2016. július 19., kedd

Száműzöttek Serege XXIII.

A Klapka-légió

A Klapka-légióról azt mondta valaki, hogy az egyik legrövidebb ideig fennálló magyar katonai alakulat volt. Sorsuk a Száműzöttek Seregének eddigi alakulatai közül leginkább az első két Bolgár Légióéra emlékeztet. Az ellenséggel nem csaptak össze, ennélfogva viszont egyetlen halottuk sem volt. (Nem tudom, észrevettétek-e de engem kifejezetten szórakoztat az ilyen alakulatok története.) A rezignáltan reménytelen katonai akció, amire vállalkoztak egy rezignáltan bús film ihletője lett, ami nekem nagyon tetszik. Amellett, hogy végtelenül szomorú, van valami szép is abban, ha valaki egy hősi (szándékú) erőfeszítésbe kezd, ami aztán (többek között) azon bukik el, hogy akikért indul az erőfeszítés, azok totálisan ignorálják. Nem véletlen, hogy ilyenekről gondolkozom, megtapasztaltam magam is. (We’re all Klapka’s Legion, my friends.) Ezért viszont a Száműzöttek Serege-sorozat mai része egyben egy filmajánló is lesz.

Klapka György tábornok, mint azt mindannyian tudjuk 1849-ben sikerrel védte Komárom várát az osztrák csapatok ellen, még hónapokkal azután is, hogy a magyar fősereg letette a fegyvert. Ennélfogva viszont a császáriak kénytelenek voltak vele külön békét kötni: Komárom feladása fejében a védőseregből senki nem került hadifogságba, mindenki szabadon külföldre távozhatott. Ez, hogy Klapkának ilyen kedvezően sikerült kijönnie abból a harcból, ami egészében nem volt ennyire sikeres, meg is alapozta a tábornok legendáját.

Az ezt követő időszakban Klapka György előbb Párizsban, majd Svájcban élt. Ez utóbbiban bankárként dolgozott, mert ehhez is értett. Mint nemzetközi üzletkötő széles kapcsolati hálót épített ki, ami jól jött a magyar forradalmár-emigrációnak. Klapka sok helyen tudott lobbizni. Benne volt a keze az Itáliai Magyar Légió létrehozásában is, bár ennek nem ő maga állt személyesen az élére. És nagy szerepe volt abban is, hogy a magyar emigránsok megtalálták a hangot, és baráti kapcsolatokat építettek ki a román forradalmárokkal és román vezető körökkel is. (Azt hiszem, erről még lesz szó a blogon.) Klapka György személyesen tárgyalt a megválasztott román fejedelemmel, Alexandru I. Cuzával, akivel kölcsönösen nagyon szimpatikusak voltak egymásnak. De erről majd máskor.

1866-ban aztán az egykori legendás tábornok, aki az utóbbi időben inkább diplomata volt, újra arra kapott lehetőséget, hogy hadvezéri erényeit is megcsillogtassa. Kitört ugyanis a porosz-osztrák háború. Ennek a tétje a következő volt. Az 1860-as években ismét felvetődött, hogy a különálló sok kis német nyelvű tartományból létrehozzanak egy egységes Németországot. Ez 1848-ban nem sikerült köztársasági alapon. Ezért most császárság létrehozásával próbálkoztak. Kérdéses volt azonban, ki kapja a német császári címet: a Poroszországban uralkodó Hohenzollern-család vagy az Ausztriában uralkodó Habsburg-család. Ezen kitört a harc. Mivel a Habsburg-család nyomta el akkoriban Magyarországot is, a magyar emigráció számára természetes szövetségesként kínálkoztak a poroszok. Klapka György és emigránstársai Poroszországba utaztak, és megszerezték az engedélyt, hogy egy új, porosz-szövetséges magyar haderőt szervezzenek az eredetileg a Habsburg-seregben szolgáló, de fogságba esett magyarokból. Ebbe a légióba végül 1500-an jelentkeztek.

Belőlük gyalogságot, lovasságot és tüzérséget is szerveztek. A terv az volt, hogy ez a sereg egy másik frontvonalat nyit az osztrákok ellen: a fő fronttól távol sutyiban bejutnak Magyarországra, ahol fellázítják a lakosságot a Habsburgok ellen, Magyarország újra kikiáltja a függetlenségét, a Habsburg-hatalom pedig összeomlik a porosz és magyar nyomás alatt.

A Légió a filmben porosz egyenruhát visel (kivéve a tiszteket, akik az Itáliai Magyar Légiótól örökölt mentékben vonulnak), csak a legendás szegedi 9. honvédzászlóaljra emlékeztető piros sapkájuk és a rajta lévő kokárda emlékeztet rá, hogy magyar alakulattal van dolgunk. Azóta egy csomó eredeti fénykép került elő a Klapka-légióról, amiket Máday Norbert, kung-fu-oktató adott ki album formájában.

Ezekből kiderül, hogy a Klapka-légió közkatonái ugyanúgy zsinóros atillát, feszülős „magyarnadrágot” (cicanacit) és bakancsot hordtak, mint az Itáliai Magyar Légió közlegényei. (Pedig az egyenes porosz nadrág és a masszív csizma szerintem praktikusabb és kényelmesebb lehetett, mint a szűk magyarnaci és a bakancs.)

A Klapka-légió 1866. júliusában indult útnak Magyarország felé. Közben július 3-án lezajlott a háború döntő csatája Königgrätznél,

amelyben a poroszok laposra verték az osztrákokat, így megindultak a béketárgyalások. A magyar csapat be tudott jutni Magyarországra, de rá kellett jönniük, hogy ha a másik fronton véget ér a háború, akkor a megmaradt osztrák haderő ellenük fordul, és így semmi esélyük nem marad. Ezért Klapka végül a visszavonulás mellett döntött. A Klapka-légió visszavonult porosz földre. Közben persze egy csomó katona dezertált, amin nem is lehet csodálkozni. Egy hadifogoly elsődleges célja mindig a hazajutás, ez az, aminek érdekében elsősorban hajlandó beállni egy új katonai alakulatba. És a Klapka-légió katonái hazaértek, úgyhogy egy csomóan nem akartak megint visszafordulni egy idegen országba.
A porosz-osztrák háborúnak így három nagyon fontos következménye lett. Az egyik, hogy a Hohenzollernek álltak a Német Császárság élére. (Magát a Német Császárságot azonban csak öt évvel később, 1871-ben kiáltották ki.) A másik: éppen emiatt létezik ma egy önálló Ausztria állam, mert a Habsburgok állama így nem lett az egységes Németország része. A harmadik viszont az, hogy a Habsburg-család is kénytelen volt belátni, hogy csak saját magukat gyengítik, ha nem egyeznek ki sürgősen Magyarországgal. Így jött létre az a kompromisszum, amit mi „a” Kiegyezés néven ismerünk 1867-ben. Ekkor aztán Klapka György és Légiójának tagjai is hazatérhettek az emigrációból.

Na és akkor nézzük most a filmet! A Klapka-légió című film 1983-ban készült Hajdufy Miklós ötlete alapján Hajdufy Miklós rendezésében. Az elsődleges kérdés, amire választ keres: lehet-e egy katonai alakulatról olyan izgalmas filmet forgatni, amiben egy puskalövés illetve csatajelenet sincs. Én azt mondom: igen, lehet, mert a film egyébként nagyon izgalmas más emberi és társadalmi kérdéseket feszeget. De simán lehet, hogy csihi-puhi és piff-puff híján ma már annyira nem mindenkinek lesz érdekes. A film nagy része abból áll, hogy a Légió katonái fel-alá vonulgatnak úttalan utakon (erdőkben és patakokban), és időnként megállnak beszélgetni. Más szóval: a filmforgatás gyakorlatilag egy Klapka-légió-emléktúra lehetett. Én szerettem ezt nézni, mert engem a katonai hagyományőrzésben is leginkább a történelmi katonai felszerelésekkel való túrázás vonz.

A film főszereplői nagyrészt valós történelmi alakok a Klapka-légió vezérkara.
 
Klapka György szerepében Tordy Géza. Azért ez a Klapka egy kicsit talán túlságosan határozatlan és jóindulatú. Az eredeti ennél egy fokkal erélyesebb lehetett.

Komáromy György szerepében Horváth Sándor. Az eredeti alak 1848-ban a 16. (Károlyi) honvéd huszárezred századosa. Haynau évekre becsukatta, szabadulása után ő lett a Kossuth-emigráció egyik hazai összekötője.

Csáky Tivadar szerepében Végvári Tamás. Az eredeti alak Kossuth-emigráció másik hazai összekötője. A magyar szabadkőművesség egyik újjászervezője.

Bethlen Gergely szerepében Ferenczy Csongor (Mert ha már erdélyi magyar, játssza egy erdélyi magyar színész). Az eredeti alak a szabadságharc egyik nagy erdélyi hőse, a 15. (Mátyás) huszárezred szervezője. Az Itáliai Magyar Légióban is fontos szerepe volt.
 
Mednyánszky Sándor szerepében Koltai János. Az eredeti alakról nem sokat tudok, csak annyit, hogy szintén a szabadságharcban harcolt, két testvérével együtt. (László őrnagy Haynau terrorjának első áldozata, Cézár pedig a szabadságharc tábori főlelkésze volt.) Az ő révén van beemelve a történetbe egy leheletfinoman szép szerelmi szál is, ami egészen érdekes. (Mivel már idősödő emberek között bonyolódik, szokatlan, de nagyon szép.)

Simonyi Ernő szerepében Mensáros László. Simonyi volt Kossuth Lajos személyes (civil) megbízottja a Légió mellett. A film alapján egy rendkívül merev gondolkodású, ugyanakkor végtelenül kekec jogász volt, aki egy pillanatig sem habozott belepofázni az égvilágon mindenbe, abba is, amihez nem értett (azt hivén, hogy egy jogász mindenhez ért). Célravezető lett volna csizmaorral küldeni vissza a megbízójához, amit a vezérkar nagy része örömmel meg is tett volna. Hogy Simonyi sokáig elkerülte ezt, azt éppen annak volt köszönhető, hogy lépten-nyomon Kossuthra hivatkozott.

De a legérdekesebb történetszál mégis két valószínűleg fiktív alaké, két jó baráté: Szabó Gáspáré és Talldy Balázsé.

A legjobb benne az, hogy az ő előtörténetük nincs is konkrétan elmesélve, hanem csak a párbeszédeikből ismerjük meg fokozatosan. És ezek a párbeszédek a film legsikerültebb és legérdekfeszítőbb részei, ezekben mutatkozik meg igazán a Klapka-légió drámája. (És nem annyira a vezérkar néha töketlenkedésszámba menő vitáiban.)

Szabó Gáspár (Koncz Gábor) egy parasztfiúból felemelkedett kemény hadnagy. Ő az, aki továbbra is fanatikusan hisz az „Ügyben”, a magyar szabadság ügyében.

Talldy Balázs (Kozák András) közlegény viszont szkeptikus a Klapka-légió vállalkozását illetően, és nemcsak hadászati szempontok miatt, hanem azért is, mert egyáltalán nem biztos benne, hogy a magyar nép egy új háborút akarna Magyarország területén, és szívesen fogadna egy külföldről hirtelen otthon termő, minden megszokottat fenekestül felforgató hadsereget. De Balázs mégis megy, és csinálja amit kell, nemcsak azért, mert haza akar jutni, hanem régi barátaiért is. Ami pedig előtörténeti szálként kiderül (spoiler?): Balázs egy nemesi ifjú, aki eredetileg Gáspár földesura volt, de mindketten komolyan vették 1848 társadalmi egyenlősítő törekvéseit, és a jobbágyfelszabadítás után összetegeződtek és jó barátok lettek. Együtt verekedték végig a szabadságharcot, és mindig tartották egymásban a lelket. Balázs most kétségei miatt nem vállalta a tiszti rangot a Klapka-légióban, amit Gáspár kevéssé tud megérteni, de valami tiszteletet is ébreszt benne barátja gesztusa.

A két figura és történetük annyira eredeti és nekem annyira tetszik, hogy tervbe vettem, hogy ha egyszer regényt írok 1848-ról és 1849-ről (és erre azért van esély), abban szerepeltetni fogom Szabó Gáspárt és Talldy Balázst. Izgalmas lenne kitalálni, hogy tizenhét-tizennyolc évvel korábban hogyan nézhetett ki kettejük izgalmas barátsága, amelynek hullámzását, dinamikáját ez a két ügyes színész ilyen jól tudta megjeleníteni. (Egyébként mindketten azt játsszák, amit szoktak, Koncz Gábor az egyszerű és indulatos, de nagyszívű parasztgyereket, Kozák András pedig az álmodozó-elmélkedő-szemlélődő értelmiségit, de nagyon jól működik közöttük az a valami, ami két színész együttműködéséhez kell, és amit a női újságírók helytelenül „kémiának” szoktak nevezni.)

A Klapka-légió egy reménytelenségében is tiszteletreméltó vállalkozás volt, amely éppen reménytelensége és elfeledettsége miatt vált számomra jelképpé. Balázzsal és Gáspárral pedig még találkozunk hamarosan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése