Én minden népet féltek attól
Átok átoknak hegyén-hátán.
S a sors? A sors sosem segít.
A Duna, mint egy hosszú sóhaj,
fogja össze kis népeit.
A szélben s a történelemben
új rend tüzes szikrája ég,
s ők hajbakapnak polgármódra,
hogy leves, hús és főzelék.
Az én fájdalmam erre nézvést
már nem egyéni, nem magán,
sok szenvedés formált munkálva
igaz szándékom motorán.
Mindnek kívánom, amit egynek,
hiszen közös a nyeremény,
én minden népet féltek attól,
amitől féltem az enyém.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése