2013. július 4., csütörtök

Nyílt levél a kiborult vörös festékről

Kedves Régi Jó Ismerősöm!

(Ennek az írásnak eredetileg azt a címet akartam adni félig tréfásan, félig komolyan, hogy Védőbeszéd, de aztán eszembe jutott, hogy amit Te mondasz rólam, az sem nem vád, sem nem rágalom, az csak afféle zrikálás, tehát nincs mi ellen védekeznem.
Ez inkább olyan visszakérdezésféle, mert könnyen lehet, hogy nem értettem jól, amit a múltkor mondtál.)

Az utóbbi időben ritkábban beszélgetünk, mint a régi szép időkben, igaz ritkábban is találkozunk (ez persze mindkettőnkön múlik) ezért is figyeltem fel erre a dologra. Tudniillik arra, hogy mikor a többiekkel valahol egy asztalnál ülünk, kocsmában vagy táncházban, akkor mindig elsütsz valami olyan csipkelődést, félmondatot, amelyben én is szereplek valahogyan összefüggésben azzal a szóval, hogy „kommunista”. (Illetve ennek a „rokon értelmű” szavaival, mint „bolsi”, „vörös”, stb.) Lehetőleg mindig olyan helyen, hogy ezt többen is hallják. Eleinte én is röhögcséltem az ilyeneken, de most, hogy ez újra és újra előjön, úgyis, hogy már nem is vicces, se nekem, se neked, se másoknak, rájöttem, hogy Téged tényleg zavar valami abban, amit én teszek, vagy mondogatni, illetőleg leírni szoktam.
Észrevettem, hogy mindig olyan helyzetben sütöd el ezt az állítólagos „poént”, amikor vagy csak félig lehet komolyan venni, vagy pontosan tudod, hogy nem fogok Veled vitába szállni, inkább rosszindulatúan kiröhöglek, ahogyan a műveletlen embereket szokás, vagy valami hasonlóan erőltetetten vicces félmondattal ütöm el az egészet. Nagyjából jól ki tudod számítani, mik az ilyen helyzetek.
Előbb-utóbb azért persze célt érsz, mert egyszercsak elegem lesz, és majd felugrok vagy az asztalra csapok, és meg fogom kérdezni, hogy „Mi a franc bajod van már, b***meg?”. Ez a pillanat nem tartozik a blog olvasóira. De mivel az agyam sokszor több lépéssel előrébb vagy éppen hátrébb tart, mint a szám, azt mégsem állom meg, hogy le ne írjam, mi minden villan át az én töprengő, kombináló agyamon, amikor ilyeneket hallok Tőled vagy akárki mástól.

Utólag visszagondolva, mindig azon merengek, ez lett volna-e a megfelelő alkalom, hogy felvegyem a kesztyűt, és vállalva a kockázatot, hogy mindenkit elüldözök az asztaltól, visszakérdezzek:
„Kommunista alatt pontosan mit értesz?”
Itt következne az, amikor megpróbállak szembesíteni azzal, hogy ennek a szónak időtől és helytől függően mennyiféle jelentése, más szóval történelmi rétege van, amelyeket olykor tudatosan mosnak össze azok, akiknek ez érdekükben is áll. Aztán elgondolkozom, fair dolog lenne-e tőlem ezeknek a nem ismeretét számon kérni Rajtad. Hiszen Neked ez nem tartozik a szakterületedhez, a suliban, meg (valakinek szintén így áll érdekében) ezeket az árnyalatokat nem tanítják. Ha meg elkezdek a tudálékos szaktudós szerepében pózolni, amikor valaki csak viccelni akart, én válok nevetségessé.
Akár így, akár úgy, az, hogy ezek a jelentésárnyalatok belekerüljenek a köztudatba, azért történészként és újságíróként nekem kell tenni, illetve nekem is tenni kell. Segítséget azért Tőled is elfogadok hozzá. (Erről még szó lesz ezen a blogon hamarosan.)

Továbbfűzöm a gondolataimat és az jut eszembe: mennyivel hatásosabb lenne így feltenni a kérdést:
„Kommunista alatt pontosan mit értesz? Mindenkit, aki nem rajong Wass Albertért, vagy mindenkit, aki nem tiszteli istenként a Narancsos Főnököt, vagy mindenkit, aki nem utálja az úgynevezett zsidókat?”
Huh, micsoda egy demagóg, hatásvadász, genyó visszakérdezés ez! De érdekes lenne megfigyelni, hogyan reagálsz erre. Ebből kiderülhetne, hogy Te magad mennyire fogod még fel viccnek ezt az egészet. Vajon jót röhögnél rajta? Vagy megsértődnél, hogy csak ennyi agyi erőfeszítést feltételezek Rólad, hogy ilyen sztereotipikus izéket kínálok fel Neked válaszként? Nem tudom. Mármint fogalmam sincs, hogy hogyan reagálnál, éppen ezért lenne izgalmas ezt feltenni. Vagy ez csak azt jelenti, hogy nem ismerlek eléggé, illetve, hogy nem bízom eléggé az emberekben?
(Á, ezek után már, ha ezt a szöveget olvastad, már felkészülten fog érni ez a kérdés. Na mindegy…)

Aztán még tovább fűzöm a gondolataimat, és elgondolkozom magamban, hogy mit szoktak pontosan érteni ez alatt a szó alatt, hogy „kommunista” ma ebben az országban azok, akik szitokszóként használják. Alapvetően, azonkívül, hogy bármilyen rossz tulajdonság szinonímája lehet, kettő értelmes, körvonalazható jelenség jut eszembe.
Ugye sokan mondják, hogy egyrészt ún. „posztkádárista” (jujj!) másrészt „neohorthysta” (így!) korban élünk. Ja, a „kommunista” szó értelmezését is az ilyen jellegű (le nem írom még egyszer ezt a két szót) tömegbeidegződések határozzák meg.
Mit jelentett a „kommunista” szó a Horthy-korszakban? (Azonkívül, hogy a „közellenség” szinonimája volt?) Rosszindulatú felforgatót, terroristát, senkiházi bitangot és hazátlan internacionalistát. Azaz alapvetően olyan valakit, aki nincs hatalmon, de fel akarja forgatni a törvényes rendet, kinyírni a legitim vezetőket, plusz jött még ehhez az az értelmezés (főleg a háború alatt), hogy olyasvalaki aki nem kötődik a saját hazájához, csak valami elvont, nem is létező nemzetközi közösséghez, ezért hajlandó kémkedni a Szovjetuniónak. (A kettő közül az utóbbi a nagyobb hülyeség.)

Ez ma elsősorban a „széljobberek” (így! te jó ég!) értelmezése. Rólad azért tudom, hogy egyrészt okosabb vagy annál, hogy attól tarts, hogy most komoly kommunista terroristaveszélytől tarts. Tudom, hogy nem hiszel az összeesküvéselméletekben.

(Vagy csak én nem tudok róla?)
Tudom azt is, hogy nemcsak hogy okosabb vagy ennél, de engem is többre jobban ismersz, és többre tartasz ennél, hogy ilyeneket mondj, vagy akár csak gondolj rólam. Arról is meggyőződhettél, hogy nem vagyok „internacionalista” olyan értelemben, ahogyan ezt a szót a „kommunista” szóval összekapcsolják. Habár én is, csakúgy, mint te már mobilisabb vagyok, mint nagyszüleink vagy dédszüleink voltak, nyelveket beszélek, sokfelé jártam, a Világ sok szögletében vannak barátaim, akikkel így-úgy tartom a kapcsolatot, és én is szívesen kimennék egy pár évre külföldre dolgozni, tapasztalatot gyűjteni. (Miért, Te is így vagy vele nem?) Szóval persze kevésbé predesztináló az életmódunkra nézve az, hogy hol születtünk, és mi az anyanyelvünk, meg hogyan gondolkodunk, mint a dédszüleinknek vagy a nagyszüleinknek volt. Ilyen értelemben persze, náluk „internacionalistábbak” vagyunk egy picit, te is, én is.

Van a „kommunistának” ma, ebben az országban jóval gyakrabban használt jelentése. A legtöbben ezt értik alatta. Főleg akkor, ha olyanokra mondják ezt a szitkot, akiket valami miatt maguk is tisztelnek, vagy legalábbis úgy tudják, hogy tisztelni illik őket, szóval elsősorban, ha öregekről beszélnek. Ennek pedig talán a „kádárista” (jujj!) lehetne a legjobb szinonimája. Vagyis: olyant értenek alatta, akiben még benne élnek a Kádár-korszak reflexei, aki visszasírja a Pártot, az Első Titkárt, a Május Elsejei sört és virslit, a kényelmes, nyugodt életet, és a felelősségvállalás kerülését, a meggyőződés nélküli tapsolást, minden kompromisszumot, amit a rendszerrel megkötött, minden langyos vizet, amibe beleült. Szóval a „kommunista” valahogyan minden olyasminek a szinonimája, ami elavult, maradi, mindenkié, akin túlhaladt az idő, de ezt nem veszi észre.
Így van? Valld be, hogy leggyakrabban Te is ilyen értelemben használod!
Aham!
Szóval akkor ezt érted rám?

Hogy nem? Akkor meg mit? Hogy a KISz-titkárt? Azt a fiatal fószert, aki meggyőződéssel vagy meggyőződés nélkül puffogtatott hasonló fiatal társainak mindenféle frázisokat a szegények védelméről, és mellette az egyetlen üdvözítő Párthoz való hűségről, miközben a gyakorlatban nem csinált semmit? Aki az „ifjú kommunisták erkölcséről” szónokolt, miközben a tagszervezet pénzének egy részét lenyúlta? Aki reménykedett, hogy jó állása lehet a Párt egyik irodájában? Mondd, kitől hallottad Te, hogy ilyen volt a KISz? A szüleidtől? Akkor tehát ők is ilyenek voltak? Nem, ők nem, csak mindenki más? Mert ők csak kényszerből, mert kötelező volt, az úttörőktől rögtön ide küldték őket?

Ühüm. Szóval ezt érted Te rajtam, ezt látod Te bennem. És mondd csak, ezt akkor állapítottad meg rólam, amikor megláttad a képemet az egyetemfoglaláson készült fényképek egyikén?
Mit gondolsz, mégis mi a fenének fészkeltük be magunkat az egyetem egyik termébe? Hogy hűségünket deklaráljuk valamelyik párthoz? (Amelyik nem az állam-Párt.) Itt vannak a felvételek, látod, miről beszélgetünk: a mi felelősségválallásunkról ennek az országnak az építésében, az egyenes, konkrét beszédről, az igazság kimondásáról, a diákok egymás iránti szolidaritásáról, az integrációról, a modern oktatásról, a szegényeken való segítség lehetőségeiről, az állami jövedelmek arányosabb és igazságosabb elosztásáról…

Tudod, kik voltak a mi legfőbb ellenfeleink mindeközben? Kik akarták, hogy kussoljunk el, és tűrjünk mindent csendben, amit a fejünk felett rólunk, nélkülünk eldöntenek? Kik akartak feltétel nélkül, minden tárgyalás nélkül kidobni minket? Az öreg, vagy legalábbis öreges, nehézkes, minden gondolkodást megspórolni akaró emberek, akik most istenítik a Pártot, a Tévedhetetlen Vezért, az antitüntetéseken osztogatott sört és virslit, a kényelmes, nyugodt életet, és a felelősségvállalás kerülését, a meggyőződés nélküli tapsolást, minden kompromisszumot, amit a rendszerrel megkötnek és minden langyos vizet, amibe beleülnek!
Meg azok a fiatal fószerek a narancssárga kukáskabátban, akik meggyőződéssel vagy meggyőződés nélkül puffogtatnak hasonló fiatal társaiknak mindenféle frázisokat a szegények védelméről, és mellette az egyetlen üdvözítő Párthoz való hűségről, miközben a gyakorlatban nem csinálnak semmit. Akik a „keresztény ifjak erkölcséről” szónokolnak, miközben a tagszervezet pénzének egy részét lenyúlják. Akik reménykednek, hogy jó állásuk lehet a Párt egyik irodájában.
Na, ismerős valahonnan? Hogy ez a mostani más? Nem, okosabb vagy te annál, hogy összekeverd a tartalmat a formával!

Hogy nem ez, és nem így gondoltad? Hogy akkor azokat érted „kommunista” alatt, akik összevissza hadoválnak ifjú társaikkal a szegényekkel való szolidaritásról, akik követeléseket és programokat fogalmaznak meg az ország jobbá tételéről? Azokat a szerencsétlen romantikusokat, utópistákat és idealistákat, akik nem veszik észre, hogy túllépett rajtuk az idő? Mondd csak, kiket ünnepelsz Te Március 15-én és Október 23-án? Kommunistákat? Miattuk öltesz magadra kokárdát, karszalagot, miattuk énekelsz, miattuk fog el még most is néha az a régi jó lelkesedés? Akkor te is kommunista vagy?

Teljesen igazad van, nem értünk el semmit. Még nem. De nem utoljára próbáltuk. Mit gondolsz, ha Petőfiék meg sem próbálják, most lenne mit ünnepelni?

Hadd foglaljam össze akkor: úgy érted, korszerűtlen vagyok, túlhaladt rajtam az idő, mert lejárt a lelkesedések kora, most a félrevonulásé, az aprómunkáé, és a hatalomnak való feltétlen behódolás ideje van? Mert akkor ezt lehet kivenni azokból a szurkálódásaidból, amelyekben a „kommunista” szó szerepel. Úgy értetted, „hippi”? És mi a bajod a hippikkel? Nem az talán, ami a Szelíd motorosokban elhangzik, hogy szabadságukkal arra emlékeztetnek Téged, hogy Te nem vagy szabad?
Egyébként jogod van nem szabadnak lenni. Az is lehet, hogy nincsen választásod; hogy gúzsba köt, vagy megfélemlít a munkahely, a főnököd, a hatóság. Azt mondod, én könnyen beszélek. Nem ítéllek el érte, ha Te nem csatlakozol hozzám, de akkor sem, ha azt mondod, Téged más természetű dolgok érdekelnek. De akkor ne abból próbálj erényt csinálni, hogy valamit nem tehetsz meg, hogy akadályoznak…

De lehet, hogy nem is egészen jól értettem a szavaidat. Kérlek mondd el, mit gondolsz, mit értettél pontosan! Ha akarod, felejtsd el mindazt, amit most összehordtam kész válaszokként, hogy te választhass belőlük. Nem, ne válassz! De válaszolj, kérlek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése