Azt kérdezitek megint, miért vitatkozunk... Itt vagy a Facebookon, vagy bárhol az Interneten, vagy akár az utcán vagy a munkahelyen. Miért nem hagyjuk rá a másikra a hülyeséget...
Én például pont azért, mert bízom másokban, abban, hogy akár meg is érthetjük egymást. Ha mindenkire csak „ráhagyok” mindent, az éppen nem a békességet szolgálja hosszú távon, hanem az egymás melletti elbeszélést.
Hogy nincsenek már tétek?
Lehet, hogy vitáink tisztán elméletiek; tétjük, jelentőségük
nincs. De mégis: sokan mondják, hogy a világ jobb hellyé tételéért a magunk
szintjén kell küzdenünk, a rendelkezésre álló eszközeinkkel. Ha pedig az
eszközeink között van morális tisztaságunk megőrzése (készülve minden olyan
időre, amikor majd több eszközünk lesz a cselekvésre, és ennek a morális
tisztaságnak tettekben is lehetnek következményei) és tudásunk, tisztánlátásunk
fejlesztése, akkor meg miért ne dolgozzunk ezen, úgy is, hogy ezért konfliktusokat
is vállalunk?
Önmagunk fejlesztése olyan irányban, hogy szavainkért
felelősséget vállaljunk, segíthet abban, hogy majdan, ha eljön az ideje,
tetteinkért is vállaljuk a felelősséget.
Ezért nem tudtam elfogadni azt a véleményt, hogy könnyedén
lépjek túl azon, ha valaki (különösen ha egy közeli ismerős, barát vagy
harcostárs) összevissza beszél mindenféle hülyeségeket, köztük morálisan
alapból vállalhatatlan dolgokat. Nem tudtam mit kezdeni az olyan érvekkel, hogy
„ezek csak szavak”.
Pont a szavak súlyának elveszését nem szabad hagynunk, mert
a szavakból egyszer tettek lesznek. Még ha nem is azonnal.
