2015. augusztus 31., hétfő

Búcsú a bénító varázsigéktől

Körkérdésre válaszolok. Méghozzá azért, mert érintettnek érzem magam a témában. A válaszból ki fog derülni az is, miért.
A kérdést amúgy az általam humanista kiállásáért nagyon tisztelt Kettős Mérce blog tette fel. Nem túl elegánsan és szépen, de modernül, tehát sokaknak (fiataloknak) szólóan hangzik, így:
WTF Baloldal?

Sokszor beszéltem már erről itt meg itt is, és el is intézhetném ennek a bejegyzésnek a belinkelésével, de inkább frissítek és amit eddig mondtam, azt is másképpen fejtem ki.

Tehát. Most még inkább azt mondom (és egyre biztosabb vagyok benne): el kell búcsúznunk a „baloldal” mint terminus használatától. De ugyanúgy a „jobboldalétól” is. Ez jelezné a leginkább nyitottságunkat és megújulási készségünket. Minél inkább ragaszkodunk a „baloldal”, „baloldali” kifejezésekhez, annál inkább egy begyöpösödött, változásokról tudomást venni képtelen, megvénült bogaras nosztalgiaklubnak fogunk tűnni (mindazok akik kritikus gondolkodó ellenzékinek tartjuk magunkat, nem feltétlenül csak a mostani rendszer alatt), akármilyen sokan vagyunk is. Pontosan úgy, mint a Vén Autokraták Szövetsége, amely még mindig a „fiatal demokraták” megszólításra tart igényt. A különbség annyi, hogy nekik hatalmuk is van, nekünk meg nincs, ezért vergődésünk még nevetségesebb, illetve szánalmasabb.

Hogy mi szól emellett?

1. A klasszikus politológia (a valódi ideológiával nem rendelkező szélsőségeseket kihagyva) minimum háromfelé osztja a politikai palettát: konzervatív, liberális és szociáldemokrata részre. Ezeket a kifejezéseket ma is definiálni lehet, pontos értékrendet lehet kötni hozzájuk, míg a „baloldaliságnak”/ „jobboldaliságnak” nincs egzakt illetve konszenzusos értelmezése. A konzervatív, liberális és szocdem értékrend az állami beavatkozás, a hatalommegosztás és a társadalmi önszerveződés milyenségéről alkotott véleményben különbözik egymástól. Ugyanakkor ezek nem zárt, dogmatikus ideológiák, lehetséges közöttük párbeszéd, véleménycsere, kulturált vita. (Persze az is probléma, hogy Magyarországon egyesek a liberalizmus és a szociáldemokrácia összemosására játszanak. Itt viszont tényleg szükség lenne a türelmes és megértő magyarázatra.)

2. Minél inkább erőltetjük a közélet kétpólusú szemléletét, annál inkább erősödik a polgárháborús hangulat. (A „kisebbik rossz” jelszavának hatása egyfelől, másfelől a kizáró identitásképzés miatt.) De erről már szóltam (Lásd a megjelölteket).

3. A „baloldal” terminus elvetése nem jelenti a „baloldalinak” mondott értékek elvetését. (Ezt azért fontos leszögezni, mert maga a Kettős Mérce is írt ilyesmit: "Sokak szerint a bal-jobb leosztás meghaladott, pedig valójában csak ki van kerülve Magyarországon. Ezek az értékek léteznek." Ez logikailag szerintem nem stimmel, mert a „felosztás” egy dolog és az értékek más dolog.)
Történelmi viszonylatban a politikai „jobboldal” és „baloldal” továbbra is értelmezhető lehet. Már idéztem Bibó Istvántól, aki Borbándi Gyulának címzett levél-esszéjében azt írta:
„Jobboldal minden erősen tradicionális, bizonyos fokú arisztokratizmusra hajló irányzat, baloldal minden radikális, a társadalmat racionálisan megváltoztatni kívánó irányzat.”
Saját megfogalmazásomban ez úgy hangzana: a „jobboldal” elitista, a „baloldal” ezek szerint nem-elitista, azaz hatalommegosztó.

4. Ebbe a felosztásba először a helytelenül „szélsőjobboldalinak" nevezett fasizmus kavart bele. A fasizmus azonban valójában nem ideológia, hanem mindenfajta ideológia, filozófia, elv, vélemény, vita, párbeszéd elvetése, a nyers erő kizárólagos hirdetése, mindenek előtt és mindenek felett. Ilyen szempontból tehát semmi köze sem a jobboldalhoz, sem a baloldalhoz.
Ami igazán összezavarta ezt a kétosztatú szemléletet az a sztálinista-típusú diktatúra illetve az államszocializmus. A hatalom szétosztásának ideológiájából (a szocializmusból) kiindulva a valaha volt legerősebb államhatalmat, egy Párt kizárólagos hatalmát megcsinálni, ez a világtörténelem egyik legnagyobb és legtragikusabb ellentmondása. A Párt (illetve a pártvezetés), mint megkérdőjelezhetetlen tekintély, hatalom felállítása minden elitizmusnál elitistább elitizmus, ezt nem kell magyarázni.

Erre az ellentmondásra felhívhatjuk a figyelmet, és fel is kell hívnunk a figyelmet. (Amint arra is, hogy a cselekedetek és eszmék sokkal fontosabbak, mint az, hogy milyen színű zászló alatt menetel az adott ember. Tehát például hogy Ságvári Endre vagy Lukács György oktatói-népnevelői humanizmusának vagy harcias, ártatlanokat védelmező humanizmusának ugyanúgy semmi köze nincs Rákosi vagy Sztálin embertelen kegyetlenségéhez, mint ahogy Franciscus pápa humanizmusának sincs köze a Szent Inkvizíció kegyetlenségéhez vagy Kun páter gyerekeket gyilkoló szadizmusához. Pedig a közvélemény hajlamos ilyen azonos csoportba sorolni őket. Mármint azalapján hogy Lukács György és Rákosi Mátyás ugyanúgy a Kommunista Párt tagja volt, ahogyan Franciscus pápa és Kun páter egyaránt katolikus papok.)
Szóval: magyarázhatjuk azt, hogy az államszocializmus gyakorlatában semmi (hagyományos értelemben vett) „baloldali” nincsen, de mégis történelmi realitás az, hogy az államszocialista diktatúrák annyit hangoztatták úton-útfélen saját „baloldaliságukat”, hogy ezzel a tévképzettel nem tudunk mi sem megbirkózni.
Ennek az összezavarodásnak az oka az, hogy a „jobboldali”-„baloldali” megkülönböztetésnek nincs ma már humanista vagy antihumanista ideológiai tartalma. Illetve teljesen változó, hogy kinek melyik kifejezés („jobboldali” vagy „baloldali”) a pozitív vagy negatív. És ennek látjuk a veszélyeit:

- a választópolgárok jelentős része nem értékek (azok tán nincsenek is) illetve ígéretek (azokat úgysem tartják be) alapján szavaz, illetve támogat bizonyos mozgalmakat, hanem kizárólag azalapján, hogy az adott párt/mozgalom „baloldalinak” vagy „jobboldalinak” mondja-e magát.
- azt pedig, hogy ki preferálja a „jobbot” és ki a „balt”, kizárólag a családi örökség, a XX. századból megmaradó emlékek döntik el. (Általában az, hogy melyik volt az utolsó diktatúra, amelyiknek részéről sérelem érte az adott személy valamelyik felmenőjét.)
- a „másik oldalt” ezért az adott állampolgár csak gyanakvással figyelheti, míg a „maga oldalának” minden kegyetlen és antihumánus hatalmaskodást hajlamos elnézni. Ebből csak vádaskodások származnak. (Lásd „te-rohadt-komcsi” vagy „te-rohadt-fasiszta”.)

Egyetlen megoldás erre, ha nem erőltetjük a „baloldal”, sem pedig a „jobboldal” kifejezést, hanem konkrét dolgokról beszélünk. Még így sincs könnyű dolgunk a sok előítélet miatt, de minél kevésbé engedjük ilyen csapdákba beleugratni magunkat annál nagyobb az esélyünk a sikerre (Mármint a párbeszéd sikeres megkezdésére a másik emberrel, ami még mindig csak a legeslegelső lépés, és még nem garantálja a közös cselekvés sikerét is. De enélkül elindulni sem lehet.)

Amihez vissza kell térnünk, ha általánosságban akarjuk megfogalmazni ideológiánk alapelveit, akkor az a hatalom megosztása (a hatalom koncentrálása ellenében, pontosabban annak embertelenül kegyetlen formái ellenében). Valamint az együttműködés, annak biztos tudata, hogy munkáink és képességeink jól kiegészítik egymást. (Nem tudom, merném-e ma még ezt egyenlőségi eszmének nevezni, mikor az egyenlőségen ma sokan szándékosan félreértve a kifejezést, egyformaságot értenek.) Hogy ennek (hatalommegosztás+mellérendelés+együttműködés) tudunk-e egy egyszavas frappáns kifejezést találni („népi” vagy ilyesmi?) az még kérdés. Talán nem is nagy baj, ha nem találunk. Talán nem is baj, ha megszokjuk, hogy nem egyszavas kifejezések szolgáivá kell válnunk újra meg újra meg újra, hanem a másik emberre való odafigyelés jegyében konkrét szituációkban cselekednünk kell.
(Igaz: „jó bornak is kell a cégér”, szokták mondani...)

Mindenesetre:
El kell engednünk a „baloldal” szót, megtartani egy mára már elavult, történelmi kontextusban értelmezendő kifejezésnek. És nem búsulni utána. Legyen ez egy csendes, de könnyed búcsú. Annak biztos tudata, hogy a kétpólusú világértelmezés után valami sokkal izgalmasabb, érdekesebb, és eredményesebb következik.

(U. i.: Valószínűleg nem véletlen, hogy bejegyzésünk a Solidarność részleges győzelmének ünnepén került közzétételre.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése