2015. január 15., csütörtök

Idézőjel (Fekete)

„Nem tartom magam marxistának, mint ahogy nem vagyok herakleitoszista, kopernikuszista, vagy freudista sem. Az emberiség anyagi és szellemi fejlődése új és új, egymást folytató, de meg is haladó tudományos alkotásokat hoz létre. Minden tudományos újat meg kell tisztítani majdnem elkerülhetetlen túlzásaitól és egyoldalúságaitól, s érdemi igazát be kell illeszteni a tudományos közgondolkodásba. Ha valóban tudományos értékű újról van szó, előbb-utóbb meghódítja az egész tudományt, még akkor is, ha kezdetben osztályjellege vagy valamilyen uralkodó osztály érdeke ezt akadályozza.”
(Fekete Sándor: Az 1956-os felkelés okairól és tanulságairól)


No, mindezt csak azoknak mondom, akik néha elszörnyülködnek, hogy én néha Karl Marxtól meg Vlagyimir Lenintől idézgetek. Én sosem tartottam marxistának magam, még annyira sem, mint Fekete Sándor. Marx könyveit olvasni kell és használni, eszközként, nem mindenféle izmusokat deklarálni velük.

Hadd tegyek hozzá még egy érdekes idézetet.

Vitányi Iván jellemezte így két haverját:

Kemény Istvánt és Márkus Istvánt (a két híres szociológust):

„Mindent elolvastak és mindent megértettek, sőt mindent befogadtak, amit lehetett. Csakhogy Kemény a befogadás aktusaiban folyton győzött (ő hódította meg ezt vagy azt az elméletet), Márkus viszont folyton vesztett (az elmélet hódította meg őt). Keményben ezért békés társbérletben együtt tudtak élni a különböző felfogások, (…) nem váltak ellentétté, legalábbis nem fogta fel ellentétnek, nem szenvedett miatta, nem küzdött velük szakadatlan. Nagy képessége volt arra, hogy minden ellentétet azonnal kifelé fordítson. Inkább másokkal szeretett megvívni, mint önmagával (bár nyilvánvalóan belül is volt mivel megküzdenie). Nem volt skrupulózus, morális alkat, szerette a váratlan fordulatokat, élvezte, ha kiszámíthatatlannak tartották, a kettős lelkűséget szüntelen gesztusokban akarta meghaladni.
Ezzel szemben Márkus valódi ellentmondásként élte meg a benne lakó kettősséget, és minden kettősséget. Belső válságokba került, és mindezekért kifelé is nélkülözte az agresszivitást.”

(Vitányi Iván: Az Áprilisi Front története)

Eddig úgy látom, hogy én inkább hasonlítok Kemény Istvánra (és amióta ezt olvastam, tudatosan törekszem is erre). Meghódítottam én már elég sok mindent. A marxizmust is. Vigyáztam arra, hogy ne ő hódítson meg engem, nem kell félni. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne lennének meg nekem is a magam belső harcai. Ha meg néha kifelé tűnök harciasnak, az nem baj. A vitákból akár közösen is kisüthetünk valamit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése