2017. október 23., hétfő

Idézőjel (Kovrig Béla 1956-ról)

(Részletek a Kovrig-féle kérdőívek válaszaiból levont következtetésekből:

„A nép-orientációkba már végleg bekerült egy egyetemes elem: pozitív orientáció azon emberek iránt, akik a gonosz hatalmától (…) szenvednek. E humanista orientáció mindazok iránt, akik a szenvedő emberiséget alkotják, alapvetően egyetemes. Viszont partikuláris elem is található benne: a nyilatkozó azonosulása az emberiségnek azzal a részével, amely hozzá, a felkelőhöz leginkább hasonló, legközelebb álló, akivel osztozik ugyanazon történelmi helyzet, szenvedés megnyomorító aspektusaiban, a hatalom ugyanazon birtokosainak szorításában. (…)
Bármekkora hévvel utasították el gyakorlatilag valamennyien a ’bolsevizmust’ vagy az ’orosz kommunizmust’, nem csekély részük továbbra is megmaradt kommunistának. Ezek kommunista humanistának nevezték magukat. (…) Viszont nem kétséges, hogy a felkelők nagy többsége letett a kommunizmusról. (…)
Egymásnak ellentmondó ideológiai befolyásoknak voltak kitéve. (…) A marxizmus-leninizmus, a hivatalos ideológia, amelynek fő fogalmait meg kellett tanulniuk – akár tetszettek nekik, akár nem –, számukra fokozatosan annak elragadó humanisztikus magjára zsugorodott. (…)
A felkelők ifjúi idealizmusukban – amely a háború előttről datálódó erőteljes antikapitalizmusból táplálkozott – nem szűntek meg vágyakozni egy valóban humánus társadalom után, amelyben mindenki minden helyzetben kölcsönösen elismeri egymást, amely mentes az ember ember vagy csoport általi kizsákmányolásának minden fajtájától. (…)
A nélkülözés és akadályoztatás során szerzett tapasztalataik nem tudták eloszlatni a szocializmusba vetett hitüket és csökkenteni vágyukat egy valódi humanizmusnak még az ő életükben történő megvalósulása után. (…)
A szóban forgó felkelők Marx humanisztikus felhívásának megfelelően látták és bírálták a magyar társadalmi valóságot, mégpedig az értékelés és normák egyetlen olyan rendszere szerint, amelyet tanulniuk nemcsak lehetett, de 1947 után Magyarországon kellett is. (…)
A legtöbb felkelő elvetette az uralkodó status quo mereven és mechanisztikusan értelmezett, elsősorban a tulajdonjogra összpontosító szocializmusát, ehelyett olyan szocializmust részesítettek előnyben, amely közvetlenül az emberi személy integritására és méltóságára törekszik. Antropocentrikus, kifejezetten világi szocializmust akartak. És választásuknak kifejezetten univerzalista jellege volt. (…)
E tömegmozgalom (…) így megállapított hazafias jellege egybevág a már igazolt társadalmi reformmozgalom jelleggel, és ugyanennek a kollektív viselkedésnek mind morális, mind kulturális újjászületési aspektusaival. Azaz a magyar felkelés hazafias és népi felszabadító mozgalom volt, demokratikus társadalomreformáló, továbbá morális és kulturális újjászületési jelleggel. Az egész emberre irányult, törődött vele, szolgálta és dinamizálta különböző társadalmi létformáiban. (…) Alapvetően humanista mozgalom volt. (…) szorgalmazta az emberiség ama merész reményének megvalósulását, hogy nyugalomban és igazságosságban élhessen emberhez méltó életet.”

(Kovrig Béla: A nemzeti kommunizmus és Magyarország. Egy eszme története)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése