Egy régi filmötlet Erdély múltjáról

Szóval ahogy említettem, nekem is volt egy filmötletem Báthory Gábor és Bethlen Gábor történetének elmesélésére. Sajnos a teljes forgatókönyv nem készült el, inkább csak egyes jelenetek vázlatai. A terv alapja azonban nem elsősorban Móricz Zsigmond Tündérkert regénye volt, hanem sokkal inkább

Nagy László: Tündérkert fejedelme című könyve.

Keresztesi Nagy László kiváló hadtörténész volt, a XVI-XVII. századi hadviselés egyik szakértője, emellett egyik legjobb példája annak, hogyan lehet a történelemről nemcsak közérthetően, hanem kifejezetten olvasmányosan is írni. Megkockáztatom, hogy a könyvei sokkal szórakoztatóbbak, mint Móricz Zsigmond bármelyik regénye (nem elvitatva Móricz Zsigmond irodalomtörténeti jelentőségét és irodalomszervezői érdemeit). Néha azért az lehet az érzésünk, hogy benne egy bulvárújságíró veszett el, csak ő mai sztárok helyett történelmi figurák magánéletét teregette ki a nyilvánosság elé. Ezzel azonban legalább felhívta a figyelmet arra, hogy történelmi hőseink is érző emberek voltak, másrészt, hogy mennyi filmes téma hever kihasználatlanul a régi forrásokban.

A könyvében Nagy László azért arra is felhívta a figyelmet, hogy azt a képet, amit Móricz Zsigmond alkotott Báthory Gáborról, nagyban befolyásolta tudatosan is az utód, Bethlen Gábor, akinek nyilván az volt az érdeke, hogy Báthoryt egy felelőtlen ifjúnak állítsa be, a saját hatalomátvételét pedig kegyetlen szükségszerűségnek. Azonban még a kortársai sem mind így látták a felállást a két fejedelem között. Báthory Gábor a maga vagányságával sokáig és sokfelé eléggé népszerű tudott lenni, Bethlen Gábort pedig sokan ennek fényében egy ravaszkodó, áskálódó, ügyeskedő, ellenszenves alaknak látták. El kellett telnie pár évnek, mire mindenki bizalmát megnyerte a maga ügyes politikájával, amely tényleg józanabb, tervszerűbb és megértőbb volt Báthory Gábor kiszámíthatatlan indulatos csapongásainál.

 

A másik, ami abban az időben nagy hatással volt rám, az az angol Rrrrettentő Töri (Horrible Histories) és a Rémhíresek könyvsorozat volt a maga angolos könnyedségével és nem kevésbé sajátosan angol vaskos fekete humorával.

Olyasmi humorra kell gondolni, mint a Monty Python nagyjátékfilmjeiben vagy a Fekete Vipera sorozatban.

Különösen kedvencem volt a sorozatnak ez a darabja, és mint látható, ez is a XVII. században játszódott.

Biztos voltam benne, hogy valami ilyesmi stílus lehetne a nyerő ennél a magyar történetnél is, vagyis, hogy legjobban úgy működhetne az egész, ha tényleg poénra vesszük, de úgy, hogy a szatíra mellett mégis maradjon valami ismeretterjesztés-jellege is a dolognak. És hogy azért minden hülyéskedés mellett tényleg legyen az egész korhű is, ami a tárgyakat, a környezetet, az egész hangulatot illeti. Ezért aztán kezdettől biztos voltam benne, hogy a forgatásba be kell majd vonni a korszakkal foglalkozó katonai hagyományőrző csoportokat is.

Megint csak azt mondom: érdemes megnézni az előbb említett brit komédiákat. Jóleső, önfeledt hülyéskedés mindegyik, de ilyen szempontból, a tárgyi hitelesség szempontjából nagyon igényesek voltak a készítők minden esetben. Ezért mondom, hogy a szemléletük példa lehet

(A Horrible Histories könyvsorozatot azóta egyébként mozgóképes formában, történelmi kabaréként is feldolgozta a BBC. Ezek is kifejezetten szórakoztatóak lettek, kár, hogy sem a fordításukra, sem a magyar változat elkészítésére nem történt kísérlet. (Az eredeti könyvek esetében, ugye, készült fordítás is, és

voltak kísérletek a magyar változatra is, lásd fent.) De a Báthory-film tervezgetésénél én a Horrible Histories tévéműsorról még nem tudtam.)

 

Mindezek mellett Móricz Zsigmond Tündérkertje csak egy sokadik iránymutató lett volna, nem a forgatókönyv legfontosabb alapja. Amiben elsődlegesen használtam volna, az egyes mellékszereplők (Géczy András, Kornis Boldizsár, Imreffi János) alakjának megtervezése, hogy milyen szerepük legyen a történetben és milyen viszonyban állnak a fejedelemmel. De az ő alakjukat is inkább egy karikatúra irányába vittem volna el, inkább, minthogy afféle biodíszletek legyenek a főszereplők mellett.

 

Összességében tehát, bár akkor még nem volt előttem a minta, de stílusában valami olyasmi filmet képzeltem el, mint amilyen a Sztálin halála film.

Ehhez Báthory Gábor és Bethlen Gábor története azért is tűnt jó alapanyagnak, mert ha abból csinálunk szatírát, azon talán még kevesebben fognak megsértődni, mintha valami olyan jóval kultikusabb alakot állítunk a középpontba, amilyen mondjuk Kossuth Lajos vagy Nagy Imre. Szóval egy ilyen film akár úttörőnek, műfajteremtőnek is jó lehet a későbbiekre.

 

Dokumentumfilm?

Ami az ismeretterjesztést illeti: nem mondtam le annak a direkt formájáról sem, és ehhez megint a Rrrrettentő Töri és a Rémhíresek sorozat szolgáltatta a példát. Ezek egyébként is gazdagon voltak illusztrálva, de az eredeti történeti forrásszövegek közlését is jópofán, képregényszerűen oldották meg.

Ennek mintájára képzeltem én el ugyanezt filmes eszközökkel.

Konkrétan úgy, hogy miközben menne a maga útján a játékfilm cselekménye, időnként olyan áldokumentumfilmes elemeket is be lehetne szúrni, mintha az éppen történt eseményekről interjút készítenénk valakivel, akinek a nevét is kiírjuk. És itt az adott szereplő idézhetné szó szerint a korabeli forrásokat. Még viccesebb lenne a dolog, ha a forrásmondók, vagyis a régi emlékiratírók szerepében híres történészek kapnának cameo-szerepeket.

Hogy kik lehetnének ezek az emlékiratírók, abban az Erdélyi Fejedelemség fontos forrásaiból részleteket közlő Erdély öröksége sorozat szolgált számomra iránymutatóul.

Vannak persze ebben olyanok, akik amúgy is főszereplői az eseményeknek, mint

Michael Weiss, Brassó (Kruhnen) főbírája, (itt nyilván ő fordulna ki a kamera felé, és mondaná az eredeti szövegét),

és olyanok is, akik csak az „interjú” idejére jelennének meg, tehát mintegy „alulról”, az „utca embereként” kommentálják az eseményeket.

(Rajzom egy régi jegyzetfüzetemből két ilyen figuráról, ahogyan én elképzeltem őket: Nagy Szabó Ferenc és Borsos Tamás. Mindketten székely vitézek Marosvásárhelyről, és egészen lendületes stílusban írtak, így visszatekintve is. Egyébként rokonok; az utóbbi az előbbi nagybátyja. Mindkettejük emlékiratából részleteket közölt az Erdély öröksége sorozat. Nyomtatásban egyikük emlékirata sem jelent még meg teljes egészében, ami nagy hiány. (Hogy a címer kettejük között kié vagy mié, arra már nem emlékszem, és egyelőre nem is tudtam kinyomozni, de a Nap és a Hold miatt nyilván egy székely címer.))

Úgy néz ki, hasonlóval (áldokumentumfilmes kikacsintós formával, bár nem korabeli források idézgetésével) kísérletezik most a Netflix legújabb lengyel történelmi szatírája, az 1670 is.

(Alig várom, hogy lássam, mi lett ebből.)

 

A szereplők

Mint már említettem, Báthory Gábornak nem elsősorban a fiatalságát akartam volna kiemelni, hanem az energikusságát, a bizonyítási vágyát, azt, mivel tudhatott mégis sokakat vonzani és elvarázsolni, mint férfi, mint harcos, mint motiváló vezető. Ezért a szerepére valaki olyat képzeltem el, akit kellően vagánynak, lendületesnek és férfiasnak ismerünk eddigi szerepei alapján.

Leginkább Novák Pétert, akinek impulzív személyiségét filmekben sajnos nem igazán használták ki (színpadon sokkal inkább). Sajnos ő azóta kiöregedett a szerepből, de valaki mást így is játszhatna egy új filmben.

A mostani színészek közül még

Molnár Áron jut eszembe, mint aki talán jó főszereplő lenne egy ilyen filmben.

De az is lehet, hogy azt a gyakorlatot érdemes lenne átvenni az általam keményen szétkritizált Tündérkert sorozattól, hogy a főszerepben egy még kevéssé befutott, ismeretlen tehetségnek adunk lehetőséget.

Ha csak a külsőt nézem,

akkor az általam ledorongolt Tündérkert sorozatból át lehetne emelni Báthory Gábor szerepére például

Lukács Dánielt, aki abban a sorozatban Kamuthy Farkast, Báthory Gábor egyik bizalmas hívét és kapitányát játszotta, de ez ott inkább csak afféle biodíszlet-szerepet jelentett.

(Egy új filmben lehetne pl. Kamuthy Farkasnak is nagyobb szerepe. (Játszhatná akár őt is a mostani Novák Péter?) Ő egyébként a sorozattal ellentétben nem lázadt fel Báthory Gábor ellen, de a fejedelem halála után Bethlen Gábort is híven szolgálta.)

 

Bethlen Gábort nem akarnám idealizálni, hiszen az unalmas is lenne. Az igazi Bethlen Gábor egy izgalmas és színes személyiség volt, tele érdeklődéssel és ravaszsággal. Mesteri diplomata, aki bárkivel el tudott társalogni. Mikor tárgyalt, tudta azt mondani, amit a másik hallani akart, de mikor nagyon nyeregben vagy előnyben érezte magát, szeretett meglepő, zavarbaejtő, csattanó szellemességeket elsütni. (Legalábbis K. Nagy László leírásaiból főleg ez jön ki.) Szóval elég sajátos és jó humora lehetett. Ezért a szerepére mindenképpen olyasvalakit szeretnék, aki sokoldalú színész, akinek fürkésző tekintetéből a kíváncsiságot, a ravaszságot és a szellemességet egyaránt ki lehet olvasni. Az sem baj, ha valaki olyan jön a szerepre, akit korábban elsősorban komikusként ismertünk.

Volt egy olyan ötletem is, hogy Báthory Gábort és Bethlen Gábort játssza két olyan színész, akik korábban a színpadon már játszották együtt Istvánt és Koppányt az István a királyban (és természetesen most a másik legyen a megfontolt erő, és a másik győzzön a végén, mint abban a felállásban),

például Feke Pál és Vadkerti Imre, de aztán ezt az ötletet szerencsére elvetettem. Azt hiszem, a két főszereplő személyisége tényleg fontosabb lenne, mint egy ilyen, meglehetősen öncélú poén.

 

És, mint már mondtam, mindenképpen szerettem volna katonai hagyományőrzőket is a filmbe, közülük pedig, akinek csak lehet, adnék nevesített szöveges szerepet is, és nem csak statisztaszerepet. Sokan vannak közöttük, akik egészen jó színészek (vagy legalábbis hitelesek), és az általuk kitalált korhű jelenetekben egészen szórakoztatóan tudnak csillogni, illetve jól tudnak előadni rendhagyó töriórákon, ha kell. Persze, ha már ott vannak, akkor harcoljanak is, sőt, főleg harcoljanak, hiszen mégis ehhez értenek a legjobban.

Biztos, hogy kiemelt szerepet kapott volna/kapna

Hidán Csaba, a végvári (és a honfoglaláskori) szálfegyverek legnagyobb szakértője, akinek az előadásait is mindig élvezetes volt hallgatni, és a vívásoktatásai is a legnagyobb élményszámba mentek. (Emellett valamikor a Bethlen Gábor Hagyományőrségnek is tagja volt.) Neki valószínűleg valamilyen székely főembert kellene játszania.

És itt van Csepin Péter is, aki elsősorban távlovagló teljesítményeivel lett híres, de amúgy szintén jól elő tudja magát adni. Ő például egészen érdekes lenne Nagy András hajdúkapitány szerepére.

És az Egri Vitézlő Oskolából is szívesen adtam volna szerepet pl.

Berecz Mátyásnak vagy

a kifejezetten jó dumájú Kós Péternek.

Emellett a katonai statiszta-szerepek nagy részét biztosan a Bethlen Gábor Hagyományőrség legényei kapták volna, mert mégiscsak ők az Erdélyi Fejedelemség vitézei szerepük szerint. De hasonló felszerelésük okán, miért ne jöhettek volna

az Egri Vitézlő Oskola tagjai is.

És akkor már pár régi havert nyilván meghívnék egyéb helyekről is,

csak úgy a móka kedvéért.

Volt olyan ötletem is, hogy meghívok pár lengyel szereplőt is a filmbe, akár lengyel követek cameo-szerepében, akár komoly szerepben is, mert ez, hogy a Visegrádi Országok filmrendezői meghívják a filmjeikbe szerepelni a szomszéd-haverok egyes színészeit is, olyan hagyomány, amit érdemes lenne feleleveníteni. A legkézenfekvőbb ebben az esetben

Michał Żebrowski szerepeltetése lett volna. Egy időben ő, ez a szívdöglesztően jóképű és mélyen búgó hangú színész szinte kötelező szereplő volt minden lengyel történelmi filmben, főleg, amiben lovagolni és vívni kellett.

Ő volt Jan Skrzetuski a Tűzzel-vassalban, ő volt Tadeusz Soplica a Pan Tadeuszban és ő volt Ziemowit vitéz a Régi regében, sőt Geraltot is ő játszotta a Vaják legelső filmes változatában (ami egyébként nagyon rossz lett, de nem miatta).

De a legnagyobb feltűnést azzal keltette, mikor eljátszotta a lengyel főgonoszt az 1612 című orosz filmben.

Mintha a nemes lelkű Jan Skrzetuskinak egy lehetséges másik oldalát mutatta volna meg. Gonosznak gonosz volt, de elegáns, stílusos és férfias itt is, ezért szívesen csinálta. (Amellett remekül beszélt oroszul is.) Hát akkor meg miért ne jönne szívesen egy barátibb országba, egy még árnyaltabb szerepre, mondjuk Imreffi Jánoséra vagy Kamuthy Farkaséra? – gondoltam.

Hogy milyen szerepet adtam volna magamnak? Nyilván nem hagytam volna ki egy ilyen lehetőséget a szereplésre és arra, hogy beöltözzek XVII. századi vitézi viseletbe. Nyilván telhetetlen vagyok, ezért valami olyan szerepet szeretnék, amiben a beöltözésen kívül lenne szöveges szerepem, lehetőleg cselekvő, és nem csak narratív szerep, akár még idegen nyelven (nyilván lengyelül) is, és emellett legyen benne vívó és táncos jelenet is. De azért előbb-utóbb be kellett volna látnom, hogy bármennyire is magam felé hajlik a kezem, nem lehet mindent egyszerre.

Mindenesetre valami kardforgató székely deák szerepét képzeltem el magamnak, szóval akár lehettem volna én is Nagy Szabó Ferenc. De akár valaki más, fiktív szereplő is.

Film, sorozat, franchise?

Bethlen Gábor és Báthory Gábor történetét elbeszélő szatírát nem filmsorozat, hanem önálló mozifilm formájában képzeltem el. De úgy, hogy ha sikeres lesz, akkor lehetne további ilyeneket készíteni, és tényleg főleg az Erdélyi Fejedelemség történetéről, például az előzményekben egyet Báthory Istvánról és Bekes Gáspárról (hogyan lettek erdélyi ellenfelekből jó barátok a lengyel szolgálatban), egyet a keménynek látszani próbáló, de nem túl határozott Báthory Zsigmondról és a mellőle kihátráló Bocskai Istvánról, egyet Bethlen Gábor idősebb koráról, fejedelemségének utolsó szakaszából.

Főleg ez utóbbi lett volna érdekes. Ebben megint Nagy László egyik írását használtam volna fel, a Kard és szerelem című gyűjteményes kötetéből. Ebben a kötetben Nagy László XVII. századi bulvárhistóriákat gyűjtött össze, és az egyik írás

az öreg Bethlen Gábor és a fiatal Katharina von Brandenburg hercegnő különös házasságáról szólt. Ehhez pedig felhasználta egy bizonyos Diego Estrada nevű spanyol kalandor emlékiratait, akit Bethlen Gábor azért hívott meg a maga udvarába, hogy ott táncokat és a spanyol etikett szabályait tanítsa az udvari embereknek. Katharina hercegnő a jelek szerint próbált flörtölni Diegóval, de nem teljesen egyértelmű, hogy ennek mi lett a vége. Mindenesetre egy fiktív szatírában don Diegóból úgy lehetne egy érdekes és sokoldalú hőst csinálni

(ha már don Diego, utalhatnánk az alakjával Diego de la Vegára, azaz Zorróra is), hogy az egészből egy klasszikus vívós, lovaglós, falmászós kalandfilm (az ún. "swashbuckler" műfaj) paródiáját kerekítjük ki, egyben görbe tükröt tartunk magunk, magyarok elé is, megmutatva, hogy mit találhatnak bennünk furcsának például a spanyolok vagy a németek.

Mindezt persze nem bántóan, csak ironikusan, megértéssel, egyben a spanyolok és a németek elé is görbe tükröt tartva.

 

És mi lesz ezzel a tervvel?

Hogy megvalósulhat-e valaha ez a filmterv, vagy belátható időn belül az én bármelyik filmtervem, ki tudja? Sajnos régen sem mozogtam olyan körökben, hogy az ötleteimre bárki hallgatott volna (főleg akinek befolyása is volt készülő színházi és filmes projektekre), de most meg aztán főleg olyan időket élünk, amikor mindez egyre távolabb kerül. Még örülhetek, hogy csak azok közé tartozom, akiket nem direkt, csak indirekt próbálnak a hazámból elüldözni. Mindenesetre gondoltam, megosztom ezt az ötletemet, hátha egyszer másokat is inspirálni fog.

Ne szűnjünk meg remélni a sötét idők utáni jobb holnapot.

És ha már itt tartunk, lehet, hogy még több ilyent is ideteszek, hátha egyszer valamelyik majd szárba szökken.

Top 10 képregény a 75 éves Fazekas Attilától

 

Az előző bejegyzés után következzen most egy ajánló is a mester szerintem legjobb képregényeiből. A lista természetesen szubjektív, de nyugodtan megírhatjátok kommentben, hogy mik a ti kedvenceitek, vagy szerintetek melyek a legjobbak.

 

Elöljáróban még annyit:

A lista most toplista lesz, szóval hátulról fogok haladni a legjobb felé.

Mivel a Botond- és a Perseus-történeteket az előző bejegyzésben már bemutattam (igaz csak általánosságban), azokat most kihagyjuk a versenyből. Ettől még természetesen bekerülnek azok, amelyek annak idején a Botond Magazinban jelentek meg.

Aki olvassa a blogot, az szerintem már észrevette, hogy néhány indokolt kivétellel sosem igazán szerettem az időutazós történeteket, és („néhány indokolt kivétellel”) többnyire az összeesküvéselméleteket sem kedvelem. Éppen ezért nem fog bekerülni a listába sem A Mohács-kommandó, sem A Gemini-jelentés. (És A Mohács-kommandó nem csak azért nem, mert időutazás van benne, hanem azért sem, mert szerintem a magyar történelemről is egy alapvetően téves, így aztán szerintem káros üzenetet (is) közvetít. Erről majd esetleg később írok, ha lesz rá igény.) Nem vitatva mindezzel együtt, hogy ez a két mű is igazán kreatív és ötletes a maga műfajában.

Tehát következzen

 

Fazekas Attila 10 (szerintem) legfigyelemreméltóbb képregénye

10. Nincs menekvés

Az eredeti filmforgatókönyv szerzője: Czifra László

A képregény forgatókönyvének írója: Fazekas Attila

Első megjelenés: 1998

Már szó volt róla, hogy Fazekas Attila sok filmet rajzolt át képregényre, és a regényadaptációit is sokszor a filmváltozatok alapján készítette el. Itt azonban egy elutasított filmtervet rajzolt meg, de úgy, hogy egy csomó szerepet ki is osztott híres színészekre.

A történet egyébként egy akciókrimi. Az elején Galambos Branko, a félig magyar, félig szerb srác a koszovói háború idején a sorozás elől Magyarországra szökik. És bár ezt a nyugodt élet reményében tette, az itteni rokonainak köszönhetően hamarosan mindenféle rejtélyes ügyek kellős közepén találja magát, és kénytelen megismerkedni az alvilág több szereplőjével is. Branko élete így új hazájában sem lesz a legnagyobb biztonságban…

Ígéretesnek hangzik? Sajnos ezen az alapon túl a történet eléggé zavaros és tele van lyukakkal, logikai bukfencekkel és erőltetett, teljesen logikátlan fordulatokkal. Nem tudjuk mindig, hogy ki kicsoda, mi miért történik, és azt sem, hogy hiányérzetünket az okozza, hogy kimaradt néhány képkocka, illetve a rajzoló nem tudta jól átadni az eredeti forgatókönyvet, vagy tényleg már az eredeti is ilyen random összevisszaság volt.

És mégis, ezzel együtt is van egyfajta naiv bája az egésznek, különösen így ennyi év távlatából visszatekintve.

Az a sejtésem, hogy ha ez a film elkészül, akkor egy hatalmas nagy trash lett volna belőle, és bosszankodnánk, hogy mennyi milliót költöttek el rá kétes eredménnyel. De a képregény egy jóval olcsóbb vizuális műfaj, amin az ilyen dolgok még jobban működhetnek.

Az emlegetett színészek közül nekem most Balázs Péter, Straub Dezső, Koós János, Bajor Imre és Oszter Sándor ábrázata ugrik be, akik biztosan bele voltak rajzolva. Na és Hofi Gézáé, aki viszont biztos vagyok benne, hogy a valóságban nem játszotta volna el azt a szerepet, amit az alkotó(k) itt ráosztott(ak) (?). Ő ugyanis itt egy teljesen őrült és vérszomjas nyugdíjas, egy volt munkásőr, aki abba hülyült bele, hogy nem bírta elviselni a tudatot, hogy vége van a Kádár-rendszernek. (Fazekas valószínűleg nem kedvelte Hofit.)

A képregényben egyébként „a rendszerváltás nyertesei”, az újgazdag vállalkozók is megkapták a magukét, de valahogy szigorúan külön voltak választva a „parvenük” (akiknek csak az ízlésük rossz) és a maffiózók (akik bűnöznek, és akiknek a történetben valami miatt többnyire szláv neveik voltak).

A komoly (értsd: halálos kimenetelű) akciójelenetek mellett van a képregényben viccesnek szánt groteszk bunyó is (mert Fazekas Attila a bunyók rajzolásának is nagy mestere), főleg Balaton-parti szórakozóhelyeken, amiről sokunknak az Ötvös Csöpi-filmek ugorhatnak be.

Összességében:

Nem mondanám ezt a képregényt kiemelkedőnek, de azért van benne néhány jópofa ötlet.

Egy mókásabb részlet:

9. A hajóroncs titka

A forgatókönyv írója: Cs. Horváth Tibor

Első megjelenés: 1989

Fazekas Attila és a leggyakoribb forgatókönyvírója, Cs(epregi?) Horváth Tibor, úgy tűnik, kedvelték Az Angyal (eredeti címén: The Saint) című angol krimisorozatot. Ez egy Simon Templar (ST; innen a művésznév) nevű magándetektív kalandjairól szólt, akit Roger Moore alakított. Puzsér Róbert azt mondaná: Simon Templar a szegény ember James Bondja volt. De tényleg: a sorozat leginkább arra szolgált, hogy Roger Moore viszonylag kis költségvetésből bebizonyítsa, mennyire alkalmas lenne James Bond szerepére, amire annyira ácsingózott már régóta. (Végül aztán neki adták a szerepet, csak ne gyártson több Angyal-epizódot.) Mint már szó esett róla Fazekas Attila egyszer még Az Angyal egyik teljes epizódját is lenyúlta saját történetként, azzal a változtatással, hogy Roger Moore helyére saját bejáratott képregényhősét, Farkas Győzőt tette.

A hajóroncs titka esetében viszont pont ennek a fordítottja történt: Cs. Horváth Tibor és Fazekas Attila maguk találtak ki egy új Angyal-epizódot, amely soha nem szerepelt a filmsorozatban, de volt benne minden, ami az Angyal-sorozatban is szokott lenni: titokzatos eltűnt kincs (egy elsüllyedt hajón), elegáns és stílusos főgonosz, egy bombanő, akiről nem tudni, ellenfél vagy szövetséges, de persze nem tud ellenállni Simon angyali vonzerejének. Meg egy rivális detektív, aki szakmai és szerelmi féltékenységből is fúj Simon Templarra, de ezzel persze mindig megszívja, annyiszor, hogy az egyrészt már unalmassá válik, másrészt nehéz nem szimpatizálni ezzel a szegény sorsüldözött flótással, és nem kívánni annak az undok szépfiúnak, hogy essen a fejére a világ összes téglája…

Szóval semmi extra, középszerű történet, de az legalább szépen megrajzolva. Különösen megintcsak a bunyó-jelenetek, amik az egészet kellőképpen viccessé teszik.

Feltűnő, hogy az alkotók mégiscsak kerülik akár az „Angyal”/ „Szent” szó, akár a főszereplő nevének kimondását, de azért minden mással egyértelművé teszik, hogy kiről van itt szó.

Pl. Az Angyalban egy ponton mindig elhangzik a mondat: „Ön a híres Simon Templar…”

Itt meg:

(Ugye azért érződik, hogy ez a minden-részben-kötelező-szállóige is egy erős James Bond-hatás?)

Mint említettem már az előbb, a képregény vizuális műfaj, és a rajzba belefektetett kreatív munka adja meg az egyik értékét. Ez a kis gyakorlat is ezért került bele a mostani válogatásba: ami filmen erőltetettnek, bugyutának, izzadtságszagúnak is hathat, az így megrajzolva kifejezetten jópofa lehet. És a mozgások, arcok, fények-árnyékok itt tényleg nagyon szépen vannak megrajzolva.

 

8. Újvári kaland

„Vak Bottyán a müezzint a bégekre b***ta”

(Bëlga: Királyok a házban)

A forgatókönyv írója: Fazekas Attila

Első megjelenés: 1972

Ez volt Fazekas Attila első képregénye, ami még nem is a Fülesben, hanem a Pajtás című úttörőújságban jelent meg. A történet pontosan arról szól, amiről a Bëlga fent idézett sora. 1685. július 11-én Bottyán János végvári vitéz (akit akkor még senki sem hívott „Vaknak”, mivel még mindkét szeme megvolt) belopózott Érsekújvárra, követte a török müezzint a városban álló minaretbe, és mikor a müezzin imát hirdetett, Bottyán lehajította a toronyból. Majd, és ez a leghihetetlenebb, a vitéz kijutott a városból az ostromra készülő barátaihoz. Egyesek szerint kétséges, hogy az esemény megtörtént-e. Hogyan tudott Bottyán úgy lejutni a toronyból, amiből csak egy út vezet lefelé, úgy, hogy ne kaszabolja le a kijáratnál nyilván gyülekező feldühödött török vitézek hada? De ha ez tényleg megtörtént, akkor nyilván pont ez volt a mutatvány lényege.

Megpróbálok most nem belemenni annak fejtegetésébe, hogy morálisan hogyan ítélhető meg mikor valaki egy szakrális tevékenységet végző fegyvertelen egyházi személyre támad. És megpróbálok a dologra, mint katonai teljesítményre és annak képi megjelenítésére koncentrálni.

Szóval: mint katonai teljesítmény tényleg tiszteletreméltó, amit Bottyán János művelt: kijutni egy ellenséges erődből egyedül, rejtőzködve, úgy, hogy mindenki ránk vadászik.

A képregény maga nem szól többről, mint erről a hőstettről, szóval a történet faék egyszerűségű: Bottyán János oson, kúszik, mászik, és kaszabol. Magában pedig időnként beszólogat az ellenfeleinek, csak úgy a maga szórakoztatására.

Szóval már ebben a korai Fazekas-képregényben is elsődlegesen az emberi mozgás dinamikus, akciófilmszerű ábrázolása volt a lényeg.

Amúgy pedig, amint mondtam: „kijutni egy ellenséges erődből egyedül, rejtőzködve, úgy, hogy mindenki ránk vadászik” -ez egészen úgy hangzik, mint

Nekem legalábbis elsőre ez jutott eszembe róla. Nem annyira a turbánok, mint inkább a szablyák miatt. De tényleg, amit fent mondtam, az bármilyen platformer játék története lehetne. Nyilván nem müezzinek gyilkolásáról kellene szólnia egy ilyen platformer-játéknak, de a végvári tematikát (vagy akár a honfoglalást) be lehetne hozni alapnak. Nem is értem,

hogy eddig hogyan nem lett egy menő Botond-játékunk,

és hogy lehet hogy a magyar végvári vitézekben előbb látták meg a jó alapanyagot a lengyeljátékfejlesztők.

Nade: folytatva az eredeti témát…

 

7. Karvalyos zászló

Az eredeti regény szerzője: Földes Péter

A forgatókönyv írója: Fazekas Attila

Első megjelenés: 1996

Fazekas Attila „ősmagyar-képregényeiről” szólva nem kerülhetjük meg

László Gyula régészprofesszor és festő hatását. Az, ahogyan ma a honfoglaló magyarokat elképzeljük, egyértelműen László Gyula víziójának köszönhető, elsősorban az ő

Csodaszarvas-képsorozatának és az 50 rajz a honfoglalókról című műveinek.

Nyilván mint régész ő tudta a legtöbbet az ősmagyarok felszereléséről. Hogy a ruházatuk is pont ilyen volt-e, nem tudhatjuk biztosan, de azóta mindenki ezalapján rajzolja meg a honfoglaló magyarokat.

Fazekas Attila is ezalapján rajzolta a maga képregényeit.

A Karvalyos zászló Földes Péter regénye alapján készült. (Földes Péter sokoldalú író volt: írt sci-fit is, de a fő témája a honfoglalás kora mellett a magyar kommunista mozgalom története volt. A mai Fazekas Attila már aligha nyúlna az ő bármelyik művéhez, ha a képregényéhez alapot keresne.) Hogy ez volt-e a legjobb irodalmi alapanyag a honfoglalás korának ábrázolásához, nem tudom. Nekem a képregényt látva úgy tűnt: az eredeti regény nem lehetett túl izgalmas, de így képregényesítve, ilyen szép impozáns képekkel igazán jól néz ki. (Nekem a kedvenc honfoglalásról szóló regényem továbbra is Benedek Elek: Honszerző Árpád című regénye, szerintem az is megérne egy akár képregényes, akár filmes feldolgozást. Az egyébként Botondot is a honfoglalás korába helyezte, bár a történészek (és Fazekas Attila is) egyetértenek abban, hogy Botond egy későbbi generáció tagja, aki már az új hazában születhetett.)

A Karvalyos zászlóban is voltak érdekes ötletek, elméletek. Megpróbálta például megmagyarázni, hogy a hét honfoglaló vezért hogyhogy nem ugyanúgy hívják Anonymus Gesta Hungarorumában (Árpád, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba és Töhötöm, vagy más olvasatban Tétény) és Kálti Márk Képes Krónikájában (Árpád, Szabolcs, Gyula, Kund, Lehel Vérbulcsú, Örs). Itt az a magyarázat, hogy a nevek egy része nem is személynév, hanem vezéri cím lehetett. (Pl. előd az elővéd-vezéré, örs az utóvéd-vezéré.) (Mások ezt úgy magyarázzák, hogy pl. Szabolcs és Örs nem törzsfők, csak nemzetségfők voltak (ahogyan ez egyébként Anonymus szövegéből is következhet), vagy hogy már egy fiatalabb generáció tagjai: a hét vezér fiai.

De mint ebből is látszik: a Karvalyos zászló nem egy történelmi kalandregény, inkább egy ismeretterjesztő mű a honfoglalás koráról. (Azt hiszem ezért is tetszett nekem annak idején jobban a Honszerző Árpád: abban tényleg a kalndos történetek a szerelmi szálak és az emberi drámák az érdekesek, nem a törzsek-seregek vonulása, stb.)

Történelemkönyvnek viszont kiváló és kellően látványos a Karvalyos zászló. Persze csak akkor, ha képesek vagyunk azt is elfogadni, hogy mindaz, ami benne van, csak ilyen-olyan források alapján összeállított elmélet és nem szilárd történelmi tények halmaza.

Érdekes emellett, hogy a honfoglalás történetét Fazekas Attila a Botond Magazin első számában viccesen, karikatúraszerűen, poénra véve is megrajzolta.

6. Attila, a hunok csillaga

A forgatókönyv írója: Kiss Ferenc

Első megjelenés: 1993 (?)

Ezt a hun királyról elérhető krónikairodalom és szakirodalom alapján Fazekas Attila és másik állandó forgatókönyvírója, Kiss Ferenc állították össze, természetesen sokmindent kipótolva a maguk képzeletével is. Ez azért sokkal regényszerűbb, kevésbé egy „száraz” ismeretterjesztő mű, mint a Karvalyos zászló. Főleg, mert Attila király alakját is többfelől mutatja.

Attilát látjuk ifjú hősszerelmes harcosként, majd érett, nagy hadvezérként, de zsarnokként is, akit néha elragad a saját tökéletességébe vetett hite. Törekszik rá, hogy igazságos legyen, de ez nem mindig sikerül neki. Szóval, azért nincs teljesen idealizálva a hun uralkodó, ami azért megnyugtató.

Érdekes elem, hogy az alkotók ekkor még a miszticizmust is teljesen elutasították. Az Isten kardjának égből való alászállására egy teljesen racionális, tulajdonképpen kiábrándító magyarázatot kapunk, amiből a későbbi mítosz éppen Attila ravaszságának, illetve tudatos imázsépítésének következménye. Ebben sem vagyok biztos, hogy a mai Fazekas Attila ilyesmit még belerajzolna a képregényébe. (Gondolom, itt sem az ő ötlete volt.)

A hunokat itt is László Gyula elképzelései szerint rajzolta meg a rajzoló, a rómaiakat viszont nem túl korhűen, hanem egy általános tévhit alapján: a Kr. u. 400-as években itt a rómaiak (a katonák és a polgárok egyaránt) pontosan ugyanolyan ruhákat és vértezeteket viselnek, mint 400 évvel korábban. A catalaunumi harcmezőn álló légió pontosan ugyanúgy néz ki, mint ahogy Iulius Caesar évszázadokkal korábban Galliába bevonuló légiója volt. Erről azért ma már tudjuk, hogy nem így volt: a világ már az ókorban is változott, fejlődött. De akkor, az 1990-es években még nyilván nem volt ehhez olyan könnyen elérhető olyan gazdag forrásanyag, mint ma.

Azt hiszem, itt fedeztem fel először, hogy ahogyan a filmekben, úgy a képregényben is létezhetnek olyan szemfüles olvasóknak elrejtett elemek, mint amiket a filmeknél easter egg-nek neveznek. (Nem tudom, lehet-e ezeket szó szerinti magyar fordításban húsvéti tojásoknak hívni.) Ilyen például ez a részlet, ami a Hunok csillagában szerepelt először.

Majd később Fazekas Attila szinte minden történelmi képregényébe belerajzolta, amiben ókori vagy középkori csatajelenet volt. És csak később fedeztem fel ennek a forrását.

Peter Geiger: A pozsonyi csata című műve.

 

A hunok csillaga és a Karvalyos zászló egyébként egy kötetben is megjelent, valószínűleg 1996-ban, mikor az egész ország honfoglalás-lázban égett. Fazekas Attila ebből az alkalomból egybeszedte az összes „ősmagyar” képregényét, az Arany János: Rege a csodaszarvasról c. költeményéhez készített illusztrációktól kezdve egészen a Botond-mondáig. De ezek közül csak A hunok csillaga és a Karvalyos zászló voltak nagyobb lélegzetű képregények, a többi csak az ismert mondák pároldalas feldolgozásai.

 

5. Kereszteslovagok

Az eredeti regény szerzője: Henryk Sienkiewicz

Az eredeti regény nyelve: lengyel (cím: Krzyżacy)

A forgatókönyv írója: Kiss Ferenc

Első megjelenés: 1991

Henryk Sienkiewicz klasszikus történelmi regénye a Lengyel Királyság és a Német (Teuton) Lovagrend közötti háborúkról szól a XV. század legelején. A mű kegyetlen és véres, mint maga a középkor. A regény tetőpontja az 1410-es grünwaldi csata, amely a polákok és a litvánok fölényes győzelmével ért véget.

Fazekas Attila képregényváltozata jóval előbb jutott el hozzám, mint hogy az eredeti regényt olvastam, vagy a filmet láttam volna. De ez is azok között a művek között volt, amik felkeltették az érdeklődésemet a lengyel történelem iránt.

Lengyel ismerőseim egyetértettek abban, hogy a regény filmváltozata eléggé vontatott lett. Így aztán, bár a képregényt itt is a filmváltozat alapján rajzolta meg Fazekas Attila, így viszont akkor előnyére válik, hogy képregényen kifejezetten pörgősnek tűnik az egész. És ezt a hatást megintcsak a képek dinamizmusa adja.

 

4. Csillagok háborúja

Az eredeti film(ek) írója és rendezője: George Lucas

A film nyelve: angol (cím: Star Wars)

A képregény forgatókönyvírója: Fazekas Attila

Első megjelenés: ? (1980-as évek)

Ez megint a nosztalgiafaktor miatt kerül nálam előkelő helyre, mert tény: ezesetben is jóval előbb találkoztam a képregénnyel, mint hogy a filmet láttam volna. (Igazság szerint, mint azt már itt is említettem, az első Star Wars-film, amit láttam, a Baljós árnyak volt. Hogy képben voltam a korábbi, vagyis későbbi történettel kapcsolatban is, az Fazekas Attilának köszönhető.) Egyébként tényleg magas szintű feldolgozása a történetnek. Egyetlen hiányossága talán, hogy elsőre nem igazán volt egészen egyértelmű benne, hogy Obiwan Kenobi most meghalt, vagy csak teleportált, és így megúszta. Mármint ez a képből nem derült ki, csak a szereplők későbbi szavaiból.

Még azon gondolkodom, hogy itt különválasztható-e a Csillagok háborúja I. (akkor még nem hívták Új reménynek, ezt a címet tényleg csak az előzménytrilógia megkezdése után találta ki George Lucas „visszamenőleges hatállyal”) és A Birodalom visszavág. Én az előbbit jobbnak éreztem.

Ezegyszer nem vált előnyére a megvalósításnak az, hogy a második részt, A Birodalom visszavágot nem teljesen a film alapján rajzolta meg Fazekas Attila, hanem (sokszor úgy tűnik) emlékezetből. A képek persze így is jók, inkább a forgatókönyv siklik félre. Teljesen kimarad belőle pl. az, hogy Leia és Han összejöttek! Ez pedig azért eléggé megkerülhetetlen eleme a sztorinak.

Azt nagyon sajnáltam, hogy A Jedi visszatért már nem vehettem kézbe. Sokáig azt hittem, hogy ennek oka kizárólag a Botond Magazin megszűnése volt, és kitartóan nyomoztam utána, hátha a titokzatos harmadik részből is lappang egy példány valahol. (Mint ahogy az Első részt és Birodalom visszavágot külön is kiadták.) Csak később derült ki, hogy A Jedi visszatért valójában Fazekas Attila sem fejezte be.

Végül is ez nem volt olyan nagy baj, mert mikor bepótoltam az eredeti Trilógia részeit, alig bírtam magammal az izgalomtól. Nagyjából tudtam, mi lesz a vége, de teljesen be voltam sózva attól, hogy hamarosan kiderül számomra is, hogy hogyan néz ki Darth Vader a sisak alatt. (Hát igen, abban az időben még nem volt ilyen kiterjedt az Internet, nem lehetett csak úgy rákeresni a „Darth Vader arca” címszóra.)

Aztán évekkel később, már túl mindkét Trilógián (de még innen a csapnivaló harmadikon) egyszer mégiscsak megjelent a Fazekas Attila-féle A Jedi visszatér-képregény is.

Amit persze a rajongók a régi tisztelettel és lelkesedéssel fogadtak. Nekem is tetszett, habár már nyilván más szerepet töltött be az érdeklődésemben, mint korábban. A stílusa eléggé eltér az első két füzetéhez képest. Feltűnt, hogy a narratív szövegek is múlt időben íródtak, mikor addig mindig jelen időben voltak. Mintha ez is egy nosztalgiát, a régi szép idők lezáródását, de azért a rájuk való emlékezés kellemességét is kifejezte volna.

Azt a hiányt, hogy Leia és Han nem jöttek össze a második részben, az alkotók már nem igyekeztek utólag helyreütni, nem találtak ki semmiféle alternatív megoldásokat (bár akár az az elképzelés is működhet, hogy Leia az éppen csak kiolvasztott Hannak tesz őszinte vallomást), pontosan követték A Jedi visszatér eredeti, filmes cselekményét.

Ja, és persze egy fontos részlet: innen tanultuk meg a mondatot: „Negola devdzsi vuldegger!”

 

És akkor következzenek a dobogós helyezettek!

 

3. Mindennap merénylet

Az eredeti regény szerzője: Nemere István

Forgatókönyvíró: Cs. Horváth Tibor

Első megjelenés: 1978

Ez az akciókrimi is elsősorban dinamizmusával, a folyamatos akciók sorozatával hívta fel magára egyből az olvasók figyelmét.

A történetben egy meg nem határozott dél-amerikai ország új elnökének útját követhetjük nyomon a megválasztását követő pár napban, ahogyan próbál eljutni a beiktatási ceremóniára. A nagy kérdés, hogy eljut-e oda, mert mint kiderül, a reformokat ígérő, népbarát új elnöknek kapzsi üzletemberek, ravasz maffiózók, valamint az általuk felbérelt zsoldosok hadseregei próbálnak az életére törni. Szerencsére van néhány önkéntes testőr, néhány belevaló, katonaviselt munkásgyerek, akik vállalják, hogy titkos kerülőutakon, a merénylőket kicselezve eljuttatják az elnököt a beiktatás helyszínére, az elnöki palotába. Csakhogy ez nem olyan egyszerű feladat, mert a merénylők is ravaszak, ráadásul mindenhol ott vannak és a hírszerzésük is kiváló. (Talán még beépített embereik is vannak? Hoppá, spoiler!) Úgyhogy az elnöki utazás szinte már egy komplex polgárháborús hadműveletre kezd hasonlítani.

Ha a Nincs menekvés esetében az volt az elméletem, hogy lehet, hogy jobb is, hogy az a filmötlet csak papíron (mármint képregényben) valósult meg, akkor itt viszont sajnálhatjuk, hogy ebből a történetből nem készült film.

(Egy remek hollywoodi akciófilm lehetne belőle, csak pont a nagy amerikai stúdiók közül egy ilyen témát biztosan egyik sem finanszírozna.) Viszont örülhetünk, hogy legalább képregény készült a történetből, mert ez a képregény megint csak elképesztően sodró lendületű és akciódús, minden képkocka tele van mozgással és izgalommal.

Ha jól tudom az elnököt Fazekas Attila saját édesapjáról mintázta. (A testőrök közé viszont saját magát, és, mint most megtudtam, Balczó Andrást is odarajzolta.)

 

 

2. A három testőr

Az eredeti regény szerzője: id. Alexandre Dumas

A regény eredeti nyelve: francia (cím: Les Trois Mousquetaires)

Forgatókönyvíró: Cs. Horváth Tibor

Első megjelenés: 1992

Alexandre Dumas kalandregénye hálás alapanyag minden feldolgozáshoz. Fazekas Attilának állítólag már középiskolás korában volt egy saját Három testőr-képregénye. Ez persze nem az, ennek a forgatókönyvét szintén Cs. Horváth Tibor írta, méghozzá először Korcsmáros Pálnak, aki el is készítette a maga változatát. Később Fazekas Attila is ugyanazon forgatókönyv szerint haladt kockáról kockára, hasonló beállításokkal. Egyértelmű, hogy a Fazekas-változat a jobb, ennek pedig az az egyszerű oka, hogy Fazekas Attila párbajtőrvívó is volt.

Vagyis tudja, hogy a spádéval való vívásnál a vívók milyen mozdulatokat tesznek és milyen pozíciókba kerülhetnek. A Korcsmáros-féle változaton ugyanez nem látszik.

Emellett szerintem az ilyen adaptált képregényeknél Fazekas Attila mindig akkor alkotott igazán emlékezetes dolgokat, amikor nem csak a filmváltozat kimerevített képkockáit rajzolta át, hanem valami saját ötletet is hozzátett, vagy beemelt jeleneteket az eredeti regényből is, amik a filmben nem voltak benne. Itt is ez történt. Bár az egyértelmű, hogy a képregény az 1961-es francia filmváltozathoz áll a legközelebb (amire az is utal, hogy ugyanúgy van két részre bontva, mint az: A királyné nyakéke és Milady bosszúja címmel), de azért nem egy az egyben annak a másolása. A szereplők sem teljesen ugyanazok. Athosban például felismerhetjük Oliver Reedet (aki az 1973-as angol filmváltozatban játszotta ezt a szerepet), Miladyben Brigitte Bardot-t, Planchet-ban (D’Artagnan szolgájában) pedig Pierre Richard-t. Ez utóbbi két színész, amennyire tudom, nem játszott semelyik Három testőr-filmben, de a karakterek nagyon rájuk illenek, szóval remek ötlet volt a „szerepeltetésük”.

Ami még érdekesség: a visszatérő téma miatt a magyar képregény legnagyobb alakjait is szokták „a négy testőrként” emlegetni: a három idősebb (régebbi) Sebők Imre, Zórád Ernő és Korcsmáros Pál, és hozzájuk csatlakozott legifjabbként és legtehetségesebb újoncként („D’Artagnanként”) Fazekas Attila, aki (mint a régi D’Artagnan is) mindegyik mesterét túl is szárnyalta.

 

1.     1. A fekete város

Az eredeti regény szerzője: Mikszáth Kálmán

Forgatókönyvíró: Cs. Horváth Tibor

Első megjelenés: 1980

Amíg a magyar képregényrajzolók csak regényadaptációkat gyártottak, addig a leggyakrabban feldolgozott magyar szerzőjük Jókai Mór volt. Mikszáth Kálmán már ritkábban bukkant elő, talán mert nehéz volt csak képekben visszaadni az ő ironikus stílusát. De azért az ő műveiből is készültek feldolgozások.

A fekete városnak ez a feldolgozása szintén egyértelműen Zsurzs Éva filmváltozata alapján készült, a szereplők felismerhetően a film szereplői (Görgey Pál egyértelműen Bessenyei Ferenc, Rozali felismerhetően Venczel Vera, Fabricius Anti pedig Nagy Gábor, Bibók Zsiga is Avar István és Caspar Quendel is eléggé a filmbeli alakra hasonlít, még ha nem is egyértelműen Pécsi Sándor).

De azért mégsem teljesen a film átültetése az egész, és ez nagyon jót tesz neki.

Ami miatt nekem ez a kedvencem, az az, hogy itt összeér Fazekas Attila két stílusa: a(z általam a) Perseus kapitányban megismert realisztikusabb stílus és a Botond-történetekből ismerős karikaturisztikus stílus.

A kettőből együtt pedig valami nagyon jópofa dolog születik, ami az eredeti mű humorát és tragikumát egyaránt jól át tudja adni.

Nektek mi a kedvenc képregényetek Fazekas Attilától, és miért?

Írjátok meg kommentben!