2017. január 8., vasárnap

Kissé megkésett kritika (Zsivány 1-es)

Zsivány 1.
(Avagy: Csillagok háborúja 3,9. rész)

„Nem vagyunk mi betyárok,
Útonálló zsiványok…”

Ez a kritika most nem lesz naprakész. Azt hittem, el sem készül, de hát mégsem illene, hogy pont én szó nélkül hagyjam a legújabb Csillagok háborúja-filmet. Csak éppen végig kellett kicsit gondolnom, amit láttam.

Amikor megnéztem a Zsivány 1-et alapvetően két dolog kavargott bennem: az egyik, hogy ez a film túl sokat akart markolni, ezért az egész első fele kicsit kaotikus lett. A másik, hogy ez kit érdekel, amikor ilyen jó kis karakterdrámákat kapunk az alkotóktól. Azóta is ez a kettő pörög felváltva bennem, de meg kell mondjam, mindig a pozitív érzések kerekednek felül. Valóban emberi történeteket látni filmen mindig jó érzés, és hát sokszor mondtam, hogy ennek a lehetősége a Csillagok háborúja alapjában (hátterében, univerzumában) annyira benne van…
Most is eszembe jut azért néha: nem akartak-e túl sok karaktert bemutatni egyszerre, és nem lett-e emiatt túl rövid az egy-egy szereplőre eső fókusz. De így vagy úgy, mindig lenyűgöz engem, amikor nem egy főhőse van egy filmnek, hanem egy kollektíva alakulását, csoportdinamikáját mutatják be.

"Hőscsapat áll össze olyan egyenrangú egyéniségekből, akik átdolgozzák magukat a fent felsorolt mentális blokkjaikon, és az így létrejövő tudatosan vállalt, emberi alapokra épülő együttműködésük győz. És az, amit le kell győzni, egy ideológia. Egy függőlegesen szerveződő, az individualitást megtagadó, gépszerűen működő Birodalom."
-mondta Dobay Ádám az első Csillagok háborúja-filmről (a Heptalógia IV. epizódjáról, szóval az Új reményről, na). Ez még szebben valósul meg a szemünk előtt itt most a Zsivány 1.-ben, mint az Új reményben. Főleg pedig átgondoltabban, mint az Ébredő Erőben. (Igazság szerint az Ébredő Erőből éppen ez volt az egyik, ami hiányzott: vannak érdekes szereplők, akik érdekes interakciókba kerülnek, de akiknek szurkolni lehet, azok még nemigen állnak össze igazi csapattá. Csak az ígéretet hordják magukban erről.) Itt a kollektív főhős jól működik. És még csak olyasmit sem nagyon érezhetünk (szerencsére), amit én szimpátia-hierarchiának hívok, és ami a hollywoodi filmekben sokszor bosszantóvá is tud válni: vagyis hogy az alkotók erősen sugallni akarják, hogy a főhősök közül, a csapatból ki a legfontosabb, ki a Kiválasztott, kiért kell mindenki másnak feláldoznia magát.

(Pedig milyen érdekes lenne például, ha Frodó, a Kiválasztott Gyűrű-hordozó meghalna már a Gyűrű Szövetsége végén, és Boromirnak kellene továbbvinnie a Gyűrűt, legyőzve önmagát...)
A Zsivány 1.-ben csak minimális szinten van ilyenfajta hierarchia: itt mindenki egy Ügyért küzd, és nem egy Kiválasztott Személy diadalra juttatásáért. A szereplők különböző képességeikkel segítik az Ügyet, de mindenkinek megvan a maga feladata. Ezt is jó látni.

Néhány érdekes szereplő:

Saw Gerrera (Forest Whitaker): ő az egyetlen szereplő, akinél talán tényleg zavaróvá válhat valamennyire, hogy túl rövid időre jelenik meg, hogy izgalmas jelleméhez képest túl rövid időre villantják fel. Ez talán azért van, mert ezt a figurát eredetileg nem ehhez a filmhez találták ki, hanem a Klónok háborújához. (Ígérik, hogy majd a Lázadók-rajzfilmsorozatban is benne lesz, de az mégsem ugyanaz, mintha Forest Whitaker adja elő.) Örülök azért, hogy végre egy kellően jól kitalált karakter a rajzfilm-változatból is átkerült az élőszereplős filmbe, nem csak fordítva. Többen mondták, hogy ő afféle ellen-Darth Vader, vagyis a Birodalom ellen harcolva hasonlóan kíméletlen a háborúban, ugyanakkor benne is folytonosan harcol az emberi a gépiessel. (Pont ez utóbbi elem, aminek kibontása több időt megért volna még.) Vele jön be az az elképzelés is, hogy a köztársasági felkelésnek több frakciója is lehet. (Gondoljunk bele: az uniformizált Birodalommal szemben a lázadók egy szabad, sokszínű Köztársaságért küzdenek, ami viszont magában hordja annak a veszélyét, hogy az egyes szövetségesek a köztük lévő túl nagy különbségek miatt idővel egymás ellen fordulnak. (Erről nem csak itt írtam, hanem egy másik film kapcsán itt is.))

(Ez a pozitív hősök közötti „polgárháború” mostanában amúgy is kedvelt témája a filmeseknek.)
v
v
Egyébként a Saw Gerreráról szóló rész nekem kicsit zavaros volt. Nem tudtam, hogy ezen a Jedha nevű bolygón most ki kivel van és miért és hogyan. Nem tudom, ez még a film kaotikus részéhez tartozik-e vagy direkt volt, mármint az alkotók ezzel akarták jelezni, hogy mennyire bonyolult a politikai helyzet a galaktikus polgárháború alatt. Amúgy nem hiszem, hogy csak nekem jutott eszembe: a bolygónak amit Jedhának hívnak lehet valami köze a Jedi Rendhez? Ide nyúlik vissza a Rend eredete vagy ilyesmi? (Tudom, ezt nekem tudnom kellene...)


Galen Erso (Mads Mikkelsen): Mads Mikkelsent, a méltán népszerű dán színészt ezúttal Stirlitz szerepében látjuk viszont. Vagy inkább (ez jobb hasonlat) Wallenrod lovagéban. (A lengyelek így nevezik az embert, aki rájön hogy rossz ügyért harcol, ezért átáll a jó oldalra, de ezt nem mondja meg senkinek, inkább úgy tesz, mintha továbbra is a rossz ügyet segítené, és ezzel megtéveszti az ellenséget…) Wallenrodnak lenni persze nehéz, fájdalmas, szívet szaggató szerep. Mads rutinból hozza ezt a nem könnyű figurát.

K-2SO ("Kettu Esso"): Kellett egy robot szereplő is a filmbe. Én nem hiszek a mesterséges intelligenciában, így mindig nehezen tudok mit kezdeni a robot-szereplőkkel a filmekben, még akkor is, ha az egy Csillagok háborúja-film. De ez a szereplő tényleg érdekes volt. Sokkal gépiesebb gép, mint C3PO („Thripio”) és Artu túl antropomorfra sikerült karakterei. Kinézetre is sokkal kevésbé emberi, mint Thripio, inkább emlékeztet a T-800-as Terminátor csupasz állapotára.Van ugyanakkor valamiféle szarkasztikus jelleme. A beszólásai gépiesen erőltetettek, de néha pont ezáltal szórakoztatóak. De! Egyvalami mégis szokatlan. Ez a robot ugyanis jellemfejlődésen megy át. Már az elején megtudjuk, hogy ő egy átprogramozott birodalmi droid, így a nézőnek eszébe juthat, hogy ezt a gépet tulajdonképpen bármikor vissza is lehetne programozni. Így pedig minden hasznossága ellenére sokáig inkább csak érdekes színfoltnak vagy humorforrásnak tarthatjuk. A végén azonban ez a gépember egy döntést hoz, olyan döntést, aminek tudatossága már nem egy gépre, hanem egy gondolkodó emberre vall. Meghökkentő fordulat, ami a film szempontjából jól sül el. (Ez még talán nem volt spoiler…)

Bodhi Rook (Riz Ahmed): Pilóta, aki a Birodalom oldaláról áll át a felkelők oldalára. Ami az ő cselekedeteit meghatározza végig a film során az a szinte már görcsös bizonyítási vágy: szeretné bizonyítani, hogy átállása őszinte volt, és szeretné hasznossá tenni magát a felkelés számára. Szakértelmével és bátor cselekedeteivel is. Ez teszi hőssé. (Mindennek fényében kevéssé érthető viszont az, hogy miért nem tépi le átállásakor rögtön a válláról a birodalmi jelvényt. De lehet, hogy ez részletkérdés. (+Az a birodalmi jelvény végül is valamikor régen köztársasági jelvény volt...))

Chirrut Îmwe (Jen Dzsidan azaz Donnie Yen): Mindenki kedvenc szereplője (az enyém is) talán Chirrut Îmwe lesz. Ő egy erő-érzékeny, de nem Jedi-karakter. Egy bölcs pap, aki leginkább Teireisziaszra, a görög jósra emlékeztet. (Egy vak ember, aki ugyanakkor olyan dolgokat lát, amiket más, szemükkel látó emberek nem képesek meglátni.) Másfelől harci stílusában Zatoicsit juttathatja eszünkbe. (A vak japán kardforgató filmhőst, aki bár szemével nem lát, de olyan éles a hallása, illetve olyan kifinomult a szaglása és az auraérzékelése, hogy lehetetlen legyőzni, akár párbajban, akár csapatos támadással. Igazából mehetnek rá akárhányan, nem lehet legyőzni.) Chirrut a bölcs, nyugodt erő, aki rendben van magával és a Világgal. Mint ilyen, ő lehet az, aki kezdettől egyberántja a nehezen összeilleszthető tagokból összekovácsolódó hős-csapatot.

Baze Malbus (Dzsiang Ven): Chirrut haverja. Baze és Chirrut a két teljesen különböző karakterű elválaszthatatlan jó barát, éppolyan összeszokott páros, mint Han Solo és Chewbacca. (Vagy akár: mint Old Shatterhand és Winnetou. De lehetne még sorolni a példákat.) Ezt az ő érdekes barátságukat is érdemes lenne jobban kibontani, de erre sem marad idő. Nem csodálkoznék viszont, ha előállna náluk a Timon & Pumba-effektus. (Mikor két mellékszereplő olyannyira karakteresre sikerül, hogy végül önálló filmet/ sorozatot kapnak.) Én örülnék neki.

Egyébként érdekes látni, hogy míg az Ébredő Erőben a nemek arányosítására törekedtek az alkotók (több női szereplőt igyekeztek behozni), addig a Zsivány 1.-nél arra, hogy több nem amerikai és nem brit színész legyen a stábban. A főszereplő hőscsapatban két kínai, egy mexikói és egy pakisztáni színész is van.

Jyn Erso (Felicity Jones): tulajdonképpen ő a fő-főszereplő, vagyis a kollektíva leghangsúlyosabb tagja, az ő történetét ismerjük meg legjobban. (Láttátok, a fenti plakáton is az ő képe a legnagyobb, tehát valamit mégiscsak sugallnak nekünk ezzel kapcsolatban.) Ez az ő története pedig tulajdonképpen jól bevált hollywoodi sémára épül: mikor valaki először csak személyes érintettségből vállalja a harcot valamiért, de aztán eljut a jó ügy meggyőződéses szolgálatához is. (Ezt igyekeztek nagyon ügyetlenül alkalmazni még a Szabadság, szerelem esetében is, és éppen azért lett az a film olyan otrombán bénácska, mert ott nagyon érezni lehetett ennek az erőltetett klisészerűségét.) De Jyn esetében legalább nem a szerelem a legelső motiváció, és ezzel már el is tért a film kicsit a megszokott sémától. Amúgy viszont Jyn Erso sem mérhető karakterességben Leia hercegnőhöz, pont azért mert a őt a forgatókönyvírók nem dolgozták ki elég jól. Vagy csak a színész lehetett volna még jobb? Nem tudom... Azért Felicity Jones nem rossz, így is jót alakít.

Cassian Andor (Diego Luna): hasonló szereplő, mint Saw Gerrera: jó ügyért mocskos eszközökkel küzdő, és ezért viszonylag árnyaltan ábrázolt hős. (Csak Saw-hoz képest ő még fiatal és szép is.) Az ő alakján keresztül legalább arra is reflektálnak, hogy a Köztársaság és a Birodalom között háború zajlik, a háború az pedig háború, aminek megvan a maga nagyon kegyetlen logikája. Az alakítás kifejezetten erős: felváltva tud félelmetes, őrlődő és önreflektív lenni. Remek szereplőt választottak a szerepre.


Tehát: ebben a filmben a „jó oldal” viszonylag árnyaltan van ábrázolva. Ami még érdekes lett volna, és jó lett volna, ha a másik („gonosz”, „rossz”) oldalt is megpróbálják kicsit árnyalni. Vagyis ha a birodalmiak között is felmutatnak valami olyan szereplőt, aki nem velejéig gonosz, érdekből vagy rosszindulatból, hanem kicsit akár szimpatikus is lehet lovagiassága vagy ilyesmi miatt. Erre nem kerül sor, de azért a birodalmiak között is akad érdekes karakter.

Krennic hadmérnök-igazgató (Ben Mendelsohn), a Halálcsillag építésének irányítója. Egyrészt az ő alakján keresztül a hadmérnöki szemléletbe is bepillantást kaphatunk: az ember nem feltétlenül azért tervez pusztító fegyvert, hogy azt használja is. Elég, ha a jól végzett munka öröme megvan, a veszedelmes fegyverrel meg fenyegetni tudja az ellenséget. Krennicnek mintha eleinte inkább ez lenne a célja. Aztán mégis magával ragadja a Birodalom tisztikarában meglévő hatalmi harc, az intrikálás, ami miatt úgy kezdi érezni, igazolnia kell önmagát és művét, meg kell mutatnia, mire képes, nehogy a találmányát elvegyék tőle. És onnantól, hogy ebbe belelovallta magát, már nincs megállás, nem számít neki több ezer vagy még nagyobb mennyiségű ember élete. Én legalábbis így értelmeztem ezt a szerepet. Lehet, hogy csak én szeretném ezt belelátni, és valójában nem erről van szó, de az is lehet, hogy halványan tényleg erről van szó, csak az egészet itt is jobban kibonthatták volna.
Egyébként ez a vezérkaron belüli intrikálás egymás ellen egy izgalmas téma, és örülök, hogy a filmkészítőknek ezt a témát is eszükbe jutott belevinni a művükbe. Ez a tisztázatlan hatáskörökből eredő hatalmi harc jellemző minden nagyhatalom vezérkarára és politikai elitjére is, a Harmadik Birodalomban éppen úgy, mint a Szovjet Birodalomban. Úgy is megfogalmazhatnánk: a Zsivány 1. filmben a Galaktikus Birodalom kremlinológiájába pillanthatunk bele. Hogy ennek kapcsán egy animált Tarkin admirális is szerepel a filmben (méghozzá jó hosszan, nemcsak olyan cameo-szerepben, mint a többiek), azt némi tiszteletlenségnek is lehetne tekinteni Peter Cushinggal szemben, de nem hiszem, hogy maga a színész, ha élne ne játszotta volna szívesen újra el ezt a szerepet.

Van még két dolog, ami tetszett, de nem beszélek róluk, mert esetleg lennének, akik nem örülnek, ha spoilereznék. Ezért azokat majd kommentben írom meg.

Összességében: a Zsivány 1. minden hibája ellenére egy nagyszerű filmélmény. Az, amilyen érdekes karkatereket és közöttük lévő erős interakciókat láthatunk, bőven kárpótol azért, hogy a film elejét kicsit nehéz követni. Mindenképpen érdemes megnézni, nagyon fényes darabja a Csillagok háborúja filmjeinek.

Eddigi bejegyzések Star Wars-témában:
-Minek a metaforája a Birodalom és a Sötét Oldal?
-Az eddigi Star Wars-filmekről (Különös tekintettel az Előzménytrilógiára)
-Az animációs sorozatokról (Klónháború és Lázadók)
-Milyen szereplőket látnánk (láttunk volna) szívesen viszont az új Csillagok háborúja-filmben
-A Gyűrűk ura, a Harry Potter-regények és a Csillagok háborúja világának összehasonlítása
-Ébredő Erő-kritika 

1 megjegyzés:

  1. Azt ígértem, kommentben megírok még két dolgot a filmről. Ez szépen elmaradt, ti meg nem szóltatok... De most pótolom. Nem kell megint szólnom, hogy: vigyázat, spoiler. (Azóta úgyis biztos mindenki látta már a filmet.)
    Szóval az egyik: nekem is tetszik, hogy a film vége nem egy happy end, hanem egy katartikus lzárás: mindenki meghal, mindenki feláldozta magát a nagy ügyért.
    A másik: Jyn és Cassian árnyalt kapcsolata. Azt mondtam nincs a filmben szerelmi szál, de ez sem olyan egyértelmű. Jyn és Cassian között fejlődik valamiféle vonzalom, de a harci helyzet miatt nem marad idő ennek a kibontakozására. Ez valószínűleg sokszor a valóságban is így van. Mégis: ahogyan Jyn és Cassian hősi haláluk előtt még egy utolsó emberi gesztusra vágyva összekapaszkodnak (ami lehet egy kibontakozni és beteljesedni nem tudó szerelem gesztusa éppúgy, mint egy haldokló utolsó, sikeres kísérlete arra, hogy szépen haljon meg) az egy nagyon szép és megindító, és szerintem hiteles jelenet. Ez a részlet csak még magasabbra emelte a szememben a filmet, főleg az, hogy nincs is annyira egyértelművé téve a helyzet, mint az ilyen filmekben szokás. Mert az ilyen helyzetek tényleg az életben sem mindig egyértelműek. A szerelem nem mindig afféle végzetszerű izé, hanem valami vonzalomból fejlődik ki. De nem minden ilyen vonzalom válik szerelemmé, talán néha csak a szerencsétlen körülmények miatt nem. De nehéz pillanatokban egy ilyen intim emberi gesztus is sokat adhat nekünk. Örülök, hogy ennek az ábrázolását viszontláthattam egy ilyen filmen is.

    VálaszTörlés