Érdekes vita kezd kialakulni a Válasz-Online körül, amit én
is érdeklődéssel figyelek, hiszen amióta elindítottam a blogot, nekem is célom
fenntartani vagy újjáteremteni vagy visszahozni azt a népi szellemiséget, amit a
magyar népi írók is képviseltek. És amit kifejeztek egyik lapjukban, a
Válaszban is.
(Az eredeti Válaszban, az igazi Válaszban 1934-1938, illetve
1946 és 1949 között. Tehát nem a Heti Válaszban és nem a Válasz-Online-on!)
Érdekes módon ezt a szellemiséget most Papp István történész
(aki a népi írók legnagyobb szakértője, maga is a népi szemléletmód éltetője,
aki nekem is sok segítséget nyújtott) megpróbálja a Válasz-Online-on is
számonkérni. A tisztességes függetlenségi és demokratikus népi szocializmust.
Amelyet pl. Bibó István is magáénak vallott.
Papp István azt írja:
„Bibó István gondolkodása valóban „okos, demokratikus és tisztességes” volt, de (…) antikapitalista és szocialista is. (…) Azok a tiszteletre méltó szerzők, Weörestől Jékelyn át Sőtérig ekkoriban egyetlen fogalomban bizonyosan egyetértettek: ez pedig a szocializmus. Hogy miért? Azért, mert egy rettenetes háború pusztítása után keresték a kiutat, mint oly sokan a korabeli Európában. (…) S bizony itt rejlik a lényeg. Ha tényleg hűek szeretnénk lenni az egykorvolt jeles folyóirat és a körötte kialakult szellemi kör útmutatásaihoz, akkor nem csupán azt kell elmondanunk, hogy magas szellemi szintet képviseltek (ez igaz példának okáért a Nyugatra vagy a Magyar Szemlére is, mindkettőben publikáltak népi szerzők, de ettől még nem voltak népi folyóiratok), hanem őszintén szembe kell nézni azzal a ténnyel, mit is gondolunk ma egy harmadikutas szocializmusról. (…) Vajon a Válasz egykori szerzői is ugyanazoknak mondtak volna köszönetet, akiknek az emlékező? (…) Én sokkal inkább nekik mondok köszönetet: a hajdani prédikátoroknak, s azoknak a parasztembereknek, kézműveseknek, szegény diákoknak, adakozó kis- és középnemeseknek, akik elsősorban a magyar népet, nem pedig a Habsburg Birodalmat kívánták megtartani. Mert a birodalom elenyészik, ám ettől a nép még fennmarad, sőt ez az igazán fontos.”
A szerző véleménye szerint tehát a Válasz Online inkább
Szekfű Gyula tradícióját, a „labanc” hamis realizmust, vagyis a birodalmakhoz
(nem elsősorban csak az imperializmusokhoz, hanem a mindenkori „erős felekhez”)
alkalmazkodó, saját megalkuvását dicsőségként hirdető, bár ezúttal békés
véleményfórum lenne.
Papp István ugyanis így folytatja:
„Válasz Online a magyar történelem nagy hagyományai közül
nem Bibó István, hanem Szekfű Gyula útját követi. (…) Lehet és elfogadható úgy
érvelni, ahogyan hajdan Szekfű Gyula tette a nagy birodalmakba való magyar
betagolódás szükségessége mellett. Ám ha azt tesszük a címlapunkra, hogy
Válasz, akkor tudunk kell, hogy e hajdani folyóirat szerzői másfelé keresték az
utat. Itt két rivális, feleselő hagyományról van szó, s a közöttük való
választás azt is tükrözi, hogy a jelenben és a jövőben merre szeretnénk haladni.”
Bár, mint mondtam, hasonló szellemiséget követek, mint Papp
István, de talán kicsit túlzásnak érzem, hogy egyetlen cikkért az egész lap
szellemiségét ilyennek lehetne ítélni. A Válasz Online talán sokszínűbb ennél.
De nézzük, mit VÁLASZol erre a Válasz Online szerkesztősége!
„A megszakítottság, a folyamatosságok hiánya,
szerzői-olvasói közösségek elporladása mind-mind a magyar 20. század tragikus
és nehezen feldolgozható következménye. Ez azt is jelenti, hogy lassan hat éve
épített lapunk nem lehet azonos a történelmi Válasszal, és pusztán fantáziával,
ingatag gondolatkísérletekkel tölthetnénk ki a kettő közt eltelt 70-80 évet.
(…) Van persze, amit biztosan tudunk és vállalunk a Válasz történelmi
örökségéből. A népiek szociális érzékenységét, a közjavak iránti elkötelezettséget
és általában: a közösséget, a felelősséget és a szabadságot. (…) Értjük Papp
István szempontjait, de ha mi 2024-ben a népi-urbánus tengelyen határoznánk meg
magunkat, az egészen egyszerűn valóságidegen volna. (…) Megtisztelő szellemi
igényesség, hogy ilyen történelmi távlatokban értelmezi munkákat, de ilyesmit
kizárólagossággal soha sem deklaráltunk a Válasz Online-ról, és nem is fogunk.
(…) sikeres Magyarországot az Európai Unióban képzeljük el.”
Tehát ami ebből számomra kiderülhetett:
A Válasz Online szerkesztősége nem igazán érti a felvetett
problémát, nem arra reagál, és ez szerintem baj. Igazuk van abban, hogy a
„népi-urbánus-ellentét”, ha volt is ilyen valaha, 2024-ben tényleg
valóságidegen. (Az volt egyébként már az 1930-as években is, ezt legtöbben a
népiek és az „urbánusnak” bélyegzettek is előbb-utóbb belátták.) De ha azt
hiszik, hogy a népi „harmadikutas” szocializmus kizárólag így, „a
népi-urbánus tengelyen” értelmezhető, akkor tényleg totálisan félreértik,
amit Papp István felvetett. Azoknak (a jellemzően liberálisoknak) ugyanis,
akiket valaha „urbánusoknak” mondtak, semmi közük nem volt az alkalmazkodó
„labanc” hamis realizmushoz. Éppen a „labanc” hamis realizmus volt az, amelyik
a népiek és az „urbánusok” között mesterségesen ellentéteket akart szítani,
mindkettő csoportban ellenfelet látva.
Papp István pedig nem az „európaiságot” kifogásolta, hanem a birodalmakhoz való elvtelen behódoló alkalmazkodást. És ez nagy különbség. (Mint sokszor látjuk, egy birodalomhoz elvtelenül alkalmazkodni lehet az „európaiságra” hivatkozással vagy annak elutasításával is. Nem ez a lényeg, hanem maga az alkalmazkodás behódoló attitűdje.)
Lehet viszont, hogy Istvánnak is érdemes lenne a kérdéshez
másik irányból közelítenie. A Válasz Online-on valószínűleg nem érdemes az
arculatot számonkérni a név alapján. Hanem fordítva: a nevet lenne érdemes
számonkérni az arculat alapján. (Vagyis: ha ezt a szellemiséget követik, minek
használják a „Válasz” szót a nevükben.) De lehet, hogy a kettő között nincs is
érdemi különbség, tudván, hogy a mi kedvünkért nem fognak nevet változtatni, ha
ezt a mostanit már bejáratott „brandnek” tartják.
(Egyébként ha a nevet akarnánk számonkérni, azt már a Heti
Válasz-korszakban meg kellett volna tenni. Nekem akkor persze még csak
kialakulófélben volt ez a népi meggyőződésem, még nem volt minden ilyen
kiforrott nálam, mint később.)
Emellett meg még több dologban is reménykedhetünk.
Az egyik, hogy az idő sokmindent eldönt, hogy mi bizonyul
maradandónak a szellemi emlékezetben. Ha voltak az 1990-es években, akik
hasonlóan gondolkodtak, mint Papp István meg én most (és biztosan voltak
ilyenek), azokat eléggé elkeseríthette, hogy a „Független Kisgazdapárt”
kifejezésről nem a Magyarország háború utáni újjáépítésének élén álló agrárpárt
és annak emblematikus alakjai, mondjuk Bissei Nagy Ferenc és Tildy Zoltán
juthattak eszébe, hanem Torgyán József, a Parlament akkori zavarosfejű bohóca és
a mögötte álló, zavarosban halászni igyekvő banda. Ami még csak nevet
tévedésből továbbvivő méltatlan utódnak sem volt nevezhető: ha valaki
értelmesen akart a történelemről beszélni, muszáj volt elmondani, hogy ez a
FKGP nem az a FKGP, ez valami más. És most mi a helyzet? Úgy látom, lassan
elérkezünk oda, hogy a „Független Kisgazdapárt” kifejezésről megint inkább
Bissei Nagy Ferenc és Tildy Zoltán pártja jut eszébe a gondolkodó embereknek.
Mert Magyarország háború utáni újjáépítése és az akkor felmerülő lehetőségek
mégiscsak jelentettek és ma is jelenthetnek valamit. Ha máshogyan nem, Patacsi Kovács Béla kapcsán (akinek külön emléknapja van) nem megkerülhető az eredeti
FKGP-ról is beszélni. Torgyán végtelenül áradó, de semmit sem jelentő mondatai
viszont elszálltak a nagy semmibe…
A másik, ehhez kapcsolódó dolog, hogy a Válasz Online-t és a
Heti Választ (amiknek a mondatai viszont talán nem fognak elszállni a semmibe,
mert ezekben is rengeteg érték van) mégiscsak meg lehet különböztetni az
eredeti Választól, hiszen benne van a nevükben a „Heti” és az „Online”. Ha meg
akarjuk különböztetni őket, csak következetesen kell használni a neveket.
(Esetleg az „eredeti” helyett mondhatjuk azt is, hogy a „népi Válasz”, esetleg
így is: „Népi Válasz”.)
A harmadik, hogy a népi íróknak azért több lapja is volt nem csak a Válaszról ismerhetjük őket, és nem a „Válasz” név az egyetlen, ami kifejezte a csoportidentitásukat. Hiszen ezért hívjuk őket „népi íróknak” (illetve a későbbi csoportosulásaikat Márciusi Frontnak és Nemzeti Parasztpártnak), és nem „Válasz-körnek”.
Ha pedig manapság egy „harmadikutas” (ha ez a kifejezés ma
még használható) népi szocializmusról akarunk beszélni mai viszonylatban, arra
is megvannak a megfelelő fórumok. Ez a párbeszéd jelenleg a Mércén, a
Fordulatban, a Partizánon, a Szikra Mozgalomban, a Közélet Iskolájában és
(talán még) a Társadalomelméleti Kollégiumban folyik. Na és persze ezen a
blogon is, ha odafigyelek, ls nem hanyagolom el. (Ha olvassátok és követitek,
talán nem fogom.)
Ezeket érdemes követni, és nem bedőlni olyan népnyúzó
hatalmi körökből jövő rágalmaknak, hogy ezek valamiféle „kádárista”
nosztalgia-maradványok lennének. Ha van, ha lesz a népi íróknak szellemi
öröksége, akkor az jó eséllyel ezeken a fórumokon születhet meg, már ha mi is
segítjük a megszületését.
A Válasz Online a maga jóindulatú humanizmusával szintén egy
fontos szövetséges lehet ennek a kibontakozásában és talán sokaknak segíthet
kikecmeregni abból a zsákutcából, abból a morális csődből, ahová a
„konzervativizmusnak” nevezett mai szellemi züllés, ez a kollektív
antiszociális személyiségzavar juttatott jobb sorsra érdemes embereket.
A vitához aztán Lányi András szólt még hozzá tisztázó
szándékkal:
„Egyazon nemlétező szellemi táborba tartoztok
mindannyian, a normálisan (és egyáltalán még) gondolkodó magyarok, ráadásul a
sokszínű hagyományt méltányosan és lelkiismeretesen kezelő magyarok táborába. Abban
már nem vagyok ennyire biztos, hogy olvassátok is egymást. (…) Abból, hogy egy
interjúban éppen milyen jelzők szerepelnek, kár lenne ilyen messzemenő
következtetést levonni. (…) Bibó István, Jászi Oszkár, Németh László és Polányi
Károly, a huszadik század első felének legfontosabb magyar gondolkodói mind
szocialistának és baloldalinak vallották magukat, bár ez mindegyikük számára
mást és mást jelentett. Megszívlelendő és kevéssé méltányolt szellemi örökségük
megértéséhez azonban ma nem biztos, hogy ez visz közelebb. Maradjunk a
harmadikutasságnál (bár az se ilyen egyszerű: mi között harmadik az az út?).
(…) Papp István (…) okkal tiltakozik majd, olvasva a szerkesztőség válaszát,
mondván, hogy félreértették, mert ő nem a népies–urbánus vitában védte a
népieseket holmi urbánus torzítástól. Hanem igenis a kuruc hagyományt védte a
labancoktól. (…) Ezekre a szellemi energiákra ma, a múltat gátlástalanul
hamisító emlékezetpolitikák korszakában másutt lenne szükség.”
Tehát, amit látni:
Lányi András legalább megértett valamit a témából, érti a különbséget a „kuruc-labanc”-ellentét és a „népi-urbánus-vita” között. (A kettő közötti különbségről és a kettő összezagyválásának veszélyeiről már én is írtam, még a kezdet kezdetén többek között, az „István a király-jelenség” kapcsán is itt.) Így reményünk lehet arra, hogy azt is látja, mi lehet a „népi”, mint szellemi irányzat jelentése.
Nekem pedig ha már elindult ez a párbeszéd az új népi szellemi irányzat lehetséges kialakításáról talán reményem lehet arra, hogy folytatódni is fog, a megfelelő fórumokon.
