Giuseppe Garibaldiról már több szó esett. Mivel a Száműzöttek Serege (akkori nevén: „Nemzetközi Légió”) eredetileg az ő ötlete volt, ezért megérdemli, hogy őt és az ő emigráns alakulatát vegyük előre további felsorolásunkban.
A Vörösingesek (Camicie Rosse)
A Vörösingesek csapata is egy emigráns katonai alakulat volt eredetileg. Hogy aztán később milyen szerepet játszottak hazájuk, Itália egyesítésében, az már elég ismert történet, ezért erre csak utalni fogunk. Részletesen azokat az alkalmakat tekintjük át, amikor emigráns katonai alakulatként működtek, azaz ami miatt beleillenek a Száműzöttek Seregébe. De előbb pár szót az alapítóról.
Giuseppe Garibaldi 1807. július 4-én született Nizzában. Ősei sok generációra visszamenőleg tengerészek voltak. Így Giuseppe is apja nyomdokain egy kereskedelmi hajó kapitánya lett. Az Italia egyesítéséért, az egységes Olasz Köztársaságért küzdő carbonarik mozgalmába 1833-ban kapcsolódott be. Onnantól kezdve mindenféle olyan cuccokat is szállított ill. csempészett, amikre a carbonariknak szüksége lehetett. Ha mást nem, információkat. Forradalmat először 1834-ben próbált kirobbantani, de kísérlete nem sikerült, és menekülnie kellett.
Brazíliában telepedett le, ahol egy gaucho (tehénpásztor) lányát vette feleségül. Egyesek szerint az apósától vette át a vörös inget. De lehet, hogy maga találta ki. Az első nagyobb háború, amiben Garibaldi részt vett, a Rio Grandei Köztársaság (República Rio Grandense) harca volt, amely Köztársaság akkor el akart szakadni Brazíliától. Mikor ez nem sikerült, Garibaldiék Uruguayba mentek át. És itt kezdődik a vörösingesek története.
Az uruguayi polgárháború: a vörösök és fehérek között zajlott, akik mindketten saját jelöltjüket akarták az elnöki székbe ültetni. Garibaldi a vörösök politikai céljaival szimpatizált és az ő elnökjelöltjüket, Fructuoso Riverát segítette. Ezért az ő oldalán szervezte meg olasz emigránsokból a Vörösingesek Légióját (akik ekkor még csak egy századnyian voltak). A harcok 1839-től 1851-ig elhúzódtak, de Garibaldiék már 1848-ban leléptek a hadszíntérről, mikor lehetőségük volt hazatérni Italiába és csatlakozni az európai forradalmi harcok nagy hullámához. A lombardiai felkelőket próbálták segíteni, majd a Római Köztársaságot, végül mégis menekülniük kellett.
1849-1859 között Garibaldi fel-alá hajózgatott a Világban ismét kereskedő hajóskapitányként, nagyrészt mindenféle Amerikában székelő olasz kereskedők megbízásából. 1859-ben hazatért, újjászervezte a vörösinges csapatot és harcolt a piemonti-osztrák háborúban a piemontiak oldalán.
1860-1862: Italia egyesítésének hadműveletei, amiről már volt, meg még talán lesz is szó.
1860. október 5.: Ez az a dátum, amikor Garibaldi hivatalosan is megalapította a Nemzetközi Légiót, a Világ különböző részein élő népek felszabadítására. Ennek egyik része lett volna az Olaszországi Magyar Légió is, csak aztán az események másképpen alakultak. Viszont ez adott nekem is ötletet ahhoz, hogy elkezdjem sorravenni, ki mindenki kerülhetett volna be ebbe a Nemzetközi Légióba, azaz a Száműzöttek Seregébe.
1861-1865: Az amerikai polgárháború. Garibaldi nem volt ott, de vörösingeseinek egy csapata igen, méghozzá együtt, egy alakulatban magyar bajtársaikkal, ahogy erről már szó volt. Persze ekkor vörös ingjük felett az északi unionista csapatok sötétkék zubbonyát viselték.
1863: a lengyel szabadságharc (januári felkelés): ott harcoltak Garibaldi emberei a lengyel szabadságharcban is az orosz cári csapatok ellen. Maga Garibaldi itt sem volt jelen, a vörösingeseket itt régi tisztje
Francesco Nullo vezette. Ő 1849 óta ismerte Giuseppét, de hivatalosan csak 1859-ben lett tagja a csapatának. A lengyelországi Garibaldi-légió 1863. május 5-én a krzykawkai csatában szóródott szét, itt esett el Francesco Nullo és helyettese Elia Marchetti is.
1866: a porosz-osztrák háború: ekkor került sor a vörösingesek következő olyan vállalkozására, amelyet személyesen Giuseppe Garibaldi vezetett. Bár tulajdonképpen erről sem kellene részletesen beszélni, mert hivatalosan Italia is hadviselő félnek számított Poroszország oldalán. A cél számukra Venezia visszaszerzése volt a Habsburg Birodalomtól. Ez sikerült is. Garibaldi viszont eléggé külön utakon járt az olasz főerőkhöz képest, de hajlandó volt megállni, mikor elérte a fegyverszünet híre.
1870-1871: a porosz-francia háború: Garibaldi utolsó nagy hadi vállalkozása. Mindenki meglepetésére a franciák oldalán szállt be a harcba. Pedig sok oka lehetett a franciákra haragudni, egyrészt, hogy nem adták át Itáliának a szülővárosát, Nizzát, másrészt, hogy főleg ők akadályozták, hogy a Pápai Állam és Róma is visszakerüljön Itáliához. Miután azonban III. Napoléon császár megbukott és a francia csapatokat kivonták a Pápai Államból, Garibaldi önkénteseivel a helyszínre sietett, mondván, hogy egy köztársaságnak, amelynek nincsen területi követelése Itáliával szemben, szívesen segít. Légiójához polákok, a lengyel szabadságharc veteránjai is csatlakoztak,
Józef Hauke-Bosak vezetésével, aki Dijon környékén esett el. A háború francia vereséggel végződött, ekkor Garibaldi is hazatért.
Nem nagyon hiszem, hogy lett volna olyan ember a vörösingesek között, aki ezeket a hadszíntereket mind végigjárta volna. Bár fene tudja.
Giuseppe Garibaldi 1882-ben halt meg. De a történetnek még itt sincs vége.
1897: görög-török háború: Ekkor Giuseppe negyedik fia,
Ricciotti Garibaldi szervezett egy újabb vörösinges csapatot, és szállt harcba a hellének oldalán a törökök ellen. A háború kettős eredménnyel zárult: az Oszmán-Török Birodalom is kapott kisebb területeket, viszont a hellének is elérték Kréta autonómiáját, amely az első lépés volt afelé, hogy a sziget majd visszakerülhessen Helladához.
De néhány új vörösinges egység állítólag még 1912-ben, az első balkáni háborúban is küzdött a hellének oldalán a törökök ellen.
Mindez azt mutatja, hogy a vörösingeseknek nagy tekintélyük volt később is. Kérdés, mi maradt Garibaldi eszményeiből a későbbi időkre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése