Sokféleképpen felfoghatjuk ezt a konferenciát. Mondhatjuk azt is, hogy egyfajta antifasiszta szellemi népfront-kísérlet volt, de ezt én azért nem mondanám, mert végül is mégsem valami ellenében, hanem valami mellett határozták meg magukat a szervezők. Sokan mondják azt is, hogy a résztvevők leragadtak az ún. „harmadik út”-ról folyó vitánál, anélkül, hogy tudták volna, hogy ez a misztikus valami tulajdonképpen mihez képest harmadik, azaz micsoda tulajdonképpen az első két út. Erről egyébként Bibó István (aki betegsége vagy munkája miatt nem volt ott személyesen) utólag azt mondta Huszár Tibornak:
Elhomályosult az a szembeszökő tény, hogy egy létező és a fasizmus ellen harcoló polgári demokrata – kommunista világkoalíció együttes eszmei erőterébe minden Németh László-i harmadik út belefér, és semmi értelme egy olyan harmadik utat meghirdetni, amely nem képes minden töprengés nélkül ebbe az antifasiszta koalícióba belépni.”
Mindezek ellenére (vagy tán éppen ezekkel együtt), ha a magyar társadalom problémáinak vizsgálataként értékeljük az 1943-as Szárszói Konferenciát, akkor szerintem a megfelelő következtetések levonásával érdemes ezt az eseményt, ezt a fórumot hivatkozási alapnak tekinteni.
Az alábbiakban néhány idézet következik a konferencia előadásaiból, de főleg inkább a hozzászólásokból és vitákból. Kiragadott idézetek, de nekem fontosak, és talán számotokra is összeállnak egy diszkusszióvá. (Ha az egészre, minden előadásra kíváncsiak vagytok, keressétek a Szárszó 1943 című kötetet, a Püski Kiadótól.)
Németh László
(író):„Ne ismerjék el, hogy az értelmiségi ember nem munkás! (…) Ne ismerjék el azt sem, hogy az értelmiség másodrendű munkásosztály. (…) Én az osztálytalan társadalmat, ha az nemcsak névleg van meg, de az emberek műveltségében is, másnak, mint értelmiségi társadalomnak el sem tudom képzelni. Ez az osztály az, amely a többit lassan magába ölelheti. (…) Ma az értelmiség Noé bárkája. (…) Benne menti magát a Jövő nagy utópiája is: az osztályok valódi összeölelkezése – egy megtisztult értelmiségi kultúrában.”
Nagy István
(erdélyi író, asztalos):„Nincs és nem is lehet harmadik oldal. (…) Csak két oldal (…), illetve két út amelyek között a magyarságnak választania kell. Ez a két oldal a haladás[párti] és haladásellenes erőkben felsorakozva vívja szörnyű harcát a világon. A magyarságnak azt kell néznie, hogy a társadalmi és gazdasági követelmények terén melyik oldal választja a dolgozó nép szociális felszabadítását, melyik áll a nemzetek egyenjogúsága és függetlensége alapján. Ettől viszont nem rettenhetünk vissza csak azért,, mert ezt az utat más nemzetiségű vagy felekezetű népek is járni próbálják.”
Villy Antal
(állatorvos-hallgató):„Az egész tábor értelmi magatartását helytelennek tartom. Két csoport alakult ki. Az egyik csoport is, a másik csoport is a maga szónokainak sikeres szerepléséért drukkol, ahelyett, hogy mind a két tábor a sikeres megegyezésért izgulna. Ez a tábor a magyar élet szellemi irányainak színképében mégiscsak közelálló nézeteket képvisel, jogos tehát, ha azt várjuk, hogy végeredményben megegyezés jöjjön létre, nem pedig szakadás.”
Kardos László
(néprajzkutató, a Györffy István Kollégium igazgatója):„A fogalmak nem korszerű és nem célszerű kezeltségét (…) tapasztaltam. (…) Mikor azt kellett volna mondani: föld, azt hallottam: lélek és nevelés. Mikor: kenyér, bér, - akkor meg: erkölcs és szellem. Mikor: jog és kényszer –akkor meg: történelem.”
Fitos Vilmos
(tanár, a Diákegység Mozgalom vezetője):„A nemzeti gondolatot nagyon sokan kompromittálták, megértjük tehát a munkásság bizalmatlanságát. Mégis kérjük, ne azonosítsanak bennünket azokkal, akik a nemzeti gondolat jelszavaival idegen célokat szolgálnak vagy a maguk kiváltságait akarják továbbra is biztosítani. A népi írók írásain nevelődött új magyar értelmiségi ifjúság éppen mélyülő magyarságában jutott el a néphez. Annyi bizonyos, hogy ma már mindenképpen a néppel tart.”
Asztalos István
(erdélyi író):„Nem arról akarok beszélni, hogy a románoknak mennyiben nincs igazuk a kontinuitás elméletével, csak arra szeretném inteni a magyarságot, hogy ha százszor bebizonyítja is a magyar régészeti és néprajzi tudomány, (…) hogy a románságnak semmi történelmi joga Erdélyben nincs, mégis a száraz tény az, és ez a tény döntő társadalmilag most számunkra, hogy most Erdélyben vannak. Sőt, hogy továbbmenjek, egymásra is vagyunk utalva. (…)
Persze ez nem ilyen egyszerű a gyakorlati életben, mert mint nyújthatom én, a >>nem-hivatalos magyar<< békejobbomat egy olyan románság felé, amely csak >>hivatalos románokból<< áll, mert ennél a románságnál nem találok egyebet a fiatalkorú nacionalizmustól fűtött elfogultságnál. (…) Keresnem kell tehát a románságon belül azt a réteget, amely éppen a saját jólfelfogott érdekében ugyanolyan őszinteséggel nyújt kezet az együttműködésre, mint az a magyar réteg, amelyhez én tartozom. S az én meggyőződésem szerint, ez mind a magyarságnál, mind a románságnál a dolgozó nép. A nem hivatalos magyar vagy román.”
Karácsony Sándor
(tanár, filozófus, író)„Nem okvetlen fontos emlékeznem a Schmalkaldeni Szövetségre, a plagál-zárlatra, a gyermekláncfű latin nevére, a koszinus-tétel levezetésére, Beöthy Zsolt véleményére Kemény Zsigmondról, vagy arra: hogy kezdődik az Odüsszeia, és hogy végződik az Aeneis második éneke. Az a fontos, van-e filozófiai értelemben is egészséges történetszemléletem. Kihallom-e, ha hangversenyen ülök vagy rádiót hallgatok, az összhangokat a zenekar lármájából. Szerves egységében vesz-e körül egész életem folyamán a teremtett világ, vagy csak zagyva tarkaságnak és összevisszaságnak érzékelem az egészet. Tudok-e törvényszerűen viselkedni is ebben a teremtett világban, vagy egyszerűen rámborul, és agyonnyom, mint valami levegőtlen, szűk áristom. Meglátszik-e azon a könyvön, amit éppen olvasok, és ahogyan olvasom, az az egynéhány boldog óra, amelyeken egykor Kemény Zsigmonddal, Vergiliusszal, Homérosszal, másfelől Beöthy Zsolttal és más hozzá hasonlókkal vagy nála különbekkel eltársaloghattam.”
Darvas József
(író):„Nem lehet hát csak 'európai végzetet' emlegetni, s külső okokra hivatkozni, hanem társadalmi összefüggéseiben kell nézni múlt és mai problémáinkat. S ennek megvannak a maga konzekvenciái is. Fáj az értelmiségnek a magyarság 'kisebbségi' vagy 'bennszülötti' sorsa? Ki szeretné ebből emelni? Ennek csak egy útja lehet: odaállni a magyarság nagy többségét jelentő dolgozók mellé, de annak tudomásulvételével, hogy ezeket elsősorban egy másik ’kisebbségi’ sors sújtja, a szociális ’bennszülötti’ lét, s legelőször is ebből szeretnének szabadulni. (…) A belső felemelkedés nehéz küzdelmében tehát mindenekelőtt és minden mellékszempontot félretéve melléjük állani!”
Erdei Ferenc
(szociológus, író):„A követő értelmiségi mestersége nem azonos az írói hivatással. Az állatorvos, a vegyész, a tanár vagy a hivatalnok nem olyan alkotó értelmiség, amelyik a teljes világot és a teljes emberiséget fogná át, hanem éppen olyan a termelő szerepe a munkamegosztásban, mint a gyári munkásé vagy a földművesé. És ha ezek a mesterségek a maguk tárgyiasságában képviselnek is bizonyos belső ellenállást a politikai átalakulással szemben, ezeknek a hivatásoknak a tagjai mégiscsak kivételezés nélküli tagjai a társadalomnak, tehát vagy együtt haladnak a helyes politikai alakulással vagy ellene fordulnak. Számukra ’harmadik út’ nincs.
A harmadik út csak az alkotó író vagy tudós kiváltsága, ami egyúttal azt a következményt is ráhárítja, hogy vállalnia kell a politikai előrehaladástól való elmaradását, vagy abból való kiesését, azzal a meggyőződéssel, hogy egy következő fokon majd újra együtt találja magát vele.(…)
Végeredményben mégiscsak Magyarország ez az ország, és a magyarságnak egész népi állománya nincs reménytelenül kivetve a fejlődés útjából.”
Veres Péter
(parasztgazda, író):„Beszélhetünk akármennyit a magyar mezőgazdasági termelés átszervezéséről, korszerű gazdálkodásról, szakoktatásról, az értékesítés megszervezéséről, a kisüzemi vagy nagyüzemi termelés előnyeiről és hátrányairól, de sohase feledkezzünk el róla, hogy mit jelent ez az ország föld nélküli millióira. Bármiféle reformot hozzon vagy javasoljon bárki, ha az a reform nem hoz ennek a nagyrétegnek a sorsában döntő változást, ha nem emeli ki a nyomorúságból, akkor nem érte el a célját, s a magyar bajok tovább mérgesednek. (…) Ennél nagyobb és sürgősebb ügy nincs a magyarság életében. Úgy kell végre értenie mindenkinek, hogy az állam s az ország a népért van és csak a népben élhet tovább. (…) Lehet bármilyen ötletes a terv, bármilyen jóakaratú a szándék, de ha ez a réteg nem látja a hasznát, vagy éppen ennek a rétegnek a rovására megy, akkor nem szabad érte küzdeni, sőt minden erővel meg kell akadályozni a megvalósulását. Ezen a földön a magyar népnek úgy kell megélni, hogy az egyik réteg ne éljen a másik rovására.”
Püski Sándor
(a Magyar Élet Kiadó vezetője):„Mindenekelőtt béke, minden más hatalomtól független, demokratikus, s ezzel együtt magyar Magyarország, társadalmi szabadság a kívánságunk, hogy a magyarság népi erői végre megnyilvánulhassanak. (…)
Szó sincs arról, hogy valaki közülünk a világalakulástól független magyar útról álmodozzék. (…) Egyszerűen csak arról van szó, hogy bizonyos írók, és értelmiségiek szellemileg és fizikailag képtelenek a mai ’oldalakkal’ való együttműködésre, pártkerettől függetlenül azonban a magyarság öntudatosítása, nevelése, művelése, és egyáltalán a magyar nép szellemi érdeklődésének és igényének felkeltése dolgában alapvető jellegű politikai munkát végezhetnek. Hiszen a legelfogultabb politikusnak is be kellene látnia, hogy a magyarság legalább komoly részének öntudatosítása, nevelése és művelése nélkül a legszebben elgondolt gazdasági és társadalmi rend sem valósulhat meg Magyarországon. (…)
S nem késtünk el ezzel a munkával. Ha most nélkülünk döntenek is a történelmi erők, ezeknek az erőknek a hatása nem tart vég nélkül. Nekünk erre az időre gondolnunk kell.”
Féja Géza
(író):„A földhözjuttatás mellett gondoskodnunk kell a magyar nép tökéletes közösségi szervezeteiről, meg kell indulnia a szabad társuláson alapuló szövetkezetek nagyvonalú megvalósításának., mert csakis ezáltal, tehát megfelelő gazdasági szervezettség alapján fejtheti ki a parasztság jogos politikai szerepét.
(...)
Van egy hagyományos magyar demokrácia, mely nem valósult még meg, de elvei és eszméi megtalálhatók a közösség sorsáról elmélkedő legjobbjaink hagyatékában. Ez a hagyományos magyar demokrácia az önkormányzat elvére épül, minden nagy politikai gondolkodónk az önkormányzatot vallotta a magyar életforma alapelvének. De a magyar nép is, ha a történelem folyamán szabad lélegzetvételhez jutott, és dönthetett életformája felett, minden esetben az önkormányzatot választotta. A magyar szabadságeszme elsősorban az önkormányzat elvével azonosítható, mert az önkormányzat az egésznek, a közösségnek a szabadságát, a >>közigazság<< győzelmét jelenti.”
És végül amit külön ki szeretnék emelni, mert ma is fontos dolgok vannak benne: Péter bácsi záróelőadása:
Veres Péter
„A parasztság, munkásság és értelmiség elnyomottsági érzése más-más eredetű. A parasztság és a munkásság elnyomottsági érzése inkább osztálysérelmekből, az értelmiségé inkább faji, nemzeti sérelmekből táplálkozik. Természetes, hogy a magyar munkásság, de különösen a parasztság is érzi az idegen nyomást, de mert ez a sokat emlegetett gyarmati maharadzsákon keresztül érvényesül, inkább szociális elnyomásnak érzi meg azt is, ami valójában idegen, nemzeti elnyomás. (…)
Ez a két sérelmi érzés: a nemzeti és az osztályelnyomottsági érzés néha találkozik egymással, azután pedig megint elválik. (…) Mármost a kétféle elnyomottsági érzés közül melyik a nagyobb jelentőségű, és melyikre kínálkozik elsősorban történelmi megoldás?
Nyilvánvalóan az osztályelnyomottsági érzés[re]. (…)
A nagy nemzetek erőivel szemben a kisebb nemzet nem tehet egyebet, mint meglévő erőit, gazdasági, szellemi, lelki erőit kifejleszti. Ezt mutatja a sokat emlegetett finn példa is. Egy egészséges, jól szervezett népnek elveszhet egy időre a függetlensége is, de ha megvan a belső összetartó ereje, az egységes nemzeti érzés, akkor a nép maga nem vész el. (…)
Mi a garancia arra, hogy a saját fajtánkból való vezetőréteg másképpen bánik velünk, mint az idegen? Semmi más, mint a demokrácia: a megszervezett magyar nép. (Lásd a sokat emlegetett finn példát!)
(…)
Mit tegyünk, mit tehetünk hát mi írók és értelmiségiek? (…)
Ha a dolgozóké az állam, akkor sok, ma ’polgári’-nak nevezett dolog előtérbe lép. A legelső mindjárt a produktivitás, a többtermelés, mert ezen alapul az egész közösség élete, jövője, jóléte. (…)
A másik a közösség külpolitikája, helyesebben más népekhez való viszonya. Akármilyen szoros szövetségben is álljon (…) más országokkal, mégis sajátos érdeke, hogy az egyenlő jogú népek versenyében – amely egyenjogúság egyébként is csak elvi, formai lehet, mert hiszen állandó mozgásban lévő erőtényezőkről van szó – le ne maradjon.
A harmadik a közösség belső szellemi és erkölcsi egyensúlya. (…)
Negyedik, hogy a nemzet emberállománya fennmaradjon és szaporodjon. (…)
Ötödik, hogy a birtokos, de dolgozó és termelő parasztság szintén hasznos és munkás része a közösségnek. (…)
Hatodik, hogy a ’szellemi munkás’, az értelmiségi ember, aki változás idejében nem sokat nyom, az építésben nagyon fontossá válik, mert értelmi vezetés nélkül a legalacsonyabb rendű munka sem megy. Úgy kell tehát vele bánni, hogy a se a túlbuzgósággal, se szabotálással – mindegyikre hajlamos – ne zavarhassa a közösség életét.
Hetedik, hogy a nép hagyományos kultúrája, ízlése, észjárása szabadon fejlődjön, mert ez nem a költők és tudósok bogara, hanem a közösség jóérzésének, megelégedettségi érzésének alapfeltétele.”
Na a végére még egy-két képet azért ideteszek a konferencia hivatalos és nem hivatalos részeiről ("just for fun"):
László Gyula régész előadása
Karácsony Sándor előadásának hallgatói (első sor balról jobbra: N. N., Sebestyén László (a Kabay Márton Kör vezetője, néptáncos), Bözödi György (székely író), Veres Péter, Darvas József, Majláth Jolán (Erdei Ferenc barátnője, később felesége), Erdei Ferenc)
(Szabédi László (erdélyi író), Majláth Jolán, Püski Sándor, Jócsik Lajos (közgazdász, az egyik előadó), Nagy István, Palotás Mihály (vasmunkás, szakszervezeti aktivista), Erdei Ferenc és Somogyi Imre (író, néprajzkutató) a vízparton száradnak (A csónak előtti figuráról, nem tudom, kicsoda.))
Lévay Endre és Veres Péter lazítanak a vízben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése