Száműzöttek Serege IX.

A Száműzöttek Seregének eddigi egységei majdnem mind valami progresszív célokért harcoltak, legalábbis megvolt ez a szándék bennük. (Még a szovjetek magyar partizánjaiban is, akik elsősorban a németek elleni harcra jelentkeztek, és nem tudhatták, hogy a szovjetek mit fognak művelni Magyarországon illetve az Itáliai Magyar Légió tagjaiban is, akik nem tehettek róla, hogy a szerencsétlen brigantik ellen küldték őket.) Akikről viszont ma szó lesz, azok a reakció(s erők) zsoldosai voltak és ezzel maguk is tisztában voltak. De más választásuk nekik sem nagyon volt, mint menni, és legjobb tudásuk szerint elvégezni a rájuk bízott munkát, ahogy lehetett. Így szerkesztőségünk róluk is megemlékezik, mert miért ne?


A mexikói magyar huszárok (a Mexi Maxi-huszárok)
Ez a több száz fős magyar egység I. Maximilian mexikói császár („Mexi Maxi”) testőrségének részét képezte az 1860-as években. Hogy hogyan keveredtek ezek a derék magyar legények Mexikóba?

A XIX. század második fele az imperializmus (birodalomépítés) virágkora volt. Birodalmat építeni, megerősíteni azonban már akkor sem csak gyarmatosítással lehetett, hanem úgy is, mint ma: hogy egy másik országot gazdasági befolyása alá vonjon az egyik ország, a másik formális függetlenségének megtartása mellett. Valami ilyesmit próbált megvalósítani Ferenc József/ Franz Joseph osztrák császár és III. Napoléon francia császár Mexikó esetében. Franciaország és a Habsburg Birodalom közösen zsákmányolhatta ki Mexikót, amely azonban formálisan önálló császárság volt. Császárnak 1864-ben Ferenc József/ Franz Joseph öccsét,

Maximilian főherceget jelölték ki, pedig lehet, hogy ő szívesebben maradt volna az osztrák flotta tisztje. Végül mégis elment Mexikóba uralkodni. Maxi császár uralmát leginkább a vele érkező francia csapatok (illetve főleg az Idegenlégió csapatai) tartották fenn, de kapott a testőrségéhez egy csapat magyar huszárt is.
Természetesen egy csomó mexikói támogatója is akadt a császárnak, de a többség csak az idegen uralom bábját látta benne. Amíg császár volt, egyfolytában polgárháború dúlt a császárpárti és a köztársaságpárti mexikóiak között. A harcokból a magyarok is kivették a részüket, méghozzá elég vitézül, természetesen a császáriak oldalán.

(Amúgy lehet, hogy közöttük is voltak jónéhányan, akik 1848-ban és 1849-ben még a Habsburgok ellen harcoltak. De valószínű, hogy a többség itt is fiatal ember volt, akik a szabadságharc idején még gyerekek voltak.) Az egység parancsnoka Karl Khevenhüller és Zichy Zsigmond voltak. Az egyenruhájuk szerintem marha jól néz ki:

kék ing, zöld mente, fehér pörgekalap, piros nadrág.

A mexikói polgárháború végül is a köztársaságpártiak győzelmével végződött. A császárt elfogták és 1867 júniusában Santiago de Querétaro-ban agyonlőtték.

Szegény Maxi jobb sorsot érdemelt ennél, de valamennyire a mexikói kormány kíméletlensége is érthető: azt gondolták, hogy ha életben hagyják az uralkodót, akkor a világ számos országa nem ismerné el a köztársasági elnök és a köztársasági kormány legitimitását, illetve a franciák vagy az osztrákok, vagy bármelyik más nagy birodalom megpróbálná a jó üzletek érdekében újra trónra ültetni.

A magyar huszárok szerencséjére Maxi császár nem vitte magával őket, mikor Querétaróba indult, így nem estek fogságba, és nagy részüknek jóval egyszerűbb volt hazatérni a háború után, mikor Maxi halála után már nem kötötte őket az esküjük. Bár állítólag Mexikóban, illetve Amerikában is sokan maradtak közülük. Sőt nemrég olvastam, hogy volt egy magyar huszártiszt, bizonyos Jajczay József, aki egyenesen Hawaii-on próbált szerencsét, és a hawaii király, V. Kamehameha testőrségének megszervezője lett.

Hogy voltak-e olyan magyarok, akik a köztársaságpárti mexikóiak oldalán küzdöttek a háborúban? A következő bejegyzésből kiderül. Vagy nem.