És ilyesmi az ABC Barátai nevű társaság is Victor Hugo hatalmas regényében, A nyomorultakban. Ők azok, aki szellemükkel előkészítették az 1830-as második francia forradalmat, majd fegyverrel is résztvettek az 1832-es harmadik francia forradalomban is, esetleg ha ezt nem számítjátok a forradalmak közé, akkor az 1832-es párizsi felkelésben. Őket hívom most segítségül, hogy felidézzem a Márciusi Ifjak tizenhat évvel későbbi csapatát.
Ezekkel az alakokkal olyan sokszor találkoztam. Én is ott voltam közöttük.
A csapat neve: Les Amis de l’ABC (Abaissés). Ez egy szójáték. Abaissés – Elsüllyedtek vagy Lesüllyedtek, amely hangzásra (kiejtve) franciául hasonlít az ABC szóra, tehát az Elsüllyedtek Barátai, akik az ABC Barátai egyben, azaz: akik a tudással, a tudás terjesztésével akarnak segíteni az elsüllyedteken. Azaz: a Nép Barátai.
Révay József magyar fordításában így próbálta ezt visszaadni:
Azt mondták magukról, hogy az ABC Barátai. Az Aljassá Bélyegzett Céh: a nép volt. Ezt akarták felemelni. (…) Ez a társaság figyelemre méltó volt. Beleveszett abba a láthatatlan mélységbe, amely mögöttünk van.”
A tagok pedig
Enjolras
„Enjolras kedves fiatalember volt, aki rettenetes is tudott lenni. (…) Úgy élt benne a forradalom hagyománya, mintha kortársa lett volna. (…) Főpapi és harcos természet volt, ami meglepő ilyen fiatalemberben. Miséspap és harcos katona volt; első tekintetre a demokrácia katonája; az időszerű mozgalmon túl az eszmény papja. (…) A forradalom logikáját képviselte.”
Combeferre
„Combeferre a forradalom filozófiáját testesítette meg. A forradalom logikája és filozófiája között az a különbség, hogy logikája a háborút vonhatja le következményül, viszont filozófiája csak a békébe torkollhat. Combeferre kiegészítette és helyreigazította Enjolras-t. Nem volt olyan magasröptű, de szélesebb területet fogott át. (…) A meredek hegy körül feltárta a roppant kék látóhatárt. (…) Minden nézetében volt valami elfogadható és gyakorlatias. Enjolras a forradalom isteni jogát, Combeferre a természetes jogát testesítette meg. (…) Enjolras férfiasabb volt, Combeferre emberibb. (…) Combeferre szelíd volt, mint ahogy Enjolras zord volt, természetes tisztaságból. (…) Combeferre (…) mindent elolvasott, (…) figyelemmel kísérte a nyilvános előadásokat, (…) színvonalon volt, lépést tartott a tudománnyal. (…) Azt akarta, hogy a társadalom fáradhatatlanul dolgozzék az értelmi és erkölcsi színvonal emelésén, a tudomány terjesztésén, az eszmék körforgásba lendítésén, az ifjúság szellemének gyarapításán. (…) Tudós volt, purista, pontos sokoldalú, magoló és egyúttal gondolkodó, egészen az ábrándozásig. (…) Különben pedig egyáltalán nem ijedt meg azoktól a váraktól, amelyeket mindenfelé építettek az emberi nem ellen a babonák, a zsarnokságok és az elfogultságok. (…) Nem riadt vissza attól hogy szemtől szembe mérkőzzék az akadállyal és elszánt erővel és nekidühödten megtámadja; de inkább kedvére volt lassan-lassan, az axiómák oktatásával és pozitív törvények oktatásával kibékíteni az emberi nemet sorsával; és kétféle világosság közül inkább a megvilágosítás, mint a gyújtogatás felé hajlott. Többre tartotta a szépség fehérségét a fennséges lángolásnál. (…) Megriadt attól, hogy a népet fejjel belehajszolják az igazságba, (…) azonban a pangás még inkább ellenére volt, érezte benne a rothadást és a halált. (…) Nem akart sem megállni, sem rohanni. (…)
(…) Enjolras vezér volt, Combeferre vezető. Az ember szívesen harcolt volna az egyikkel, és menetelt volna a másikkal.”
Jean Prouvaire („Jehan”)
„Jean Prouvaire egy árnyalattal még szelídebb volt, mint Combeferre. Jehannak nevezgette magát egy afféle kis futó szeszélyből, amely együtt jár azzal a hatalmas és mély mozgalommal, amelyből a középkornak oly nélkülözhetetlen tanulmánya fakadt. Jean Prouvaire (…) cserépvirágot ápolt, fuvolázott, verseket írt, szerette a népet, sajnálta a nőt, siratta a gyermeket, egyforma bizalommal ölelte magához a jövendőt s az Istent. (…) Rendesen lágy volt a hangja, s egyszerre csak férfiassá erősödött. Művelt volt, már szinte tudós, és majdnem orientalista. Mindenekfelett jó ember volt; és költészet dolgában a végtelent kereste, ami rendkívül egyszerű dolog annak szemében, aki tudja, hogy a jóság milyen közel van a nagyszerűséghez. Tudott olaszul, latinul, görögül és héberül; és ez csak arra kellett neki, hogy négy költőt olvasgasson: Dantét, Iuvenalist, Aiszkhüloszt és Izaiást. (…) Szívesen csatangolt vadzabos és búzavirágos mezőkön, és a fellegekkel majdnem éppen annyit foglalkozott, mint az eseményekkel. Szellemének két iránya volt, egyfelől az ember, másfelől az Isten; vagy tanulmányozott, vagy szemlélődött. (…) Szociális kérdésekben merült el,: munkabér, tőke, hitel, házasság, vallás, gondolatszabadság, szabad szerelem, nevelés, bűnözés, nyomor, társulás, tulajdon, termelés és elosztás, a földi rejtély, amely árnyékot vet az emberi hangyabolyra; és esténként a csillagokat, ezeket a roppant lényeket szemlélte. (…) Szelíden beszélt, (…) zavarodottan mosolygott, hanyagul öltözködött, (…) minden semmiségért elpirult, nagyon félénk volt. Különben pedig rettenthetetlen.”
Feuilly
„Feuilly legyezőkészítő munkás volt. (…) Egy gondolata volt: hogy felszabadítsa a világot. Volt más gondja is: önmaga felszabadítása. A maga erejéből tanult meg olvasni és írni; mindent a maga erejéből tanult meg, amit tudott. Feuilly nemes szív volt. Végtelen volt az ölelése. Ez az árva magához ölelte a népeket. (…) Azt akarta, hogy a Földön egyetlenegy hazátlan ember se legyen. (…) Öntudatosan azért tanulta a történelmet, hogy az okok ismeretében felháborodhasson. (…) Különösen foglalkoztatta Görögország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Olaszország. (…) Nincs fölényesebb ékesszólás, mint mikor az igazság fűti a felháborodást, és ő mestere volt ennek az ékesszólásnak. (…) Ez a szegény munkás az igazság gyámjául szegődött, és az igazság azzal kárpótolta, hogy naggyá tette.”
Courfeyrac
„Courfeyracban megvolt az ifjúságnak az a lendülete, amelyet a ficánkoló szellemesség szépségének lehetne nevezni. Később ez elhamvad, mint a kiscica bájossága, és ez az egész kedvesség kétlábúaknál nyárspolgárrá, és a négylábúaknál kandúrrá közönségesedik.
A nemzedékek, amelyek egymást váltják az iskolákban, a fiatalság újabb évfolyamai áthagyományozzák egymásra ezt a szellemet, kézről kézre adják. (…) Courfeyrac derék fiú volt. (…)
Enjolras volt a vezér, Combeferre a vezető, Courfeyrac volt a gócpont. A többiek több fényt árasztottak, ő több meleget adott. Annyi bizonyos, hogy a gócpontnak minden tulajdonsága megvolt benne, a kerekdedség is, a sugárzás is.”
Bahorel
„Bahorel jó kedélyű és rossz modorú fiú volt, derék, tékozló és pazarló, néha a nagylelkűségig, fecsegő, néha az ékesszólásig, vakmerő, néha az arcátlanságig; az elképzelhető legrakoncátlanabb fickó. Merész mellényei voltak és rikító vörös véleményei. Nagy bajkeverő, vagyis mindennél jobban szeretett valami veszekedést, ha éppen nem akadt lázadás, és mindennél jobban szeretett egy lázadást, ha éppen nem akadt forradalom. Mindig kész volt beverni egy-egy ablakot, felszedni az utca kövezetét, aztán megbuktatni a kormányt, csak azért, hogy lássa a hatást. Tizennegyedik éve volt már az egyetemen. (…) Szülei parasztok voltak. (…) Így beszélt róluk: Parasztemberek, nem pedig polgárok, és éppen ezért értelmesek.
Bahorel szeszélyes ember volt, hol az egyik, hol a másik kávéházba járt; a többieknek volt törzskávéházuk, neki nem. Ő csavargott. Tévelyegni emberi dolog, csavarogni párizsi. Alapjában véve mély szellemű és gondolkodó ember volt, ami nem is látszott meg rajta. Ő volt az összekötő kapocs az ABC Barátai és más alakulófélben lévő társaságok között, amelyek később kijegecesedtek.”
Bossuet
„Így írta alá a nevét: Laigle de Meux. A pajtásai a rövidség okáért Bossuet-nek nevezték.
Bossuet olyan vidám fiú volt, akire rájárt a szerencsétlenség. Különös nevezetessége az volt, hogy semmi sem sikerült neki. Ezzel szemben ő mindenen kacagott. Huszonöt éves korára kopasz volt. (…) Volt tudománya, volt benne szellem, de mindegyik csütörtököt mondott. Minden cserbenhagyta, minden megcsalta; amit épített, az a fejére omlott. (…) Minden pillanatban lesújtott rá valami csapás, ezért volt olyan vidám. (…) nemigen döbbent meg, mert minden balesetre el volt készülve, a balszerencsét derülten fogadta, és nevetett a sors piszkálódásain, mint olyasvalaki, aki érti a tréfát. Szegény volt, de kedélyességének tarisznyája kimeríthetetlen. (…) Sohasem fogyott el a kacagása. Mikor a balsors belépett hozzá, szívesen köszöntötte ezt a régi ismerősét. (…) Bizalmas lábon állt a végzettel, annyira, hogy becéző nevén szólítgatta.
-Szevasz, balfiú! – mondta neki.
A sorsnak ezek az üldözései leleményessé tették. Mindig tudott segíteni magán.”
Joly
„Joly volt a fiatal Képzelt Beteg. Az orvostudománynak köszönhette, hogy inkább beteg volt, mint orvos. Huszonhárom éves korára meg volt győződve róla, hogy csupa betegség. (…) Különben a legvidámabb volt valamennyi közt. Mindezek az össze nem illő tulajdonságok, fiatalság, bolondság, nyavalygás, kedélyesség, jól megfértek egymással és valami különc és kellemes ember alakult ki belőlük.”
És persze
Marius Pontmercy
„Az ifjúkori szegénységben, ha jól üt ki, az a nagyszerű, hogy minden akaratunkat az erő megfeszítésére és egész lelkünket az eszményre irányítja. A szegénység hamarosan megmutatja az anyagi életet a maga meztelenségében, és megutáltatja; innen van az a kimondhatatlan fellendülés az eszményi élet felé. (…) A szegény fiatalember keservesen dolgozik a kenyérért; eszik; ha evett, nincs egyebe, mint az ábrándjai. Megnézi azokat az ingyen látványosságokat, amelyeket Isten rendez, megszemléli az eget, a világűrt, a csillagokat, a gyermekeket, az emberiséget, amelyben gyönyörködik, a teremtést, amelyben sugárzik. Addig szemléli az emberiséget, míg végül meglátja a lelkét, addig szemléli a teremtést, míg végül meglátja Istent. Ábrándozik, és nagynak érzi magát; tovább ábrándozik, és gyöngédség száll a szívére. A szenvedő ember egoizmusától eljut a gondolkodó ember részvétééig. Valami csodálatra méltó érzés virágzik ki benne, az önzetlenség és a szeretet mindenki iránt. (…) Ő, az értelem milliomosa, sajnálja a pénz milliomosait. Minden gyűlölet elszáll a szívéből, amint egyre több és több világosság sugárzik az értelmébe. (…) Míg kezei a kenyerét keresik, hátgerince büszkén megkeményedik, agyveleje megtelik eszmékkel. Munkája végeztével visszatér a kimondhatatlan átszellemülésekhez, a szemlélődésekhez, az örömeihez. (…) Szilárd, derűs, szelíd, nyugalmas, figyelmes, komoly, kevéssel megelégszik, jóindulatú; és áldja az Istent, hogy megadta neki azt a két kincset, ami nincs meg nagyon sok gazdagnak: a munkát, amely szabaddá teszi és a gondolatot, amely méltóságossá teszi. (...)
Ez ment végbe Mariusban.”
Azt írja még róluk a szerző
„Valamennyi a francia forradalom édesgyermeke volt. (…) Fiatalok voltak, semmi közük nem volt (…) az őket megelőző összevisszasághoz; ereikben az elvek tiszta vére csörgedezett. Közbeeső árnyalat nélkül kapcsolódtak a megvesztegethetetlen joghoz és az abszolút kötelességhez. (…) Titokban munkálkodtak az eszményen.”
De volt ott még egy ember, egy szokatlan figura, aki azonban megint egy olyan típus képviselője, amelyik néha a valóságban is hozzácsapódik az ilyen forradalmár csapatokhoz.
Grantaire
„E sok szenvedélyes szív és meggyőződéses szellem között volt egy szkeptikus. Hogy került ide? Az ellentétesség révén. Ennek a szkeptikusnak Grantaire volt a neve. (…) Grantaire olyan ember volt, aki gondosan óvakodott attól, hogy valahogy higgyen valamit. (…) Mindenre tudta a jó helyeket; ezenfelül tudott gáncsolni és rúgni, tudott bizonyos táncokat, és nagyszerűen bánt a bottal. Ráadásul nagy ivó volt. (…) Csúf volt, (…) azonban elbizakodottságában nem zavartatta magát. (…) Barátaival mindenképpen el akarta hitetni, hogy minden nő bomlik érte.
Mindezek a jelszavak: a nép joga, az ember joga, társadalmi szerződés, francia forradalom, köztársaság, demokrácia, emberség, civilizáció, vallás, haladás: Grantaire szerint egy hajszál híján nem jelentettek semmit. Mosolygott rajtuk. A szkepticizmus, az értelemnek ez a száraz odvasodása egyetlen eszményt sem hagyott épen a lelkében. Ironikusan élt. Alapelve ez volt: csak egy bizonyosság van, a teli poharam. kicsúfolta minden pártnak minden önfeláldozását, a testvért éppúgy, mint az apát. (…) Nők után szaladgált, játszott, dorbézolt, gyakran részeg volt, és rontotta ezeknek a fiatal álmodozóknak a kedvét. (…)
Különben ebben a szkeptikusban volt valami fanatizmus. Ennek a fanatizmusnak nem eszmény, nem dogma, nem művészet, nem tudomány, hanem egy ember volt a tárgya: Enjolras. Grantaire csodálta, szerette és tisztelte Enjolras-t. Az abszolút szellemnek ebben a falanxában kihez csatlakozott ez az anarchisztikus kételkedő? A legabszolútabbhoz. Milyen módon nyűgözte le Enjolras? Eszméivel? Nem. Jellemével. Gyakran tapasztalt tünemény ez. Egy szkeptikus, aki hozzátapad egy hívőhöz, ez olyan nagyszerű valami, mint a kiegészítő színek törvénye. Vonz bennünket az, ami hiányzik belőlünk. (…) Grantaire, akiben csúszott-mászott a kételkedés, gyönyörködve nézte Enjolras-ban a hit szárnyalását. Szüksége volt Enjolras-ra. Anélkül, hogy világosan számot tudott volna adni magának róla, és anélkül, hogy eszébe is jutott volna megmagyarázni önmagának, ez a szűzies, egészséges, szilárd, egyenes, kemény és hófehér jellem elbűvölte. Ösztönszerűen csodálta a maga ellentétét. (…) Enjolras mellett Grantaire megint lett valamivé. Különben ő maga két, látszólag összeférhetetlen elemből volt összetéve. Gúnyos volt és kedélyes. Közömbös volt és szeretett. Értelme fittyet hányt a hitnek, szíve nem tudott fittyet hányni a barátságnak. Gyökeres ellentmondás, mert az érzelem egyúttal meggyőződés. Ő ilyen volt. Vannak emberek, akik arra születtek, hogy másnak a hátlapja, megfordítottja, a visszája legyenek. (…) Életük (…) csak a másik fele egy sorsnak, amely nem az ő sorsuk. Grantaire ilyen ember volt. A visszája Enjolras-nak. (…)
Grantaire e fiatalemberek körében Enjolras igazi csatlósaként tanyázott; ebben élt, (…) itt érezte jól magát. Mindenütt velük volt. Az volt az öröme, ha láthatta gomolyogni ezeket a sziluetteket a bor gőzében. Eltűrték a jelenlétét jókedvéért.”
(Révay József fordítása)
Nem szükségszerű, hogy minden ilyen csapatban pont ezek az egyéniségek legyenek, de sokuk tulajdonságaival lehet találkozni az ilyen csapatokban. Már ha olyan szerencsés vagy, hogy találsz egy ilyen csapatot valamikor.
Hogy ki vagyok ebben én? Sokmindenkiből van bennem egy kicsi. Ha kiteljesedhet egy ilyen csapat, akkor talán Combeferre lehetek. Nem vezető, de olyan valaki, aki nagy teret lát, kijózaníthatja az elvadult tombolókat, megállíthatja a túlzottan előrerohanókat, de ha kell, rohan előre, aki humanista lehet, amikor annak kell lenni, harcos, amikor arra van szükség. De ez még odébb van. Még csak próbálok ilyenné válni. (Egyelőre, akik kívülről látnak és csak felületesen ismernek, inkább látnak hasonlatosnak a magányosan töprengő Mariushoz. Egy jó csapat kell ahhoz, hogy Combeferre legyek.) Hogy mit hoz a jövő, majd meglátjuk.
(Update: találtam egy ilyen kvízt, mert miért pont ilyen kvíz ne lenne az Interneten:
https://www.playbuzz.com/emilyt56/which-amis-de-labc-are-you
Kitöltöttem. Na vajon mi jött ki?
Természetesen: Combeferre.
Azt írja: "Your heart is true and innocent, and you believe all people are entitled to equal rights. You are a keen reader and learn a lot from the books you are almost always seen reading. There's not a doubt in your mind that you are dedicated to the right things in life and there are many people who count on you to guide them to the right path as well. Though you are a bit shy and soft spoken, you will never hesitate to insert your opinion on a matter you are passionate about or provide words of encouragement to those you love."
Azaz:
„Szíved igaz és ártatlan. Hiszel az emberi jogegyenlőségben. Lelkes olvasó vagy, és abból, amit elolvastál, sokat tanulsz is. Nincsenek kétségeid afelől, hogy a jó ügyet szolgálod, és hogy sok ember számít is rád abban, hogy majd utat mutatsz. Bár alapból egy kissé félénk és udvarias vagy, mindig kimondod a véleményed arról, ami érdekel, és mindig bátorítod azokat, akiket szeretsz.”)
(Remélem, egyszer azért majd eljön az idő, mikor annyit fogunk tudni a Márciusi Ifjakról, hogy csinálhatunk egy Melyik márciusi ifjú lennél? tesztet is... Bár az én eredményem azért elég jó eséllyel megjósolható ott is.)
