Ady Endre:
Emlékezés Táncsics Mihályra
Kend volt, Táncsics Mihály,
A mi kora lelkünk:
Attila ugarján,
Táblabírók földjén
Szenvedő szerelmünk.
Kendet ostorozták,
Kutya se becsülte.
Mert kend senki se volt,
Mindenkiért hevült,
Paraszt-anya szülte.
Kendnek sok fájdalmát
Szívesen fájlaljuk,
S e fájó országban
Kendnek ős szerepét
Szívesen vállaljuk.
Kend bizony elporladt,
De mink, akik élünk:
Vagyunk bizalommal,
Vagyunk új Táncsicsok
S miként kend, remélünk.
Kend új rendet akart:
Mindenkit szeretni.
Mi más rendre vágyunk:
Vagy igaz világ lesz,
Vagy nem lesz itt semmi.
Kendet azért mégis
Áldjuk, mint egy szentet,
Istenünk: az Eszme
Haló porában is
Áldja-verje kendet.
Nagy László:
Zuhatag
A meggyfa meghajol boldogan
leheli termékeny illatát
a torony égbetör zordonan
kereszttel hősködő Ararát,
a paraszt homloka csörgedez
előtte ropog a faeke
áldásért kiáltott Istenhez
elapadt csutorás tehene
tavasz van földben és növényben
gyárakban vígak a motorok
fiatal asszonyok ölében
harmatos palánta mosolyog
gyártsatok ekéket vasasok
parasztok, adjatok kenyeret
uraim, féltsétek magatok
ostoros zivatar fenyeget
tavaszi haragunk lobbosodj
harsogd a dalunkat mérgesen
tavaszi szerelmünk lombosodj
lepd el a kerteket szélesen
tudatunk erősödj, csontosodj
bennünk az új élet veleje
tudásunk gyarapodj, bokrosodj
legyünk az új élet teteje!
Sipos Gyula:
Forradalmárok
A füvek bölcsessége ez:
meghajolni, s túlélni a szelet.
A kövek bölcsessége ez:
tűrni, hogy a hátukra lépjenek.
A csillagnézők bölcsessége:
bámulni a távoli egeket
De ki tanít meg arra,
hogy ismeretlen gyermeket becézz?
És ki tanít meg arra,
hogy magad ellen is tégy másokért?
És ki tanít meg arra,
hogy az erdőben a szélső fa légy?
Láttad, mikor a víz utat keres?
Hogy feszíti fényes burokkal
ömlésre az első csepeket!
Mindig elöl induló cseppek vagytok
ti, nyughatatlan emberek
Ti, akik mindig akkor szóltok,
mikor még szólni nem szabad.
Kik járatlan réteken vágtok át,
s kilépitek az utakat.
Kiket mindig csatázni késztet
a nyughatatlan gondolat.
Nem lenne nélkületek
eleje a sornak.
Nem lenne nélkületek út,
melyet ezrek taposnak.
Nem lenne első hangja
az áradó daloknak.
Forradalmárok!
Néperdő szélső fái,
nép-folyam első cseppjei,
jövőnk katonái,
rólatok szóljon a dal,
segítsen sorotokba állni!
segítsen sorotokba állni!
És akkor a végén egy saját is:
Holnap indulunk
Holnapi felhők, új remények
Holnapi hidegek, sűrű vetések
Holnapig várunk az ég vörösére
Csillagok szúrós harci jelére
Kezeink állnak sok új alakba
Hajdani hősök karja vezet ma
Hajdani hősök, hajdani akarat
Új vágyunktól újra dalra kap.
Ébred a fényes szél lobogója
Magasra tartja, új fiú fogja
Új fiú, új lány, új hit szárnya
Új szivárványra feszülők arca...
Új szivárványra feszülők arca...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése