Érdekes körkérdéssel keresett meg történészeket a 24.hu: azt kérték tőlük, állítsák össze a szerintük optimális magyar kormányt. Tanulságos elolvasni az eredményt.De hogy képzelik, hogy engem nem kérdeztek meg??
Na jó, itt a saját lista is (ha akarjátok, majd elmagyarázom, miért):
Miniszterelnök: Nagy Imre
Belügyminiszter: Bibó István
Külügyminiszter: Andrássy Gyula
Honvédelmi miniszter: Böhm Vilmos
Igazságügyminiszter: Deák Ferenc
Pénzügyminiszter: Wekerle Sándor
Földművelésügyi miniszter: Buza Barna
Oktatási miniszter: Eötvös József
Közlekedésügyi miniszter: Baross Gábor
Egészségügyi (népjóléti) miniszter: Kéthly Anna
Szóval, hogy miért pont ők. (Hozzá kell tennem, hogy mikor a saját listámat összeállítottam, már olvastam a többiekét, szóval lehet, hogy az engem is befolyásolt, és ha nem olvastam volna, mást mondtam volna. De most már mindegy.)
Nagy Imre: miniszterelnöknek egy kompromisszumkész, tárgyalóképes ember kell, aki tud egyeztetni, közvetíteni különböző pártok, irányzatok között. Nagy Imre többnyire ilyen volt. (Ritka eset kommunistáknál, akik többségükben nem éppen a korrekt szövetségi politikájukról híresek.) Végül is megakadályozott egy hosszabban elhúzódó polgárháborút. A szabadságharcban (a szovjet támadáskor) nem tudott határozottan cselekedni, de ez nem is feltétlenül az ő dolga kellett volna, hogy legyen. Békebeli miniszterelnöknek teljesen jó lehet. Főleg, hogy volt érzéke nemcsak a politikai pártokkal, hanem a különböző társadalmi szervezetekkel való tárgyaláshoz is. Partnernek (és nem alattvalónak) tekintette az állampolgárt, míg számos politikus jó ha addig eljut, hogy a képviselőtársát partnernek tekintse.
Bibó István: ahogy többen megjegyezték, kitűnő jogász, és szintén egy tárgyalóképes ember. Azért nem igazságügyminiszter, mert volt egy szerintem nagyon előremutató közigazgatási, önkormányzati reformterve, aminek örülnék, ha végre kipróbálhatnánk. (Ha már haverja, akivel együtt dolgozták ki ezt a tervet, nevezetesen Erdei Ferenc nem valósította meg, mikor ő volt a belügyminiszter…) Persze lehet, hogy maga Bibó István inkább akarna békés időben egy tudós, vagy tudománypolitikai szakember, mint miniszter lenni. Ebben az esetben el tudom képzelni őt akár a Magyar Tudományos Akadémia elnökeként is, miután megvalósította a közigazgatási reformtervét. (Megjegyzés: Minisztersége alatt Bibó István a rejtélyesen hangzó „államminiszter” címet viselte. Korábbi kormányokban ez miniszterelnök-helyettest vagy tárca nélküli minisztert jelentett, de 1956-ban valószínűleg azt, hogy a hatásköre még nem volt végleg eldöntve, mikor a szovjet támadás bekövetkezett.)
Andrássy Gyula: az ő esetében kérdés lehet, hogy tényleg ő volt egy jó diplomáciai érzékkel megáldott figura, vagy csak jó időben volt jó helyen. Közös külügyminiszterként azt tette, amit az Osztrák-Magyar Monarchia vezetői elvártak tőle. Nekem személy szerint bejönne egy olyan figura, aki a Közép/Kelet-Európa érdekeiért és az itteni népek jó viszonyáért külön is kiáll (pl. Jászi Oszkár vagy Teleki László), de külügyminiszterként összességében ennél tágabb nemzetközi látóköre is kell, hogy legyen az embernek, ezért összességében Andrássy szerintem jobb választás lenne. 
Böhm Vilmos: egy nagy káoszból tudott egy teljesen ütőképes és egy darabig hatékony honvédő hadsereget szervezni 1919-ben. Másik jelöltem a posztra Kossuth Lajos lett volna, aki ehhez hasonló szervező szerepet játszott 1848-ban. De összességében Böhm civil létére jobban beletanult a hadvezetésbe is (nemcsak a szervezésbe), mint Kossuth, ráadásul a szakértő hivatásos tisztekkel is jobban kijött és döntéseiben kevésbé volt makacs, jobban hallgatott azokra, akik nála jobban értettek a szakmához. (Harmadik jelöltként eszembe jutott még Stromfeld Aurél is, abban az esetben, ha katonát akarunk a honvédelmi miniszteri posztra. Stromfeld Aurél ugyan sosem viselt miniszteri címet, de ugyanabban a honvédő harcban szerzett nagy érdemeket, mint Böhm Vilmos. Habár talán békeidőben talán az optimális felállás mégis az lenne, ha Böhm honvédelmi minisztersége alatt Stromfeld egy felső katonai akadémia parancsnoka lehetne.)
Deák Ferenc: egyrészt amit ő 1848-ban lerakott, az mindennek, az egész magyar polgári nemzetállamnak az alapja. Másrészt az ő jogértelmezése nemcsak a jogot mint tudományt foglalta magában, hanem a jogot, mint a méltányosság gyakorlatát.
Wekerle Sándor: ahogyan a 24.hu-n többen is elmondták róla, ez az ember mindenhez értett, így a pénzügyekhez is.
Buza Barna: a földbirtokok egyenlőbb elosztása az egész XIX. és XX. századi magyar történelem egyik kulcskérdése volt. Ő végre elkezdte megvalósítani, nagy kár, hogy nem hagyták neki befejezni. (Persze a földosztásokban más agrárpolitikusok is voltak, akik nagy érdemeket szereztek. De Nagy Imre azért kommunistaként, ha rossz szájízzel is, de a pártja súlyos vétkeiben is részt vállalt, amit a parasztság ellen elkövettek. Ugyanez igaz pl. Donáth Ferencre is. És a hozzájuk hasonlóan jó agrárszakembernek számító Erdei Ferencre is, aki nem volt kommunista, de politikusként ingadozó, befolyásolható embernek bizonyult, még ha a földművelésügyhöz tényleg jól értett is. Veres Pétert pedig nem annyira miniszterként, mint inkább egy jó, színes, kritikus politikai napilap szerkesztőjeként tudom inkább elképzelni egy optimális világban.)
Eötvös József: sok kiváló oktatáspolitikus van, aki ezt a címet kiérdemelhetné, de talán mégis Eötvös Józsefnek volt közülük a legszélesebb látóköre és a leginkább rendszerező elméje.
Baross Gábor: az ő személye is eléggé logikusan adódott. A közlekedés értő és elkötelezett munkása volt. Széchenyi István is egy jó választás lenne, kár, hogy neki kevesebb ideje maradt bizonyítani.
Kéthly Anna: az egészségügyi és szociális tárca élére érdemes egy szociáldemokratát állítani (ahogyan külügyminiszternek meg talán konzervatívabb ember felel meg jobban). Állítólag az is jó, ha egy nő is van egy kormányban. De ezen túl: Kéthly Anna mindig is a szegények sorsának javításán dolgozott, és az egészségügy javításán különösen.(Külön kultúraügyi miniszterre szerintem nincs szükség az oktatásügyi mellé, ha mégis, akkor:
Keresztury Dezső. (Neki egy államtitkárságot akkor is adnék, ha tényleg nincs külön kultusztárca.) A széles látókörű műveltség legnemesebb hagyományait képviselte, de emellett talán ő tette a legtöbbet azért, hogy a kultúra és a műveltség mindenkié legyen, de tényleg és szó szerint mindenkié, és ne csak iskolában lehessen megszerezni, hanem azon kívül is. Biztosan jól kijönne Eötvös Józseffel is, akinek szabadon szolgáló szellemét olyan buzgón vitte tovább a róla elnevezett Collegium élén állva.)+Bonus: köztársasági elnök
Rákóczi Ferenc (ifj.): egy államférfi, aki elsősorban a magyar szuverén alkotmányosság őrének tekintette magát, meg tudta becsülni az érdemeket, és aki tényleg nagy európai külpolitikai látókörrel rendelkezett, és képes volt a stratégiai gondolkodásra nemzetközi szinten is. Nem akart király lenni, de éppen ezért tudna újra tekintélyt adni egy köztársasági államfői pozíciónak. Persze az államfői pozíciójához az kellene, hogy a köztársasági elnök jogkörét egy kicsit kiterjesszük, mert a puszta reprezentációval aligha elégedne meg.
Rákóczi Ferenc (ifj.): egy államférfi, aki elsősorban a magyar szuverén alkotmányosság őrének tekintette magát, meg tudta becsülni az érdemeket, és aki tényleg nagy európai külpolitikai látókörrel rendelkezett, és képes volt a stratégiai gondolkodásra nemzetközi szinten is. Nem akart király lenni, de éppen ezért tudna újra tekintélyt adni egy köztársasági államfői pozíciónak. Persze az államfői pozíciójához az kellene, hogy a köztársasági elnök jogkörét egy kicsit kiterjesszük, mert a puszta reprezentációval aligha elégedne meg.Ők lennének tehát az én miniszter-jelöltjeim. Ha gondoljátok, írjátok meg ti is kommentekben a ti javaslataitokat.
