„Komáromi folytatta:
-Most felteszek egy kérdést. Mi a feladata annak a táncosnak, akinek, mondjuk egy szilágybogándi legényest, Nagypál Laci bogándi legény táncát kell eltáncolnia? Le kell utánoznia Nagypál Lacit (…)? Nem! Hanem?
-A múltkori beszélgetéseink alapján megpróbálom elmondani –ajánlkozott Balázs – Azokat az érzéseket kell újraalkotnom magamban, amelyekkel Nagypál Laci táncolja ezt a legényest, hogy azokkal a jellegzetességekkel keljen életre a tánc, amelyekkel ő járja.
-Helyes. Ebből szeretnék most kiindulni. (…)
Megegyeztünk abban, hogy Balázsból nem kell Nagypál Lacit faragnunk. De Balázsnak egyrészt ugyanazokat az érzéseket kell visszaadnia, amelyek Nagypál Laciban élnek, ha a legényest járja. Másrészt olyan tulajdonságokat kell Balázsnak ábrázolnia, amelyek Nagypál Lacit a falu legderekabb legényévé teszik. Ezekbe a tulajdonságokba és a tánchoz kapcsolódó érzésekbe Balázsnak bele kell magát élnie, mintha azok az ő tulajdonságai, érzései lennének.
Harmadszor mindezeket megfelelő külső jellegzetességgel kell Balázsnak ábrázolni, részben Nagypál Laci táncolásának, részben a bogándi legényesnek, részben az említett érzéseknek és tulajdonságoknak megfelelő jellegzetességekkel.
Negyedszer: mindezt tartalmában is, formájában is magasabb, fejlettebb fokra kell kiegészítenie, azzal a többlettel, amit egyrészt népünk mai élete, másrészt Balázs művészi egyénisége nyújt.
A mi feladatunk nem merül ki a gyűjtött táncok bemutatásában. De akármi táncaink témája, igazi érzéseket, pozitív tulajdonságokat, élő embereket kell ábrázolnunk.”
(László-Bencsik Sándor: Egy tánccsoport útnak indul)
2012. november 30., péntek
2012. november 28., szerda
A Sötét Oldal és a Birodalom közötti különbségről
A Birodalom és a Sötét Oldal között véleményem szerint világosan különbséget kell tenni. Mégpedig azért, mert –feltéve, hogy köztársaságpártiak és demokraták vagyunk – egész más az egyik és a másik elleni küzdelem módja. Még akkor is, ha a jelenlegi helyzetben éppen egymás szövetségese a kettő, tehát az ellenük való harc számunkra összekapcsolódik.
Előbb azonban meg kell értenünk a düh és a gyűlölet közötti különbséget is. Erre pedig azért van szükségünk mindenekelőtt, mert ez a különbségtétel a Sötét Oldal lényegét érinti.
Padawan koromban nekem is gyakran mondta a mesterem, hogy ne hagyjam, hogy a haragom vezéreljen, mert az könnyen a Sötét Oldal felé vihet. Ezt más mesterektől is hallottam. Volt idő, mikor emiatt kicsit el is bizonytalanodtam: mit kell tennem akkor, ha hirtelen valami erős érzelmi hullám tör rám? El kell fojtanom? Időbe telt mire rájöttem, hogy az elfojtás a lehető legeslegrosszabb amit a Jedi tehet. Az érzelmek elfojtása minden másnál erősebben lök a Sötét Oldal felé. Az elfojtott érzelmek előbb-utóbb ugyanis nagyon torz formában fognak feltörni. Ez szinte közhely.
Egy nagyon okos, és általam nagyon tisztelt mester azt mondta, hogy az érzelmeket, és a hirtelen haragot is nem elfojtani kell, hanem megélni. Ezt sem értettem egy darabig. Aztán rájöttem, hogy a vívásnak is az a lényege, hogy igyekszel nem beleállni az ellenfeled támadási vonalába, hanem abból kilépni majd az egész támadás lendületét elvezetni. Ugyanígy a rádtörő nagyon erős érzelmek lendületét is vezetheted más, neked nem ártó, sőt kedvező irányba. Ennek a technikájában pedig ugyanúgy lehetséges képezni magunkat, mint a vívásban.
Nem véletlenül hoztam fel a vívást. Merthát mindnyájan tudjátok, hogy néha harcolnunk kell, ha nem is mindig fizikailag. (Nem véletlenül kezdődött az egész írás egy küzdelem felidézésével.) A harcot nem mindig kerülhetjük ki. Figyeltem a mesteremet és figyeltem magamat is harc közben. Mi az ami ilyenkor irányít engem, vagy akár őt? A düh. Harc közben a legjámborabb ember arca is eltorzul, szeme szikrát szór az ellenfélre, és üvöltés tör elő belőle. Ahhoz, hogy győzni tudj, bizony dühösnek kell lenned az ellenfeledre. A düh hirtelen erős érzelmeket vált ki, az erős érzelmek pedig erős aktivitást. Ez az erős aktivitás pedig kell ahhoz, hogy megtedd azt a sokszor (magadhoz képest is) emberfeletti erőfeszítést, ami a győzelemhez szükséges. De máskor is, ha valami nagy próbatételre, nagy feladatra készültem, olyankor úgy éreztem, hogy ahhoz, hogy teljesíteni tudjam, ami ki van tűzve elém egy kicsit dühösnek kell lennem. A mesterem szerint ez jó düh, mert nem pusztítani, hanem alkotni segít.
Egy másik mester ezt nevezte kontrollált dühnek. A kontrollált azt jelenti, hogy a düh, azaz a felfokozott aktivitás elmúlik olyankor ha teljesítetted a feladatot, amihez erre szükséged volt. Ha harcról van szó, akkor a győzelmed után kell elmúlnia a dühödnek. Ha megfelelő volt az erőfeszítés, amit tettél, akkor ez magától is bekövetkezik.
Persze ez nem ilyen egyszerű a gyakorlatban. Mert ha olyan ellen harcolsz, aki elpusztított valakit, aki fontos neked vagy valaki másnak, szóval, ha olyan ellen, aki valami nagy igazságtalanságot művelt, akkor a harc és a dühöd nem ér véget az ő lefegyverzésénél. Akkor hozzá tartozik az egészhez az igazságtétel is, akár a bosszú.
Az igazságtétel kell, hogy helyreálljon az egyensúly az Erőben. De a bosszúban könnyű elveszteni a mértéket. Ilyenkor hasznos, ha van melletted valaki más is, egy hű barát, aki lefogja a kezed, mielőtt olyanra sújtanál le, aki nem szolgált rá, vagy jobban megaláznál valakit, mint amennyire rászolgált. De nekem meggyőződésem (és kell is, hogy egy jedit ez vezéreljen), hogy lehetséges az igazságszolgáltatás megfelelő mértékét megtalálni, azt a mértéket, amelynél a lehető legkisebb mértékben zökkentjük ki az egyensúlyból az Erőt (tökéletes megoldás úgysincs, ha már zavar támadt az Erőben, az csak lassan egyensúlyozódik ki újra teljesen). Másrészt az is meggyőződésem, hogy ebben képezhetjük, fejleszthetjük is magunkat, hogy az igazságtételben is időben meg tudjunk állni, és hogy ne saját hibáinkért álljunk bosszút ellenfeleinken.
A Sötét Oldal tulajdonképpen nem a dühöt használja, és engedi szabadjára, hanem a gyűlöletet. A gyűlölet lényege, hogy a harag érzése az ellenfeled iránt nem csak a harc előidézte módosult tudatállapotban van meg, hanem azon kívül is. Teljesen józan állapotban is, permanensen. A gyűlölethez ezért a Sötét Oldal jól felépített, néha még logikusnak is tűnő ideológiákat gyárt. Az ilyen ideológiák támpontjai az összeesküvéselméletek. Vagyis azok a feltételezések, hogy valamilyen másik lényt azért kell gyűlölni, mert az készül ellenünk valamire. Kinyírni pedig azért kell, hogy ezt az ellenünk irányuló cselekvést ne tehesse meg. Aki hagyja, hogy gyűlölete vezérelje, az preventív támadást akar folytatni az ellen, akit vagy amit gyűlöl.
Persze, ha egy sith mondatait hallgatjuk, nem fog gyűlöletről beszélni. Ami az érvelésében előjön az inkább az, hogy ő valamit (a Galaxist, a népet, az eszmét) megtisztítani akarja valamitől valami rárakódott mocsoktól. Nem mondom, hogy én sosem mondok ilyet, de a mocskon sosem szoktam személyeket érteni, mindig csak elvont fogalmakat. A sith azonban személyeket ért alatta, akiket el kell takarítani. A gyűlölet a sithek szerint eszköz egy ilyen megtisztítási folyamathoz. Nemigen érzékelik, hogy az eszköz néha céllá válik, azaz a pusztítás önmagáért való pusztítás lesz. A sithek a jediket is azért gyűlölik, mert szerintük a jedik szabad teret engednek a szennynek, azzal, hogy tolerálják mások másságát, sokszínűségét. A sith mindig egyöntetűsíteni akar, ezt fogja fel tisztításnak. A sithek érvelésében időről időre azzal lehet találkozni, hogy ők hű őrzői valamiféle Ősi Szellemnek, amitől a jedik eltértek. A sithek és a jedik ellentéte ezért tűnik kibékíthetetlennek.
Hozzá kell tenni, hogy a sithek is képesek tisztelni a tudást és a felkészültséget. (Mind a tudományos, mind a mentális és misztikus felkészültséget.) A jediket is tudják tisztelni ilyen tulajdonságokért. Ezért van, hogy a legtöbb sith nagyúr, ha egy jedivel össze kell csapnia, nem akarja az ellenfelét rögtön mindenáron megölni, elpusztítani. Inkább megpróbálja a maga oldalára állítani, mindenféle trükkel. Mint már utaltam rá, a sithek a jediket inkább valamiféle magukhoz hasonló, de megtévedt, rossz útra tért harcosoknak tartják, akiket esetleg még vissza lehet téríteni. Kegyetlenségük inkább mások ellen irányul, a jedikben az eszméiket utálják, nem a személyeket.
A Birodalom egész más. A Birodalmat nem a gyűlölet hozta létre, hanem a felfokozott hatalomvágy. A hatalomvágy egy eltorzult formája annak a természetes igénynek, hogy az ember szeretne minél kényelmesebben élni, és az akaratát minél zökkenőmentesebben érvényesíteni. Ezen célok érdekében a legtöbb ember képes kompromisszumokat hozni, tárgyalni, megegyezni másokkal. A hatalomvágy akkor indul be, és válik egyre betegesebbé, amikor az ember magasröptű céljai érdekében már nem képes kompromisszumokat hozni, hanem az akaratát másokkal szemben egyre inkább feltétlenül érvényesíteni akarja.
Ugyanakkor hiba volna azt gondolni, hogy a Birodalmat ebben a formájában egyetlen ember hatalomvágya hozta volna létre.
Tény, hogy ennek az egy embernek, a Császárnak a hatalomvágya köré épült a Birodalom. Ő azonban csak a középpontja az egésznek, de nem maga az egész egység (bár szereti magáról azt a metaforikus képet sugallni, hogy ő a Galaxis egységének egyetlen megtestesítője). A központi, császári hatalom érvényesítése, azonban sok kicsi, helyi hatalmon keresztül valósul meg. A helyi kis hatalmak persze általában kegyetlenebbek, mint maga az egy központ, a Császár, egyrészt mert gyengébbek, msárészt mert nem függetlenek mindenkitől, és ezt az Uralkodónak való feltétlen megfeleléssel és kíméletlenséggel kompenzálják. Azt is lehetne mondani, hogy a Birodalom az egymáshoz képest koncentrikus hatalomvágyakra épül fel. (Bár lehet, hogy ez szerencsétlen megfogalmazás.)
Nem hiszem, hogy Palpatine szenátor ifjúkora óta saját egyszemélyi korlátlan hatalmának kiépítésén fáradozott volna, mint azt egyesek hinni szeretik.
Palpatine tehetséges és tiszteletreméltó politikus volt, aki valóban sokat tett a Köztársaság helyzetének stabilitásáért. Tehetsége, tudása, aktivitása kivívta maga iránt sokak tiszteletét. A tisztelet tekintéllyel, a tekintély pedig bizonyos hatalommal jár. (Vagyis mások befolyásolásának képességével.) A hatalom azonban könnyen elbódíthatja az embert. Meggyőződésem, hogy sok önműveléssel és önreflexióval ezt is ki lehet kerülni, de tény, hogy Palpatine-nak nem sikerült. Kialakult benne saját tévedhetetlenségének meggyőződése, ennek nyomán pedig az a szilárd meggyőződés, hogy korlátlan hatalomhoz jutása csak a Galaxis üdvét szolgálhatja.
Többen mondják, hogy már a szeparatisták mozgalma és az ennek következtében kirobbanó klónháború mögött is Palpatine állt. Ezt én nehezen hihetem, bár erre nézve egyre meggyőzőbb bizonyítékok kerülnek elő. Tény, hogy egy vészhelyzetben szükség lehet egy nagyformátumú egyszemélyi vezetőre, aki gyorsan dönt, ha kell. Palpatine ilyen volt, és a klónháborúban tanúsított határozottsága hozzájárult egyrészt személyi kultuszának kialakulásához másrészt ezzel együtt ahhoz is, hogy a háború idejére megszerzett rendkívüli hatalmát állandósítani tudja. De hogy ő rendezte volna meg az egész klónháborút? Ezt nehéz elképzelni. Túl sokat kockáztatott volna ezzel, egy nagyon csúfos bukást. Másrészt az látszik, hogy a háború keltette káosz nagyon sokakban valóban azt a meggyőződést ültette el, hogy a Galaxisban rendet kell tenni bármi áron, még akkor is, ha azzal a Galaxis lakói szabadságukat ilyen olyan mértékben elvesztik.
Sokan azt is mondják, hogy a Császár egy sith lord is egy személyben. Ha ez igaz, akkor jó kérdés, hogy vajon a sithek elképzeléseit akarta uralomra juttatni azzal, hogy létrehoz egy központilag irányított, centrális erőterű Birodalmat, amely majd jól rendet tesz mindenhol vagy… Vagy azért képezte magát sith lorddá, hogy hatalmi céljainak szolgálatába az Erő Sötét Oldalát is beállíthassa. Az első lehetőség mellett szól, hogy uralma kezdetétől ő is a Galaxis „megtisztítását” deklarálta mindenféle káros dolgoktól. De ez végső soron csak jelszó, és a jelszavak véletlenül is hasonlíthatnak egymásra. Én az utóbbi lehetőséget valószínűbbnek tartom, már csak azért is, mert Palpatine mindig inkább egy józan politikusnak mutatkozott, mint egy spirituális és misztikus Sötét Nagyúrnak.
Akár így, akár úgy, a Császár ingoványos útra lépett, amikor tanulmányozni kezdte a Sötét Oldalt, akármikor is kezdte azt.
Egyrészt: Palpatine kancellár legnagyobb ellensége a szeparatisták vezére, Duku gróf volt, akiről eléggé általánosan ismert, hogy sith volt. Palpatine kegyetlenül leszámolt Dukuval és szövetségeseivel. Most ezek után miért bízik abban, hogy a Sötét Oldal bízni fog benne, és elfogadja szövetségesnek?
Egyelőre úgy néz ki, hogy a Sötét Oldal nem akad fenn Duku halálán és mozgalmának szétverésén, azt valami magától független dolognak tartja. És úgy tűnik a jelszavak miatt, az egyöntetűség, a centralizáltság, „a Galaxis megtisztítása” és a megfeleő kíméletlenség miatt a Sötét Oldal egyelőre valóban támogatja az Uralkodót. (Súlyos tévedés azt hinni, hogy azért támogatják, mert ezzel keresztbe tehetnek a Jedi Rendnek.) De miből gondolja a Császár, hogy a Sötét Oldal bizalmát meg tudja tartani, hogy a sitheket továbbra is irányítani tudja majd? Mégha igaz is, hogy a Császár egy sith lord, a többi sith szemében ő akkor is csak egy ravasz és veszélyesen simulékony politikus lesz. A Császár esetleg kénytelen lesz uralma fenntartása érdekében olyan kompromisszumot kötni, amit a Sötét Oldal majd opportunizmusnak tart, és ezt az opportunizmust majd számonkéri rajta.
Másrészt, ha a Császár tényleg egy sith lord, akkor a misztikus tudás is köti. Aki megszerzett valamilyen Tudást, annak tovább is kell adnia. Kell, hogy legyen egy tanítványa. És a tanítványban mindig ott van a lehetőség, hogy túlnő a mesterén.
A Császár jobbkeze szintén egy sith, Darth Vader, akiről senki sem tudja honnan jött, és ki ő egyáltalán. Ha az uralkodó egy sith, akkor nyilván Darth Vader a tanítványa, erre utal már az a feltétlen ragaszkodás is, amellyel az Uralkodóhoz kötődik, és minden akaratát végrehajtja. De vajon mindig így lesz ez? Nem lehet, hogy majdan nem a mestert, hanem az elvtelen politikust fogja látni az Uralkodóban? (Ezt sokkal inkább el tudom képzelni róla, mint Wilhuff Tarkin admirálisról, akire néhányan mint majdani önálló politikai tényezőre tekintenek.
Tarkin egy fegyelmezett katona, a Birodalom katonája. De Vader egy olyan szervezet tagja, amely elvileg független a Birodalomtól.)
Egyébként a Birodalom vezetői apparátusában szerintem elég jelentős részben olyanok vannak, akik az erőskezű politikának ugyan hívei, de a sitheket nem szeretik. Szövetségesként elfogadják őket, de nem szeretnének az ő irányításuk alá kerülni. Vadert is csak azért viselik el, mert egyrészt kemény és sikeres katonai vezető, másrészt mert eddig tényleg mindenben alávetette magát a Császárnak, minden vita vagy renitenskedés nélkül.
Mit tehetnek a köztársaságiak jelen helyzetben? Mit tehetünk mi? Mit tehet a Jedi Rend?
A Jedi Rend szintén autonóm szervezet, nem politikai jellegű, elvben független a Galaxis politikai rendszerétől. Nem is feladata a politizálás. A Rend tagjainak elsődleges feladata a spirituális önművelés, a belső tökéletesedés, az Erő minél teljesebb átélése. Ez azonban kinek kinek belső feladata. Mi a Rend feladata a Galaxis felé?
A Rend feladata a Galaxis nehéz sorsú lakóinak való segítségnyújtás. Valamint a Galaxisnak minél pontosabb megismerése tudományos eszközökkel. Egyáltalán: a Galaxis minél teljesebb önismeretének elősegítése. (Mégha ez talán most nagyzolóan vagy frázisosan hangzik is.)
Most a Jedi Rend mégis kiáll a köztársaságiak mellett. Miért?
Éppen azért mert a Birodalom a Galaxis lakóinak való segítségnyújtásunkat akadályozza az őt kritizálókkal szembeni kíméletlen bánásmódjával. Másrészt mert kétségbevonja, sőt tagadja azt a lelkiismereti szabadságot, ami a Galaxis megismeréséhez, másrészt a személyes belső önműveléshez szükséges.
Ugyanakkor a Birodalommal való szembenállásunk a küzdelem minden hevessége ellenére sokkal inkább taktikai, tehát elvben nem olyan kiengesztelhetetlen, mint ami a Sötét Oldallal szembeállít minket. (Hogy a gyakorlatban mennyire lesz engesztelhetetlen az ellentét, az persze attól függ, milyen szörnyűségeket, kegyetlenkedéseket követ el a Birodalom velünk, Rendünk tagjaival, és a velünk együttérzőkkel szemben.)
Elvben a Birodalom vezetése is csak kényelmetlen akadálynak tekint minket a korlátlan hatalom felé. Ennek ellenére meg sem próbált megegyezni velünk, lekenyerezni minket, kompromisszumot felajánlani nekünk, hogy betagozódjunk a Birodalom struktúrájába. Ez a kíméletlenség velünk szemben tényleg a Birodalom sithek általi befolyásoltságára mutat rá (akár valóban sith lord az Uralkodó, akár nem), hiszen a sitheknek nemcsak pillanatnyi gyakorlati-taktikai, hanem engesztelhetetlen elvi ellentétei is vannak velünk szemben, mint azt az elején kifejtettem.
A sithek kegyetlen eszméivel szemben kíméletlennek kell lennünk (a személyekkel szembeni kíméletlenség más kérdés, azon még el kell gondolkodnunk). A Birodalom tisztségviselőivel szemben más a helyzet. A Birodalomnak sok olyan támogatója, sőt, magas pozíciójú tisztségviselője van, aki csak kényelemből áll mellette. Vagy hatalomvágyból. A hatalomvágyat azonban könnyebb félretenni a reális érdekek belátásáért, mint a gyűlöletet. Tehát akik készek saját jól felfogott érdekükből akár a Birodalom ellen is cselekedni, azok felé nyitottnak kell maradnunk, és nem szabad őket elhajtanunk, azzal, hogy korábban kellett volna észhez térni. (Igen, lehet, hogy még az egykori szeparatistákkal is ki kell egyeznünk. Nem adhatjuk fel ugyanis a mostani harcot egy olyan harc kedvéért, amely már régen végetért!) Ugyanez vonatkozik azokra is, akik ma még kivárnak, semlegességet tanúsítanak. Közülük különösen azokra, akik nem szeretik a korlátlan hatalomra törő Császárt, de elégedetlenek voltak a régi Köztársasággal is. Őket meg kell győzni, hogy ha velünk tartanak, akkor ők is beleszólást kaphatnak egy új, jobb Köztársaság felépítésébe. Ehhez azonban először a Birodalmat kell eltakarítani.
Tehát összefoglalva: a Birodalom elleni taktikai harchoz a józan észt kell mindenekelőtt fegyverként felhasználni, és nem szabad vaktában vagdalkozni.
Más a helyzet a fanatikusokkal, akik főként a Sötét Oldal negatív, pusztító energiáit képviselik a Birodalom oldalán. Velük szemben néha tényleg csak a kíméletlenség a jó eszköz, de mint mondtam, ennek a kíméletlenségnek is csak a győzelemig szabad tartania. (Egyébként igen, én is látom: kegyetlenségben és kíméletlenségben nincs különbség például a sithek és a császári testőrség között,
ők hasonlóan szívós, kegyetlen, és főleg tárgyalóképtelen ellenfelek. Igaz, ezek a testőrök nem a Birodalom struktúráját védelmezik, nem is egy eszmét, kizárólag az Uralkodó személyét. Nem tudni, mit csinálnának az Uralkodó nélkül.)
Még sok kérdést vet fel a Köztársaság melletti kiállásunk. Az egyik éppen az, hogy mit kell tisztáznunk magunkkal kapcsolatban, ha sikerre akarjuk vinni a céljainkat, nemcsak a Birodalommal szembeni ellenállás korszakában, hanem később is.
Először is: a Jedi Rend ugyanúgy taktikai szövetségese csak a Köztársaságnak, mint ahogyan taktikai ellenfele a Birodalomnak. Amellett azonban hatalmi struktúrákon kívülállónak tekinti magát. Tehát: ha sikerülne győzni, és létrehozni egy új Köztársaságot, a Jedi Rendnek azonnal vissza kellene térni a békés munkálkodáshoz eredeti feladatai érdekében: vagyis a segítségnyújtáshoz a Galaxis lakóinak, a tudományos munkához a Galaxis jobb önismerete érdekében, és ahhoz hogy tagjainak továbbra is biztosíthassa a spirituális elmélyülést és önművelést. A Jedi Rend részt vehet az új Köztársaság struktúrájának kiépítésében, de világossá kell tennie: nem feladata, hogy hatalmi pozíciót vállaljon ebben a Köztársaságban.
Ha pedig az új struktúra építésében hibák vagy visszaélések lesznek, a Jedi Rendnek vállalnia kell a békés de kíméletlen kritikát is akár az egykori bajtársakkal szemben is. Nem állhatunk ki feltétel nélkül egy rossz struktúra mellett csupán azon az alapon, hogy azt olyan emberek építik, akikkel vállt vállnak vetve küzdöttünk a Birodalom ellen. Ha valamit egykori bajtársaink csinálnak rosszul, kötelességünk őket is figyelmeztetni, hogy szerintünk nem jó irányba haladnak.
És még valami: muszáj tudatosítanunk a Galaxis minden lakójában: nincs olyan, hogy Világos Oldal. Az Erő Sötét azaz Pusztító Oldalával szemben, mi persze az alkotó energiákat képviseljük, de a Jedi Rend (a Sötét Oldallal szemben) nem tartja magát valamiféle egy igaz út képviselőjének. Mert a pusztítás az pusztítás, de alkotni nagyon sokféleképpen lehet. A Jedi Rend nem a Sith Rend ellenpólusa, és nem is a sithek elleni harc a célja. A Jedi Rendnek alkotó energiák felszabadítása a célja, de ne várja tőlünk senki, hogy egy igaz utat mutassunk bárkinek saját alkotó energiái felszabadítására. Mi csak segítséget nyújthatunk, kinyilatkoztatást nem.
Bízzunk benne, hogy mielőbb eljön az az idő, amikor már megint ilyen kérdésekkel foglalkozhatunk. A valami vagy valaki elleni harc helyett az alkotó energiák felszabadításával.
Előbb azonban meg kell értenünk a düh és a gyűlölet közötti különbséget is. Erre pedig azért van szükségünk mindenekelőtt, mert ez a különbségtétel a Sötét Oldal lényegét érinti.
Padawan koromban nekem is gyakran mondta a mesterem, hogy ne hagyjam, hogy a haragom vezéreljen, mert az könnyen a Sötét Oldal felé vihet. Ezt más mesterektől is hallottam. Volt idő, mikor emiatt kicsit el is bizonytalanodtam: mit kell tennem akkor, ha hirtelen valami erős érzelmi hullám tör rám? El kell fojtanom? Időbe telt mire rájöttem, hogy az elfojtás a lehető legeslegrosszabb amit a Jedi tehet. Az érzelmek elfojtása minden másnál erősebben lök a Sötét Oldal felé. Az elfojtott érzelmek előbb-utóbb ugyanis nagyon torz formában fognak feltörni. Ez szinte közhely.
Egy nagyon okos, és általam nagyon tisztelt mester azt mondta, hogy az érzelmeket, és a hirtelen haragot is nem elfojtani kell, hanem megélni. Ezt sem értettem egy darabig. Aztán rájöttem, hogy a vívásnak is az a lényege, hogy igyekszel nem beleállni az ellenfeled támadási vonalába, hanem abból kilépni majd az egész támadás lendületét elvezetni. Ugyanígy a rádtörő nagyon erős érzelmek lendületét is vezetheted más, neked nem ártó, sőt kedvező irányba. Ennek a technikájában pedig ugyanúgy lehetséges képezni magunkat, mint a vívásban.
Egy másik mester ezt nevezte kontrollált dühnek. A kontrollált azt jelenti, hogy a düh, azaz a felfokozott aktivitás elmúlik olyankor ha teljesítetted a feladatot, amihez erre szükséged volt. Ha harcról van szó, akkor a győzelmed után kell elmúlnia a dühödnek. Ha megfelelő volt az erőfeszítés, amit tettél, akkor ez magától is bekövetkezik.
Persze ez nem ilyen egyszerű a gyakorlatban. Mert ha olyan ellen harcolsz, aki elpusztított valakit, aki fontos neked vagy valaki másnak, szóval, ha olyan ellen, aki valami nagy igazságtalanságot művelt, akkor a harc és a dühöd nem ér véget az ő lefegyverzésénél. Akkor hozzá tartozik az egészhez az igazságtétel is, akár a bosszú.
A Sötét Oldal tulajdonképpen nem a dühöt használja, és engedi szabadjára, hanem a gyűlöletet. A gyűlölet lényege, hogy a harag érzése az ellenfeled iránt nem csak a harc előidézte módosult tudatállapotban van meg, hanem azon kívül is. Teljesen józan állapotban is, permanensen. A gyűlölethez ezért a Sötét Oldal jól felépített, néha még logikusnak is tűnő ideológiákat gyárt. Az ilyen ideológiák támpontjai az összeesküvéselméletek. Vagyis azok a feltételezések, hogy valamilyen másik lényt azért kell gyűlölni, mert az készül ellenünk valamire. Kinyírni pedig azért kell, hogy ezt az ellenünk irányuló cselekvést ne tehesse meg. Aki hagyja, hogy gyűlölete vezérelje, az preventív támadást akar folytatni az ellen, akit vagy amit gyűlöl.
Hozzá kell tenni, hogy a sithek is képesek tisztelni a tudást és a felkészültséget. (Mind a tudományos, mind a mentális és misztikus felkészültséget.) A jediket is tudják tisztelni ilyen tulajdonságokért. Ezért van, hogy a legtöbb sith nagyúr, ha egy jedivel össze kell csapnia, nem akarja az ellenfelét rögtön mindenáron megölni, elpusztítani. Inkább megpróbálja a maga oldalára állítani, mindenféle trükkel. Mint már utaltam rá, a sithek a jediket inkább valamiféle magukhoz hasonló, de megtévedt, rossz útra tért harcosoknak tartják, akiket esetleg még vissza lehet téríteni. Kegyetlenségük inkább mások ellen irányul, a jedikben az eszméiket utálják, nem a személyeket.
A Birodalom egész más. A Birodalmat nem a gyűlölet hozta létre, hanem a felfokozott hatalomvágy. A hatalomvágy egy eltorzult formája annak a természetes igénynek, hogy az ember szeretne minél kényelmesebben élni, és az akaratát minél zökkenőmentesebben érvényesíteni. Ezen célok érdekében a legtöbb ember képes kompromisszumokat hozni, tárgyalni, megegyezni másokkal. A hatalomvágy akkor indul be, és válik egyre betegesebbé, amikor az ember magasröptű céljai érdekében már nem képes kompromisszumokat hozni, hanem az akaratát másokkal szemben egyre inkább feltétlenül érvényesíteni akarja.
Ugyanakkor hiba volna azt gondolni, hogy a Birodalmat ebben a formájában egyetlen ember hatalomvágya hozta volna létre.
Nem hiszem, hogy Palpatine szenátor ifjúkora óta saját egyszemélyi korlátlan hatalmának kiépítésén fáradozott volna, mint azt egyesek hinni szeretik.
Többen mondják, hogy már a szeparatisták mozgalma és az ennek következtében kirobbanó klónháború mögött is Palpatine állt. Ezt én nehezen hihetem, bár erre nézve egyre meggyőzőbb bizonyítékok kerülnek elő. Tény, hogy egy vészhelyzetben szükség lehet egy nagyformátumú egyszemélyi vezetőre, aki gyorsan dönt, ha kell. Palpatine ilyen volt, és a klónháborúban tanúsított határozottsága hozzájárult egyrészt személyi kultuszának kialakulásához másrészt ezzel együtt ahhoz is, hogy a háború idejére megszerzett rendkívüli hatalmát állandósítani tudja. De hogy ő rendezte volna meg az egész klónháborút? Ezt nehéz elképzelni. Túl sokat kockáztatott volna ezzel, egy nagyon csúfos bukást. Másrészt az látszik, hogy a háború keltette káosz nagyon sokakban valóban azt a meggyőződést ültette el, hogy a Galaxisban rendet kell tenni bármi áron, még akkor is, ha azzal a Galaxis lakói szabadságukat ilyen olyan mértékben elvesztik.
Sokan azt is mondják, hogy a Császár egy sith lord is egy személyben. Ha ez igaz, akkor jó kérdés, hogy vajon a sithek elképzeléseit akarta uralomra juttatni azzal, hogy létrehoz egy központilag irányított, centrális erőterű Birodalmat, amely majd jól rendet tesz mindenhol vagy… Vagy azért képezte magát sith lorddá, hogy hatalmi céljainak szolgálatába az Erő Sötét Oldalát is beállíthassa. Az első lehetőség mellett szól, hogy uralma kezdetétől ő is a Galaxis „megtisztítását” deklarálta mindenféle káros dolgoktól. De ez végső soron csak jelszó, és a jelszavak véletlenül is hasonlíthatnak egymásra. Én az utóbbi lehetőséget valószínűbbnek tartom, már csak azért is, mert Palpatine mindig inkább egy józan politikusnak mutatkozott, mint egy spirituális és misztikus Sötét Nagyúrnak.
Akár így, akár úgy, a Császár ingoványos útra lépett, amikor tanulmányozni kezdte a Sötét Oldalt, akármikor is kezdte azt.
Egyrészt: Palpatine kancellár legnagyobb ellensége a szeparatisták vezére, Duku gróf volt, akiről eléggé általánosan ismert, hogy sith volt. Palpatine kegyetlenül leszámolt Dukuval és szövetségeseivel. Most ezek után miért bízik abban, hogy a Sötét Oldal bízni fog benne, és elfogadja szövetségesnek?
Egyelőre úgy néz ki, hogy a Sötét Oldal nem akad fenn Duku halálán és mozgalmának szétverésén, azt valami magától független dolognak tartja. És úgy tűnik a jelszavak miatt, az egyöntetűség, a centralizáltság, „a Galaxis megtisztítása” és a megfeleő kíméletlenség miatt a Sötét Oldal egyelőre valóban támogatja az Uralkodót. (Súlyos tévedés azt hinni, hogy azért támogatják, mert ezzel keresztbe tehetnek a Jedi Rendnek.) De miből gondolja a Császár, hogy a Sötét Oldal bizalmát meg tudja tartani, hogy a sitheket továbbra is irányítani tudja majd? Mégha igaz is, hogy a Császár egy sith lord, a többi sith szemében ő akkor is csak egy ravasz és veszélyesen simulékony politikus lesz. A Császár esetleg kénytelen lesz uralma fenntartása érdekében olyan kompromisszumot kötni, amit a Sötét Oldal majd opportunizmusnak tart, és ezt az opportunizmust majd számonkéri rajta.
Másrészt, ha a Császár tényleg egy sith lord, akkor a misztikus tudás is köti. Aki megszerzett valamilyen Tudást, annak tovább is kell adnia. Kell, hogy legyen egy tanítványa. És a tanítványban mindig ott van a lehetőség, hogy túlnő a mesterén.
Egyébként a Birodalom vezetői apparátusában szerintem elég jelentős részben olyanok vannak, akik az erőskezű politikának ugyan hívei, de a sitheket nem szeretik. Szövetségesként elfogadják őket, de nem szeretnének az ő irányításuk alá kerülni. Vadert is csak azért viselik el, mert egyrészt kemény és sikeres katonai vezető, másrészt mert eddig tényleg mindenben alávetette magát a Császárnak, minden vita vagy renitenskedés nélkül.
Mit tehetnek a köztársaságiak jelen helyzetben? Mit tehetünk mi? Mit tehet a Jedi Rend?
A Rend feladata a Galaxis nehéz sorsú lakóinak való segítségnyújtás. Valamint a Galaxisnak minél pontosabb megismerése tudományos eszközökkel. Egyáltalán: a Galaxis minél teljesebb önismeretének elősegítése. (Mégha ez talán most nagyzolóan vagy frázisosan hangzik is.)
Most a Jedi Rend mégis kiáll a köztársaságiak mellett. Miért?
Éppen azért mert a Birodalom a Galaxis lakóinak való segítségnyújtásunkat akadályozza az őt kritizálókkal szembeni kíméletlen bánásmódjával. Másrészt mert kétségbevonja, sőt tagadja azt a lelkiismereti szabadságot, ami a Galaxis megismeréséhez, másrészt a személyes belső önműveléshez szükséges.
Ugyanakkor a Birodalommal való szembenállásunk a küzdelem minden hevessége ellenére sokkal inkább taktikai, tehát elvben nem olyan kiengesztelhetetlen, mint ami a Sötét Oldallal szembeállít minket. (Hogy a gyakorlatban mennyire lesz engesztelhetetlen az ellentét, az persze attól függ, milyen szörnyűségeket, kegyetlenkedéseket követ el a Birodalom velünk, Rendünk tagjaival, és a velünk együttérzőkkel szemben.)
Elvben a Birodalom vezetése is csak kényelmetlen akadálynak tekint minket a korlátlan hatalom felé. Ennek ellenére meg sem próbált megegyezni velünk, lekenyerezni minket, kompromisszumot felajánlani nekünk, hogy betagozódjunk a Birodalom struktúrájába. Ez a kíméletlenség velünk szemben tényleg a Birodalom sithek általi befolyásoltságára mutat rá (akár valóban sith lord az Uralkodó, akár nem), hiszen a sitheknek nemcsak pillanatnyi gyakorlati-taktikai, hanem engesztelhetetlen elvi ellentétei is vannak velünk szemben, mint azt az elején kifejtettem.
A sithek kegyetlen eszméivel szemben kíméletlennek kell lennünk (a személyekkel szembeni kíméletlenség más kérdés, azon még el kell gondolkodnunk). A Birodalom tisztségviselőivel szemben más a helyzet. A Birodalomnak sok olyan támogatója, sőt, magas pozíciójú tisztségviselője van, aki csak kényelemből áll mellette. Vagy hatalomvágyból. A hatalomvágyat azonban könnyebb félretenni a reális érdekek belátásáért, mint a gyűlöletet. Tehát akik készek saját jól felfogott érdekükből akár a Birodalom ellen is cselekedni, azok felé nyitottnak kell maradnunk, és nem szabad őket elhajtanunk, azzal, hogy korábban kellett volna észhez térni. (Igen, lehet, hogy még az egykori szeparatistákkal is ki kell egyeznünk. Nem adhatjuk fel ugyanis a mostani harcot egy olyan harc kedvéért, amely már régen végetért!) Ugyanez vonatkozik azokra is, akik ma még kivárnak, semlegességet tanúsítanak. Közülük különösen azokra, akik nem szeretik a korlátlan hatalomra törő Császárt, de elégedetlenek voltak a régi Köztársasággal is. Őket meg kell győzni, hogy ha velünk tartanak, akkor ők is beleszólást kaphatnak egy új, jobb Köztársaság felépítésébe. Ehhez azonban először a Birodalmat kell eltakarítani.
Tehát összefoglalva: a Birodalom elleni taktikai harchoz a józan észt kell mindenekelőtt fegyverként felhasználni, és nem szabad vaktában vagdalkozni.
Más a helyzet a fanatikusokkal, akik főként a Sötét Oldal negatív, pusztító energiáit képviselik a Birodalom oldalán. Velük szemben néha tényleg csak a kíméletlenség a jó eszköz, de mint mondtam, ennek a kíméletlenségnek is csak a győzelemig szabad tartania. (Egyébként igen, én is látom: kegyetlenségben és kíméletlenségben nincs különbség például a sithek és a császári testőrség között,
Még sok kérdést vet fel a Köztársaság melletti kiállásunk. Az egyik éppen az, hogy mit kell tisztáznunk magunkkal kapcsolatban, ha sikerre akarjuk vinni a céljainkat, nemcsak a Birodalommal szembeni ellenállás korszakában, hanem később is.
Először is: a Jedi Rend ugyanúgy taktikai szövetségese csak a Köztársaságnak, mint ahogyan taktikai ellenfele a Birodalomnak. Amellett azonban hatalmi struktúrákon kívülállónak tekinti magát. Tehát: ha sikerülne győzni, és létrehozni egy új Köztársaságot, a Jedi Rendnek azonnal vissza kellene térni a békés munkálkodáshoz eredeti feladatai érdekében: vagyis a segítségnyújtáshoz a Galaxis lakóinak, a tudományos munkához a Galaxis jobb önismerete érdekében, és ahhoz hogy tagjainak továbbra is biztosíthassa a spirituális elmélyülést és önművelést. A Jedi Rend részt vehet az új Köztársaság struktúrájának kiépítésében, de világossá kell tennie: nem feladata, hogy hatalmi pozíciót vállaljon ebben a Köztársaságban.
És még valami: muszáj tudatosítanunk a Galaxis minden lakójában: nincs olyan, hogy Világos Oldal. Az Erő Sötét azaz Pusztító Oldalával szemben, mi persze az alkotó energiákat képviseljük, de a Jedi Rend (a Sötét Oldallal szemben) nem tartja magát valamiféle egy igaz út képviselőjének. Mert a pusztítás az pusztítás, de alkotni nagyon sokféleképpen lehet. A Jedi Rend nem a Sith Rend ellenpólusa, és nem is a sithek elleni harc a célja. A Jedi Rendnek alkotó energiák felszabadítása a célja, de ne várja tőlünk senki, hogy egy igaz utat mutassunk bárkinek saját alkotó energiái felszabadítására. Mi csak segítséget nyújthatunk, kinyilatkoztatást nem.
Bízzunk benne, hogy mielőbb eljön az az idő, amikor már megint ilyen kérdésekkel foglalkozhatunk. A valami vagy valaki elleni harc helyett az alkotó energiák felszabadításával.
2012. november 4., vasárnap
Idézőjel (Bajza)
(Bajza József)
2012. november 3., szombat
Három szegény legények
"Vagy tényleg minden csak a családi örökségen múlik? (Azon, hogy a szülői házból milyen konnotációját hozod magaddal a >>jobb<< és a >>bal<< szavaknak?)"
2008 emlékezetes őszén három fiatal legény állított be a Kardforgatók Legfőbb Székely Lófőjéhez, azzal hogy szeretnék jól megtanulni a szablyaforgatás fogásait. A Legfőbb Kardforgató Lófő szívesen fogadta, és gondosan tanította őket.
Lelkesek voltak ők hárman, fiatalok és elszántak. Hasonlítottak egymásra: mindhárman magasak, vékonyak és barna hajúak voltak, sötét színű szemekkel és turanid arcvonásokkal, szóval tipikusan magyar legények.
Nem voltak testvérek, csak jó cimborák, és főleg kollégák. Deákok mind a hárman, idegen nyelvekben és históriában képezték magukat. Csak pár hónap különbség volt közöttük születésben. Az érdekes inkább az, hogy a sok nagy hasonlóság ellenére, ami volt és ma is van közöttük mennyi különbség volt köztük szemléletben, indíttatásban és vérmérsékletben. De talán még szemléletben sem volt nagy különbség közöttük akkor még, mégis a háromféle indíttatás később aztán három különböző útra terelte őket.
A legidősebb közülük nagyon régi dunántúli köznemesi családból származott, buzgó katolikusnak tartotta magát. Érték volt számára a tudás, az elegancia, és a karakán kiállás a jogokért, a régi erényekért és értékekért. Nemes volt, azon belül is köznemes, a szónak jó értelmében. Ezt azért jó hangsúlyozni, mert senki nem nevezhette volna sem arisztokratának, sem dzsentrinek, valószínűleg ő is visszautasította volna mindkettő jelzőt, és visszautasították volna mindkettőt azok is, akik jól ismerték. Ő a XVIII. századi hazájáért aggódó, jogaiért nyakasan kiálló nemesnek a mintaképe volt, akitől idegen mind az arisztokraták individualizmusa és fölényessége, mind a XIX-XX. századi dzsenrtik felelőtlensége és minden valódi érték nélküli urizálása. Mindenkihez barátságos, udvarias volt, amennyire lehetett. Legtöbb ismerősét lenyűgözte nemcsak magabiztosságával és elhivatott szorgalmával, de ékes-ízes magyar beszédével és nótázó kedvével is. Vezérnek, hangadónak, szószólónak való volt.
A középső legénynek paraszti ősei voltak. Leginkább talán az izgágaság, az ideges mozgékonyság és a kíváncsiság volt rá jellemző. Sok szempontból kereste még önmagát, bizonyítani akart magának és másoknak is. Hol harcias volt, hol letört és elvesztette az önbizalmát. Neki is a tudás volt a legfőbb érték, de legtöbbször igyekezett az olyan szilárd és kategorikus állásfoglalásokat elkerülni, amik az első legényre olyan jellemzőek voltak. Inkább körül akart járni mindent sokszor, megnézni, minden oldalról. De voltak dolgok, amikért nagyon tudott lelkesedni. Főleg az irodalomban. Ha vallásáról kérdezték, sosem tudott egy szóval válaszolni, inkább hosszú fejtegetésbe kezdett a természeti vallásokról, Mircea Eliadéról, Lao-céról és Weörös Sándorról. Valami fura transzcendentális rendszert épített fel magának saját használatra. Azokkal, akik tételes vallásokat követtek előszeretettel szállt vitába, de éppígy nekiment az ateistáknak is. Sok szemléletet tanulmányozott és sokmindent átvett a legkülönbözőbb helyekről, amiket jónak érzett. Ezt az eklektikusságát nem mindenki tudta követni. Vívni is így vívott: többnyire óvatos volt és védte magát, vagy egyszerűen csak kitért, aztán időnként kitört, de nem erejével inkább fürgeségével próbálta az ellenfelet legyőzni.
A harmadik, legfiatalabb legény régi református lelkészcsaládból származott, méghozzá a „kálvinista Rómából” azaz Debrecenből. Nagyon ráillett a „nyakas kálvinista” elnevezés. Általában csendes embernek ismerték, szerénynek, de nagyon következetesnek. Ritkán szólt, de akkor nagyon frappánsan és szellemesen. Nem volt rá jellemző sem az a szóvirágos ékesszólás, ami az első legényre, sem aza gondolati kacskaringósság, ami a másodikra (akinek mindenről ezerféle más dolog jutott az eszébe). Inkább lényegretörően hatásos akart lenni. Teológiát is tanult, és ha kellett, ő is szívesen kiállt a Bibliáról vitázni, de ezt is többnyire sok humorral és megértéssel tette. Stabil volt és biztos, mint egy tölgyfa. Vívni is teljes nyugalommal vívott, bár nem volt lételeme a harc.
Az első legény néha tett olyan kijelentéseket más vallásúakról (zsidókról és protestánsokról), amiket a másik kettő, főleg a harmadik legény sértőnek találhatott.
És tett olyan kijelentéseket más nemzetiségekről is, amiket főleg a második legény találhatott sértőnek (akinek sokfelé voltak barátai). A másik két legény azonban ilyen kijelentések után nem rántott kardot, és mégcsak nem is csapott az asztalra, inkább elnézően, de a lehetőségekhez képest gonoszul kiröhögték a legöregebb legényt Tudták, hogy a másik embert nem mindig a kocsmában hirtelen felindulásból tett kijelentései alapján kell megítélni.
A második legény is tett néha olyan kijelentéseket, például a kereszténységről, mint ideológiáról, amelyeket a másik két legény (főleg az első) sértőnek találhatott. A másik két legény azonban ilyenkor nem rántott kardot, és az asztalra sem csapott, inkább csak elnézően, de a lehetőségekhez képest gonoszul kiröhögte a középső legényt. Tudták, hogy a másik embert nem feltétlenül kocsmában hirtelen felindulásból tett kijelentései alapján kell megítélni.
A harmadik legény nem tett elhamarkodott kijelentéseket, ő annál okosabb volt.
A három legény kolléga is volt, szövetkeztek egymással egy nagy vállalkozásra: a Rákóczi-szabadságharcról akartak közös könyvet írni. Mindhárman komolyan vették a „kuruc” örökséget, de mindhárman másként értelmezték (ami később fontossá vált), ahogyan a szabadságharc történetéből is más-más dolgok érdekelték őket.
(Rajz: Zórád Ernő)
A legöregebb legényt a szabadságharc, mint a kis- és köznemesség mozgalma érdekelte: a felkelés a magyar alkotmány és az ország függetlenéségének védelme érdekében, az ősi jogok és kiváltságok védelmére. Az első legény „harcos-kuruc” volt.
A középső legényt az érdekelte, hogy Rákóczi Ferenc fejedelem hogyan vette fel a kapcsolatot más országokkal, hogyan tárgyalt küldöttei útján, hogyan akarta a harcát és az államát, a Magyar Konföderációt nemzetközi, európai keretbe illeszteni. A második legény „diplomata-kuruc” volt.
A legfiatalabb legényt a szabadságharcban és a fejedelemnél is meglévő vallásos gondolat érdekelte; az hogyan illettek az események a magyar közgondolkodás fejlődésébe, a magyar protestantizmus történetébe, és egyáltalán: a XVII-XVIII. századi emberek gondolkodásába. A harmadik legény „ideológus-kuruc” volt.
Idővel a három legény útjai szétváltak. Ma, ha találkoznak, a régi szívélyességgel köszönnek egymásnak, de már nem keresik egymást. Pedig nem feledték el Rákóczit, sem azt, amit a Legfőbb Kardforgató Lófőnél tanultak, de már mindhárman mással foglalkoznak. Most is hasonlóan élnek, és lehet, hogy a jövőjük is hasonló lesz, de a jelenüket teljesen másképp látják.
Az első legény továbbvitte családjának lázadozó nemesi öntudatát. A XVIII. századi országgyűlések történetével foglalkozik A hosszú békés korszakkal, amelyben oly sok vér után a nemességnek végre lehetősége nyílt a sérelmeit békésen, parlamentárisan rendezni. Amikor a „harcos kurucság”, harcias, de békés és alkotmányos ellenzékiséggé szelídült. Fontos, építő kor, és fontos róla írni, nem kevésbé, mint a nagy történelmi fordulatokról. Ami pedig a jelent illeti: sokan hallgatnak a szavára. Megérezte a hatalom ízét. Buzgón támogatja a kétharmadista keresztény és nemzeti rendszert, amely nézete szerint a magyar állami függetlenség feltétlen védelmén dolgozik, és rendet tesz az országban. A műhelyt, ahol dolgozott egy darabig Horthyt éltető plakátokkal díszítette. És mintha fel akarna támasztani egy XVIII. századi nemességet maga is. Következetesen kiáll azért, amit fontosnak tart, mégha sokakat meg is bánt ezzel.
A második legény továbbvitte családjának népi értelmiségi öntudatát. A XX. századi magyar népi mozgalommal, és a népi írókkal foglalkozik. Azzal az időszakkal, amikor olyan sokan igyekeztek egy ország figyelmét felhívni, hol lírai szép, hol ijesztő, mellbevágó eszközökkel, hogy a parasztsággal, mint társadalmi osztállyal is foglalkozni kellene, már, megélhetésüket biztosítani, kultúrájukat a nemzeti kultúra részének elismerni, gazdasági és társadalmi szervezkedésüket tolerálni (és nem puskatussal veretni őket brutális csendőrök által), egészséges, demokratikus magyar öntudatuk fejlesztéséhez a segítséget megadni. Egyáltalán: az egész nemzet új, demokratikus öntudatának a kifejlődését segíteni (az eddigi hierarchikus helyett). A második legény a jelenét is ilyen alapokról szemléli: úgy gondolja, a demokratikus nemzettudatért harcol, amikor szembefordul a kétharmadista hatalommal, amely nézete szerint elnyomja és elkergeti állampolgárait, amely (mint a két világháború közötti rendszer) nézete szerint csak a kartelleknek és klienseknek őrzi az állam és a nemzet javait. Vannak, akik hallgatnak a szavára. Megérezte a lázadás ízét. Régen vallásról vitatkozott, ma politikai folyamatokról vitatkozik hevesen, harciasan. Mintha feltámasztani akarná a Márciusi Frontot, a Szabad Szót és a Továbbot. Következetesen kiáll azért, amit fontosnak tart, mégha némelyeket meg is bánt ezzel.
A harmadik legény továbbvitte a családja lelkészi hagyományait. De valószínűbb hogy történész lesz belőle, mint hogy lelkész. A magyar református egyházak történetével foglalkozik. A hatalomról és a lázadásról is bizonyára megvan a véleménye, de nem veri nagy dobra. Nem akar feleslegesen balhézni és konfliktusokba kerülni. Következetes abban, amit fontosnak tart, de úgy gondolja, emiatt senkit nem kell megbántania.
A három legény tehát most is sokban hasonlít egymásra. Hasonló helyzetben vannak most is egy szétszakadó társadalmon belül. Lehet az is, hogy hasonló pályát fognak befutni: megvan az esélyük, hogy elismert tudós váljon mindhármukból. Legalábbis úgy hallottam. A nagy különbségek a fejükben vannak: abban, amit gondolnak, és abban, amit leírnak, megalkotnak. Kérdés, ki mi alapján fogja megítélni őket. És még jobb kérdés: találhatnak, találhatnának-e még ők utat egymáshoz? Most vagy a jövőben?
Persze sokan rájöttetek már, hogy e sorok írója elfogult. Mert e sorok írója a második legénnyel azonos.
Mégis, végignézve a három legényen, felmerül a nyugtalanító, feszítő kérdés: mi okozza a különbségeiket a gondolkodásban, ha ennyire hasonlítanak egymásra? (Nem a mentalitásbeli, hanem a gondolkodásban való különbségekre gondolok…) Kizárólag az, hogy milyen családi örökséget visznek tovább? (Egy nemesit, egy munkásmozgalmit és egy református lelkészit.) Ennyire meghatározó lenne ez ma? Ennyire nem lehet ebből kitörni? Ennyire ez dönt el minden állásfoglalást?
2008 emlékezetes őszén három fiatal legény állított be a Kardforgatók Legfőbb Székely Lófőjéhez, azzal hogy szeretnék jól megtanulni a szablyaforgatás fogásait. A Legfőbb Kardforgató Lófő szívesen fogadta, és gondosan tanította őket.
Lelkesek voltak ők hárman, fiatalok és elszántak. Hasonlítottak egymásra: mindhárman magasak, vékonyak és barna hajúak voltak, sötét színű szemekkel és turanid arcvonásokkal, szóval tipikusan magyar legények.
Nem voltak testvérek, csak jó cimborák, és főleg kollégák. Deákok mind a hárman, idegen nyelvekben és históriában képezték magukat. Csak pár hónap különbség volt közöttük születésben. Az érdekes inkább az, hogy a sok nagy hasonlóság ellenére, ami volt és ma is van közöttük mennyi különbség volt köztük szemléletben, indíttatásban és vérmérsékletben. De talán még szemléletben sem volt nagy különbség közöttük akkor még, mégis a háromféle indíttatás később aztán három különböző útra terelte őket.
A legidősebb közülük nagyon régi dunántúli köznemesi családból származott, buzgó katolikusnak tartotta magát. Érték volt számára a tudás, az elegancia, és a karakán kiállás a jogokért, a régi erényekért és értékekért. Nemes volt, azon belül is köznemes, a szónak jó értelmében. Ezt azért jó hangsúlyozni, mert senki nem nevezhette volna sem arisztokratának, sem dzsentrinek, valószínűleg ő is visszautasította volna mindkettő jelzőt, és visszautasították volna mindkettőt azok is, akik jól ismerték. Ő a XVIII. századi hazájáért aggódó, jogaiért nyakasan kiálló nemesnek a mintaképe volt, akitől idegen mind az arisztokraták individualizmusa és fölényessége, mind a XIX-XX. századi dzsenrtik felelőtlensége és minden valódi érték nélküli urizálása. Mindenkihez barátságos, udvarias volt, amennyire lehetett. Legtöbb ismerősét lenyűgözte nemcsak magabiztosságával és elhivatott szorgalmával, de ékes-ízes magyar beszédével és nótázó kedvével is. Vezérnek, hangadónak, szószólónak való volt.
A középső legénynek paraszti ősei voltak. Leginkább talán az izgágaság, az ideges mozgékonyság és a kíváncsiság volt rá jellemző. Sok szempontból kereste még önmagát, bizonyítani akart magának és másoknak is. Hol harcias volt, hol letört és elvesztette az önbizalmát. Neki is a tudás volt a legfőbb érték, de legtöbbször igyekezett az olyan szilárd és kategorikus állásfoglalásokat elkerülni, amik az első legényre olyan jellemzőek voltak. Inkább körül akart járni mindent sokszor, megnézni, minden oldalról. De voltak dolgok, amikért nagyon tudott lelkesedni. Főleg az irodalomban. Ha vallásáról kérdezték, sosem tudott egy szóval válaszolni, inkább hosszú fejtegetésbe kezdett a természeti vallásokról, Mircea Eliadéról, Lao-céról és Weörös Sándorról. Valami fura transzcendentális rendszert épített fel magának saját használatra. Azokkal, akik tételes vallásokat követtek előszeretettel szállt vitába, de éppígy nekiment az ateistáknak is. Sok szemléletet tanulmányozott és sokmindent átvett a legkülönbözőbb helyekről, amiket jónak érzett. Ezt az eklektikusságát nem mindenki tudta követni. Vívni is így vívott: többnyire óvatos volt és védte magát, vagy egyszerűen csak kitért, aztán időnként kitört, de nem erejével inkább fürgeségével próbálta az ellenfelet legyőzni.
A harmadik, legfiatalabb legény régi református lelkészcsaládból származott, méghozzá a „kálvinista Rómából” azaz Debrecenből. Nagyon ráillett a „nyakas kálvinista” elnevezés. Általában csendes embernek ismerték, szerénynek, de nagyon következetesnek. Ritkán szólt, de akkor nagyon frappánsan és szellemesen. Nem volt rá jellemző sem az a szóvirágos ékesszólás, ami az első legényre, sem aza gondolati kacskaringósság, ami a másodikra (akinek mindenről ezerféle más dolog jutott az eszébe). Inkább lényegretörően hatásos akart lenni. Teológiát is tanult, és ha kellett, ő is szívesen kiállt a Bibliáról vitázni, de ezt is többnyire sok humorral és megértéssel tette. Stabil volt és biztos, mint egy tölgyfa. Vívni is teljes nyugalommal vívott, bár nem volt lételeme a harc.
Az első legény néha tett olyan kijelentéseket más vallásúakról (zsidókról és protestánsokról), amiket a másik kettő, főleg a harmadik legény sértőnek találhatott.
És tett olyan kijelentéseket más nemzetiségekről is, amiket főleg a második legény találhatott sértőnek (akinek sokfelé voltak barátai). A másik két legény azonban ilyen kijelentések után nem rántott kardot, és mégcsak nem is csapott az asztalra, inkább elnézően, de a lehetőségekhez képest gonoszul kiröhögték a legöregebb legényt Tudták, hogy a másik embert nem mindig a kocsmában hirtelen felindulásból tett kijelentései alapján kell megítélni.
A második legény is tett néha olyan kijelentéseket, például a kereszténységről, mint ideológiáról, amelyeket a másik két legény (főleg az első) sértőnek találhatott. A másik két legény azonban ilyenkor nem rántott kardot, és az asztalra sem csapott, inkább csak elnézően, de a lehetőségekhez képest gonoszul kiröhögte a középső legényt. Tudták, hogy a másik embert nem feltétlenül kocsmában hirtelen felindulásból tett kijelentései alapján kell megítélni.
A harmadik legény nem tett elhamarkodott kijelentéseket, ő annál okosabb volt.
A három legény kolléga is volt, szövetkeztek egymással egy nagy vállalkozásra: a Rákóczi-szabadságharcról akartak közös könyvet írni. Mindhárman komolyan vették a „kuruc” örökséget, de mindhárman másként értelmezték (ami később fontossá vált), ahogyan a szabadságharc történetéből is más-más dolgok érdekelték őket.
A legöregebb legényt a szabadságharc, mint a kis- és köznemesség mozgalma érdekelte: a felkelés a magyar alkotmány és az ország függetlenéségének védelme érdekében, az ősi jogok és kiváltságok védelmére. Az első legény „harcos-kuruc” volt.
A középső legényt az érdekelte, hogy Rákóczi Ferenc fejedelem hogyan vette fel a kapcsolatot más országokkal, hogyan tárgyalt küldöttei útján, hogyan akarta a harcát és az államát, a Magyar Konföderációt nemzetközi, európai keretbe illeszteni. A második legény „diplomata-kuruc” volt.
A legfiatalabb legényt a szabadságharcban és a fejedelemnél is meglévő vallásos gondolat érdekelte; az hogyan illettek az események a magyar közgondolkodás fejlődésébe, a magyar protestantizmus történetébe, és egyáltalán: a XVII-XVIII. századi emberek gondolkodásába. A harmadik legény „ideológus-kuruc” volt.
Idővel a három legény útjai szétváltak. Ma, ha találkoznak, a régi szívélyességgel köszönnek egymásnak, de már nem keresik egymást. Pedig nem feledték el Rákóczit, sem azt, amit a Legfőbb Kardforgató Lófőnél tanultak, de már mindhárman mással foglalkoznak. Most is hasonlóan élnek, és lehet, hogy a jövőjük is hasonló lesz, de a jelenüket teljesen másképp látják.
Az első legény továbbvitte családjának lázadozó nemesi öntudatát. A XVIII. századi országgyűlések történetével foglalkozik A hosszú békés korszakkal, amelyben oly sok vér után a nemességnek végre lehetősége nyílt a sérelmeit békésen, parlamentárisan rendezni. Amikor a „harcos kurucság”, harcias, de békés és alkotmányos ellenzékiséggé szelídült. Fontos, építő kor, és fontos róla írni, nem kevésbé, mint a nagy történelmi fordulatokról. Ami pedig a jelent illeti: sokan hallgatnak a szavára. Megérezte a hatalom ízét. Buzgón támogatja a kétharmadista keresztény és nemzeti rendszert, amely nézete szerint a magyar állami függetlenség feltétlen védelmén dolgozik, és rendet tesz az országban. A műhelyt, ahol dolgozott egy darabig Horthyt éltető plakátokkal díszítette. És mintha fel akarna támasztani egy XVIII. századi nemességet maga is. Következetesen kiáll azért, amit fontosnak tart, mégha sokakat meg is bánt ezzel.
A második legény továbbvitte családjának népi értelmiségi öntudatát. A XX. századi magyar népi mozgalommal, és a népi írókkal foglalkozik. Azzal az időszakkal, amikor olyan sokan igyekeztek egy ország figyelmét felhívni, hol lírai szép, hol ijesztő, mellbevágó eszközökkel, hogy a parasztsággal, mint társadalmi osztállyal is foglalkozni kellene, már, megélhetésüket biztosítani, kultúrájukat a nemzeti kultúra részének elismerni, gazdasági és társadalmi szervezkedésüket tolerálni (és nem puskatussal veretni őket brutális csendőrök által), egészséges, demokratikus magyar öntudatuk fejlesztéséhez a segítséget megadni. Egyáltalán: az egész nemzet új, demokratikus öntudatának a kifejlődését segíteni (az eddigi hierarchikus helyett). A második legény a jelenét is ilyen alapokról szemléli: úgy gondolja, a demokratikus nemzettudatért harcol, amikor szembefordul a kétharmadista hatalommal, amely nézete szerint elnyomja és elkergeti állampolgárait, amely (mint a két világháború közötti rendszer) nézete szerint csak a kartelleknek és klienseknek őrzi az állam és a nemzet javait. Vannak, akik hallgatnak a szavára. Megérezte a lázadás ízét. Régen vallásról vitatkozott, ma politikai folyamatokról vitatkozik hevesen, harciasan. Mintha feltámasztani akarná a Márciusi Frontot, a Szabad Szót és a Továbbot. Következetesen kiáll azért, amit fontosnak tart, mégha némelyeket meg is bánt ezzel.
A harmadik legény továbbvitte a családja lelkészi hagyományait. De valószínűbb hogy történész lesz belőle, mint hogy lelkész. A magyar református egyházak történetével foglalkozik. A hatalomról és a lázadásról is bizonyára megvan a véleménye, de nem veri nagy dobra. Nem akar feleslegesen balhézni és konfliktusokba kerülni. Következetes abban, amit fontosnak tart, de úgy gondolja, emiatt senkit nem kell megbántania.
A három legény tehát most is sokban hasonlít egymásra. Hasonló helyzetben vannak most is egy szétszakadó társadalmon belül. Lehet az is, hogy hasonló pályát fognak befutni: megvan az esélyük, hogy elismert tudós váljon mindhármukból. Legalábbis úgy hallottam. A nagy különbségek a fejükben vannak: abban, amit gondolnak, és abban, amit leírnak, megalkotnak. Kérdés, ki mi alapján fogja megítélni őket. És még jobb kérdés: találhatnak, találhatnának-e még ők utat egymáshoz? Most vagy a jövőben?
Persze sokan rájöttetek már, hogy e sorok írója elfogult. Mert e sorok írója a második legénnyel azonos.
Mégis, végignézve a három legényen, felmerül a nyugtalanító, feszítő kérdés: mi okozza a különbségeiket a gondolkodásban, ha ennyire hasonlítanak egymásra? (Nem a mentalitásbeli, hanem a gondolkodásban való különbségekre gondolok…) Kizárólag az, hogy milyen családi örökséget visznek tovább? (Egy nemesit, egy munkásmozgalmit és egy református lelkészit.) Ennyire meghatározó lenne ez ma? Ennyire nem lehet ebből kitörni? Ennyire ez dönt el minden állásfoglalást?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)