Nem akarnék egyébként reklámot csinálni a Magyar Televíziónak, amely az utóbbi időben olyannyira lejáratta magát, hogy nehezen süllyedhetett volna ennél mélyebbre. Hogy ezen túllépek, az megint tényleg azért van, mert sokkal fontosabbnak és szimpatikusabbnak tartom az itt fellépő tehetségeket annál, hogy a közelmúlt eseményei miatt ne beszéljek róluk. Végül is jó ha van egy kis vidámság is körülöttünk így Karácsony előtt, nem?
Szóval most hagyom a fenébe a tévét, és igyekszem inkább a versenyzőkről beszélni.
Ehhez persze azért beszélnem kell egy kicsit a versenyről magáról is.
Az idei Pávát úgy hirdették meg a szervezők, mint a Döntők Döntőjét. Vagyis a verseny olyanok között zajlott, akik a korábbi évadokban már résztvettek a versengésben, és bejutottak a középdöntőbe vagy a döntőbe. Tehát aközönség akár már ismerhette őket korábbról. Új ötlet volt, de szép gesztusnak is mondható, hogy a Döntők Döntőjének Döntőjében kifejezetten a közönségre bízták a győztesek megszavazását. A zsűri azonban ettől még mondhatott véleményt a produkciókról. De nem hiszem, hogy ez sokban befolyásolta volna a szavazatokat. A zsűri tagjai, úgy tűnt, eddig is (az elejétől kezdve) sokkal inkább a nézőknek szóló ismeretterjesztést tekintették a feladatuknak, mint az értékelést. (És ez végül is nem is baj.) Most ez még hangsúlyosabb lett, és a zsűri-tagok talán még örültek is, hogy levettek egy terhet a vállukról.
Viszont ez az egész szóhasználat, hogy itt most a Döntők Döntőjéről beszéltek, azt a szomorú képet is sugallták, hogy ez lesz a Felszállott a Páva utolsó évada. Hogy tényleg így lesz-e? Nem tudni. A végén is bizonytalanságban hagytak minket erről. Én azért örülnék, ha ez nem így lenne, ha ez a remek verseny buli még folytatódna. Kezd valahogy hozzátartozni az egész a karácsonyok hangulatához. A sok rossz történés mellett, illetve után mégiscsak nekem is a Páva volt az egyik, ami felvidított.
Talán, ami a zsűri mondatainál jobban befolyásolhatta a nézőket, az az volt, hogy milyen szervezeteknek ajánlották fel a résztvevők a nyereményüket. Ezt mindegyikükkel többször elmondatták az adás folyamán, sőt, a versenyzők bemutatkozó kisfilmjeit is erre fűzték fel. Itt azért persze felvetődhet, hogy nem teljesen korrekt így szervezni az egészet: mármint a tiszta helyzet az lenne, ha a közönség tényleg csak a produkciók alapján döntene, ha csak azt értékelné, amit a versenyzőktől látott. Ezt meg lehetett volna úgy oldani, hogy minden résztvevő csak utólag árulja el, hogy kinek akar adakozni.
Hogy miért nem így történt az viszont nagyon is érthető: ezek a kedvezményezett szervezetek mégiscsak tényleg nagyon fontos munkákat végeznek, így jó ha a néző az ő tevékenységükről is képet kap. Hátha aztán ez sok embernek kedvet csinál ahhoz, hogy versenytől függetlenül is adakozzon ezeknek a szervezeteknek vagy önkéntes munkát vállaljon náluk. Ez megint a rendezvénynek azt a jellegét erősíti, amit a zsűri is igyekezett mindig a maga hozzáállásával kiemelni: hogy ez inkább egy koncert, egy buli, egy seregszemle, mint egy verseny. És akkor már miért ne lehetne egy jótékonysági koncert az egész ismeretterjesztő jellege mellett?
(Egyébként végül is megint mindegyik szereplő kapott valamit a végén, az OTP Bank felajánlott egy csomó pénzt a résztvevőknek. Ha akarják, ebből ugyanúgy juttathatnak az általuk támogatott szervezeteknek is.)
Énekes kategória:
Sőregi Anna (és Komáromi Kristóf, aki nem induló, csak kísérő partner volt).
Moholi, azaz délvidéki dalokat adott elő Anna, és Kristóf furulyán kísérte. Anna Zentáról jött, ezzel ő volt az egyetlen a döntőben, aki saját vidékének valamilyen termékét hozta a versenyre. Ők ketten amúgy általában jól szólnak együtt, de most mintha nem lettek volna annyira összehangolódva, amennyire szoktak. Nem tudom, mennyire volt ez észrevehető. Az általuk támogatott intézmény a Kallós Alapítvány, amelyet az idén meghalt Kallós Zoltán hozott létre annak idején az erdélyi magyarság népművészeti kincseinek összegyűjtésére.
Pendely Énekegyüttes (Debrecen)
Végre valakik, akik bakonyi nótákat adnak elő, méghozzá dudanótákat, amikkel aztán tényleg nagyon lehet bulihangulatot csinálni. Már ha tényleg jól, kellő átéléssel énekli az ember. A Pendely nagyon jól énekelt, de azért lehettek volna még bátrabbak is. Nekem nagyon jól esett hallgatni őket, de valószínű, hogy végül is a kiállás is fontos szerepet játszott abban, hogy a közönség kit hozott ki győztesnek. Amit az előbb mondtam a hazai anyagról, arról igazából helyesbítenem kell: valójában ebben a döntőben éppen nem az volt a jellemző, hogy mindenki a saját vidéke anyagát hozta volna. Hanem éppen hogy teljesen más anyagokat a nagy ország más sarkaiból. De éppen ezt emelte ki a zsűri mindenkinél, hogy mindenki tudott a maga produkciójában energikus lenni. Ez így volt a Pendelynél is. Ha lesz majd a Páváról lemez, biztosan az ő számuk lesz az egyik kedvencem. Az általuk támogatott intézmény a Debreceni Gyermekklinika
Borbáth Szilveszter (Vargyas)
Székely legény (Udvarhelyszékről), de szatmári (nábrádi) dalokat adott elő. Szilveszterben az a jó, hogy a hangja nagyon természetesen száll, árad, az egészen semmi olyan érzése nincs a hallgatónak, hogy ez tanult, kiművelt hang lenne, inkább az a puszta őserő szól belőle. Bármennyire is jó volt hallgatni a Pendelyt, szerintem messze Szilveszter volt a legjobb énekes a mezőnyben, mind hangra, mind előadóként. Megérdemelten győzött, és ezzel a Székely Tehetségsegítő Tanácsot juttatta 1 millió forint támogatáshoz.
Versenyen kívül fellépett még:
Gyimesvölgye Férfikórus
Nekem nagyon tetszett a dal is, amit énekeltek (szép karácsonyi ének, majd fogom is énekelni a fa alatt), és nagyon látszott rajtuk, hogy mennyire összeszokott, mondhatni profi társaság. Fiatalok, idősek nagyon jól szóltak együtt. A kórus vezetője egyébként Antal Tibi, akiről már beszéltem a blogon, de akiről csak most döbbentem rá, hol láttam először:
Az Isten kardja rockoperában, pásztorfiúként. Nem semmi, hogy valaki a maga közegében ismert népdalénekes, majd hirtelen országosan ismert rocksztár lesz egy nagyon rövidke időre, hogy aztán hosszú évekkel később már ismét érett, férfias hangú népdalénekesként és mesélőként térjen vissza a szélesebb közönség elé.
Zenész kategória:
Meglepő, hogy ebben a kategóriában csak két induló maradt a döntőre. Az is mindkettő zenekar volt. (A hangszeres szólisták mind kiestek.) Azt a két zenekart is majdnem ugyanúgy hívták. Csak egy betű eltérés volt a neveik között. Vajon mindenki biztosan tudta, hogy melyikükre akar szavazni? Nem keverték össze őket? Ne legyünk rosszindulatúak, biztos odafigyeltek, akik szavaztak.)
Tokos Zenekar (Kolozsvár)
Ők sem a saját vidékükről származó muzsikát játszottak, hanem dunántúlit (tolnait). Nagyon szimpatikus magabiztossággal kezelték a tamburákat is, és szerintem az énekjük is nekik szólt a legjobban. Nekem az ő produkciójuk tetszett a legjobban, szerintem megérdemelték volna a győzelmet. De végül is nem őket hozták ki. Támogatott szervezetük az Erdélyi Táncházzenészek Egyesülete volt.
Fokos Zenekar (Óbecse)
Ők is délvidékiek. Vajdaságiak, ezért vajdaszentiványi muzsikát játszottak… Ja, nem! (Tudom ám, hogy tudjátok, hogy Vajdaszentivány Erdélyben van, nem a Vajdaságban!) Szóval vajdaszentiványi zene. Ez olyan zene, amit mindenki ismer táncházakból. Hogy ez jó választás-e ilyen versenyre? Szerintem kockázatos, mert magasak lesznek az értő közönség elvárásai. De jól megoldották. Persze mondhatjátok: könnyű úgy nyerni, hogy nemhivatalos kísérőként beszáll a bandába egy igazi profi cimbalmos, id. Ürmös Sándor is. De szerintem mégsem ez döntött. Ürmös Sándor nem akarta a kelleténél jobban előtérbe tolni magát (bár azért talán az ő magabiztosságából biztos sok átragadt a zenekarra is). Én azért összességében a Tokost felszabadultabbnak, lazábbnak éreztem, mint a Fokost. De azért az eredménnyel is elégedettek lehetünk, főleg, hogy a Fokos egy nagyon nemes ügyet szolgáló intézményt támogatott: a nehéz sorsú gyermekeket támogató Óbecsei Lurkó Házat. Azért mindenképpen örülhetünk, hogy a nyereményük ehhez a házhoz kerül majd.
Táncos szóló kategória:
Majer Tamás (Debrecen)
A jól ismert debreceni táncos, a hortobágyi pásztorok kultúrájának jó ismerője egyre nagyobb sztárrá növi ki magát. Indult már a Pávában szólóban is, együttesben is, most pedig mindkét kategóriában, mert miért ne? Megszoktuk tőle a nagy energikusságot, a szenvedélyes stílust, de az ügyes eszközhasználatot is. Most viszont valami olyan anyagot választott, amihez inkább egyfajta visszafogott elegancia, kell. Méltóságteljes tánc, bár nem lassabb. Éppen hogy a lassú és a gyors részek hullámozva váltakoztak benne, és ez tehette igazán nehézzé. És ezt is a lehető legjobban oldotta meg. Ki merem jelenteni, hogy mindent összevetve nekem a mai estében összességében az ő szigetközi produkciója tetszett a leginkább. (Na jó, talán még a Tokos Zenekar mellett.) Rá is szavaztam volna, ha élőben követtem volna az eseményt. Persze akkor sem az én szavazatom döntött volna. Majer Tamás természetesen a nyugdíjba vonult hortobágyi pásztoroknak készült felajánlani a nyereményét.
Bulyáki Anett és Oszlánszki Patrik
Végül mégis ők győztek, a táncos pár, nem pedig a férfi szólótáncos. (Megint felvetődik a kérdés: össze lehet hasonlítani egy táncos pár produkcióját egy egyéni szólóéval? És megint felvetődik a másik kérdés is: felvetődne bennem ez a kérdés, ha szólótánc kategóriában nem csak két induló maradt volna a végére?) Ők is egy teljesen más vidékre kalandoztak el a döntős produkciójukban: Szabolcsból Tolnába, konkrétan Decsbe. Kicsit furcsa volt, hogy egyszerre akarták bemutatni a szép, elegáns decsi verbunkot, és a páros táncukat. Szerintem a decsi verbunk olyasmi, amire időt kell szánni, nem érdemes egy ilyen rövid koreográfiába még azt is belezsúfolni. De úgy látszik, a dolog valahogyan mégiscsak működött. Felajánlásuk nekik is nagyon nemes: Dawn-kóros gyermekeket támogatnak a nyereményükből.
Táncegyüttesek kategóriája:
Versenyen kívül:
A Bartina Táncegyüttes koreográfiája a Sarjú Banda zenéjére
Még egy jó kis tolnai (sárközi) szám. Az elején lévő lánytánc persze kicsit hosszú és vontatott volt, de ez senkit nem zavart szerintem. Mivel ennek már nem volt tétje, megtehették az alkotók hogy egy hosszabb bulis, szabadtáncos részt illesztettek az egészbe, és csak a vége felé ment át az egész koreografált térformákba. De azok is jók voltak.
Egyébként az egész koreográfia közben a háttérben egy menyasszonyt öltöztettek, és amikor ez a menyasszony készen volt, előrejött és szólót táncolt. Ezzel az öreg úrral, ni:
Ez
„Apatin mellett eláztam,
A rózsámmal vele háltam”
(És ennél a résznél kifejezetten rá is közelített a gyerekekre a kamera.) Öööö…
Szinvavölgyi Néptáncműhely (Miskolc)
Amit táncoltak: nyárádmagyarósi székely forgatós táncok. Nekem ezek a kedvenceim közé tartoznak (annak idején ez volt az első erdélyi tánc, amit megtanultam). Fontos eleme ezeknek a táncoknak a játékosság. De ahogyan most táncolták azt valahogyan túlságosan eltúlzottnak, harsánynak éreztem, a mozdulatok valamivel túl voltak a természetes lendületen, a táncosok mosolya is kicsit inkább felvett színpadi művigyornak tűnt. De tényleg nem nagyon, csak egy kicsit.
Viszont: a miskolciak által támogatott szervezet volt számomra a legszimpatikusabb: a Hernádszentandrási és Encsi Tanoda, amely az ország legszegényebb vidékein élő gyerekeknek segít, nem csak anyagiakban, hanem abban is, hogy tudást, játékot és megbecsülést visz nekik, amikre mind nagy szükségük van, hogy egész embernek érezzék magukat. Ők aztán igazán megérdemlik a támogatást. A szervezet tevékenységéről külön megkérdezték Csaba Vikit, a Szinvavölgyi NTM tagját, akit én tavaly ismertem meg, és én is tőle hallottam először erről a Tanodáról. Örülök, hogy ha nem is ők kapták meg a főnyereményt, azért arra a többieknél egy kicsit hosszabban is lehetőséget kaptak, hogy bemutassák az intézmény tevékenységét.
Hajdú Táncegyüttes (Debrecen)
Ezen a Páva-döntőn Debrecen képviseltette magát a legnagyobb számban. Itt volt a Hajdú Együttes is. Ebben a koreográfiában nem annyira Majer Tamás volt előtérbe tolva, mint a múltkoriban (bár fontos szerepet játszott benne). Hangulatos kis darab volt ördöngösfüzesi táncokkal. Érdekes, hogy a vége nem a legnagyobb bulival van (ún. „hejhoppos” leállással), hanem onnan levezették az egészet egy keretes szerkezettel (az elején is és a végén is a lányok voltak csak a színpadon). A nyereményüket ők is a szegény sorsú gyermekeknek akarták felajánlani: a Reménysugár Gyermekotthonnak.
Emellett nem tudom, hogy a Magyar Állami Televízió cenzorai, akik az utóbbi időben olyan éberek voltak, ha az országban történő eseményekről volt szó, ezt a koreográfiát hogyan engedték adásba.
(Áááááá! Segítség! Itten lányoknak öltözött fiúk táncolnak!!! Dzsenderriadó! És még erényes leányainkat is táncba viszik és elcsábítják! Dzsenderriadó! Dzsenderriadóóóóó!)
(És még ráadásul az egyik lánynak öltözött fiú egy papot parodizál, illetve az egész együttes egy egyházi szertartás-paródiát mutat be, „keresztény államrendünk” csúfságára… Egy olyan faluból, aminek még a neve is Ördöngös… Én tényleg nem tudom, mi van ezekkel a cenzorokkal…)
(Mégsem bírtam ki, hogy ne cikizzem egy kicsit az állami tévét. Na, nem baj…)
Jászság Táncegyüttes (Jászberény)
A másik produkció, amire szívesen szavaztam volna. Már mondtam, hogy a székely táncok közül jobban szeretem táncolni a marosszéki és udvarhelyszéki forgatósokat (tehát olyanokat, mint amiket a Szinvavölgyi Együttes is táncolt), mint a csíki táncokat. Mégis: a Jászság produkciója sokkal jobban tetszett, mint a Szinvavölgyié, mert sokkal több lazaságot éreztem benne. Sokkal inkább volt egy buli az egész, mint koreográfia, míg a Szinvavölgyié inkább koreográfia és kisebb részben buli. Érzésem szerint. Teljesen egyetértettem azzal, hogy a Jászság legyen a győztes.
És azért az sem szokványos, hogy egy szám koreográfusa zenészként vesz részt a produkcióban. De itt most ez történt: és Kádár Ignác remekül gardonozik.
(Jó, tudom, ez nem egy gardon, de úgy játszanak rajta, mint a gardonon…)
Emellett pedig: a Jászság Táncegyüttes volt az, aki ezen az estén főműsoridőben, élő adásban, kimondhatta (elcsujjogathatta) a „p” betűs szót (egy olyan műsorban, ami hangsúlyozottan gyerekeknek is szólt), anélkül, hogy kisípolták volna.
(„Nyomatás, nyomatás, nem a p*n*vakarás!” –Látjátok, még nekem sem hagyják leírni…)
Most tényleg az a helyzet, hogy az összes cenzor elaludt vagy szabadságra ment (ami nem valószínű) vagy az, hogy néptáncban mindent szabad. Ha ez utóbbi lehetőség áll fenn, akkor van néhány ötletem a jövő évi koreográfiákhoz. (Muhaha!)
Jó volt ez a Páva, felüdítő, felvidító volt látni. Nagyon sajnálnám, ha ez lett volna az utolsó. Szerintem érdemes folytatni. Attól nem érdemes tartani, hogy nem lesz rá jelentkező. És ha jelentkező lesz, néző is lesz biztosan.
Ezzel kívánok szép Karácsonyt mindenkinek! Jövőre visszatérünk!
Az eddigi Páva-értékelések:
2012
2013-2014
2015
2016
2017
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése