Ünnepi versek

 

Szelestey László:

Egy népköltőnkhöz

 

A nép világán hosszú éj borongott,

Ez éjnek réme: a nép önmaga!

Halvány sugárok égtek távolában;

De melly világot terjeszthet lakában,

Az éjnek nem volt ollyan csillaga.

 

Nehéz, nehéz az utat feltalálni,

Amelly a népnek lelkéhez vezet,

Mert a csalódás hosszú bánatának

Súlyos köréből készített magának

Megtört bizalma takaró mezet.

 

Egy magnak kellett itten eltévedni,

Mit a teremtés első hajnalán

Isten kezéből elragadt a sorsvész,

Mert nem nyűgzé le azt az alkotó ész

S a magból lett egy villámóceán.

 

Egy óceán, melly átzúg a világon,

S mellynek szívében emberjog terem,

Melly nem tűr bűnt, és nem tűr balgaságot,

Égő pokollá gyújtja a világot,

Ha győzni nem fog a jobb érzelem.

 

Ó, üdvezellek, a jogérzelemnek

Nagy óceánja, lángoló kebel,

Melly az erényt hűn gyöngyödül ölelted,

S egy óriási szirtté felnevelted

Az égi költészet szentségivel!

 

S te költő, kit e tenger istenévé

Emeltenek fel a jobb végzetek,

Hogy légy tűzoszlop az éj vándorának,

Teremts világot e népnek s honának!

Milly üdvösség, hogy hozzád léphetek!

 

Ó, adj egy cseppet égő tengeredből,

Melly óriásként rombol és teremt!

Hadd adjak hangot a varázs-igének!

Hódolni kell e jobb kor szellemének,

Véges ne korlátoljon végtelent!

Csapó Vilma:

Körének

 

Honfiak és honleányok,

Lelkesüljetek!

A hazának szent nevében

Egyesüljetek!

 

Int a múlt, jelen, jövendő:

Éberek legyünk.

Azt kívánja a közüdv, hogy

Vívjunk és tegyünk.

 

Mint egy dönthetetlen szikla,

Álljon a kebel,

Mellyet semmi a világon

Nem riaszthat el!

 

És a sok kar egybeforrva

Órjási legyen,

Melly mint el nem fáradó gép

Küzdjön és tegyen.

 

Egy legyen a milliárd szív,

Egy az érezet!

Így emeljük fel magasra

Csak a nemzetet!

 

Honfiak és honleányok,

Lelkesüljetek!

A hazának szent nevében

Egyesüljetek!

Berecz Károly:

Vagyunk egy ifjú nemzedék

 

Vagyunk egy ifjú nemzedék,

Melly hajnalon fogantaték,

Hazánknak hajnalán.

Szemünk mert a fényhez szokott,

Szeretjük a fényes Napot

A hosszú éj után.

 

Talán mert tisztán lát szemünk,

Dobnak sarat miellenünk.

Legyen nekik kedvök szerint,

A napsugár tettekre int.

Ismerjük ólomszárnyitok,

Ti drága álapostolok!

Ismerjük őseink bünét:

Miként húzának szerteszét.

Ezért lett a mi jelszavunk:

Mi egyesülve haladunk.

 

Tudjuk tisztelni, ami jó,

Mindegy, ki volt az alkotó,

Csak tiszta kéz legyen.

De a feltolt bálványokat,

A czifra gyémánt barmokat

A szélvész hordja szét!

 

Vagyunk egy ifjú nemzedék,

Melly hajnalon fogantaték,

Hazánknak hajnalán.

Szemünk mert a fényhez szokott,

Szeretjük a fényes Napot

A hosszú éj után.

Losonczi László:

Polgár-dal

 

Polgártársak, mind egyenlők,

Szabadok!

Kezetekbe telt poharat

Fogjatok!

Egy hazánk van; - zengjük testvér

Gyermeki:

Ád az Isten szebb jövendőt

Már neki!

Rabok valánk mi, ollyak, mint

Bárki más,

S ha valaha, most illet nagy

Áldomás.

Áldomás egy ezredévi

Kín után

Magyar népnek jóleshetik

Igazán!

No de társak, felejtsük a

Múltakat!

Illy időben panaszkodni

Nem szabad.

Legyen áldott Isten Csillag-

Honában,

Hogy a nép nem imádkozott

Hiában!

Legyen áldott mindörökre

Nevetek,

Kik egy népet testvérekké

Fűztetek,

Kik hirdetve az igazság

Szent szavát

Elhoztátok a hazának

Jobb korát!

Földerült az egyenlőség

Hajnala,

Mellynek eddig hazája a

Sír vala.

Mint egyenlők, mint testvérek,

Szabadok,

E Földön is lehetünk már

Boldogok!

S most barátság, egyetértés,

Uraim!

Vagyis inkább testvér-polgár-

Társaim!

Úgy lesz dicső és hatalmas

Nemzetünk,

Ha keblébe viszály-magvat

Nem vetünk.

Aki honfit honfinak bujt

Ellene,

Megveri azt a magyarok

Istene.

Bár próféta módon nyissa

Meg száját,

Nem szerette, nem szereti

Hazáját.

Fogjunk kezet, fogjunk nagyok,

Kicsinyek,

Jog- s teherben mind egyenlők,

Testvérek!

A nép kezet fogva lesz nagy

És szabad.

Rab, nagyobb, mint volt, ha mostan

Szétszakad.

Nehéz idő jött, magyarom,

Talpra állj!

Föl ne keljen már a sírba

Szállt viszály!

De a nemzet az orránál

Messzebb lát,

Nem lesz botor maga alatt

Vágni fát.

Eddig azért szállt baj, ínség,

Belvihar,

Mert nem értett soha egyet

A magyar.

Legyünk mától fogva egy test

Egy kebel,

Egyek élve és egyek ha

Halni kell.

Ha vész borul szent hazánknak

Fölébe,

Rendületlen keblet vigyünk

Elébe!

Ha egy testté összefűz a

Bizalom,

Nem dönthet meg, nem, semmi kül-

Hatalom!

Fel szabadság védletére

Hősi nép!

Szabadságért és hazáért

Halni szép.

Magyarország mindnyájunknak

Közhona;

Mától fogva minden polgár

Katona.

Azt beszélik, nincs kardunk, nincs

Fegyverünk;

Ellenségtől mi azért nem

Remegünk.

Akinek nincs: van ásója,

Kaszája;

Fegyver lesz az, ha kívánja

Hazája.

Merje lábát földeinkre

Tenni be!

Ki a legény, megmutatjuk

Izibe’.

Megmutatjuk egyrül egyig,

Hogyha kell;

A szabad kar, szabad lélek

Mit mivel.

Magyarország, édes hazánk,

Szeretünk!

Hűtlen fiak hozzád soha

Nem leszünk!

Egyenlőség, egyetértés

Jelszavunk;

Egyetértve érted élünk

És halunk!

Mai költőink:

Szelestey László (1821-1875)

Uraiújfaluról jött, régi nemesi családból. Kőszegen, Sopronban, Szombathelyen és Győrben tanult. Mint sokan a Márciusi Ifjak közül, ő is jogász lett, és a Reformellenzék egyik vezetője Vas megyében. Petőfi Sándor hatására kezdett verseket írni. Kevésbé volt forradalmi költő, mint akiket itt bemutattunk, inkább az érzelemes, szentimentális, romantikus verselést kedvelte. A szabadságharc alatt nemzetőrként harcolt: Vidos József kormánybiztos, nemzetőrparancsnok mellett szolgált (aki mellett annak idején a jogi gyakorlatát is töltötte). Főként a horvát támadásoktól igyekeztek megvédeni a megyét. A vereségek (és Vidos József halála) után visszahúzódott a birtokaira, és a gazdálkodás mellett csak az irodalommal foglalkozott. Verseskötetei viszont sikereket arattak. Sokakkal együtt 1861-ben tért vissza a politikai életbe, ekkor Vas megyét képviselte az Országgyűlésen. Ennek eredménytelensége után bekapcsolódott egy hazafias összeesküvésbe, ami miatt 1864-ben börtönbe zárták. A kiegyezéskor szabadult ki. Még többször választották képviselővé, és a megyéje tanfelügyelője is volt. (Azt nem tudni, hogy a fenti versét Petőfi Sándornak írta-e, vagy valamelyik másik márciusi ifjúnak.)

Berecz Károly (1821-1901)

Rimaszombatról jött nemesi-hivatalnoki családból, de az ország több városában élt és tanult. Az 1843-as Országgyűlésen Eötvös József titkára. Ekkor, Pozsonyban az országgyűlési ifjúságban ismerkedett meg és barátkozott össze Petőfi Sándorral, akivel nagy hatással voltak egymás költészetére is. Karcsi innentől kezdve szinte minden Országgyűlésen megjelent, mint a Reformellenzék munkáját segítő tudósító, az ülések szünetében pedig felolvasta a verseit a lelkes érdeklődőknek. Így költőként hamar népszerűvé vált, és hamarosan számos lapba írhatott. 1848-ban a Márciusi Ifjak egyike. Ekkor is elég jó verseket írt, amelyekben nem csak hazafiasság, hanem a társadalmi változások igénye is eléggé hangsúlyosan benne volt. A szabadságharc alatt a magyar kormány hivatalos lapjának, a Közlönynek a munkatársa, újságírója. Későbbi életéről kevesebbet tudok. Azt tudni például, hogy sokáig dolgozott a Magyar Tudományos Akadémián is. (Nem keverendő össze Bérczy Károllyal, aki szintén márciusi ifjú és költő volt, és akinek a képe helyére gyakran Berecz Károlyét teszik, valószínűleg a neveik és az aláírásaik hasonlósága miatt. Később majd róla is szó lesz, és az ő verseiből is mutatunk néhányat, ha megtaláljuk.)

Losonczy László (1812-1879)

Kecskemétről jött, Debrecenben tanult jogot és filozófiát. Később tanító lett, az ország több városában megfordult. 1843-ban ott volt az Országgyűlésen Bihar megye követei mellett. Hazafias versei egy időben népszerűek voltak. 1848-1849-ben ő is Losonczinak írta a nevét, de ezt később ő sem tartotta meg. Élete utolsó évtizedében nem tudott megbirkózni a depresszióval, az állapota többször olyan súlyos lett, hogy kórházba került. Bár a verseit sokan szerették és ismerték, ő úgy érezte, sosem kapott kellő elismerést.

Csapó Vilmáról semmit nem sikerült kiderítenem, pedig a verseit több reformkori lapban is megtalálni. Annyit gyanítok, hogy Csapó Máriának (Vachott Sándor költő feleségének) és Csapó Etelkának, (Petőfi Sándor egyik múzsájának) a rokona lehetett. A kép sem biztos, hogy őt ábrázolja. Aki többet tud róla, kérem, írjon róla kommentben!