Készítettem egy videóblog-ajánlót a YouTube általam idén felfedezett csatornáiról és néhány fontos és/vagy érdekes témát feldolgozó videójáról idén is. Ha gondoljátok, nézzétek meg, és akár támogassátok is őket.
Ez tulajdonképpen nem egy önálló csatorna, hanem a
Non-Compete csatornának egy sorozata.
A Non-Compete működtetője Emeric Johnson, egy amerikai anarchista, aki a csatornáján főként olyan dolgokról magyaráz, mint az anarchizmus eszméi, a munka-tőke-viszony és a kizsákmányolás, és az ettől való lehetséges megszabadulás módjai. Mindez azoknak, akik még kevésbé járatosak a témában, elég érdekes lehet.Számomra ezek az eszmefuttatások olyan sok újat nem tartalmaztak, de az is lehet, hogy csak az előadásmódot tartottam kevésbé érdekesnek.
Emeric párja,
Luna Oi (ez valószínűleg egy művésznév), egy vietnami lány, aki egy másik teljesen önálló YouTube-csatornát működtet. Ebben főleg saját hazáját, Việt Namot mutatja be angol nyelven a külföldieknek, elsősorban politikai szempontból. Ezek a videók „óvatos megtekintésre ajánlottak” lehetnek.
Mert egyfelől Việt Nam tényleg egy érdekes és jórészt ismeretlen terep sokunk számára. Másfelől mégiscsak egy egypártrendszerű államszocializmus. Én hajlandó vagyok elhinni, hogy a ma létező államszocialista rendszerek közül a legélhetőbb, és ilyen szempontból nem érdemes Csoszonhoz (Észak-Koreához) hasonlítani. Hajlandó vagyok elhinni, hogy Luna nem a hivatalos állami propagandát nyomja, hanem tényleg igyekszik minél szélesebb körű képet adni. Csak akkor kapcsol be nálam a kételkedés, amikor Luna különböző vietnami ellenzékieknek próbál válaszolni, mert olyankor ő is mindig azzal kezdi, hogy a másikat „az amerikaiak fizetik”. Úgyhogy ezeket érdemes némi kritikával kezelni. De amúgy érdekesek a videói.
Emeric és Luna érdekes („influenszer”-)pár. Egy „hazátlan” (de legalábbis imperialistaellenes) amerikai anarchista és egy vietnami kommunista honleány.
A
lakodalmukat is a YouTube-on tartották, az Internacionálé hangjaira.
De az ajánló most nem az ő külön csatornáikról szólna, hanem közös vállalkozásukról, a Breadville Bábszínházról, ami jópofa. Azt nem tudom, hogy gyerekeknek ajánlanám-e, de egy jó kis ismeretterjesztő cucc. Az egyes figurák általában egy-egy politikai irányzatot testesítenek meg, ilyenformán jól szemléltetik az ún. „balos belvitákat” is. (Mint már sokszor elmondtam, én nem hiszek a „baloldal” elnevezésben, de az vitathatatlan tény, hogy ezeknek az irányzatoknak akkor is van közös gyökere, ha már teljesen mások a céljaik, és nem tudnak kibékülni egymással, és az összekeverésük bosszantó.) A Bábszínház ötlete valószínűleg Emerictől származik, de Luna is hozzátette a maga ötleteit. Számomra sokkal élvezetesebb, amikor ezekkel az aranyos bábokkal szemléltetnek egy-egy tézist, mint amikor Emeric egyedül próbál magyarázni ezekről.
AnarKitty az anarchista aktivista csaj és Thomas, a tank, akik mindig egymásnak esnek.
(Lábjegyzet: Az anarchisták egyik jelképe a fekete macska, az autoriter kommunistákat/ „sztálinistákat”/szovjet-nosztalgiázókat/kominternistákat/nacionálbolsevistákat és orosz imperiálbolsevistákat pedig manapság röviden „tankistáknak” (tankies) szoktuk csúfolni.)
Krobotkin, az anarchista tudós-teoretikus jelképe, természetesen Pjotr Kropotkinról mintázva.
Super-Jump-Woman (SJW), a kevésbé kidolgozott ideológiájú, de annál aktívabban cselekvő társadalmi aktivista, akire titokban mind hasonlítani szeretnénk. Leginkább ő testesíti meg az Emeric által propagált, különböző irányzatokat kibékíteni próbáló „forradalmi optimizmust”.
(Lábjegyzet: SJW – a Social Justice Warrior (a Társadalmi Igazságosság Harcosa) rövidítése. Amilyen dicsően hangzik ez a megfogalmazás, olyannyira meglepő, hogy egyesek használatában szitokszó lett.)
Cong vagy Charlie, a vietnami nyúl, aki valószínűleg kifejezetten Luna miatt került be a műsorba. Tehát a vietnami szocializmus mint külön politikai irányzat szemléltetésére.
(Lábjegyzet: hogyan kellene ezt az irányzatot nevezni? Hosiminhizmus? Az mindenesetre már kiderült számomra, hogy szigorúan elkülönítik magukat a szovjet-tankistátktól és a kínai kong-kommunistáktól is. Mindkettőnél szabadabb, rugalmasabb, emberarcúbb irányzat ez, államszocialista, de nem imperialista. Na mindegy…)
Repka professzor (Prof. Carrot) nem politikus, ő azért van itt, hogy a kulturált vita mibenlétét elmagyarázza nektek, gyerekek
Frank, a tőkés, a sorozat negatív karaktere.
Neckybeard, a kecske és Glue, a ló (nem tudtam nekik frappáns magyar nevet kitalálni) a sorozat két tanuló karaktere: ők azok, akiknek az előítéleteit fel kell oldani, mind a szocializmussal, mind a kapitalizmussal kapcsolatban. Ők azok, akik szeretnének tőkések lenni, de nincsen tőkéjük, de az elégedetlenségüknél fogva rá lehet vezetni őket a rendszerkritikára.
A videókból kiderül, hogy a különböző irányzatok miben nem értenek egyet. Emeric a jelek szerint hisz abban, hogy ezeket ki lehet békíteni, vagy legalábbis lehet valamiféle népfrontos akcióegységet teremteni.
(Lásd: a Népfront-Egyszarvú (Unity Unicorn) megjelenése)
Nekem is voltak ilyen illúzióim, de látva idén, hogy a „tankista” nacbol orosz-drukkerek milyen emberi elaljasodásra képesek, most már óvatos vagyok ezzel kapcsolatban. (Megjegyzés: A Breadville Bábszínház alkotói is bajban lehetnek, hogy a világ mostani helyzetével mit kezdjenek.)
(Hogy én melyik bábot érzem magamhoz közel? Nem is tudom… Én biztos Krobotkinra hasonlítok. De sem nyugati kurd, sem NéKOSz-diák, sem agrárszocialista paraszt, sem 1956-os munkástanács-szaki, sem MTRST-aktivista, sem zapatista indián nincs a bábok között. De kommentben várom a javaslatokat, hogy ezek milyenek lehetnének, hogyan néznének ki és mi lehetne a nevük.)
Néhány konkrét ajánló:
Koreai (hanguki) harcművészek (elsősorban kendokák) és vendégeik püfölik egymást különféle történelmi fegyverekkel.
Ezt a csatornát kifejezetten vívóként volt érdemes figyelni. Főként azért mert ebben a küzdő felek nem azonos fegyverekkel vívnak. Tanulságos, hogy hogyan lehet teljesen eltérő eszközöket használni egymás ellen, hogyan lehet egyikkel a másik támadását kivédeni.
Meg aztán vicces a találatok jelzéseként használt „fröcsögő” animáció.
Egy csatorna, amit a Breadville ajánlója alapján ismertem meg. Működtetője Angie egy fekete amerikai kulturális antropológus. (Legalábbis úgy tűnik, ilyen szempontból közelíti meg a kérdéseket, amiket tárgyal.) Hiánypótló módon összehozza a mai politikai aktivizmust és a spiritualitást, miszticizmust, megmutatja, hogy egyik sem feltétlenül valami modern őrület/elavult babona, hanem mindkettőnek vannak mély gyökerei az emberi gondolkodásban, és így valahogy egymásban is.
Néhány ajánlott videó:
Egy haveri társaság csatornája, akik filmes speciális effekteket gyártó vállalkozást üzemeltetnek. Tulajdonképpen ennek promotálására hozták létre a csatornát. Igazán szórakoztató, amit csinálnak, főleg amikor a saját maguk által gyártott akciófilm-típusokat is kiröhögik. Remek paródiák, amiket csinálnak, és megint csak a féktelen kreativitás diadalútjai.
Tulajdonképpen ugyanazt a kritikai munkát végzi, mint a tavaly bemutatott The Take csatorna, de itt kifejezetten a férfi-női kapcsolatok szempontjából elemeznek filmes sémákat, amelyek annyira gyakoriak, hogy észre sem vesszük őket, de a problémás üzenetük miatt igenis érdemes kritikai megfigyelés alá venni mindegyiket. És ennek a csatornának a működetetője egy férfi,
Jonathan McIntosh.
Ajánlott videók:
Ez az ember egy elképesztő akrobata, a parkour nagy művelője, az esés művésze. Elképesztően őrült ötletei vannak, amik általában elég viccesek is. Külön érdekesek az állatutánzó videói. Szimpatikus, hogy az elhibázott kísérletekről készült felvételeket is megosztja, nehogy azt higgyük, hogy ő egy szuperhős, vagy hogy olyan egyszerű és veszélytelen ilyen mutatványokat csinálni. Mindenesetre elég ösztönző és felvidító is tud lenni mindig, amikor az ő videóit látom.
Néhány ajánlott videó:
Működtetője Roman, egy orosz srác Cseljabinszkból. Mint kiderült régóta gyárt videókat arról, milyen fiatalnak lenni ma Oroszországban, milyen a kortárs orosz kultúra, mit lehet szeretni és nem szeretni az országban. Roman közben sosem félt önálló (akár politikai) véleményt is mondani a legkülönbözőbb dolgokról. Emiatt aztán idén, az orosz-ukrán háborút követő hatalmas elnyomási hullám alatt kénytelen volt elhagyni a hazáját. Jelenleg Szakartvelóban (Grúziában) él. Bár mindig mosolyog, azért sokszor beszél őszintén arról is, milyen megterhelő lelkileg ez a száműzött állapot még akkor is, ha amúgy nem feltétlenül kell az éhenhalástól tartania, és szenvedései, ahogyan ő is elismeri, nem mérhetőek az ukrán civilek millióinak mostani szenvedéseihez.
Romanra úgy akadtam, hogy valami olyan csatornát kerestem, ahol valaki kritikusan, de orosz szemszögből és „alulról” magyarázza el, hogy mi is folyik most Oroszországban. (Nem tudom, mennyire derült ki, de a lengyel mellett mindig is érdekelt, lenyűgözött az orosz kultúra is. Ami idén történt, éppen ezért volt nagyon szomorú számomra. Nem gondoltam, hogy kénytelen leszek egyszer majd még ennyire elhatárolódni Oroszországtól egy állami imperializmus miatt. De biztosíthatok mindenkit: 1. Nem legyintett meg az imperialistáknak való aljas és opportunista drukkolás szele sem. 2. Nem kívánok továbbra sem elhatárolódni az orosz néptől, és valami hülye nemzetkarakterológiai izében keresni annak az okát, ami történt. Akik magyarként most orosz nacionalistaként beszélnek, hajlamosak azt hinni, hogy én magyarként lengyel nacionalista vagyok. Ilyesmiről szó sincs. Erről ennyit.)
Szóval: egy ilyen kritikus csatornát keresve találtam rá először
Vladra.
Neki is vannak megtekintésre ajánlott videói. Pl.
De összességében valahogyan túl elvont, hosszadalmas, körülményes volt így számomra.
Roman ennél jóval lendületesebb és konkrétabb volt.
Amin viszont megdöbbentem: az orosz állami propagandában ezek szerint az elemzések szerint nagyjából teljesen ugyanaz megy, mint a magyar pártállami-állampárti propagandában. Ott persze jóval durvábban, mint itt. De mégis elgondolkoztam azon: ki kezdte, hol, és „ki tanulta el kitől” ezt a sok hülyeséget? Miért van az, hogy ugyanazzal az aljas ostobasággal állunk szemben itt is, és hogy emiatt miért kellett elvesztenem annyi kedves ismerősömet, akik hirtelen a vérszopó cinizmusban kezdtek védekezést és menekülést találni életük problémáira? Nem tudom…
Ilyenkor mindig a tehetetlen düh váltakozik bennem a jóleső bizonyossággal, hogy nem én állok a rossz oldalon, hogy megőriztem emberségemből annyit amennyit lehet… Aztán megint a tehetetlen elkeseredettség, hogy ennyire eszközök nélkül nem sokra megyek a felismeréseimmel.
Valószínűleg Romant is hasonló érzések szorongathatják. Csak őt még durvábban. De legalább ki tudja ezt beszélni valakinek, az egész világnak.
Néhány ajánlott videó:
Hogyan válik egy ember a gyűlöletpropaganda eszközévé. Itt nyilván felvetődik a kérdés: hisz-e az az ember abban, amit mond? Ami alapján felvetődhet bennünk, magyarokban is a kérdés: itt, Magyarországon azok, akik az állampárt megbízásából hasonló gyűlölködést tolnak, hisznek abban, amit mondanak? Ha tudjátok, hogy nem, miért bíztok meg a megbízóikban?
És még néhány ajánlott videó olyan csatornákról, amiket nem idén fedeztem fel, hanem már korábban, és írtam is róluk ajánlót korábban is, de ezek alapján érdemes továbbra is követni (és esetenként akár támogatni is) őket.
Knowing Better az USA-ban élő indiánok történetéről, a velük történt igazságtalanságokról, és mai problémáikról is.
(Sokan ennek a témának az elemzésénél megállnak a múltban történteknél. Knowing Better viszont elviszi az egészet a mai helyzetig, illúziók nélkül, és bátor elemzéssel.)
Atun-Shei Films: egy kora újkori történeti forrás előadása. Jakab király (VI. Seumas skót király / I. James angol király) könyve a boszorkányokról, amelyben egy boszorkányhívő és egy nem hívő beszélget, vitázik, és a végén az előbbi meggyőzi az utóbbit. Elég hátborzongató, és emlékeztet arra, hogy egyesek ma is mennyire meggyőződéssel tudnak érvelni micsoda embertelen dolgok mellett. (Andy természetesen nem azt akarja elérni, hogy újra kezdjünk boszorkányüldözést, szerintem ő is inkább ennek a veszélyeire próbál figyelmeztetni.) A formátum egyébként ugyanaz, mint Andy polgárháborús témájú videóiban,
ahol Billy Yank (északi) és Johnny Rebb (déli) katona vitatkoznak egymással.
Ánya Turnbull (korábbi nevén: Cue 22) is készített videókat az orosz állami propagandáról oroszként. Ez is hátborzongató és tanulságos.
Ennyi mára. Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet Mindenkinek! Hamarosan találkozunk még.
A Világ legnagyobb dominódöntése
Roman ennél jóval lendületesebb és konkrétabb volt.
Knowing Better az USA-ban élő indiánok történetéről, a velük történt igazságtalanságokról, és mai problémáikról is.
(Sokan ennek a témának az elemzésénél megállnak a múltban történteknél. Knowing Better viszont elviszi az egészet a mai helyzetig, illúziók nélkül, és bátor elemzéssel.)
És a Partizán idei szerintem legérdekesebb videója: interjú a Fekete Vonattal.
