Megint elgondolkodtam azon, hogy miért éreznek sokan nosztalgiát a magyar csendőrök iránt, miért érzik úgy, hogy meg kell őket védeniük. (Néhányan ezen a bejegyzésen is ezért akadtak ki.) Az érv amivel a leggyakrabban találkozunk szinte mindig szó szerint ugyanaz. Ilyesmi:
„Őket legalább még tisztelték. Nekik volt tekintélyük. Mert féltek tőlük, mert nem korlátozta őket mindenféle jogi akadály…” stb.
Mivel az előző írásban erre nem válaszoltam, válaszolok most.
Egy provokatív viszontválasszal kezdeném: volt egy másik, hasonló fegyveres testület, amitől hasonlóan félt a lakosság, mint a csendőröktől, tehát úgymond „volt tekintélyük”. Többek között azért, mert ők is szinte törvény felett álltak, bármit megtehettek a gyanúsnak ítélt személlyel következmények nélkül. Ezt a fegyveres testületet úgy hívták: Államvédelmi Hatóság.
Az ÁVH iránt mégsem érez senki nosztalgiát, nem kívánja senki újra létrehozni. Miért?
Mert az ÁVH egy politikai rendőrség volt. Egészen nyilvánvalóan egyetlen párt érdekeit szolgálta már a többpártrendszerben is (akkor még Politikai Rendészeti Osztálynak, majd 1946 végétől 1948-ig Államvédelmi Osztálynak – ÁVO-nak hívták), majd az egypártrendszer alatt az egyetlen megmaradt párt feltétel nélküli uralmát, diktatúráját.
És a Csendőrség? Nos, alapos történelmi ismeretek alapján kijelenthető, hogy a Csendőrség is tulajdonképpen politikai rendőrség volt. A falvakban működött. Ott azonban nem kizárólag a bűnüldözés volt a feladata. Hanem az is, hogy megakadályozzon minden politikai szervezkedést, amely a fennálló rendszert kritizálni meri. Nem csak a kommunistákét, akik a fennálló rendszert megdönteni akarták. Hanem a szociáldemokratákét, a kisgazdákét és sok más egyéb helyi pártét, szervezetét is, akik a rendszert csak kritizálták, reformálni akarták. És egészen nyilvánvaló feladatuk volt a választások befolyásolása is, úgy, hogy azon mindig az aktuális kormánypárt győzzön. Mindjárt hozok is erre példát.
Mi volt az ok? Az Osztrák-Magyar Monarchia korában és a Horthy-rendszer alatt is Magyarország lakosságának nagy része földművelő volt. A föld legnagyobb része azonban nem a földet konkrétan művelő parasztok kezén volt, hanem az arisztokraták, bankok, bankárok és egyéb tőkések tulajdonában. Egy-egy arisztokrata, „úr”, tőkés kezében hatalmas vagyon összpontosult, nagyok voltak az egyenlőtlenségek, főleg úgy, hogy a tulajdonosok elég sokszor a dolgozóik bérén próbáltak leginkább spórolni (mint ma), így az ország lakosságának egy nagy része konkrétan nyomorgott. (Ezt is kutatások igazolják.) Az Osztrák-Magyar Monarchia elitje és a Horthy-rendszer elitje is a legjobban attól félt, hogy a parasztoknak ebből elegük lesz és fellázadnak.
Ezért mindenképpen meg akarták akadályozni, hogy ezt szervezetten tegyék. Ehhez kellett a csendőri megfélemlítés is, ami brutalitásban sokszor nem maradt el a későbbi ÁVH-étól.
Az 1890-es években és a XX. század első éveiben csendőrök verték félholtra Szántó Kovács János szociáldemokrata parasztszervezkedésének résztvevőit, majd az első magyar parasztpártok (a Várkonyi István-féle Független Szocialista Párt, a Mezőfi Vilmos-féle Újjászervezett Szociáldemokrata Párt és az Áchim L. András-féle Független Szocialista Parasztszövetség) tagjait. Volt, ahol puskatussal ütöttek, volt, ahol lőttek.
A szervezkedni vagy sztrájkolni próbáló földművelők sokkal kiszolgáltatottabbak voltak a terrornak, mint a gyári munkások.
A két világháború közötti időszakban a magyar földművelők már csak módjával mertek szervezkedni. Ezért olyan véres jelenetekre, mint korábban, ritkábban került sor. De a csendőrök éberen őrködtek. Hogy a nyílt választási rendszerben hogyan befolyásolták a falvakban a választási eredményeit, arról is elég sok adat van. Itt most egy visszaemlékezést idézek. Olyan embertől, akit nem minősíthettek kommunista történelemhamisítónak, mert maga is szemben állt a kommunistákkal, miattuk kényszerült elhagyni az országot. Az alább idézett emlékiratait (Küzdelem a vasfüggöny mögött) már az emigrációban írta. Nagy Ferencről van szó, aki a FKGP színeiben 1946-1947 között volt miniszterelnök. Az 1945 előtti időkről sok adminisztratív csalást és erőszakot leír, amit a hatóságok a választások idején elkövettek a sokszor egészen mérsékelt Kisgazdapárt ellen. Most csak azokat a részeket emelem ki, amik a csendőrök intézkedéseiről szólnak Tard községben.
„1933-ban megüresedett a mezőkeresztesi választókerület. (…) A hatóság lop, csal, erőszakoskodik és hamisít a kormány jelöltje számára. Este kihirdetik az eredményt, amely szerint egyik jelölt sem kapott abszolút többséget, így nyolc nap múlva a kormánypárt [Nemzeti Egység Pártja] és a Kisgazdapárt jelöltje között meg kell ismételni a választást. (…)
Az első választás napja után minden faluban csendőrök keresik fel a Kisgazdapárt vezetőit, és bekísérik a községházára a vezető embereket. Az egyiket fenyegetik, a másikat ütik, a harmadikat rúgják, hogy a következő választásra megpuhítsák a Kisgazdapártot.
Spisák István fiával és egy barátjával házának udvarán áll, és felháborodva tárgyalják az előző napi választási gyalázatosságokat. A kapu előtt egy (…) csendőr Molnár Andrást, a Kisgazdapárt egyik nagyszerű vezetőjét kíséri a községháza felé. Molnár odakiált Spisáknak:
-No, Pista, gyere te is, úgyis jönnek érted is a csendőrök!
A csendőr puskatussal hátbavágja Molnár Andrást, mire a hatalmas erejű Molnár (…) rávetette magát a csendőrre, s (…) elvette tőle a puskáját. (…) A csendőr futni kezdett, de ugyanakkor feltűnt már másik négy csendőr. Molnár berohan Spisák udvarára, a csendőrök sortüzet adnak, Molnár elvágódik. (…) [Később] kiderült, hogy nem találták el a csendőrök, hanem, amikor észrevette, hogy lőni akarnak rá, elvágódott, majd végigkúszott az udvaron és az egyik háznak a padlásán elbújt. (…)
A négy csendőr közrefogja Spisákot, fiát és barátját. Taszigálják őket a községháza felé. Spisák méltatlankodik.
-Miért kísérgetnek minket, hiszen én csak az udvaromban álltam, és nem tettem semmi rosszat…!
Az egyik csendőr hatalmas ütéssel némítja el Spisákot.
Én a mezőkeresztesi pártközpontban ültem a telefon mellett. (…) Jöttek a csendőrök, s nekem a pártiroda melletti éléskamra lisztesládájába kellett bújnom, hogy meg ne találjanak, mert különben kiutasítanak a kerületből. (…)
Spisák Istvánékat a tardi községházán szó nélkül elkezdték ütni-verni. Két-két csendőr felváltva ütötte őket. (…) Amikor valamelyikük le akart roskadni az ütések súlya alatt, a csendőr alájuk tartotta a szuronyt.
-No, ebbe feküdj bele! (…)
Másnap elvitték őket a mezőkövesdi járásbíróságra, ahol a bíró kihallgatta őket, és miután megállapította, hogy semmi bűnük nincsen, elrendelte a szabadon bocsátásukat. Hazamenni nem mertek. Bejöttek hozzám a mezőkeresztesi pártirodába. Sem állni, sem ülni, sem feküdni nem tudtak, annyira össze volt törve a testük. (…)
Bevitettem őket a miskolci kórházba. Megállapították, hogy az öreg Spisáknak a bordái törtek el. Fiának a gyomra dagadt meg. Galambosnak pedig az egyik lapockacsontja hasadt végig. De bizonyítványt nem adtak, mert az orvos félt a hatóságoktól. A következő szombaton este mind a hárman kiszöktek a kórházból, hazamentek Tardra, és leszavaztak Tildy Zoltánra.”
(Nagy Ferenc: Küzdelem a vasfüggöny mögött)
A Csendőrség tehát politikai rendőrség is volt, és feladata volt hogy a formális többpártrendszer közepette mindig biztosítsa egyetlen párt uralmának fennmaradását. (Amit a Horthy-korszakban Egységes Pártnak, Nemzeti Egység Pártjának majd Magyar Élet Pártjának hívtak.) És visszakapcsolódva az előző bejegyzés témájához: a feloszlatására is ezért került sor elsősorban, mert egy autokrata rendszer politikai rendőrsége volt. A fentiek fényében az is nyilvánvalóvá válik, hogy amit feloszlatásról szóló 1.690/1945-ös rendeletben írtak, miszerint a Csendőrség „a magyar demokratikus mozgalmakat kíméletlen eszközökkel megsemmisíteni törekedett és a magyar parasztság és a magyar munkásság ellen megszámlálhatatlan erőszakot követett el”, nem üres szólam, nem az új rendszer reklámja volt csupán, hanem eléggé megalapozott vélemény. Függetlenül attól, hogy voltak csendőrök (kevesen), akik a holocaust idején enteni igyekeztek az üldözötteket, maga ez a fegyveres testület nem maradhatott fenn.
Akik ma azzal kampányolnak, hogy újra létre akarják hozni a csendőrséget valamilyen formában, azok sosem árulják el, hogy egyszerűen csak egy falusi rendvédelmi szervre vagy egy új politikai rendőrségre gondolnak. De ismerve őket, vonzódásukat a Horthy-rendszer minden egyes részletéhez, és azokat a fasiszta paramilitáris alakulatokat, amelyeknek a létrehozását eddig támogatták, elég valószínűnek tűnik, hogy amit csinálni akarnak, az egy új párthadsereg lenne, amely idővel (reményeik szerint) olyan mindenható pártállami terrorszervezetté is kinőheti magát, mint az ÁVH volt.
Hát ez a legnagyobb probléma ma a csendőrökkel…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése