Komolyan azt hittem, hogy Koltay Gábor történelmi filmjeit nem lehet alulmúlni, és bizonyos jelek utaltak is arra (még az utóbbi időben is), hogy a Sacra Coronától csak felfelé vezethet az út.
De nem tudom, hogy jogos-e az összehasonlítás, mert az Aranybulla másképpen rossz. A Koltay-filmek olyan röhejesen primitívek, bugyuták voltak, amit már diákszemmel is érezni lehetett. Az Aranybulla ezzel szemben agresszíven rossz: mindenáron az arcodba akar mászni a maga hazug szólamaival és féligazságaival, pont úgy, mint a gyűlölködő kormányplakátok.
Pedig amúgy volt a témában lehetőség, és szerintem jó is az ötlet, hogy ennek az olyannyira fontos dokumentumnak, ami évszázadokon át meghatározta hazánk jogrendjét, filmes eszközökkel mutassák be a születését.
II. András uralkodása úgy összességében is egy nagyon izgalmas téma, alkalmat adna történelmi folyamatok ábrázolására. Én híve vagyok a dokumentumfilm és a játékfilm ötvözésének is, meg lehet azt jól csinálni, mutatok is majd rá példát.
De nem így, ilyen bántóan ostoba leegyszerűsítésekkel, röhejes propagandaszólamokkal és végtelenül agresszív harsánysággal.
Mondjuk Kovács Bálintnak tényleg igaza van: ha ez egy paródia akart lenni, annak jó lehet, tényleg annyira önmaga karikatúrája. A baj az, hogy a jelek szerint sem a rendszernek, sem a híveinek nincs humora, és az ilyen kikacsintásokat, amikről a kolléga beszél, már úgysem értenék.
A látvány
A pozitívumokkal kezdve: a látványvilág szerintem rendben volt. A jelmezek, a díszletek, a kellékek, a tárgyak szerintem jól idézték meg a XIII. századot. (Kivéve a Rizikó társasjátékot idéző terepasztalok, azok marhára kilógtak az egészből.) A stáb konzultált kedves Mesteremmel, akitől vívni tanultam, és akiről tudom, hogy nem csak harcművészeti kérdésekben van otthon, hanem bármit csinál, mindig példát mutat szakmai igényességből. A film egy perces harca még így is elmondhatatlanul jobban néz ki, mint a Honfoglalás és a Sacra Corona alibi-csatajelenetei, amelyek abból álltak, hogy kardokkal hadonászó embereket mutogatnak közeliben (ezzel mondjuk nem volt magasra téve a léc). Itt legalább van némi koreográfia.
Az egyik szereplő kijelentését, miszerint a látványvilág felveszi a versenyt a Trónok harcáéval is, harsány gúnykacaj fogadta. Nekem mondjuk teljesen egyértelműnek tűnt, hogy a Trónok harca első évadaira gondolt, mikor még a jól megírt párbeszédek és a drámai szituációk voltak a fontosak, nem a sárkányok és a csatajelenetek. Csak akkor mondjuk tényleg kellettek volna ide is jól megírt párbeszédek és izgalmas drámai szituációk. Ezeknek a hiánya tényleg bántó volt.
A tárgyi pontosság mellett egyébként a sorozat másik pozitívuma Trill Zsolt (sokkal karakteresebb, királyibb mint akár Franco Nero, az utószinkronizált Szarvas Attiláról meg nem is beszélve), de erre majd nemsokára visszatérünk a szereplők kitárgyalásánál.
A koncepció
A tárgyi történelmi tévedés (szándékos vagy nem szándékos csúsztatás) annyi az egész sorozatban, hogy nem is próbálom mind helyretenni. Inkább mondom mi a bajom az alap üzenettel.
Mint már mondtam, az kétségtelen, hogy az Aranybulla egy elképesztően fontos dokumentuma a magyar történelemnek, jelentősége óriási. Csakhogy az alkotók ebből sajnos azt a következtetést vonták le, hogy csak akkor emlékeznek meg méltó módon erről, ha az Aranybullát kiadó királynak minél nagyobb kultuszt teremtenek, és azt a nevetségességig túl is tolják.
Az Aranybulla valójában egy kompromisszum (pontosabban számos kis kompromisszum) eredménye volt, és az egyes pontjai hosszú tárgyalások eredményeként születtek meg. A tárgyalások során mindegyik fél engedett valamennyit a maga álláspontjából. Nyilván mindenki a saját érdekeit akarta érvényesíteni, saját hatáskörét, ha lehet, tágítani, saját szabadságára garanciákat kapni, és ennek eredményeként végül létrejött egy olyan rendszer, amelyet a legtöbb tárgyalófél méltányosnak láthatott, és amelyben mindenki kölcsönösen ellenőrizte egymást. Pont egy ilyen kompromisszumnak a megszületését, az ezekhez vezető tárgyalásokat lenne izgalmas egy történelmi filmben ábrázolni.
Az alkotók, és a nekik asszisztáló történészek ezt nem elhallgatják, hanem néha egy az egyben tagadják is.
Ugyanis amit itt látunk, hogy egy törvény, egy alkotmány vagy bármely jogszabály csak úgy születhet meg, hogy egyik pillanatról a másikra kipattan egy zseniális Uralkodó fejéből,
aki azt változtatás nélkül leírja, az alattvalók pedig változtatás nélkül elfogadják, hiszen ettől lesznek boldogok. Aki csak kis változtatást javasol, mint a filmben Pát ispán (Széles Tamás), arról már tudhatjuk, hogy valójában áskálódik az uralkodó megbuktatására.
És ez már tényleg a rendszert minősíti, amelyben a film megszülethetett, illetve amelynek propagandaként szolgál.
Ami a Trónok harcában olyan izgalmas volt, hogy ki kivel van, milyen viszonyok, szövetségek, megállapodások alakulnak, ki hogyan lobbizik, győzköd vagy fenyeget, ennek az ábrázolása itt teljességgel hiányzik. Nem is tudjuk, milyen pártok léteznek, nem is ismerünk meg semmilyen személyiséget abból az időből, van a király, meg van mindenki más, akiket csak úgy neveznek: „az urak”.
(A terepasztal-propaganda: az ország hatalmas többsége az Uralkodóval, és csak elenyésző arányú ellenzék, vagy mi...)
Ugyanazok a színészek is játsszák Imre híveit, Gertrúd királyné merénylőit és András király mérsékelt ellenzékét, mert hát kit érdekel, kik ezek, lényeg, hogy nem értenek egyet, az Uralkodóval, akkor meg külön-külön mindegy is kik ők és mit akarnak, egykutya, biztos ugyanaz a háttérhatalom mozgatja őket is, nem igaz?
A film amúgy néha küszködik is azzal, hogy mindig kihozza, hogy Andrásnak mindegyik cselekedete mennyire zseniális volt, még akkor is, amikor ő maga ismerte be a tévedését vagy a kudarcát. Nem számít, a személyi kultusz a lényeg.
Idővel jöttem rá, hogy a történészek is csak ezért kellenek a filmbe. Mint mondtam, szerintem jó tud lenni a dokumentumfilm és a játékfilm ötvözése, de itt pont ebből a szempontból nem értettem, hogy akkor miért van az, hogy egy csomó expozíciós, háttérismeretet tartalmazó mondatot a szereplőkkel mondatnak el. Ez egy gyakori hiba ennél nagyobb formátumú történelmi filmeknél is, hogy a szereplők néha átmennek töritanárba, és olyan dolgokat kezdenek magyarázni, ami a korban mindenkinek nyilvánvaló volt, tehát egyértelmű, hogy amit mondanak az nem a másik szereplőnek, hanem a nézőnek szól, tanító céllal. Ez azért béna, mert ezzel a forgatókönyvírók csak megúszni akarják bizonyos dolgok kibontását, aminek a néző számára a cselekményből kellene kiderülnie. Ezért szerintem nem feltétlenül baj az, ha az alkotók a háttérismereteket közben egy-egy cselekményen kívüli narrátorral, akár egy híres történésszel mondatják el. Így legalább a tulajdonképpeni szereplőket nem zökkentik ki a történelmi hitelességből. Az Aranybullában azonban (tényleg parodisztikus módon) időnként mintha felcserélődnének a szerepek: a szereplőktől hangzanak el idétlen expozíciós mondatok, a meghívott történészek viszont udvaroncok módjára hízelegnek az Uralkodónak: „Ó, jó királyom, micsoda egy zseni vagy te, kegyelmes uram!”
Talán azt gondolták, hogy ez, különböző történészektől hitelesebben hangzik majd.
(Most azt hiszitek, eltúlzom, de nem...)
A figurák
Ahogyan éppen a Sacra Corona kapcsán írta annak idején egy újságíró kolléga: „Meg nem írt szerepekben nincs mit eljátszani.” (Sajnos nem találom az idézet forrását, elnézést kérek tőle.) Most is ez a helyzet, így színészi alakításkoról nem nagyon beszélhetünk. Mégis érdekes talán megvizsgálni az egyes szerepeket, hogy miket akartak velük a szánkba rágni az alkotók, és ehhez hogyan álltak az egyes színészek.
II. András király szerepében Trill Zsolt
Trill Zsolt egy nagy színész, és ezt viccen kívül tényleg így gondolom. Mindenki (de tényleg szó szerint mindenki, szóval mindenki) egyetért abban, hogy nagyon különleges kisugárzása van, egyfajta királyi karizma, ami színpadon és filmen egyaránt erősen átjön. (Sokan azt is megjegyzik: ez nála inkább adottság, mint képesség, szóval kérdés, hogy ez mennyire dicsérhető, mint saját munkájának eredménye.) Így azután ő nem nagyon tud semmilyen szerepet elrontani. Most is valószínűleg ő az, aki miatt a sorozatnak nem minden pillanata válik teljesen nézhetetlenné.
Ez tipikusan az a helyzet, amikor egy szerintem jó, tehetséges színész játszik egy borzasztóan rosszul megírt szerepet, és ezért kínos nézni. Ő sajnos (Trill Zsolttal ellentétben) nem sokat tud menteni a helyzeten, de még egyszer: ez nem az ő hibája, hanem kifejezetten a béna forgatókönyvé.
Na ez megint egy teljesen más eset, itt tényleg az alakítás az, ami borzasztó. Egy pár perces jelenete van, és abból olyan túltolt ripacskodás lesz, hogy rossz nézni. (Amúgy marhaság is amit mond, mert: 1. Amit kifogásolt, hogy Szlavóniába küldik az uralkodást gyakorolni, az nem volt ekkoriban szokatlan. Már sok nemzedék óta ez volt a gyakorlat az Árpád-családban, és a hercegek örültek annak, hogy önállóságot kaptak, nem száműzetésként élték ezt meg. 2. Azért van kiakadva az apjára, mert nem büntette meg az anyja gyilkosait, miközben meg éppen az anyja gyilkosaival szövetkezik. Ez hiteltelen. Bár ez megint a forgatókönyvírók hibája, mert nem akarták megkülönböztetni a nemesi pártokat.)
Amúgy persze Bélának elég sok oka lehetett, hogy ki legyen akadva az apjára. De mint mondtam, nem a történeti hiteltelenség ennek az alakításnak a legfőbb gyengéje.
Ez meg az a helyzet, amikor nehéz elvonatkoztatni a szerepet az azt játszó színésztől, és nem feltételezni célzatosságot a rendezőtől. A mai pártállami hatalom egyik fő támasza (saját szakmájával szemben) megkapja a régi Uralkodó legfőbb szellemi (egyházi) támaszának szerepét. És itt is az van eljátszva, hogy ezt a hű férfiút (aki amúgy mellesleg nem állt ki a királyné mellett, az előző jelenetben, mikor tudta, hogy veszélyben az élete, de kit érdekel ez) érdemtelenül, a meggyőződéséért üldözik. Pont úgy, mint ahogy a mai magyar egyházfők szeretik hinni magukról, hogy mekkora áldozatok ők (miközben egyébként ők maguk úgy ugráltatják a magyar rendőrséget ártatlan áldozatok meghurcolására, ahogy akarják).
És ki üldözi?
Valószínűleg azért látom ezt bele, mert ez a jelenet eleve teljes képtelenség. Gondoljunk bele, mi történt itt!
Bánk bán résztvett a királyné rokonai elleni összeesküvésben, és legalábbis része volt a királyné halálában (valószínűleg azért nem az ő fejét csapták le, mert nem lehetett pontosan tudni, hogy melyikük ölte meg a királynét). Emiatt elvesztette nádori méltóságát. Legjobb haverját, Péter (Petúr) bánt kivégezték. Bánk tudja, hogy nincs több dobása, de azért nekiáll vegzálni az esztergomi érseket, aki pár jelenettel ezelőtt még falazott is neki, az összeesküvésének. Elég valószínűtlen! (Meg amúgy miért?) De nem is ettől lesz teljes katyvasz ez a jelenet, hanem attól, hogy a vitézek, akik majdnem lecsapják az érsek fejét, meráni címert viselnek. Mivan??? Tehát most itt az történt, hogy Bánk, aki a merániakra haragudott, most összefogott velük, ők pedig ki akarják csinálni az érseket? Aki amúgy szintén meráni, a királyné rokona, mégis az összeesküvőket segítette a hallgatásával. Vagy ezek álruhás vitézek? Vagy mi van itt??
(Valószínűleg nagyjából az van itt, hogy maga a rendező sem követi figyelemmel a saját filmje történetét. Már megtudtuk, hogy Bánk is gonosz, a merániak is gonoszok, akkor meg gonoszkodjanak együtt, oszt jóvanazúgy.)
Ez is mutatja a forgatókönyv teljes átgondolatlanságát.
Ha már itt tartunk
Kalán Bánk szerepében Vaszkó Bence
A sorozat teljesen újraértelmezi Bánk nádor szerepét, de nem úgy ahogyan kellene. Joggal várhatnánk, hogy kapunk egy új, izgalmas magyarázatot arra, hogy Bánk hogyan úszta meg a királyné elleni merényletet. Ehelyett az egész alakot annyiban értelmezik újra, hogy főgonoszt csinálnak belőle. Éééés ennyi. Egy egydimenziós gonosz lesz, aki gonosz, mert gonosz, nem tudjuk, miért akarta megölni a királynét, miért akar ártani András királynak, nem ismerjük meg a céljait és a motivációját, csak azt tudjuk meg, hogy egy hálátlan szemétláda. Miért? Mert valaha valamikor valamilyen ügyben (mindegy, hogy miben) szembeszállt II. András királlyal, tehát gonosz.
A történészek is asszisztálnak ehhez, azt mondják, a magyar szellemiségtől idegen, amit az elégedetlen urak tettek, ők afféle balkáni horda voltak, hiszen az ország déli részéről jöttek. (Nem veszi észre senki, hogy ez elég sértő a délvidéki magyar társainkra nézve?) De amúgy érthető, amit tettek – teszik hozzá – mert idegesítette őket, hogy egy nő intézkedik. Tehát a királyné elleni erőszak magyartalan, de a sima nők elleni erőszak, illetve a nők elhallgattatása meg kifejezetten magyarosch?
(Az én elméletem egyébként mindig az volt, hogy azon a szerencsétlen vadászaton Petúr és Bánk nem a királynét akarták megölni, hanem mindenki mást, a rokonait, Ottót, Bertoldot, és a többieket, a királyné csak rosszkor volt rossz helyen. Ezért nem is hittem „A királynét megölni…” -kezdetű levél létezésében. Ha írtak is ilyet, biztos utólag írták.)
Érdekes módon sokunkat, történészeket a legvadabb utálkozás fogad, ha esetleg felvetjük, hogy a valóságban nem egészen úgy nézhetett ki István fejedelem és Koppány vezér története, mint az István a király rockoperában. De valahogyan Bánk bán történetének átértelmezése, ez a nemzeti legendarombolás biztosan nem fog zavarni senkit.
(Félreértés ne essék: szerintem át lehetne értelmezni Bánk szerepét (meg hát tudjuk, hogy a dráma és az opera Bánkja nem azonos a történelmi Bánkkal), csak akkor ebben a más értelmezésben is legyen legalább valami kis logika az egészben, és mutassák be, hogyan jutott a szereplő ide.)
És megint egy más figuraértelmezés. Valójában a figura nincs is nevesítve a stáblistában, így nem tudjuk, ő-e a Teuton Lovagrend nagymestere (ebben az esetben: Hermann von Salza) vagy csak a szóvivője. Hiszen
SPOILER!
Hermann von Salza nem esett el az András királlyal vívott harcokban, hanem vereségét látva átvezette a lovagjait a lengyel területekre.
SPOILER VÉGE!
Ami miatt ez a karakter is idegesítővé válik, az nem a színészi játék, mert az még rendben lenne, hanem, hogy olyan szavakat adnak a szájába, amelyek valójában nem hangozhattak el, és ebben megint a mai hatalom tendenciózussága van.
(*Már A gyűrűk urában szereplő eredeti jelenet is marhára problémás, mert nagyon nem oké, ha egy fegyverszüneti tárgyaláson kinyírjuk az ellenség diplomatáját, parlamenterét. És ezt itt a "jó" szereplők teszik! Nem véletlen, hogy a jelenetet ki is hagyták a mozifilm-változatból...)
A Narrátor szerepében egy ismert színészünk,
akinek nem írom le most a nevét, és ezért évek múlva ő még hálás lesz nekem. Itt is azt kérdezték néhányan, el lehet-e vonatkoztatni a színész személyétől, aki az utóbbi hónapokban a legalávalóbb és legagresszívebb harsány rágalmazásokhoz adta el a hangját, egyúttal a lelkét is. (Tavasszal hallottam diákokat arról beszélgetni, hogy ha meghallják ennek a színésznek a hangját már kimenekülnek a szobából. Szegényeknek nem sok alkalmuk lehet filmet nézni így, mert ez az illető az egyik legfoglalkoztatottabb magyar szinkronszínész.)
Szerintem elvonatkoztatni ettől el lehetne,
ha nem érezném itt is azt, hogy egy célzott lejáratókampány folyik a sorozatban. A célpontja megint az Egy Igaz Uralkodó politikai ellenfele,
ezesetben
Imre király (Berettyán Sándor)
Mint az a filmből is kiderül, Imre volt a jog szerinti trónörökös. Utalás történik arra is, hogy megfontoltabb, körültekintőbb uralkodó ő (és így jobb király), mint a harcias öccse. De megint: az alkotók túltolják a személyi kultuszt, és mindenáron meg akarják magyarázni nekünk (jórészt a Narrátor hangján), hogy Imre csak egy báb az „urak” kezében. (Nem tudjuk, az „urak” kik, csak azt, hogy ez még az államszocializmus idejéből valami negatív értelmű szó.) Először azt látjuk, hogy elsősorban Gertrúd hercegné intrikál Imre ellen, mert Gertrúd királyné szeretne lenni. De aztán az alkotók semmivel nem cáfolnak rá Gertrúd szavaira, és elkezdik azt adagolni nekünk (megint a Narrátorral), hogy Imre tényleg nem olyan jó király, és András csak az ország iránti aggodalmában robbant ki egy polgárháborút, és uszítja rá az idegen (német! nyugati!) rokonokat a tulajdon testvérbátyjára. (Majd ezeket a nyugati rokonokat fogja hagyni a saját uralkodása alatt szabadon garázdálkodni.)
Minden lehetőség megvan arra, hogy András pártütését egy ifjúkori botlásnak ábrázolja a sorozat, amit a későbbi jó király majd levezekel, de nem. Imrének még azt is provokációként róják fel, hogy Lászlónak merte kereszteltetni a fiát. Hát micsoda szemtelenség ez az öccsével szemben!
(Így már itt, a legelején teljesen egy kretén karikatúrává válik a sorozat.)
Aztán, amikor jön a magyar középkor egyik legszebb jelenete, ahol egy király vérontás nélkül rendez egy konfliktust, saját ereje teljes tudatában, gyakorolva a (keresztényi) megbocsátás erényét is, az mint egy bagatell semmiség van elintézve a filmben, illetve ezt is András taktikai zsenijének magyarázzák be az udvari történészek.
Pedig ha belegondolunk, ez az Imre, ha valóban csak úgy besétált az ellenséges táborba és pusztán a szavának erejével és a maga karizmájával megszelídítette az ellene támadókat, akkor ez az Imre nem lehetett akárki. (A történet egyik változata szerint Imre fején volt a Szent Korona, amikor belépett az öccse táborába, és ezért nem merték bántani, de hát na, így vagy úgy, nem kis bátorság kellhetett ehhez.) Nem akármilyen tekintélye kellhetett, hogy legyen, és nem lehetett egy egyszerű báb akárki kezében! Vagy ha az egész legenda nem igaz is, akkor sem lehet véletlen, hogy ez róla valahogy elterjedt!
Csak nekem van olyan érzésem, hogy jó Imre királyunk egy külön filmet érdemelne,
de legalábbis hosszabb játékidőt, és több elismerést az öccséről szóló sorozatban?
Nem beszélve arról, ami ezután történik. Imre halála után a Narrátor szerint az özvegy Constanza (Kovács Panka) a fiával, III. Lászlóval, a törvényes királlyal Bécsbe menekül, csak úgy, mert megijedtek minden ok nélkül. Az megint elhallgatódik, hogy őket András kergette, és a kiadatásukat követelte VI. Leopold Babenberg osztrák hercegtől. Aminthogy az is kimaradt, hogy Leopold nem sokkal korábban még éppen Andrást látta vendégül magánál, mikor Imre elől menekült. Ha ez nem teszi elég gyanússá III. László király korai halálát, akkor semmi.
(Itt történik megint az, hogy a film egyszerűen elhallgat részleteket, mert itt azért már elég nehéz lenne a herceg stratégiai zsenijét emlegetni.)
Még hosszan írhatnék, de elég egyelőre ennyi is. Az Aranybulla sajnos egy borzasztóan igénytelen és emellett végtelenül tendenciózus sorozat lett. Egy ilyen jelentős évforduló ennél méltóbb megemlékezést kívánt volna. Lehet, hogy a rendszer is jobban járt azzal, hogy nem vagyok hivatalos tanár és nem tudok a kötelező filmvetítés után majd elbeszélgetni az osztályommal.
(Folytatjuk!
A következő rész tartalmából: ajánlok majd néhány történelmi sorozatot, amelyek sokkal jobban sikerültek. Megnézzük, miért, és mit érdemes követni belőlük, ha történelmi filmet készítünk.)
