2023. január 1., vasárnap

Újévi köszöntő


Garay János:

Az Új Évhez

 

Év, új év, te szép menyasszony!

Ifjúságod bájiban

Kebled, mint a rózsabimbó

Szent titokba rejtve van.

 

Szólj, mi vár ránk e homályos

E bűvös burok megett…

A magyarnak üdv vagy átok,

Amit küld a végezet?

 

Rejt-e kebled a virágból,

Mellynek neve honleány,

S mellyet kérünk minden évtől

Annyi parlag év után?

 

Lesz-e bőség e virágból?

Hozsz-e nékünk hölgyeket,

Kik, miként nemtők, malaszttal

Álljanak hazánk felett?

 

Férfikarban, férfimellben

Hatalom küzd és erő,

Szűz szelídség liljomjával

S szerelemmel győz a nő.

 

S ha nehéz napján a vésznek

Férfiúkar védfala,

A szelíd bék’ szent virányin

Hölgy a honnak angyala.

 

Hölgyeket hozz, új esztendő,

Honleányokat nekünk!

A viharral, a világgal

Künn mi majdcsak végezünk.

 

De amit kiküzd a férfi,

Elveszendő semmiség,

Ha iránta nő szívében

Ápoló szent láng nem ég.

 

Hölgyeket hozz, a természet

Szent szavához híveket!

A természet istenútja

Legdicsőbb úton vezet.

 

Hölgyeket hozz, kikben ami

Jó és szép, megszentesül,

Kiknek hit-, remény- s szerelmök

Honjokéval egyesül.

 

Illy virágokkal köszönts be,

Szép új esztendő nekünk,

És fogadjuk, emlékednél

Nem leend szebb ünnepünk.

 

De ha te is, mint elődid,

Olly fukar lészsz s mostoha,

Úgy akár meg se nyitottad

Volna kebledet soha!


2022. december 22., csütörtök

Vlog-ajánló 2022

Készítettem egy videóblog-ajánlót a YouTube általam idén felfedezett csatornáiról és néhány fontos és/vagy érdekes témát feldolgozó videójáról idén is. Ha gondoljátok, nézzétek meg, és akár támogassátok is őket.

Breadville Bábszínház

Ez tulajdonképpen nem egy önálló csatorna, hanem a Non-Compete csatornának egy sorozata.
A Non-Compete működtetője Emeric Johnson, egy amerikai anarchista, aki a csatornáján főként olyan dolgokról magyaráz, mint az anarchizmus eszméi, a munka-tőke-viszony és a kizsákmányolás, és az ettől való lehetséges megszabadulás módjai. Mindez azoknak, akik még kevésbé járatosak a témában, elég érdekes lehet.Számomra ezek az eszmefuttatások olyan sok újat nem tartalmaztak, de az is lehet, hogy csak az előadásmódot tartottam kevésbé érdekesnek. Emeric párja,
Luna Oi (ez valószínűleg egy művésznév), egy vietnami lány, aki egy másik teljesen önálló YouTube-csatornát működtet. Ebben főleg saját hazáját, Việt Namot mutatja be angol nyelven a külföldieknek, elsősorban politikai szempontból. Ezek a videók „óvatos megtekintésre ajánlottak” lehetnek. Mert egyfelől Việt Nam tényleg egy érdekes és jórészt ismeretlen terep sokunk számára. Másfelől mégiscsak egy egypártrendszerű államszocializmus. Én hajlandó vagyok elhinni, hogy a ma létező államszocialista rendszerek közül a legélhetőbb, és ilyen szempontból nem érdemes Csoszonhoz (Észak-Koreához) hasonlítani. Hajlandó vagyok elhinni, hogy Luna nem a hivatalos állami propagandát nyomja, hanem tényleg igyekszik minél szélesebb körű képet adni. Csak akkor kapcsol be nálam a kételkedés, amikor Luna különböző vietnami ellenzékieknek próbál válaszolni, mert olyankor ő is mindig azzal kezdi, hogy a másikat „az amerikaiak fizetik”. Úgyhogy ezeket érdemes némi kritikával kezelni. De amúgy érdekesek a videói.
Emeric és Luna érdekes („influenszer”-)pár. Egy „hazátlan” (de legalábbis imperialistaellenes) amerikai anarchista és egy vietnami kommunista honleány.
A lakodalmukat is a YouTube-on tartották, az Internacionálé hangjaira.
De az ajánló most nem az ő külön csatornáikról szólna, hanem közös vállalkozásukról, a Breadville Bábszínházról, ami jópofa. Azt nem tudom, hogy gyerekeknek ajánlanám-e, de egy jó kis ismeretterjesztő cucc. Az egyes figurák általában egy-egy politikai irányzatot testesítenek meg, ilyenformán jól szemléltetik az ún. „balos belvitákat” is. (Mint már sokszor elmondtam, én nem hiszek a „baloldal” elnevezésben, de az vitathatatlan tény, hogy ezeknek az irányzatoknak akkor is van közös gyökere, ha már teljesen mások a céljaik, és nem tudnak kibékülni egymással, és az összekeverésük bosszantó.) A Bábszínház ötlete valószínűleg Emerictől származik, de Luna is hozzátette a maga ötleteit. Számomra sokkal élvezetesebb, amikor ezekkel az aranyos bábokkal szemléltetnek egy-egy tézist, mint amikor Emeric egyedül próbál magyarázni ezekről.
AnarKitty az anarchista aktivista csaj és Thomas, a tank, akik mindig egymásnak esnek. (Lábjegyzet: Az anarchisták egyik jelképe a fekete macska, az autoriter kommunistákat/ „sztálinistákat”/szovjet-nosztalgiázókat/kominternistákat/nacionálbolsevistákat és orosz imperiálbolsevistákat pedig manapság röviden „tankistáknak” (tankies) szoktuk csúfolni.)
Krobotkin, az anarchista tudós-teoretikus jelképe, természetesen Pjotr Kropotkinról mintázva.
Super-Jump-Woman (SJW), a kevésbé kidolgozott ideológiájú, de annál aktívabban cselekvő társadalmi aktivista, akire titokban mind hasonlítani szeretnénk. Leginkább ő testesíti meg az Emeric által propagált, különböző irányzatokat kibékíteni próbáló „forradalmi optimizmust”. (Lábjegyzet: SJW – a Social Justice Warrior (a Társadalmi Igazságosság Harcosa) rövidítése. Amilyen dicsően hangzik ez a megfogalmazás, olyannyira meglepő, hogy egyesek használatában szitokszó lett.)
Cong vagy Charlie, a vietnami nyúl, aki valószínűleg kifejezetten Luna miatt került be a műsorba. Tehát a vietnami szocializmus mint külön politikai irányzat szemléltetésére. (Lábjegyzet: hogyan kellene ezt az irányzatot nevezni? Hosiminhizmus? Az mindenesetre már kiderült számomra, hogy szigorúan elkülönítik magukat a szovjet-tankistátktól és a kínai kong-kommunistáktól is. Mindkettőnél szabadabb, rugalmasabb, emberarcúbb irányzat ez, államszocialista, de nem imperialista. Na mindegy…)
Repka professzor (Prof. Carrot) nem politikus, ő azért van itt, hogy a kulturált vita mibenlétét elmagyarázza nektek, gyerekek
Frank, a tőkés, a sorozat negatív karaktere.
Neckybeard, a kecske és Glue, a ló (nem tudtam nekik frappáns magyar nevet kitalálni) a sorozat két tanuló karaktere: ők azok, akiknek az előítéleteit fel kell oldani, mind a szocializmussal, mind a kapitalizmussal kapcsolatban. Ők azok, akik szeretnének tőkések lenni, de nincsen tőkéjük, de az elégedetlenségüknél fogva rá lehet vezetni őket a rendszerkritikára. A videókból kiderül, hogy a különböző irányzatok miben nem értenek egyet. Emeric a jelek szerint hisz abban, hogy ezeket ki lehet békíteni, vagy legalábbis lehet valamiféle népfrontos akcióegységet teremteni.
(Lásd: a Népfront-Egyszarvú (Unity Unicorn) megjelenése) Nekem is voltak ilyen illúzióim, de látva idén, hogy a „tankista” nacbol orosz-drukkerek milyen emberi elaljasodásra képesek, most már óvatos vagyok ezzel kapcsolatban. (Megjegyzés: A Breadville Bábszínház alkotói is bajban lehetnek, hogy a világ mostani helyzetével mit kezdjenek.) (Hogy én melyik bábot érzem magamhoz közel? Nem is tudom… Én biztos Krobotkinra hasonlítok. De sem nyugati kurd, sem NéKOSz-diák, sem agrárszocialista paraszt, sem 1956-os munkástanács-szaki, sem MTRST-aktivista, sem zapatista indián nincs a bábok között. De kommentben várom a javaslatokat, hogy ezek milyenek lehetnének, hogyan néznének ki és mi lehetne a nevük.) Néhány konkrét ajánló:


Weaponism

Koreai (hanguki) harcművészek (elsősorban kendokák) és vendégeik püfölik egymást különféle történelmi fegyverekkel.
Ezt a csatornát kifejezetten vívóként volt érdemes figyelni. Főként azért mert ebben a küzdő felek nem azonos fegyverekkel vívnak. Tanulságos, hogy hogyan lehet teljesen eltérő eszközöket használni egymás ellen, hogyan lehet egyikkel a másik támadását kivédeni.
Meg aztán vicces a találatok jelzéseként használt „fröcsögő” animáció.

Angie Speaks

Egy csatorna, amit a Breadville ajánlója alapján ismertem meg. Működtetője Angie egy fekete amerikai kulturális antropológus. (Legalábbis úgy tűnik, ilyen szempontból közelíti meg a kérdéseket, amiket tárgyal.) Hiánypótló módon összehozza a mai politikai aktivizmust és a spiritualitást, miszticizmust, megmutatja, hogy egyik sem feltétlenül valami modern őrület/elavult babona, hanem mindkettőnek vannak mély gyökerei az emberi gondolkodásban, és így valahogy egymásban is.
Néhány ajánlott videó:


Corridor Crew

Egy haveri társaság csatornája, akik filmes speciális effekteket gyártó vállalkozást üzemeltetnek. Tulajdonképpen ennek promotálására hozták létre a csatornát. Igazán szórakoztató, amit csinálnak, főleg amikor a saját maguk által gyártott akciófilm-típusokat is kiröhögik. Remek paródiák, amiket csinálnak, és megint csak a féktelen kreativitás diadalútjai.

Pop Culture Detective

Tulajdonképpen ugyanazt a kritikai munkát végzi, mint a tavaly bemutatott The Take csatorna, de itt kifejezetten a férfi-női kapcsolatok szempontjából elemeznek filmes sémákat, amelyek annyira gyakoriak, hogy észre sem vesszük őket, de a problémás üzenetük miatt igenis érdemes kritikai megfigyelés alá venni mindegyiket. És ennek a csatornának a működetetője egy férfi,
Jonathan McIntosh.
Ajánlott videók:
A „partra vetett sellő” sémája: a gyermeki értelmű ugyanakkor szexi lány, akinek meg kell tanítani, hogyan működik az emberi világ

Jiemba Sands

Ez az ember egy elképesztő akrobata, a parkour nagy művelője, az esés művésze. Elképesztően őrült ötletei vannak, amik általában elég viccesek is. Külön érdekesek az állatutánzó videói. Szimpatikus, hogy az elhibázott kísérletekről készült felvételeket is megosztja, nehogy azt higgyük, hogy ő egy szuperhős, vagy hogy olyan egyszerű és veszélytelen ilyen mutatványokat csinálni. Mindenesetre elég ösztönző és felvidító is tud lenni mindig, amikor az ő videóit látom.
Néhány ajánlott videó:


NFKRZ

Működtetője Roman, egy orosz srác Cseljabinszkból. Mint kiderült régóta gyárt videókat arról, milyen fiatalnak lenni ma Oroszországban, milyen a kortárs orosz kultúra, mit lehet szeretni és nem szeretni az országban. Roman közben sosem félt önálló (akár politikai) véleményt is mondani a legkülönbözőbb dolgokról. Emiatt aztán idén, az orosz-ukrán háborút követő hatalmas elnyomási hullám alatt kénytelen volt elhagyni a hazáját. Jelenleg Szakartvelóban (Grúziában) él. Bár mindig mosolyog, azért sokszor beszél őszintén arról is, milyen megterhelő lelkileg ez a száműzött állapot még akkor is, ha amúgy nem feltétlenül kell az éhenhalástól tartania, és szenvedései, ahogyan ő is elismeri, nem mérhetőek az ukrán civilek millióinak mostani szenvedéseihez.
Romanra úgy akadtam, hogy valami olyan csatornát kerestem, ahol valaki kritikusan, de orosz szemszögből és „alulról” magyarázza el, hogy mi is folyik most Oroszországban. (Nem tudom, mennyire derült ki, de a lengyel mellett mindig is érdekelt, lenyűgözött az orosz kultúra is. Ami idén történt, éppen ezért volt nagyon szomorú számomra. Nem gondoltam, hogy kénytelen leszek egyszer majd még ennyire elhatárolódni Oroszországtól egy állami imperializmus miatt. De biztosíthatok mindenkit: 1. Nem legyintett meg az imperialistáknak való aljas és opportunista drukkolás szele sem. 2. Nem kívánok továbbra sem elhatárolódni az orosz néptől, és valami hülye nemzetkarakterológiai izében keresni annak az okát, ami történt. Akik magyarként most orosz nacionalistaként beszélnek, hajlamosak azt hinni, hogy én magyarként lengyel nacionalista vagyok. Ilyesmiről szó sincs. Erről ennyit.) Szóval: egy ilyen kritikus csatornát keresve találtam rá először Vladra.
Neki is vannak megtekintésre ajánlott videói. Pl.
De összességében valahogyan túl elvont, hosszadalmas, körülményes volt így számomra.
Roman ennél jóval lendületesebb és konkrétabb volt.
Amin viszont megdöbbentem: az orosz állami propagandában ezek szerint az elemzések szerint nagyjából teljesen ugyanaz megy, mint a magyar pártállami-állampárti propagandában. Ott persze jóval durvábban, mint itt. De mégis elgondolkoztam azon: ki kezdte, hol, és „ki tanulta el kitől” ezt a sok hülyeséget? Miért van az, hogy ugyanazzal az aljas ostobasággal állunk szemben itt is, és hogy emiatt miért kellett elvesztenem annyi kedves ismerősömet, akik hirtelen a vérszopó cinizmusban kezdtek védekezést és menekülést találni életük problémáira? Nem tudom… Ilyenkor mindig a tehetetlen düh váltakozik bennem a jóleső bizonyossággal, hogy nem én állok a rossz oldalon, hogy megőriztem emberségemből annyit amennyit lehet… Aztán megint a tehetetlen elkeseredettség, hogy ennyire eszközök nélkül nem sokra megyek a felismeréseimmel. Valószínűleg Romant is hasonló érzések szorongathatják. Csak őt még durvábban. De legalább ki tudja ezt beszélni valakinek, az egész világnak.
Néhány ajánlott videó:
Hogyan válik egy ember a gyűlöletpropaganda eszközévé. Itt nyilván felvetődik a kérdés: hisz-e az az ember abban, amit mond? Ami alapján felvetődhet bennünk, magyarokban is a kérdés: itt, Magyarországon azok, akik az állampárt megbízásából hasonló gyűlölködést tolnak, hisznek abban, amit mondanak? Ha tudjátok, hogy nem, miért bíztok meg a megbízóikban?

És még néhány ajánlott videó olyan csatornákról, amiket nem idén fedeztem fel, hanem már korábban, és írtam is róluk ajánlót korábban is, de ezek alapján érdemes továbbra is követni (és esetenként akár támogatni is) őket.
Knowing Better az USA-ban élő indiánok történetéről, a velük történt igazságtalanságokról, és mai problémáikról is. (Sokan ennek a témának az elemzésénél megállnak a múltban történteknél. Knowing Better viszont elviszi az egészet a mai helyzetig, illúziók nélkül, és bátor elemzéssel.)

 
Atun-Shei Films: egy kora újkori történeti forrás előadása. Jakab király (VI. Seumas skót király / I. James angol király) könyve a boszorkányokról, amelyben egy boszorkányhívő és egy nem hívő beszélget, vitázik, és a végén az előbbi meggyőzi az utóbbit. Elég hátborzongató, és emlékeztet arra, hogy egyesek ma is mennyire meggyőződéssel tudnak érvelni micsoda embertelen dolgok mellett. (Andy természetesen nem azt akarja elérni, hogy újra kezdjünk boszorkányüldözést, szerintem ő is inkább ennek a veszélyeire próbál figyelmeztetni.) A formátum egyébként ugyanaz, mint Andy polgárháborús témájú videóiban,
ahol Billy Yank (északi) és Johnny Rebb (déli) katona vitatkoznak egymással.

 
Andy (Atun-Shei) és Knowing Better beszélgetése a történelmi ismeretterjesztésről.

 
Tristan Johnson (Step Back History) arról, hogy miért kell újragondolnunk az egydimenziós/ egysíkú politikai gondolkodást. Amit én is mindig mondok, hogy nem egyszerűsíthetjük le ennyire a dolgokat, annak ellenére, hogy ezek az ellentétek léteznek. Hagyjuk már végre el a fenébe a Vonalzót (bal-jobb) és az Iránytűt is!
  
Ánya Turnbull (korábbi nevén: Cue 22) is készített videókat az orosz állami propagandáról oroszként. Ez is hátborzongató és tanulságos.
A második rész: Hogyan lett a homofób propaganda az ukránok elleni háború eszköze. (Megintcsak ijesztő párhuzamok azzal, ami Magyarországon folyik...)
És a Partizán idei szerintem legérdekesebb videója: interjú a Fekete Vonattal.



Ennyi mára. Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet Mindenkinek! Hamarosan találkozunk még.

2022. november 29., kedd

Politikai irányzatok történelmi előképei

Ami az előző bejegyzésből kimaradt: kik tekinthetők az előbb ismertetett hat irányzat történelmi előképeinek.


A nerencsek (fidesznyikek)

A nerencsek történelmi előképe:
Tisza István, a gróf, akinek politikai célja mindig annyi volt: biztosítani az arisztokrácia (bárók, grófok, hercegek) gazdasági hatalmát Magyarországon. Azaz főképpen, hogy az ő tulajdonukban legyenek a földek és nagyrészt ők legyenek az ország politikusai. (Valószínűleg tényleg megvolt győződve róla, hogy az országnak jó, ha „kiválasztott” elit kormányozza.) Ehhez konzervatív liberálisként mindig megtalálta a megfelelő érveket. Ha felvetődött, hogy a földvagyont egyenlőbben is el lehetne osztani az ország lakossága között, hogy ne éhezzen annyi ember, illetve ne legyenek kénytelenek annyian Amerikába vándorolni, akkor a Gróf úr liberális módon érvelt: a javak elosztásába nem szabad államilag beavatkozni, fenn kell tartani a piac szabályozó erejét, akinek több van, az nyilván megérdemli, stb. Ha az vetődött fel, hogy akkor viszont liberális szellemben az egyenlő versenyfeltételeket is biztosítani kellene, pl. egyenlő választójoggal és a kötött forgalmú birtokok szabadon eladhatóvá tételével, akkor a Gróf egyből konzervatívvá vált: nem szabad mindenkinek választójogot adni, mert nem mindenki elég érett hozzá – mondta. A kötött birtokok (amelyeket nem lehet csak úgy eladni) pedig biztosítják a magyarság vezető szerepét, hiszen nagyrészt magyar arisztokraták kezében vannak. Azt tényleg különösen fontosnak tartotta, hogy ne szavazhasson mindenki, csak aki bizonyos vagyon birtokában van. Sosem ellenezte azt, hogy aki választójogot követel, vagy aki sztrájkol egy arisztokrata földjén aratáskor, azellen a legdrasztikusabb eszközökkel is fel lehessen lépni: bottal, puskatussal, karddal, lövéssel.
A nerencsek a választójogot már nem korlátozhatják (noha a rendszer első éveiben hallottunk ilyen terveket), ezért inkább azt akarják biztosítani, hogy az embernek választáskor ne legyen választása: vagy mert nem ismeri a lehetőségeket, hogy mire lehet szavazni, vagy érezze azt, hogy megfigyelik és tudni fogják, ha nem „megfelelő” helyre szavaz. Ugyanígy el akarja lehetetleníteni a sztrájkot és mindenféle munkavállalói vagy helyi érdekérvényesítést is.

A posztf*siszták

A fent jelzett csoport nagy többsége számára a történelmi előkép még nem a különböző történelmi fasiszta szervezetek, hanem most még csak a Magyar Királyi Csendőrség. A politikai rendőrség, amely bűnügyi rendőrségnek volt álcázva, de nem a rendre vigyázott, hanem a csendre, azaz arra, hogy a falvakban mindenki kussoljon,
de arra aztán a legbrutálisabb eszközökkel, mert felelősségre ritkán vonták őket azért, amit tettek. Nem tudni, hogy csak óvatosságból nem vállalják a nyílt náculást, vagy fogalmuk sincs a fasiszta pártok történetéről vagy belátják, hogy a Szálasi-szerű őrültek tényleg őrültek és inkább egy Francisco Franco- vagy Mussolini-típusú vezetőre várnak, ezért a magyarok között nincs előképük. (pl. Sztójay, Imrédy, Gömbös). Egyébként, mint az már kiderült: Tisza István és Királyi Csendőrség nemhogy nem zárja ki egymást, hanem egyenesen egymásra épülnek. A Csendőrség kezdettől azért lett létrehozva, hogy a Tisza-típusú grófok velük verethessék nyomorékra a szavazati jogot vagy jobb fizetést követelő paraszt-őseinket. Nem véletlen, hogy a nerencsek olyan kiválóan elvannak a posztf*siszta terroristákkal, még ha hivatalos fegyveres csoportot nem is szerveznek belőlük.


A liberálisok

Történelmi előkép: a liberálisok szeretnek a XIX. századi reformkor liberális politikusaira hivatkozni (pl. Eötvös Józsefre, Deák Ferencre, Kossuth Lajosra). Ez csak annyiban sántít, hogy akkoriban liberálisnak lenni még tényleg komoly társadalmi változások és egy új gazdasági struktúra létrehozásának szándékát is jelentette, míg ez manapság a liberalizmus inkább egy meglévő rendszer fenntartását jelenti, lassabb, óvatosabb változtatásokkal.
Ezért én inkább az Osztrák-Magyar Monarchia idején létezett Függetlenségi ’48-as Pártban (F48P) látom az elődjüket. Az egyfajta közjogi ellenzék volt, minél inkább függetleníteni akarta Magyarországot Ausztriától, leváltani azokat a vezetőket, akik a Habsburg-dinasztia embereinek számítottak, szóval más vezetést az országnak. De gazdasági szempontból nem igazán akartak változtatni, nem akarták a javak radikális újraelosztását, a termelés másféle megszervezését, és liberalizmusuk eléggé hasonlított Tisza Istvánéhoz.
(A párt egyik vezetője Kossuth Ferenc volt, Lajos fia, akiben sokan csalódtak, hogy sem az a jobbágyfelszabadító indulat, sem az a szabadságharcos indulat nincs meg benne, ami az apjában volt. Ez megmutatkozott, amikor a F48P végül a XX. század első éveiben egy koalíció keretében kormányra is került, és Kossuth Ferenc miniszterként nem volt az a karakán ember, mint az apja, hanem éppen inkább opportunista egyezkedőként viselkedett.)
Ugyanakkor, mint annak idején a F48P, a mostani liberálisok legszembetűnőbb jellemzője is az, hogy ellenzékiek: így vagy úgy, de ellenállnak egy végtelenül romlott, gyűlölködő, kizsákmányoló, érzéketlen, képmutató, aljas, szemét rendszernek. Ezért ahogyan a F48P, úgy a mostani liberálisok is képesek olyan embereket magukhoz gyűjteni, akikben megvan a tisztességes építő szándék, a jóakarat. Egyáltalán pozitívan állnak a politikához, építeni, újjáépíteni akarnak, és nem kizárólag lerombolni valamit, vagy valakiket. És mégiscsak nemes magyar hagyományok folytatói is.
Ezért gondoltuk, hogy egy választáson jó szövetségesek lehetnek egy választáson vagy majd később nagyobb társadalmi reformokban is. Még akkor is, ha Gyurcsány Ferenccel és közvetlen rajongóival szemben mi is keményen kritikusok voltunk. Meglátjuk, hogy hogyan alakul ez a későbbiekben, attól is függ, mit tudnak majd kezdeni ők ezzel a tavasz óta előállt helyzettel.


A demokratikus szocialisták

Történelmi előképünk: leginkább és legegyértelműbben az 1956-os forradalom során létrejött üzemi munkástanácsok és forradalmi tanácsok. Ők álltak ki leginkább a helyi és gazdasági önigazgatás és a dolgozói tulajdon mellett, úgy hogy arra nemzetközi szinten is felfigyeltek. Emellett, mivel a mi társaságunk is elég sokszínű, ezért elég változó, hogy közöttünk ki kit tart elődének vagy legszimpatikusabbnak a magyar progresszió gazdag hagyományaiból. Vannak, akik a nagymúltú Magyarországi Szociáldemokrata Pártra hivatkoznak előszeretettel. Vannak, akik inkább a polgári radikálisokra, a Társadalomtudományi Társaságra, a Huszadik Század folyóirat szerzőire. Vannak, akik az olyan parasztfelkelőkre, mint Dózsa György vagy Budai Nagy Antal, és vannak, akik az olyanokra, akik a maguk társadalmi radikális indulatát végül mégiscsak egy magyar állami/nemzeti szabadságharc szolgálatába is állították, mint Esze Tamás. Én személy szerint, mint azt már a blogról láthattátok, elődömnek tekintem
a Márciusi Ifjakat, a magyar agrárszocialistákat, a Márciusi Frontot, a népi írókat és pártjukat, a Nemzeti Parasztpártot (NPP), illetve tanítványaikat a népi kollégistákat, és szervezetüket, a Népi Kollégiumok Országos Szövetségét (NéKOSz-t) is. Társadalmi gondolkodók közül pedig Bibó Istvánt és Jászi Oszkárt látom a legközelebb magamhoz. (Mindketten saját bevallásuk szerint is demokratikus szocialista gondolkodók voltak, annak ellenére, hogy egy időben a mindkettejük nevét a liberálisok kapták fel. De ha elolvassuk az írásaikat, rájövünk, hogy ők nem álltak meg a szabaság eszményének öncélú ismételgetésénél.)


Az ellenzék ellenzéke (a puzsérista vagy destruktív ellenzék)

Mivel nem egységes irányzat, inkább csak egy póz, ezért igazi előképe nincs. Mint már szó volt róla, önjelölt, harsány megmondóemberek régen is voltak, és közülük

talán a leginkább Szabó Dezső az, akinek a pózát a mai megmondók (legjellegzetesebb példányukként Puzsér Róbert) utánozzák. Azért hozzá kell tenni, hogy a gondolataiból, a nála valóban meglévő társadalmi érzékenységből mai utódai keveset vesznek át, inkább hangvételben, harsányságban próbálnak tudatosan vagy nem tudatosan hasonlítani hozzá.


A tankisták (autoriter kommunisták)

Történelmi előképük, mint mondtam, a Kádár-rendszer. A Rákosi-rendszer iránt még azért ők sem nosztalgiáznak. Az ÁVH-t nem szerveznék újra, de lehet, hogy a Munkásőrséget igen.
És szerintem a szovjetizált magyar egyenruhával sem lenne semmi problémájuk.
Másik eszményük pedig a (Magyarországi Szövetséges Szocialista) Tanácsköztársaság, ami végül is szintén egy erőszakos, mindent felülről irányítani akaró rendszer volt, még ha voltak is egyes szimpatikus kezdeményezései.


Egyelőre csak magyar példákat hoztam, hogy ne érjen senkit az a vád, hogy egy maga történelméhez szervesen nem kapcsolódó példát próbál átültetni erővel a maga környezetére. De a későbbiekben még szó lesz azokról a régi vagy kortárs külföldi példákról, mintákról is, amiket követni próbálnak mások és követni próbálunk mi.