi őket a csapat, a haverok, még akkor is, ha nem mind ilyen alávalóak:
http://hirszerzo.hu/velemeny/2011/12/27/A_kormanykozeli_fiatalokrol_IN0VH0
http://hirszerzo.hu/nyuzsi/2012/1/20/A_tokeletes_Fideszkader_Y36AWS
(Nekik készítettem a korábbi bejegyzésben látható karikatúrát is.)
Az érdekes az lenne, hogy rajtuk kívül voltak-e fiatalok nagy tömegben, tehát olyanok, akik párthoz formálisan nem kötődnek, de meggyőződésből kiállnak valamelyik mellett; jelen esetben a Narancsos Párt mellett. Az pedig nem tűnik hihetetlennek, hogy az állampárt a felsőoktatás végletes beszűkítésével és a középfokú oktatás átideologizálásával az ilyen fiataloknál elvágta magát.
Akkor tehát mi lesz? Kiegészül az állampárt és az ellenzékiek ellentéte valamiféle generációs ellentéttel is, úgy, mint az államszocializmus idején? Az öregek védik a rendszert, a megszokottat, a biztosat, a saját kis egzisztenciájukat, a fiatalok meg lázadnak? Ez sem kizárt. Nota bene: volt egy öreg demonstráló, aki éppen az állampárt ellen tüntetőkről beszélt, akik még felöltözni sem tudnak rendesen, és milyen a stílusuk is, szakadt farmeros hippik, stb. (Nem vicc, a ’hippi’ szó tényleg elhangzott ebben.) Megint hm-hm. Ismerős ez az „ezekamaifiatalok”-duma valahonnan? Hát igen. Hm, hm. Hogyan is indult a mostani Főnök 1989-ben? (Igen, arról az emberről beszélek, akit most ezek a demonstrálók éljeneznek és a képét ikonként a fejük felett hordozzák!) Véletlenül nem egy vagány, farmeros, nonkonformista fiatal volt? Véletlenül nem cseszegették őt is ezért konszolidált öregurak akkoriban? Véletlenül nem éppen ezzel a stílussal lett annyira népszerű, nem ezzel a bátor, nonkonformista fellépésével, kiállásával lett a rendszerváltás hőse? Véletlenül nem jelentős részben az akkor szerzett népszerűségének köszönheti, hogy ma ő az ország „Nagy Vezetője”, a „Nemzeti Ikon”, az „Élő Legenda”? Nem az akkori vagánysága repítette idáig? Hm?
Ha már itt tartunk, itt van a demonstráció legfeltűnőbb jelensége. A személyi kultusz. Mert minek nevezzük ezt, ha nem személyi kultusznak? Erre úgy látszik igény van, szükség van. Erre úgy látszik sokan vevők. Lehet, hogy olyanok is vannak, akik azért voltak ott ezen az anti-tüntetésen, mert bár az állampárt intézkedéseivel nem értenek egyet, de még mindig imádják a Főnököt. A Főnök pedig megdolgozott ezért. Amikor hatalmon volt, építgette a saját pozitív személyi kultuszát, amikor abból kiesett, építgette a nagy ellenfél, a Piros Bűnbak negatív személyi kultuszát. És a Főnök hívei még ezt a negatív személyi kultuszt is bevették. Volt idő, mikor a Főnök taktikusan, átmenetileg háttérbe húzódott, és ekkor bizonyos körökben a Főnöknek való nyalást a Bűnbaknak való beszólások helyettesítették. Minél obszcénebb és gusztustalanabb, avagy színpadiasabb módon szólt be valaki a Bűnbaknak, annál nagyobb érdem volt ez, és az illető nagyjából tudhatta, hogy közel az idő, amikor a megfelelő mocskolódásért meglesz a jutalma is. Az új rendszerben lehet belőle színházigazgató, állampárti kommunikációs menedzser, médiafőnök, államtitkár, stb. Így aztán mindenki egymással versengve dobálta a szart és a fikát a Bűnbakra. A nagy szardobálásban pedig elvesztek a valódi, őszinte, gondos elemzésen alapuló, hasznos bírálatok, kritikák is, amikből a Bűnbak esetleg tényleg érthetett volna.
Ennél az álságos negatív személyi kultusznál azért mégiscsak jobb egy pozitív személyi kultusz. Legalább az illúziója megvan, hogy tényleg szeretetből nyalnak, akik nyalnak. Azonkívül ilyen esetben kevesebb az esélye annak, hogy elfajul a dolog és vér fog folyni.
De a személyi kultusz, mint jelenség viszonylag hosszú ideje jelen van Magyarországon, és bár szerencsére nem „genetikus adottság”, de azért elég gyakori ahhoz, hogy már meg se lepődjünk rajta. (Később esetleg majd a személyi kultuszokról is írok egy külön bejegyzést.)
Más az, amin meglepődtem. Az egyik: úgy néz ki, rajzolt határokon túli testvéreink is kiállnak a képviseleti zsarnokság mellett. Nem egyszerűen az történt, amit én a korábbi bejegyzésemben írtam, hogy határon túli magyarok jönnek erre a budapesti demonstrációra (az is volt), hanem ezzel egy időben a maguk otthonainál is szimpátiademonstrációkat szerveztek a szombati anti-tüntetés mellett. De ha így gondolják, így gondolják. Nekik még talán több okuk is van rá, mint a határon belül szakadtaknak. Ha majd esetleg velük, ottani ismerőseimmel kell vitába szállnom, azt biztos kisebb lelkesedéssel fogom tenni, mint a velem egy helyen élőkkel. De talán éppen ezért több megértéssel is.
Hanem ami tényleg feltűnt, és bocsánat érte, de nem is hagy nyugodni, az az állampárti demonstráció szervezői.
Ott van az író, aki mindig egy rejtély volt számomra. Olyan műveket ír, mint az 1100 év Európa közepén, ami talán nem az irodalom csúcsa, de érződik belőle, hogy aki írta, az nem egy hülye ember. Ha néhol vonalas is, nem bunkó, tahó valaki. Ehhez képest ugyanez az ember az, aki a magyar újságírásban új iskolát teremt, a tahóság iskoláját. Sikeresen elterjeszti bizonyos körökben, hogy annál kreatívabb valaki, minél cifrább módon, minél változatosabban és minél mocskosabban tudja gyalázni az ellenfeleit. Megteremti a bunkóság kultuszát. Hogy az ellenféllel szemben minden megengedett, hogy szabad összevissza hazaárulót kiáltani, amikor nincs is háború, és nincs is kinek elárulni a hazát. Később, hogy még visszamenőlegesen is igaza legyen, kitalál egy fiktív háborút, aminek sem a fegyvereit, sem a katonáit nem látja senki, de szerinte létezik, és háborúnak hívják. Sosem értettem ezt az embert. Vajon csak egy megélhetési tahó ő (akivel még lehet adott esetben tárgyalni) vagy egy fanatikus és meggyőződéses tahó, fokozottan közveszélyes? Sosem tudtam rájönni.
És itt a másik szervező, a bukott sci-fi-író, aki a Párt elborultabb hetilapját szerkeszti, amit ráadásul Demokratának hívnak, és aki ebben a lapban olyan 180 fokos fordulatokra képes, hogy az ember nem győzi kapkodni a fejét. Mindig lereagálja a Párt legfelsőbb szintjeiről jövő iránymutatást, és ha az következetlen, a tegnapi iránymutatásnak éppen a fordítottja, ez a szerkesztő akkor is a lehető legtermészetesebb módon, szemrebbenés nélkül azonosul mindennel, ami esetleg felülről jön. Amikor a filozófusokat kell szidni, szidja a filozófusokat, amikor a sajtót korlátozó törvény jelenik meg, lelkesen éljenzi a sajtó korlátozását. Egyik nap élteti a Szúnyogirtó Pártot, mint a narancsosok „kisebb testvérét”, nem sokkal később már éppen ellenük ír vezércikket, a fenyegető szélsőjobboldali veszélyről (mikor a Pártban rájönnek, hogy a szúnyogirtók szavazókat halászhatnak el a narancsosoktól a választáson).
Szóval két ilyen ember hívja össze az egész bulit, és az állampolgárok jönnek tízezrével, nem riasztja el őket még a szervezők személye sem. A végén még a „közíró” úr és a „szerkesztő” úr azt fogják hinni ez alapján, hogy tömeges igény van arra a stílusra, amit ők képviselnek, hogy a tahóújságírás és a bunkóságkultusz kifizetődő. És sajnos nagyon úgy tűnik, hogy ezt jól hiszik. És ez az, ami szerintem szomorú.
Mert mint már említettem, semmi baj szerintem azzal, hogy valaki támogatja a kormányt, és az állampártot, vagy a maga részéről vonzónak találja az autokratizmust. Ez is egy vélemény, sőt ez is egy magyar vélemény, éppúgy, mint az enyém. De az már igenis zavar, ha ezt ilyen stílusban teszi, mint a „közíró úr” és a „szerkesztő úr”. A túlzásba vitt bunkóság ugyanis, amibe az ember túlságosan belelovallja magát, már többször vezetett a történelemben vérontáshoz. A tahóság könnyen elszabadul, és irányíthatatlanná válik.
Változott-e ez alapján a szombati esemény alapján valami a magyar ellenzékiek számára? Ez rajtunk múlik. Attól, hogy nagyon-nagyon sokan demonstrálnak valamiért-amiről-nem-tudni-mi-az-de-nem-az-amit-az-ellenzék-képvisel, abból még nem következik, hogy ne lenne nekünk IS (!) igazunk. (Ja, egy lényeges különbség: mi nem akartuk sosem betiltatni az ő rendezvényüket, ők viszont akarják a miénket március 15-én.)
Ha mi tudunk továbbra is konkrét dolgokat mondani, hogy mi a bajunk a médiatörtvénnyel, az oktatás átalakításával, az új munkatörvénykönyvvel, a „nemzeti” giccsel, a nerizmus tévhiteivel, a történelem átírásával, stb., stb., stb., akkor mondjunk továbbra is konkrét dolgokat, tegyünk fel továbbra is konkrét kérdéseket, és várjunk továbbra is konkrét válaszokat. Sokan voltak szombaton, na és? Elvileg demokrácia van, tehát szabad a választáson kívül is csoportosan kiállni az érdekeinkért nekünk is. Legyünk mi is sokan, és próbálkozzunk tovább. Hátha sikerül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése