2012. május 3., csütörtök

Közlemények közügyekben

Szerkesztőségünk örömmel köszönti Áder Jánost abból az alkalomból, hogy elfoglalta a köztársasági elnök 2010-ben megüresedett, és azóta betöltetlen posztját. (A fennmaradó időszakban elnöknek mondott két személyt legnagyobb sajnálatunkra nem tudjuk államfőnek elismerni, nem a plágium-ügy, hanem Magyarország méltatlan képviselete okán.)
Áder János urat a magunk részéről okos fickónak tartjuk, pártpozícióitól teljesen függetlenül, és annál is jobban tetszett nekünk barátságos hangú, békéltető beszéde. Az ilyen hangra nagy szükség van manapság. Kívánunk sok szerencsét neki, és kívánunk magunknak több ilyen tisztességes ellenfelet az állampárt soraiban, mint amilyen ő.

Más. Egyben szeretnénk a magunk szerény módján türelemre inteni azokat, akik csak arra várnak, hogy a Bűnbakot is jól elítélhessék, ha nem terrorizmusért, akkor most legújabb ötletként plágium miatt. Várjuk ki az anyázással és a kiröhögéssel, és a rosszindulatú megjegyzésekkel azt az időpontot, amikor a kérdéses szakdolgozat előkerül, és megvizsgáltatik. Látatlanban nehéz véleményt mondani. Ami azt illeti: 1. Nem tartjuk elképzelhetetlennek azt az aljasságot, hogy a dogát pont azért lopta el valaki, hogy le lehessen a Bűnbakot járatni. (Ellenben azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy azért lopta el valaki, hogy ne lehessen lejáratni.) 2. Azért megjegyeznénk, hogy az előző vádlott mismásolt és kerülte a nyilatkozatot, aztán többször ellentmondott magának, hogy szóval és hát izé, meg minden, a Bűnbak ellenben eléggé határozott és biztos a maga ártatlanságában, és egy perc kétség nélkül áll ki a maga igazáért.
Nem tudjuk biztosan, ez mit jelent, de megismételjük szerkesztőségünk álláspontját: egyelőre nyugi és türelem.
Egyúttal kérjük azokat, akiknél a kérdéses szakdolgozat van, hogy adják elő. Az igazság mégis szép és nagy dolog, és lennének fontosabb dolgok is mint ezen marakodni. Minél előbb meglesz a doga, annál kevésbé lesznek kínosak és fájdalmasak az érdekelt feleknek a következmények, akárki is a vétkes és az ártatlan az ügyben.
Tisztelettel
A szerk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése