Benyomások a 2017-es Táncháztalálkozóról

Sokat sajnos idén nem tudok írni, mert csak a vasárnapi napon tudtam ott lenni, és ott is lemaradtam pl. a Páva-gáláról, amit pedig nagyon vártam.

Mindenesetre: nagy köszönet a szervezőknek a Boban Marković-koncertért,

ez egy nagyon jó ötlet volt a szervezőktől, és különösen sokat hozzáadott a velük együtt fellépő Básits Branka.

Természetesen nem hiányozhatott a műsorból az Ederlezi, hiszen közeledett a szövegben emlegetett Đurđevdan, azaz György-nap. Ha belegondolok, ez éppen ma van. ("A ja nisam s onom, koju volim"... Sóhaj!) Láttam, hogy ezt a közönségből is sokan a fellépőkkel együtt énekelték. Szerbül!

(A szűrös fickó Majer Tamás)
Boban Markovićék koncertje után megint egy sok táncegyüttes részvételével készült közös nagy táncos műsor következett, ami kifejezetten egy vidék táncát mutatta be. Ezesetben Szatmárét. Tavaly nem igazán tetszett a koncepció, hogy a táncosok kiszorítják a nézőket a küzdőtér egy részéről, és az orruk előtt táncolnak olyan táncokat, amiket mindenki ismer, és mindenki be akarna állni, de nem tehetjük meg, mert mi most szigorúan közönség vagyunk, a lámpásokkal megjelölt határ mögött. De ezzel végül is nem lett volna baj tavaly sem, ha nem lett volna az egész olyan nagyon-nagyon hosszan elnyújtva.

Most viszont teljesen oké volt az egész, mert pont olyan hosszú volt a műsor, amennyit még gyönyörködve el tudtam nézni, anélkül, hogy az én talpam is már bántóan viszketni kezdett volna. És hozzá kell tenni, hogy a táncosok most is nagyon kitettek magukért. Jó volt őket nézni.

Ugyanakkor persze nagyon kedvet is kaptam a szatmári táncokhoz. Lenne is egy ötletem, hogy mit fogok ebből kihozni. Hamarosan meglátjátok, hogy mi az...

Ja, és külön örülök, hogy idén sem maradtam le a "Táncháztalálkozó-metróról". Ezen énekelve utazni zeneszó mellett... felbecsülhetetlen!

Ezzel a dallal...

Az előző bejegyzéshez kapcsolódva stílusosan ezt a dalt küldöm a Népiblog minden eddigi szerzőjének ezzel búcsúzva az annyi lelkesedést adó Kozmosz együttestől is:

Kozmosz:

Forradalom

nézem a falat

ez maradt

felőrlődtünk az évek alatt

egy kicsit

de nem vidít fel a talán

múlnak az évek

de nem szépek

a kilátások és a régi képek

a falon

forradalom kéne már

nem csinálnék semmit szívesen

himnusz már nem zúg idebenn

a töredékekből semmi épül fel

de ami rég volt, nem rég múlt el

mindenki énekel.

a falakat nézed

ha lesz pénzed

megveszed majd és kész a részed

de marad

a szar zene, a béke vár

élj a mának

már várnak

a szakemberek, akik beléd látnak

egy álmot

de nem látják, hogy vége már

nem csinálnék semmit szívesen

himnusz már nem zúg idebenn

a töredékekből semmi épül fel

de ami rég volt, nem rég múlt el

mindenki énekel.

https://www.youtube.com/watch?v=RcbQ6AB33WU

Ki viszi tovább a Népiblogot?

Szomorú hír, hogy három év működés után megszűnt az eddig elsősorban a Facebookon működő (de 1916-ban nyomtatott könyv formájában is megjelenő) Népiblog, amelyet Papp István történész a magyar népi mozgalom elkötelezett kutatója (és reménybeli továbbvivője) talált ki, és működtetett.

Úgy látszik, a Népiblog nem tudott megküzdeni azokkal a félreértésekkel és rosszindulatú „dobozolásokkal”, amikkel sokan illették. Ebben az a lesújtó, hogy valószínűleg nem is mindenki tudatlanságból magyarázta félre a Népiblog szándékait, hanem sokan alighanem szándékos rosszindulatból. Ez a szándékos rosszindulat több oldalról jöhet, erről én is sokszor írtam már.
Szóval szomorú, nagyon szomorú, hogy Pista úgy látja: nincs igény sem arra a múlt- és közéletszemléletre, sem arra a humanista hangvételre, ami a Népiblogra olyan jellemző volt.
(Mostanában olyan sokminden abbamaradt, kifulladt, megszűnt, ami ezekben a vészterhes időkben még talán bizakodásra adott okot: a Kozmosz forradalmi lendülete, Pukli István tüze, a Tanítanék elkeseredett tenniakarása…)
És most, mint a blogunk nevében is benne volt búsan kérdezném: Ki viszi tovább…?
És szívesen kiáltanám válaszul: MI VISSZÜK TOVÁBB!
De nem tudom, ígérhetem-e, hogy ez a mi blogunk folytatni fogja azt, amit a Népiblog képviselt. Nem tudom, lesz-e bennem, bennünk ehhez elég erő. Látjátok, elég akadozva, nehezen születnek mostanában a posztok, pedig téma lenne…
Egyelőre bizakodva, magamat is biztatva mondom (és örülök, ha Tőletek, olvasóktól is kapok ehhez időnként biztatást): Mi Visszük Tovább (a népi gondolatot)

Aztán majd meglátjuk, hogyan alakul…

Vers (a Költészet Napján)

Bodosi György (Józsa Tivadar):

Léleknövesztő

Növekszik a lélek

eleven bozótként, nyugtalan.

Nem méterenként terjed,

iszonyú sebességgel rohan.

Hófehér szirmaival integet

kőkerítés mögül.

Vidám tavaszi facsoport:

velünk, bennünk röpül.

Közben az egész tájra ráborul.

Fűszőnyegként szegélyezi utunk.

Jobbra, balra is.

Bár kőrengeteg legyen az út,

hol vérző lábbal futunk.

Meglódult ménes: büszkén, bátran rohan,

mint kit be nem foghatnak,

nem sérthetnek meg soha.

Nemes, mesés, gyors táltos paripa.

…Igen, de képes-e még

az első, a legelső helytelen szóra

riadtan felkapni fejét?

Árulás! (vészharang)

„Nincs az a tünde, ent vagy emberi nyelvű szitok, mi ráillene ekkora árulásra.”

Hazánk kormánya saját országa nemzetközileg legjobban elismert egyetemét támadja. A CEU (Central European University – Közép-Európai Egyetem) olyan tudományos műhely, amely magyar fiatalok ezreinek nyújt lehetőséget a nemzetközi tudományos élettel való találkozásra. Már csak azért érdemes lenne kiállni mellette, hogy a könyvtára, amelyet nemcsak a CEU tanulói, hanem számos más magyar egyetemista és tudós is használ, megmaradjon nekünk.
Rég forrongott bennem ekkora düh. Láttam rosszindulatú embereket, akik a magyar tudományt akarták aláásni. Tudom, hogy a Rákosi-rendszer azzal kezdte az uralmát, hogy 1949-ben megszüntette a legerősebb magyar civil szervezetet a magyar oktatás egyik legerősebb kezdeményezését, a NéKOSz-t, majd 1950-ben bezáratta a magyar tudományos élet egyik legfontosabb tudományos műhelyét, az Eötvös József Kollégiumot. (Az szerencsére azóta legalább újraindult.) De a mostani kormánypártról (amit valahol mindig a haszonszerzés hajtott) nem feltételeztem, hogy pusztán rosszindulatból ekkora genyóságra képesek. Mert a törvénytervezetüknek nincs semmi haszna, nincs semmi értelme, kifejezetten egy egyetem ellen irányul. Mindent meg tudtak magyarázni, még a terrortörvény-tervezetüket is (a nemzetközi terrorista fenyegetéssel). Erre most nincs magyarázat.
A modern nemzettudatban (de még a nemzettudat korábbi formáiban is) a tudás értéknek számított. A nemzeti tudomány a nemzettudat része, erősítője kell(ene), hogy legyen. Az állami kormány most a nemzeti tudomány ellen támadt, a nemzeti lét alapjait vágja szét. „Rárontott saját nemzetére.” (Nem először, de most legnyilvánvalóbban.) A jelenlegi magyar kormány pártjának soha de soha többé nincsen joga és erkölcsi alapja magát „nemzeti oldalnak” nevezni.

A CEU megmentéséért meg kell tenni mindent, még akár egyezkedni is kell a kormánnyal. (Reméljük egy egész Világ, minden nemzetközi tudományos fórum tiltakozása egyszer csak célt ér.) De utána: emlékezni fogunk rá, ki akarta aláásni a magyar tudományt, ki rontott rá saját nemzetére...
Aki eddig mindenben támogatta a mostani magyar kormányt és most bizonytalankodik, vagy aki azon töpreng, hogy ennek mégiscsak kell, hogy legyen valami értelme, és hogy nekem nem kellene ennyire felháborodnom, annak csak annyit üzennék: nem muszáj mindenkinek ugyanabból a kútból innia. De aki belehugyozik abba a (szerintünk) tiszta vizű kútba, amiből sokan szeretnének inni, azt azt hiszem természetes, hogy pofán akarjuk verni...

Addig is tegyétek ki, ragasszátok ki mindenhová, mondjátok el mindenhol, hogy mindenki lássa és mindenki megértse:


(U. i.: Ha nem sikerül megvédeni az ország legjobb egyetemét (sem), ha ez a totalitárius lépés átmegy, akkor nem tudom, érdemes lesz-e még folytatni ezt a blogot...)

Idézőjel (Vasvári)

„Vannak, kik e szóval: forradalom, egybecsatolják a gyilkolás, öldöklés, kínpad, stb. véres eszméit.
Ezek csalatkoznak.
A forradalom nem egyéb, mint országos átalakulás. Ezen átalakulás történhetik vér nélkül vagy véresen. Ha a szabadság nagy eszméi általánosan meg vannak érve, akkor a forradalom békés úton véghez mehet. Hol a korszellem áthatotta az ország legnagyobb részét, ott a reform nagy akadályokra nem talál.
Ha az ország egy része vagy felekezete dacolni akar a korszellemmel, az új eszmékkel, e rész idéz elő vérontást, polgárháborút.
A forradalom megy, halad, folyvást növekszik, és végre hatalmas leszen, mint maga a sors.”
(Vasvári Pál: Irányrajzok az első francia forradalomról)

Idézőjel (Momentum)

Végre egy ilyen vélemény is elhangzik, amiből erőt meríthetünk. Köszönjük!

„A sikerben pedig nemcsak hinnünk kell, de osztoznunk is. A siker nem egy elemzői statisztika, hanem egy közös élmény. (…)Nem szégyellem, hogy ez talán nem racionális. Mert természetes, hogy ha egy közösséghez tartozunk, akkor a közösség sikereit mi is megéljük: ezt nem is kell racionalizálni. A pozitív nemzetkép azonban nemcsak azt foglalja magában, hogy hiszünk a sikerben, hogy magunkévá merjük tenni a közösségi érzést, de azt is, hogy elfogadjuk, hogy mások máshogy élik meg a magyarságukat.
A Momentum Magyarországa olyan hely, ahol (…) nem számít, hogy Budapesten, Pannonhalmán vagy Székelyudvarhelyen születtél. Ahol egy nemzeti ünnepen senki sem gondolkozik azon, hogy felvegye-e a kokárdát. Ahol a pártok vezetői egy színpadon tudják ünnepelni a nemzetet. (…)Ahol nem ciki trendivé tenni a nemzeti szimbólumokat. (…)Ahol a nemzeti tragédiáinkat nem feledjük, de nem gyűlöljük a szomszédainkat a sérelmekért. Ahol nem legyőzni akarjuk őket, hanem egyszerűen sikeresek akarunk lenni. Ahol elfogadjuk, hogy attól, hogy mi büszke magyarok vagyunk, még lehetnek büszke szlovákok. Ahol egy embernek lehet egyszerre több identitása is, mert ezek nem kizárják, hanem építik egymást, hiszen lehet valaki egyszerre magyar, európai, fradista, sváb és momentumos.”
(Soproni Tamás)

http://hvg.hu/itthon/20170310_pozitiv_nemzetkep_momentum_soproni_tamas