2019. június 8., szombat

Játszd újra jobban!

Hát ez vicces.
Lesz ez a „Szabadságkoncert” a Hősök Terén az 1989-es rendszerváltás 30. évfordulóján. Itt van hozzá a reklám:
https://www.youtube.com/watch?v=xdgdt8x857U
Annak a rendszerváltásnak a legfontosabb szimbolikus eseménye Nagy Imre és társai újratemetése. Nyilván pont ezért ennek az évfordulójára, június 16-ára kellett időzíteni a koncertet is. (A temetés meg persze Nagy Imre kivégzésének az évfordulóján volt.) Annak ellenére, hogy a rezsim ki akarja törölni Nagy Imrét és társait a nemzeti emlékezetből, és 1989-ről is csak elvétve szabadott eddig jót mondani, ezt az évfordulót most megünneplik. Csak persze úgy, mintha nem egy temetés zajlott volna 30 éve, hanem már akkor is egy nagy buli lett volna az egész. Nyilván nem arról fog szólni a mostani esemény, hogy kik voltak 30 éve a koporsókban, hanem, hogy kik mondtak beszédeket. Ja, nem, őket is el kell felejteni, nyilván egyetlenegy embert kivéve. Azt, aki arról beszélt, hogy 1956 szellemiségének követése egyenlő a jó vezető megválasztásával. (Még véletlenül sem magunk megszervezésével, ha a vezetők csődöt mondtak.)
A reklámban vannak vágóképek mai színészekről-statisztákról, akik reménykedő tekintettel néznek valamerre, nyilván az 1989-ben élt embereket alakítják. Ez mondjuk rendben is van. Vannak eredeti, 1989-es felvételek is, nyilván a szovjet csapatok kivonásáról. Meg az újratemetés ifjú vezérszónokáról, az Egyetlenről, akire vissza szabad ma emlékezni.
Egyvalamiről nem lehetett eredeti felvételt bevágni: magáról az eseményről, aminek az évfordulóját ünnepelni fogják.

Jaj, nehogy véletlenül becsússzon egy eredeti kép Nagy Imre újratemetéséről! Még a végén a néző észrevenné, kik álltak a koporsók mellett sorfalat!

És a végén még felismerné közöttük Medgyessy Pétert! Ez nyilván megengedhetetlen. Nem, nem, neeeeem!
Inkább csináltak egy jó kis reenactment-et (újrajátszást)

rengeteg statisztával és újrafaragott koporsófedelekkel, tök élethűen, meg minden. A lényeg: nehogy bárki, bármilyen felismerhető volt MSzMP-tag ottmaradjon a reklámban.
Ez tényleg viccbe megy át.
(Helló, te ki vagy?)
Kíváncsi leszek, vajon ezeket az egyperces reklám kedvéért rekonstruált díszleteket fel fogják használni magán az eseményen, a koncerten is? Ott is ott lesznek majd a rekonstruált koporsófedelek (persze nevek nélkül), amikre majd virágokat lehet dobálni a Nagy Feró-féle Boldog szép napok zenéjére? Netán az Első Emelet Állj, vagy lövök!-jére?
És vajon az Egyetlen Szónok, Akit Megőrzött a Történeti Emlékezet ott lesz újra, és elmondja ugyanazt a beszédet? Netán őt is egy színész fogja alakítani? Ha igen, kit érhet ekkora megtiszteltetés a magyar színészek közül? Vagy a Felejthetetlen Szónokot már nem is játszhatja kisebb alak, mint Franco Nero?
No, kíváncsian várjuk…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése