Csizmadia Sándor:
Tavasz
Proletárok, ki a szabadba, ki,
Hol a tavasznak fényes napja süt!
Bimbó fakad, kihajt a száraz ág,
Kikelet szól, hívogat mindenütt.
Szabad mezőn a szabad ég alatt
Emeljük fogadásra föl kezünk:
Vesznénk el bár, de nem nyugodhatunk
Míg mindnyájan szabadok nem leszünk!
Te, a szabadság bátor hirdetője,
Ragyogó Május, itt vagy újra!
A tél fagya fölengedt, s új erőre
Ébred a természet virulva…
A sötétségnek örök ellensége,
A fényes Nap mind magasabbra hág;
A vén Földnek elárvult, tar fejére
Aranysugárból illeszt koronát!
Fenséges szép a messzi síkság képe,
Ha a tavaszi Napnak enyhe fénye
Hízelgve kedvesen hozzásimul,
S csókjára a kopár táj fölvirul.
A hideg, holt rögben melegség támad,
Életre kel, csirát ver benn a mag;
A földből a kicsinyke selymes szálak
Mind föl, a napsugárra tartanak.
Jégbékóját a vén folyam lerázta,
Ujjongva rohan útján lefelé;
Újabb vidékre, idegen határra
Hömpölyg, hogy szinte tajtékzik belé.
A langyos levegőben szerte árad
A tavasz lágy, balzsamos illata,
Nyomában friss, zsibongó élet támad –
A teremtés egy újabb hajnala…
Már látom is a sok-sok szép virágot,
Mely ezrivel borít erdőt, mezőt,
És hallom is bűvös-bájos dalát ott,
A szívvidítót, a lélekemelőt –
A tarka-barka víg dalos madárnak,
Mely szabadon szökell ide s tova
Nem érezvén terhét a szolgaságnak;
Neki minden bokor édes hona.
Ahány fűszál, megannyi intelem:
Szabadság az úr a természeten!
Az ember szolga benne csak maga,
Az élete viharos éjszaka;
Egyetlen csillagocska ég egén:
A halvány fényű, pusztuló remény.
Ha még ez is a vak sötétbe vész,
Az éjből soha nem lesz ébredés.
Proletárok, ki a szabadba, ki,
Hol a tavasznak fényes napja süt!
Bimbó fakad, kihajt a száraz ág,
Kikelet szól, hívogat mindenütt.
Szabad mezőn a szabad ég alatt
Emeljük fogadásra föl kezünk:
Vesznénk el bár, de nem nyugodhatunk
Míg mindnyájan szabadok nem leszünk!
Fölföldy Mihály:
Munkás-szózat
Föl, harcra föl! Eszmék, elvek,
Erők munkásai!
A jognak, az igazságnak
Győzelmét vívni ki.
Szabad szellem, ész és erő
Ülje diadalát,
Szabad földnek munkás népe
Bírja e szép magyar hazát!
E föld minden talpalattján
Patakban folyt a vér,
A mi vérünk! S a mi bérünk?
Csak egy falat kenyér.
Népünk dologban senyved el,
Éhbér, amit kapunk…
Mi dolgozunk, vért izzadunk;
Nincs földünk, otthonunk.
Munkás kezünk zászlót ragad
Kiküzdni a jogot,
Évezredek mulasztása
Mit prédául dobott.
Megnőtt erőnk hatalmától
Remeg a nagyvilág.
Élni fogunk! Nyert lesz jogunk!
Győzelemre! Előre hát!
Szabad hazában jogot és
Kenyeret adjatok!
Hiszen mi tartjuk a hazát,
Megvetett koldusok.
Helyet nekünk, méltó helyet,
Melyet elfoglalunk!
Jogainkért, kenyerünkért,
Ha kell, mindnyájan meghalunk.
Szent eszmék győzedelméért
A munkásnép kitart.
Szurony, bitó testünk fölött
Arat csak diadalt.
Igazság fényes nappala
Ragyogja be a kort,
Vagy koporsónk millióján
Ül a világ halotti tort.
Munkát, jogot, hazát nekünk!
Nálunk az ész, erő;
Bátorságunk, kitartásunk
Mint tenger árja nő.
Miénk a biztos győzelem,
Türelmünk elfogyott.
Halál vagy élet – jelszavunk
Vesszenek a zsarnokok!
Törvény legyen a nép joga,
Tisztelje azt ki-ki;
Szentségtörő annak neve,
Aki ezt megszegi.
Az elnyomottak, s a nép ajkán
Zengjen öröm dala:
Testvériség! Egyenlőség!
Áldás reád szabad haza!
Magyar Gyula:
Május elsején
Tavaszi szellőnek enyhe susogása,
Csörgő patakocska ezüst locsogása,
Édes virágillat, tavaszi verőfény
Mindent betölt szerte májusnak reggelén.
Dalos madársereg kavarog a légben,
Rügyek fakadoznak a száraz fakérgen,
Zöld pázsit takarja mindenütt a földet,
Ébred a természet, és nem alszik többet.
Téli álmot alvó Földgolyó felébredt,
Hideg kebelében a forrongó élet
Megindul és kitör folyókon, tengeren,
S így újjászül mindent e május-reggelen.
Kialudt kráterek újra tüzet hánynak,
Áldást vagy vészt hozó fellegek felszállnak,
Mennydörgő zúgásban villámok születnek,
Hulló meteorok mocsárban fürdenek.
Csak a teremtésnek dicső koronája,
Kinek zavartalan folyik csendes álma;
Milliók alusznak szolgaságnak ágyán,
Zsarnokság altatja a nyomor danáján.
Ébredj már, s nézz körül! Tanít a természet:
Halálod a rabság – szabadság az élet!
Ketrec oroszlánja hamarabb elpusztul,
Vagy a szabad madár, mely kalitban búsul.
Rázd meg hát láncodat, hadd törjön a bilincs!
Sötét rabságodból föl, a Napba tekints!
Vakondok módjára ne riadj a fénytől,
Az igazság tiszta, édes melegétől!
Az igaz eszmének harci riadója
Legyen az ébresztőd, népek milliója!
Jogtalanságodnak hosszú éjszakája
Vezessen az új kor bíbor hajnalába!
Gyúljon már a szívben a szeretet lángja,
És olvadjon egybe az egész világba’!
Legyen egy az érzés, akarat és eszme,
Úgy akkor ünnep lesz májusnak elseje!
Polus János:
A mi harcunk
Elvész az olyan nép, mely lemond jogárul,
Mindig csereberél, s meggyőződést árul;
És nyugodtan cammog, önnön szégyenére,
Mint tudatlan állat, kínzója elébe.
Szép erény a tűrés, szép erény a jóság,
Ha van benne erő és nemes méltóság;
S ott, ahol kezdődik az eszme-gyalázat,
Véget ér azonnal, és tettekre lázad.
De aki silányt tesz maga felett úrrá,
Akit arculcsapnak, és el sem pirul rá,
És ki kezet csókol annak, ki rugdalja,
Az a nép rab fajzat vagy meg van már halva.
Magyar nép! A szemed nyisd fel valahára!
Ne bízzad vagyonod lelketlen sáfárra!
Lásd meg, ki a Júdás, ki a hű apostol,
Aztán hadd suhogjon kezedben az ostor!
Ha választanod kell, az legyen a válasz:
A jogfosztott népért küzdők közé állasz.
Tiszta a mi harcunk, velünk az igazság;
Mai költőink:
Csizmadia Sándor (1871-1929)
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése