Azt hittem nem kell már több bejegyzést írnom az évben. De nem kerülhetem el.
Lehet még tetézni a szemétséget: Nagy Imre szobrát elviszik a Parlament elől. Nem tűrnek semmit, ami 1956-ra vagy 1989-re emlékeztet, azokra az időkre, amikor több politikai erő konszenzussal tudott változást elérni egy monopolhelyzetben lévő Párttal szemben. Az amit száműzni akarnak, nem csak egy személy, egy egész hozzáállás.
Hogy mi olyan elviselhetetlen Nagy Imrében a rendszer számára? (Már azon kívül, hogy a Magyar Kommunista Párt és a Magyar Dolgozók Pártja tagja volt.)
1. Egy korlátlan hatalmú állampárt tagja volt, és mégis képes volt párbeszédbe bocsátkozni más meggyőződésű emberekkel. Be tudta látni, hogy tévedett, hogy helytelenül cselekedett korábban.
2. Le tudott mondani a korlátlan hatalomról. Nem zérus összegű játszmának fogta fel a politikát. Gátat tudott, és ami fontosabb: gátat akart vetni egy polgárháborúnak, helyette egy társadalmi béke felé vezette az országot. Olyan kompromisszumra törekedett, amelyből a nép nagy része jól tudott kijönni.
3. (Az 1. pontból következik:) Mikor választania kellett a Párt és a nép (nemzet) között, ő a népet (nemzetet) választotta. Kész volt vállalni, hogy a párt, aminek tagja, nem A PÁRT lesz, hanem csak egy párt a sok közül.
Ez a három az, amire a mai Párt mai vezetői képtelenek. (És szeretnék, ha híveik is ilyenek lennének.) Annak a magatartásnak (a béke, a tárgyalás, a kiegyezés, a megbocsátás és az önreflexió képességének), amivel Nagy Imre állt hozzá a közélethez, a mai rendszer az emlékét is el akarja törölni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése