2022. április 30., szombat

„Itt a socialismust erőszakkal, kivételes intézkedésekkel elfojtani nem lehet. (…) Az államnak (…) nem lehet az a czélja, de még a béke fenntartására szolgáló állandó eszköze sem, hogy katonáival lövesse a polgárokat, testvérekkel a testvéreket. (…)
A nép (…), mely e párt zászlója alá szegődött, már a tömegben rejlő nemzeti erőnél fogva is megérdemli, hogy ha még szavazati joga nincs is, vele, mint nemzetalkotó tényezővel számoljunk, s ne csak mezőgazdaságunk érdekével kapcsolatban foglalkozzunk sorsának javításával. Akik a magyar nemzeti eszmének nem csak szóval és tollal hirdetői, akik ez eszmének erősítésére cselekedni tudnak és akarnak, azok előtt nemes hivatásuk gyakorlására itt a legszebb tér. De ne azon kezdjék, hogy gyalázzanak mindenkit, akit a fennálló rend ellenségének tartanak, hanem tanulmányozzák magát a népet, nézzék meg, micsoda tanok terjednek benne, nézzék meg, mi az igazság e tanokban, és ezellen az igazság ellen ne küzdjenek, mert az úgyis hiábavaló. (…)
Törekvésünk csak az lehet, hogy (…) lehetőleg csökkentsük azon rázkódásokat, melyek korszakalkotó változásoknál elkerülhetetlenek, s melyeket a makacs ragaszkodás a meglevőhöz (…) csak fokoznak és esetleg végzetessé tehetnek.”
(Ormos Ede: A socialismusról 1896)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése