2014. június 23., hétfő

A szellemjárta erdő

A Pilist járjuk néhány jó baráttal.
-Ezekkel az erdőkkel vigyázni kell. Azt mondják, erre gonosz szellemek járnak. Még a patakból sem biztos, hogy biztonságos inni, még ha tisztának látszik is. –mondja egyikünk.
Én hitetlenkedve rázom a fejemet erre. Én inkább örülök, ha tiszta vizet találok manapság, nemhogy még akkor azon gondolkozzak, hogy igyak-e belőle, valami rossz szellemről szóló szóbeszéd miatt. Ha meg mégis, akkor van amulettem, ami elriaszthatja az ártó szellemeket.
Egyesek azt is mondják, hogy ez az erdő szent, és hogy a Világ közepe. Én nem hiszem, hogy ez az egy erdő lenne az. Minden erdőben van valami misztikum, szentség.

A világ közepe pedig bármi lehet, ahol valaki leszúr a földbe egy botot, és azt mondja:
-Itt alapítok házat, otthont.
És ez nem ellentmondás.
A Világ közepe mindenkinek az otthon, persze van olyan is, akinek az otthont nem egy szilárd pont jelenti, hanem egy másik ember vagy emberek, a család a barátok…

Dobogókőre érve sok szép fafaragványt látni mindenütt. Ezeknek kapcsán megint szembesülnöm kell a forma és a tartalom különbségével.

Ezek a művek ugyanis, szerintem szépek. Önmagukban, önmagukért, esztétikailag vagy nem is tudom, hogyan.

("Nagy királyaink", Buda és Pest Attila kapuja)

Giccsessé sokszor nem attól válnak, amilyenek, hanem amilyen üzenete egyiknek-másiknak van, ahogyan tisztelik/ imádják őket, ami fel van írva rájuk.
Itt van például ez az emlékmű:

Egy teljesen oké és korrekt emlékmű nagy magyar királyok emlékműve. Giccsessé a talapzatára írt felirattól válik:

„Az Úr állíttatta szerelmének a Nagyboldogasszonynak.”
Soha még a legszebb templomokra sem írt ki olyat senki, hogy az Úr állíttatta. Legfeljebb, hogy X. Y. állíttatta az Úr tiszteletére. De méltóvá az Úrhoz csak azáltal válhat valami, ha megfelelően használják. De lehet, hogy tévedek. Mindenesetre ez a kifejezés, hogy „az Úr állíttatta” nekem eléggé nagyképűnek tűnik.
És aztán megláttam ezt is:

Nagyon megindultam, és felháborodtam. Első gondolatom az volt: vajon miről mond ez a ledöntött emlékmű véleményt? (Mármint az a tény, hogy ezt az emlékművet ledöntötték, és nem szállították el, hanem itt hagyták valamire emlékeztetőnek.) A „feszabadító harcról”? A szovjet hadseregről? Vagy esetleg a békés alkotómunkáról?

Viszont megértettem, hogy miféle szellemek járhatnak errefelé mégis. Azok a szellemek nem feltétlenül rossz azaz ártó szándékú szellemek. Csak olyan szellemek, akik nem tudnak megnyugodni. Főleg szovjet katonák esetleg magyar partizánok szellemei, akik nem nyugodhatnak békében. Itt ugyanis felborult valahol a Világ egyensúlya. Ha ez a hely valakinek, bárkinek szent hely, akkor nem lehet itt egy ledöntött, meggyalázott emlékmű. A szent hely csak olyan hely lehet, ahová érve az ember békességet érez, és nem kárörömöt vagy ilyen-olyan keserűséget. Ahol gyönyörködik az ember a szép dolgokban, a természetes (isteni) és az emberi alkotásokban. Egy ledöntött, meggyalázott emlékmű éppen nem ezt a célt szolgálja.

Két dolgot lehet tenni. Vagy helyreállítjuk ezt az emlékművet, és megpróbáljuk elérni, hogy az újabbakkal, a királyok és táltosok emlékműveivel békében éljen egymás mellett. Ez sem lenne megoldhatatlan, de adott helyzetben erre kevesebb az esély. Vagy el kell szállítani ezeket a maradványokat (a „kommunista” Szoborparkba vagy akárhová), és a helyükre valami mást állítani, olyan valamit, aminek pozitív üzenete van. Akár egy emlékművet a náci elnyomás ellen küzdő magyar partizánoknak (akik persze nem itt tevékenykedtek, inkább a Börzsönyben és a Mátrában) vagy emelni egyet a sztálinista elnyomás ellen küzdő magyaroknak (akik persze szintén nem itt tevékenykedtek). De a legjobb lenne egész egyszerűen ültetni egy fát a helyére.
De így vagy úgy, ha elszállítjuk az emlékművet, a megnyugodni nem tudó szellemeket ki kell engesztelni. (Hiszen nem alapból ártó szándékúak ők!) Amikor elültetjük a fát valaki tekintélyes embernek, akár egy táltosnak el kellene végeznie egy engesztelő szertartást, és valamilyen formában el kellene mondania:

„Honfitársaink sokakat megöltek a ti hazátokban, ártatlan és fegyvertelen embereket, asszonyokat, gyermekeket is. Mi ezért most bocsánatot kérünk tőletek. Honfitársaitok sokakat megöltek vagy elhurcoltak a mi honfitársaink közül is, ártatlan és fegyvertelen embereket is, mert nem tudtak különbséget tenni köztünk, a jó és rosszszándékú honfitársaink között. Azoknak közületek, akik itt harcolva estek el, de ártatlan vér nem tapad a kezükhöz, kimondjuk, hogy nem haragszunk rájuk. A többieknek csak az áldozatok bocsáthatnak meg, ha úgy érzik. Emlékműveteket ledöntötték, meggyalázták. Mi ezért is bocsánatot kérünk tőletek. Nem szeretnénk újabb viszályt közöttünk, ezért az emlékművet most elvisszük, de nem az irántatok való haragból, hanem a mi megsértett honfitársaink kiengesztelésére. Kérlek titeket, ezért se haragudjatok. Ez a fa őrizze emléketeket, nem csak a tieteket, hanem mindazokét, akik itt harcoltak, és elestek. Békítsen össze titeket, hiszen közös nyugvóhelyetekből nő, erősödik. És békítsen össze bennünket is veletek és magunkkal. Bocsássatok meg ti is nekünk, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Nyugodjatok békében!”

Mindaddig, amíg ez nem történik meg, amíg az emlékmű romjai állnak ott, ebben a méltatlan, meggyalázott formájukban, addig Dobogókő nem lesz egy szent hely, senkinek. Addig egy elátkozott, szellemjárta hely lesz, ahol nem lehet majd békében áldozni őseink emlékének, mert megnyugodni nem tudó, boldogtalan kísértetek fognak sírni, keseregni a megbontott egyensúly helyreállításáért, addig nem fogunk ott sem Nagyboldogasszonyt, sem szent királyokat találni, sem önmagunkkal megbékélni és megnyugodni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése