Prokrusztész és a nemzet ágya

Továbbra is szeretek a nemzetre úgy gondolni, mint kulturális közösségre, amelynek (legalábbis nálunk, magyaroknál) alapja a közös nyelv. Arról már nincsenek illúzióim, hogy eltekinthetnénk attól, hogy ez más, mint egy kisközösség (egy törzs, egy klub, egy baráti társaság), amelyben mindenkit ismersz. Egy nemzet nagyobb ennél, és nem is működhet úgy, akkora bizalmi alapon, mint egy tényleges közösség. De azért az, hogy egy nyelvet beszélünk, szerintem mégiscsak annak az alapja elsősorban, hogy sokszínűségünkben is megértsük egymást, és inspirálódva egymás példájából remek alkotásokat hozzunk létre egyénileg vagy közösségileg.

Sajnos tapasztalom, hogy nem mindenki így fogja fel a nemzetet. Vannak, akik úgy képzelik el, mint egy egységesített öntőformát, aminek fazonra kell igazítania az embereket. Mint egy egyenruhagyárat, vagy, ami talán még rosszabb, még inkább úgy, mint Prokrusztész ágyát. Amelybe mindenkit bele lehet gyömöszölni, és ami esetleg kilóg belőle, azt könyörtelenül le kell nyisszantani, nem törődve a fájdalommal. Vagy, ha túl kicsi hozzá, akkor szintén kegyetlenül hozzá kell nyújtani az ágyhoz, ahogyan Prokrusztész csinálta.

Vannak, akik ettől félnek, hogy őket majd belekényszerítik ebbe a Prokrusztész-ágyba, ezért nem is szeretnek beszélni a nemzetről, mert rögtön ez a kegyetlen „egyenlősítő” kínzóeszköz jut eszükbe róla. Meg tudom érteni ezeknek az embereknek a félelmét, de nagyon zavar, hogy egyáltalán elfogadják a gondolatmenetet, hogy ennek így kell működnie. Pedig, ha le akarjuk győzni Prokrusztészt, nem szabad elfogadnunk a logikáját.

Mert vannak mások – és ők a veszélyesebbek – akik maguk akarnak lenni Prokrusztész: arra érzik magukat elhivatottnak, hogy az embereket belenyomják bizonyos öntőformákba, és levagdossák a kinyúló végtagjaikat. Egyesek meg még arra is, hogy maguk készítsék el azt az ágyat, ami majd annyi emberhez öntőformaként szolgál. És persze, mint a középkori inkvizítorok, sokszor azt hiszik ezzel az illető áldozatuknak is jót tesznek.

Lehet, hogy Prokrusztész is azt hitte, isteni feladatot teljesít, hogy az ágyat az istenektől kapta, és kijelölt küldetése az, hogy fazonra igazítsa az embereket. Én azonban azt hiszem, hogy nem az a fontos, hogy Prokrusztész erről tudatosan mit gondolt. Mert akár isteni küldetésnek fogta fel a maga kegyetlenkedését, akár nem, biztos, hogy amit csinált, azt élvezte is, vagy az elejétől, vagy csak egy idő után. Más emberek pedig ettől szenvedtek. Prokrusztész tehát jó eséllyel egy szadista pszichopata, akármire is hivatkozik tevékenysége igazolására. Arról nem beszélve, hogy az áldozatait ki is fosztotta. Útonálló volt, a nyereségvágy volt az egyik motivációja, a kínzás csak plusz szórakozás volt.

Ha találkozunk valakivel, aki elfogadja Prokrusztész logikáját, beszéljük le róla. Ha találkozunk valakivel, aki Prokrusztésszá akar válni, pláne beszéljük le róla! Ha viszont magával Prokrusztésszal találkozunk, lehetőleg csapjuk le, mielőtt kárt tesz valakiben.

(Nem muszáj úgy, ahogy Thészeusz tette, Prokrusztész saját módszerével, de azért lehetőleg hatékonyan fékezzük meg Prokrusztészt.)

Stop Procrustes!