Elöljáróban annyit: az IÉHK 1985 és az IÉHK 2016 tulajdonképpen nem ugyanannak a műnek a két feldolgozása, hanem két teljesen más mű. De azért, amit lehetett, Koltay Gábor átemelt a korábbi változatból az egyszerűség kedvéért. Leginkább a forrásszövegeket és versrészleteket. Úgy tűnik azonban, hogy az eredeti darab zeneszerzője, Victor Máté nem járult hozzá, hogy a mostani darab az ő zenéivel menjen, ezért a kérdéses versekhez Koltay Gergely kénytelen volt új zenéket írni. Aki pedig ismerte az IÉHK 1985 zenéit, annak elsőre fel fog tűnni, hogy Victor Máté mennyivel jobb és ötletesebb zeneszerző, mint Koltay Gergely. (Vessük össze például, melyikük mit kezdett Kisfaludy Károly: Mohács című versével!) És ez már eleve sokmindent meghatároz.
Azok a jelenetek, amik nem az IÉHK 1985-ből kerültek át, azok nagyrészt Koltayék más filmjeiből és rockoperáiból valók. (Ez utóbbiakból pedig volt jópár, mert miután a Sacra Coronával Koltay Gábor Orbán Viktor udvari rendezőjévé, a Kormorán pedig udvari zenekarává avanzsált, azután sokáig elvárták tőlük, hogy minden évre készítsenek egy új rockoperát az ún. „FiDeSz” (a nemfiatal nemdemokraták) pártnapjaira. Ahogy az persze sejthető, ezeknél a mennyiség és a megrendelő igényeinek kiszolgálása sokszor a minőség rovására ment.)
Ehhez képest Koltay Gábor ígérte, hogy a mostani rendezvény nem a Párt dicséretéről fog szólni, hanem valóban a nemzet történetéről. És ezt igazából be is tartotta. (Megállta például, hogy az utóbbi 26 év történetén ne moralizáljon, a darab végetér az 1989-1990-es rendszerváltásnál.) A másik, amit az IÉHK 2016 javára kell írni, hogy a koreográfiák és tömegjelenetek tényleg jól néznek ki, köszönhetően Zsuráfszky Zoltánnak.
(Hogy ugyanez milyen volt 1985-ben, azt nem tudom, mert azt nem láttam, csak a zenéjét hallgattam végig. De valószínűleg Novák Ferenc„Tata” sem koreografált rosszabbul, mint Zsura.) Az IÉHK 1985 szereplői közül a mostani változatba Deák „Bill” Gyula, Varga Miklós és Vikidál Gyula kerültek át (természetesen), a többi szerepet mostani fiatal színészek és rockzenészek játsszák.
Néhány szó a produkció egyes pontjairól.
(Jól tippeltem: ezek közül tényleg egy sem volt benne az IÉHK 2016-ban... (sajnos))
A műsor bevezetője ugyanaz, mint 1985-ben: egy felvétel, amin Latinovits Zoltán szavalja a Szózatot. Mintha részeg lenne... És az eredeti szöveghez sem mindig tartja magát. De hát őt hívják sokan a Színészkirálynak, úgy látszik, muszáj volt ezzel tisztelegni előtte… Na mindegy.
A darab a honfoglalással kezdődik, és ehhez a Honfoglalás-film soundtrackjének egyik jól sikerült dalát használja fel (Koltay Gergely: Hajnal), ami a film végső változatába nem került be, csak a filmzene cd-változatán volt hallható, emiatt aztán méltatlanul el is feledték. Végül is nem baj, hogy ez az egyébként menő szám függetlenedett az egyébként pocsék filmtől, és végül is jó volt most hallani.
Az I. Istvánról szóló részbe gondolom Koltay szívesen beletette volna legsikeresebb rendezésének, az István a királynak a részleteit, de ahhoz meg Szörényi Levente és Bródy János nem járultak hozzá (már 1985-ben sem). Így tehát a rendezőnek meg kellett elégednie István király intelmeivel.
És mivel 1985 óta Koltay Gábor készített egy filmet Julianus barátról, meg egyet I. László királyról is, ezért ez a két személy is külön-külön tracket kapott ebben a műsorban, a két film idevágó jeleneteiből átemelve. Julianust Palcsó Tamás játszotta, László királyt pedig Barabás Kiss Zoltán, aki annak idején szerepelt a Sacra Coronában is, csak ott nem Lászlót játszotta, hanem egy névtelen katonát. De vele még mindig jobban jártunk, mint Szarvas Attilával. (Selmeczi Roland, aki a Sacra Coronában utószinkronizálta Szarvas Attilát, sajnos meghalt azóta.)
Dózsa György kivégzése: például ez is egy az egyben az IÉHK 1985-ből lett átemelve. A szöveg Kósa Ferenc: Ítélet című filmjéből való + Illyés Gyula: Áldozás című versének megzenésítése. Az IÉHK 1985-ben Vikidál Gyula volt Dózsa György, az IÉHK 2016-ban Vadkerti Imre, aki, azt kell, hogy mondjam, nem marad el a nagy elődtől semmiben. (Stílusos az lett volna még, ha Novák Péter játssza Dózsa Györgyöt, mert a Szarka Tamás-féle Dózsa-táncjátékban nagyon erős alakítást nyújtott. De úgy látszik, ide nem hívták, vagy nem akart jönni. A Dózsa-táncjátékra utalás csak annyiban történik, hogy Dózsát ugyanarra a ritka magyar-táncdallamra hurcolják be a katonák, ami a táncjáték főmotívuma is volt.)
1848-1849: szerintem ez a blokk volt a mostani előadás legerősebb része. Ez is egy korábbi Koltay-Kormorán-produkcióból lett átemelve, A Költő visszatérből. Az viszont a Kormorán egyik legsikerültebb zenés történelmi darabja, még abból az időből, amikor még nem váltak a Főfőfőfőnök udvari muzsikusaivá. A dallamok jók, ötletesek, lelkesítőek, a koreográfia király. Mondjuk az idősödő Varga Miklós helyett én Petőfi Sándor szerepében is szívesebben láttam volna Novák Pétert (láttam már őt Petőfit játszani, és atyaég, micsoda elementárisan fantasztikus volt!), de mint említettem, ő az IÉHK 2016-ba egyáltalán nem került bele. De egyébként csak egy dolog zavart ebben a blokkban, amit erőltetettnek találtam: a Nemzeti dalt a Himnusz dallamára énekelni. Nem tartanám szentségtörésnek, az ötlet jó, csak nem passzolt össze a kettő. A Himnusz mégiscsak egy szomorú dal, a Nemzeti dal viszont egy lendületes, lelkesítő forradalmi valami.
A Kiegyezés: Deák Ferencet Hujber Ferenc játszotta. Az övé volt az IÉHK 2016 legbotrányosabb alakítása. Hogy lehet egy megfontolt öregember országgyűlési beszédét ennyire kényszeresen affektálva előadni? (Kb olyan ripacs affektálás volt, mintha Mr Fluor játszotta volna Deák Ferencet. És kb annyira is volt idegesítő. (Ja, a fenti kép nem az a jelenet.))
Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság: Meglepően korrekten álltak ehhez a témához az IÉHK 2016 alkotói. Károlyi Mihálynak meghagyták azt a formáját, ahogyan az IÉHK 1985 ábrázolta: humanista politikusként földosztóként. Nem álltak bele abba a gyűlölködő kórusba, amit a mostani állampárt irányított Károlyi ellen. Köszi! A Tanácsköztársaságot is mint forradalmat, társadalmi átalakulást ábrázolták. Persze a Tanácsköztársasági-népünnepély koreográfia tényleg nem került bele az IÉHK 2016-ba, de az túlzás is lett volna. Viszont nem akarták ezt az eseményt sem „patkányok lázadásának” vagy ilyesminek ábrázolni. Megint köszi.
Trianon: Erről nyilván kellett egy külön részt csinálni, és ez jól is sikerült, szép is lett, szerintem éppen nem csúszott át még giccsbe és önsajnálatba, hanem éppen szívhezszóló tudott maradni. Trianon tényleg nagy nemzeti tragédiánk, és erről meg kell emlékezni. Szép gesztus volt, hogy ebben a blokkban kiemelt szerepet kapott egy Vajdaságból érkezett magyar énekesnő, Fehér Nóra, aki átérezhette, mit jelent idegen uralom alatt felnőni magyarként. Az erdélyi magyarok fájdalmáról pedig Kós Károlyt idézték.
Külön műsorszám szólt az 1938-1939-es békés revízióról. Itt egy egészen hosszú eredeti részletet bevágtak Horthy Miklós beszédéből Kolozsvár visszatérése alkalmából. Ezzel kapcsolatban meg kell említenem egy érdekességet, amit megfigyeltem, de lehet, hogy ebből semmi sem következik. A XX. századi történelmi személyiségeknél voltak olyanok, akiket továbbra is, mint az eddigiekben, színészekkel játszattak el, velük mondatták el az ő szövegeiket (Bajcsy-Zsilinszky Endre, Bethlen István, Klebelsberg Kunó). És voltak olyanok is, akiket viszont nem játszattak el senkivel, hanem az eredeti beszédeik részleteit játszották be (Horthy Miklós, Rákosi Mátyás, Nagy Imre, Orbán Viktor, Antall József). Vajon mitől függ, hogy ki került az egyik, és ki a másik kategóriába?
Horthy-korszak: Az IÉHK 2016 itt sem állt be a mostani állampárti propaganda hülyeségeibe. Nem akarta a Horthy-korszakot aranykorként ábrázolni. Persze Horthy Miklós maga mint „országgyarapító” jelent meg a békés revíziós résznél, de a rendszernek a műsor felvillantotta az árnyoldalait is. Szó volt a rettenetes társadalmi egyenlőtlenségekről, a nyomorról, a kivándorlásról (bár az inkább közvetlenül az I. világháborút megelőző évek problémája volt), idéztek József Attila elkeseredett verseiből (igaz, a Tömeg tényleg nem volt benne, meg úgy általában Nagy Feró sem), a zsidótörvényekről, de az elégedetlenségről (amit jogos elégedetlenségként mutattak be), a munkásmozgalomról is. Látni lehetett, ahogyan lovas rendőrök verik ripityára a szegény népet. Korrekt. Köszönjük ezt is!
A II. világháború: szó volt itt is nemcsak a harcokról, hanem a német megszállásról és a holocaustról (Radnóti Miklós utolsó versén keresztül), de az ellenállási mozgalomról is (Bajcsy-Zsilinszky Endre hősies alakján keresztül).
1945-1948: Elénekelte a népet játszó néhány néptáncegyüttes a Fényes szeleket, a szívügyemnek tekintett népi kollégiumok indulóját. Ezt aztán nagyon köszönöm! Mindazonáltal nem vagyok teljesen elégedett. Egyrészt: ennél a résznél végig csak a vörös zászlót hordozták körbe. Ez így nem korrekt. A népi kollégisták sokkal inkább lengették a kezükben a nemzeti zászlót, mint a vöröset, és ez ugyanúgy igaz volt még a Kommunista Pártra is, ekkor még. Másrészt: nem teljesen különült el ez a blokk a következő résztől, a Rákosi-diktatúrától. Illett volna a kettő között világosan megvonni a határt. Ezt pedig leginkább úgy lehetett volna, ha felvillantják Rajk Lászó alakját, az ő tragédiáját is. Persze azt nem akarták bevállalni, hogy ezzel Rajk Lászlóból hőst csináljanak.
A Rákosi-rendszer: Mi más is jellemezhetné jobban ezeknek az éveknek a félelemteli légkörét, mint Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című verse? De nagyon tetszett a mellé illesztett groteszk kortárstánc is a vergődő emberről. Biztos van, aki túlzásnak érezte, nekem bejött, mert kifejez valamit arról a tehetetlen, reménytelen helyzetről, amibe az ’50-es években sokan kerülhettek.
1956: Az ekkori történelmi események kapták a legnagyobb fókuszt az előadásban, talán azért, mert mégiscsak 1956-os emlékév van. De ez sokkal kaotikusabb, mint az 1848-ról rész. Úgy értem, az 1848-ról szóló rész egy jól felépített színházi jelenetsor, míg az 1956-ról szóló inkább random elemek egymáshoz ragasztása. Ennek két oka lehet. Az egyik, a kézenfekvőbb, hogy 1848-hoz volt a készítőknek kész alapanyaguk: A Költő visszatér című színpadi mű. A másik, hogy 1848 régebben volt, legendásabb esemény, így ennek az esetében talán könnyebb az esemény egészét stilizáltan bemutatni, mint 1956-ot, aminél azért elvárjuk, hogy az események sokféleségét mutassák be változatos eszközökkel. Mi minden van itt?
Először is egy hangfelvétel 1956-ból, amin Bessenyei Ferenc szavalja a Szózatot. Ez nyugodtan lehetett volna az egész darab (mármint az egész IÉHK 2016) bevezetője. Sokkal jobb lenne, mint Latinovits Zoltán részeg (?) szavalata. Itt vannak aztán a szokásos kötelező elemek, amiket minden iskolás ismer: Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán című verse (egyébként nagyon menő módon megzenésítve), Nagy Imre november 4-ei beszéde és 1958-as válaszbeszéde arra a kérdésre, hogy akar-e kegyelmet kérni. Ami szokatlan elem, de örültem, hogy benne volt: Nagy Imre október 28-ai beszéde arról, hogy fegyverszünet van, és hogy a felkelőknek igazuk van. Ezt a forrást ritkán szedik elő az iskolai órákon és ünnepségeken, pedig ez jelentette az események igazi fordulatát: a magyar-magyar polgárháború végét és a forradalom győzelmét, annak lehetőségét, hogy a káoszból új rend születik. Az egész 1956-os blokkot a Megfeszített rockopera egyik dala zárja le, ami nem más, mint a Miatyánk imádság rockosan megzenésítve. Nekem mint zene tetszik, hogy miért 1956-hoz került, nem tudom, végül is az IÉHK 2016 akármelyik műsorszámához felhasználható lett volna.
1989-1990: A Kádár-rendszerről egy szó sem volt a darabban, de hát nem is a hosszú békés időszakokról szól az egész, hanem a fordulópontokról, a dinamikus változásokról. Az 1956 utáni megtorlások áldozatait elsirató imádság után rögtön az 1989-es rendszerváltás (itt most „rendszerváltozásnak” nevezik) eseményei jönnek. Hogy Orbán Viktor hangja is be van játszva, azt szerintem nem kell a hatalom felé való hajlongásnak tekinteni. Tudjátok, hogy nem vagyok híve ennek a mostani rendszernek, de az 1989-es Orbán Viktor történelmi szerepét nem kell elvitatnunk. Amúgy meg mindenki (így Koltay Gábor is) tudja, hogy az az egykori fiatalember, aki Nagy Imre újratemetésén szónokolt, ma már nem létezik. Ami az itteni zenét illeti: az egy nagyon régi Kormorán-szám; nem történelmi témájú. Ratkó József: Egy ágyon, egy kenyéren című verséről van szó, ami igazából a hitvesi kapcsolatról, összetartozásról szól. Szóval elsőre kicsit erőltetettnek tűnik ezt a nemzet, mint közösség összetartozására vonatkoztatni (éppen olyan, mint a Bibliában az erotikus Énekek énekébe az Isten és hívei kapcsolatát belemagyarázni), de valahogy mégis működik.
És itt van vége a darabnak, és ezt már említettem, hogy ezért mennyire hálás vagyok. A végére még két klasszikus Kormorán-számot kellett beépíteni finálénak és ráadásnak. Az egyik friss, fiatalos, király Himnusz-töredék (Juhász Ferenc versének megzenésítése), a másik a kissé modoros, de a Honfoglalás-film óta szintén klasszikusnak számító Kell még egy szó (Szállj, sólyom szárnyán). Ez utóbbihoz még Demjén Ferencet is előszedték.
Szóval nem lett rossz ez az előadás, főleg (remélem nem ért senki félre, ha azt mondom): Koltayéktól nem rossz. Nyilván többet is ki lehetett volna még hozni belőle, és igaz, hogy zeneileg nem éri el az IÉHK 1985 sodró lendületét, de nem rossz. Hogy az egész csak régebbi munkákból összeollózott kompilláció? Lehet, de ez nem tett neki különösebben rosszat, sőt: igazán a régebbről meglévő számok sokkal jobbak, mint a most újonnan, talán kicsit kapkodva kitaláltak. Az IÉHK 2016 a mai célnak megfelel. Hogy később elő lehet-e szedni, ki tudja. Nyilván, ha újabb 30 év múlva is készül majd egy új változat, azt majd az akkori igényekhez kell igazítani. Egyet remélek: hogy a rezsim nem fogja Koltayéktól elvárni, hogy megint futószalagon termeljenek ilyen előadásokat a Pártnak. Ha hagyják őket nyugodtan dolgozni, kisülhetnek abból egész jó dolgok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése