Vers

Győry Dezső:
Újarcú magyarok

Csodálatos csillagok, botorkáló fiatal szikrák,
Másfényű, más lángú, más színű tüzek,
Csillogjatok, égjetek, szálljatok erre, szálljatok arra, szálljatok szerte
Vár az ég, komor ég, fekete magyar ég.

Nagy próbáknak ideje jött ránk, nagy sorsok omoltak a sárba,
Szent új komoly fiatal arcok változtak át a végzet parancsára mássá,
Mint voltak, akiktől lettek ők is,
Változott szent, szomorú arcok,
Kik bűnhődünk az apák vétkeiért.

Csodálatos csillagok a szegénységben gazdagult világok,
Nyers szenvedések ózonja telíti körűltetek az éles levegőt,
Villámosabb ájerben éve, mi sorról sorra öldösi ki máris
Sok torzonborz botorság szívós vén csíráit,
Hiába futtok sorsotok elől:
Az új problémák üstökös farkától szalajtott felkínzott mag kigyúl
És új vonást vág a magyar ég fején.

Keresve mosolya értelmét, meglelitek rossz sorsa nyitját,
S más ráncokat ígértek szájszögére és egére
Más nappalt, más alkonyt, s pihenőbb éjszakát, -
Haragvó gőgök s hangos hetykeségek helyére odaguggol
Vezeklő szenvedésünk többlete:
S vad homlokok s nagy bajuszok durva táján
Szép völgyként nyílnak röptötök nyomán
Komoly, szomorú, emberi vonások

Csodálatos csillagok, másúlt magyarok
Fiatal arcán mély, hűs, nyílt szemek,
Kik ott bodásztok még a szemhatáron, hol a lehúllt ég a legdühösebb,
A legfeketébb, a legmagyarabb –
Új Géniusz szentlelke erejével, mint lázadó jó szörnyű óriás
Marokra kaplak tibenneteket a magyar élet tépett peremén
S új arcotok nagy missziós tüzével
Felváglak a zenitre: csillagok,
Kezdjétek roppant rendelésteket!

(Ez a vers a szlovákiai magyar Sarló-mozgalom egyik emblematikus költeménye volt.)