Személyes ügyünk: a Haza (Egy érdekes lengyel színdarab szerelmi háromszögekről és történelemről)

A lengyel függetlenség ünnepére idén egy igazán különleges műsorral készült a lengyel televízió. Egy történelmi témájú tévéjátékkal „a függetlenség két atyjáról” Józef Piłsudskiról és Roman Dmowskiról. A produkció egy színdarab alapján készült, ami egy ideje már nagy sikerrel ment a színházakban, így az alkotók most lehetőséget kaptak, hogy az egész országnak megmutassák. A filmváltozatot maga a szerző, Maciej Wojtyszko rendezte. Szerencsére ez a változat az Internetre is hamar kikerült. A darab címét (Ni z tego, ni z owego, azaz szó szerint kb. Sem ettől, sem attól) nem tudom igazán jól lefordítani, ezért most önkényesen a Személyes ügy címet adtam a darabnak magyarul.

 

Híres emberek, nemzeti hősök magánélete mindenkit érdekel, ezért különösen érdekes sokak számára azt kutatni, hogy magánélet és politika hogyan hatnak oda-vissza egymásra. És pont emiatt nem véletlenül népszerűek azok a fajta összeesküvéselméletek, melyek azt hiszik, illetve hirdetik, hogy egy-egy politikai konfliktus mögött személyes sérelmek állnak. Hogy politikai ellenfelek valójában „egy nőügy” miatt kaptak csak össze. (Mondhatnánk, hogy ezek az elméletek a trójai háborút vetítik ki az égvilágon minden történelmi eseményre.)

És most milyen jól hangozna, ha azt mondanám, hogy a lengyel „baloldal-jobboldal”-konfliktus tényleg egy egykori, távoli múltba vesző „nőügyön” alapul. De nem fogok engedni a csábításnak, hogy ilyen szintre egyszerűsítsem le a dolgokat. Azt azonban tényleg kijelenthetjük, hogy a XX. századi lengyel politika két legmeghatározóbb személyiségének, Józef Piłsudskinak és Roman Dmowskinak a közéleti vetélkedését nagyban megalapozta egy régi személyes konfliktus, méghozzá az, hogy egykor mindketten ugyanannak a nőnek a kegyeiért versengtek.

(A főszereplők: Roman Dmowski és Józef Piłsudski) 

Erről a kettős vetélkedésről szól a színdarab. Szerencsére nem süllyed a történelmi bulvár szintjére, hanem próbálja, mind Piłsudski, mind Dmowski személyiségét, motivációikat és politikai nézeteiket is komplexen bemutatni. A dráma cselekménye 1892-ben indul, mikor az ártatlanul elítélt Józef („Ziuk”) Piłsudski öt év szibériai száműzetés után visszatér kedves városába, az akkor főként lengyelek által lakott Wilno-ba (a mai Vilniusba). Itt ismerkedik meg Maria Koplewskával, a fiatal elvált anyukával, aki az ottani társasági élet központja, és fő udvarlójával, a fejében nagy terveket forgató Roman Dmowskival. Dmowskinak szimpatikus a helyét kereső, tettvágytól égő ifjú Ziuk, szeretné is bevonni a maga tervezett „nemzetépítő” mozgalmába. Ziuk azonban nem az a fajta ember, akit egykönnyen irányítani lehet. Ráadásul hamarosan kiderül, hogy Maria és Ziuk között alakulóban van valami, ami szegény Romannak eléggé kellemetlen lesz…

Itt térek rá most a szereplőkre. Szerintem kiválóak a színészi alakítások.

Józef Piłsudski szerepében Mariusz Ostrowski 

Sok színészt láttam már a legendás lengyel nemzeti hőst játszani, és mindegyikük mást emelt ki a sokarcú harcos, a jó öreg Ziuk személyiségéből. Mariusz Ostrowski alakítása azért kiemelkedő, mert elképesztően hatékonyan ábrázolja Piłsudski személyiségének azt az energikus vibrálását, ami az évek során annyi embert magával ragadott, hatása alatt tartott, és nagy tettekre (néhányakat meg őrültségekre) sarkallt. Ziuknak elképesztő kisugárzása lehetett, és ezt Mariusz nagyon át tudja adni.

Nehéz nem rá figyelni, amikor látjuk. Az az egyszerre elszánt és huncut mosoly, amit Piłsudski sok fényképén látunk, nagyon jól áll Mariusznak is.

Nem lehet, csodálkozni rajta, hogy Maria inkább őt választja, mint a mellette kissé sótlannak tűnő, igazán felszabadultan viselkedni soha nem tudó Romant.

 Roman Dmowski szerepében Dariusz Kowalski. Ez az elsőre visszafogottnak tűnő alakítás is kifejezetten erős szerintem. Elsősorban azt szemlélteti, hogy a mindvégig úriemberként viselkedő Dmowski fegyelmezettsége mögött mennyi elfojtás van, elfojtott érzelmek és indulatok kavargása. Piłsudski ugyanazt a nyughatatlan, izgága tettvágyat viszi bele az emberi kapcsolataiba és a politikai tevékenységébe, míg Dmowskinál mintha éppen a magánéleti sikertelenség vezetne az annál intenzívebb politikai ambíciókhoz. Roman Dmowski, miután Maria otthagyta (Ziukért) soha többé nem élt párkapcsolatban, nem nősült meg, agglegényként élte le az életét, ami kifejezetten tragikus színnel árnyalja az ő portréját. Vajon mindent a politikai céljainak rendelt alá vagy csak sosem törődött bele a csalódásba, hogy Maria annak idején nem őt választotta? Ezt nem tudjuk biztosan, és a darab sem ad rá egyértelmű választ. Mindkét lehetőséget beleláthatjuk. És emiatt kifejezetten meg is sajnálhatjuk Romant, főleg úgy, hogy azután sem került jobb pozícióba, hogy Ziuk és Maria különváltak. 

A darab során egyébként majdnem végig Dmowski viselkedik megfontoltabb, józanabb politikusként, mint a kifejezetten harcias Ziuk. De azért utalás történik arra is, hogy Dmowski politikai nézetei hosszú távon sokkal elborultabbnak bizonyultak. Kifejezetten soviniszta, kompromisszumképtelen, a lengyel nemzet felsőbbrendűségét sulykoló, gyűlölködő irányba vitte saját és mások gondolkodását. Én magam is sokáig csak ezt voltam hajlamos látni belőle: a rendkívül káros politikai örökségét, ami jelenleg téves jelszavakban, történelemhamisításban, fake news-gyártásban és időnként fizikai gyilkosságokba átcsapó karaktergyilkosságokban csúcsosodik ki. Ez a film azonban rádöbbentett engem arra is, hogy mindezek mellett én azért viszonylag keveset tudok Dmowskiról. Nem ismerem az írásait, politikai gondolatait elég jól. Meg kellene ezeket ismernem, anélkül, hogy démoni figurát csinálnék belőle, mindazzal együtt, hogy mennyire végtelenül taszít mindazoknak a stílusa és céljai, akik lépten-nyomon rá hivatkoznak.

Maria Koplewska-Juszkiewiczowa (később: Maria Piłsudska) szerepében Monika Buchowiec 

Sajnos Maria személyisége, bármennyire is körülötte forog az elején a cselekmény, kissé háttérbe szorul a két egymással versengő férfi karakter mellett. Monika Buchowiecnek is van egy érdekes kisugárzása, ami jót tesz az alakításnak. Abszolút hihető, hogy ez a titokzatos hölgy több férfi érdeklődését is felkelti. De végtére is mégsem ő lesz a történet főszereplője. Ami érdekes, hogy onnantól, hogy összejönnek, szinte nincs is közös jelenete Ziukkal. Ezt nagyon hiányoltam. Ziuk és Maria idővel elhidegültek egymástól, de ennek a folyamatát itt nem követhetjük végig a két szereplő közti dinamikán keresztül, csak azt látjuk, hogy Maria egyre jobban megkeseredik. Vagy pont ez lenne a lényeg? Az, hogy a két szereplő fizikailag távol van egymástól, pont azt akarná érzékeltetni, hogy Ziuk már alig törődik a feleségével, sokkal fontosabb számára a mozgalom, a politikai cselekvés? Lehet. Mármint: lehet, hogy ez tudatos dramaturgiai eszköz volt a szerző és rendező részéről. Így azonban nagy általánosságban is félreérthetővé válik Maria szerepe Ziuk életében. Hiszen nem arról van szó, hogy Maria ne lett volna jódarabig szellemileg is mindenben odaadó társa és támogatója Ziuknak. Teljesen megértette és elfogadta Ziuk politikai nézeteit és ambícióit, ő maga is belépett a PPS-ba (Lengyel Szocialista Pártba), részt vett a párt titkos lapjának, a Robotniknak (’Munkásnak’) a szerkesztésében, és Piłsudski lecsukása után ő is a rettegett Citadella X. pavilonjában raboskodott egy ideig. Ez mind nem derül ki ebből a darabból, ami szerintem hiányosság.

Aleksandra Szczerbińska szerepében Maria Gudejko

Aleksandra (Ola) úgy érkezik meg a történetbe, mint a PPS titkos futárja. Nem egészen egyértelmű, hogy az ő kapcsolata Ziukkal az egyenrangú harcostársak odaadásából származik egymás iránt, vagy inkább egyfajta kislányos rajongásból az egyre legendásabbá váló szocialista vezér iránt. Az alakítás mintha az utóbbi irányba vinné el kicsit a történetet, és így mintha azt az értelmezést adná az egésznek, hogy Ziuknak pontosan erre az őt csodáló szeretetre volt szüksége, és ezt nem kapta meg Mariától. Józef Piłsudski és Aleksandra Szczerbińska (később, ahogy az sejthető: Aleksandra Piłsudska) kapcsolatát mindenesetre szerintem többféleképpen lehet értelmezni. Ez a színdarab, és benne Maria Gudejko alakítása egy a lehetséges értelmezések közül.

A dráma egyébként 1892-től, azaz Piłsudski első szabadulásától 1918-ig, a lengyel függetlenség kivívásáig követi az eseményeket. Nem fogom most az egészet elejétől a végéig elmesélni, de néhány részletet, méghozzá Piłsudski és Dmowski érdekes összecsapásait azért ki szeretném emelni, hogy megmutassam, miért érdemes ez a dráma megtekintésre.

Krakkó, valamikor a XX. század első éveiben:Roman és Maria végleges szakításuk után jópár évvel találkoznak újra. Dmowski tulajdonképpen a politikai együttműködés lehetőségét szeretné felkínálni Piłsudskinak, de valami miatt ezt elsőre nem személyesen szeretné megtenni, hanem Mariát akarja felkérni közvetítőnek. Rendkívül érdekes, ahogyan ebben a jelenetben a szereplők viselkednek, ahogyan Dmowski nagy akaraterővel próbálja kizárni a magánéleti szempontokat politikai céljai érdekében. Megkockáztatom, hogy ez az önmagával szembeni kíméletlenség is visszaköszönt a politikai nézeteiben.

 De ennél is érdekesebb, mikor a két főszereplő Japánban találkozik egymással az orosz-japán háború idején. Sőt, szerintem történészi szempontból ez a dráma legérdekesebb párbeszéde. Mivel itt tényleg a két fő karakter csap össze személyesen egymással, immár mindketten kiforrott politikai gondolatokkal, és tekintéllyel, vezéri pozícióval a maguk táborában.A szituáció itt az volt, hogy Piłsudski azért utazott Japánba, hogy rábeszélje (Meidzsi) Mucuhito császárt, hogy szervezzenek lengyel légiót az orosz hadseregbe besorozott, de japán fogságba esett lengyelekből a japánok oldalán. Ha egy ilyen szerveződne akkor Piłsudski szerint sokkal könnyebb lenne az otthoni lengyel területek lakosságát is fellázítani a cári uralom ellen. Dmowski ugyanekkor azért jött Japánba, hogy ugyanerről a tervről lebeszélje a japán császári kormányzatot, mivel az szerinte túl sok lengyel életét áldozná fel, igencsak kétes eredménnyel.(Az nincs megemlítve, hogy erre az útjára Maria is elkísérte Ziukot. A fenti képen ő a középen ülő nő.) A jelenet azért érdekes, mert itt mindketten szembesítik a másikat nézeteik és tetteik ellentmondásosságával. És mindketten a lényegre tapintanak.

Amit Dmowski mond Piłsudskinak:Hogy Piłsudski a társadalmi reformokat követelő szocialisták élére állt, mégis a társadalmi haladás, a lengyel dolgozók helyzetének javítása helyett csak a fegyveres harccal törődik, és mintha már nem is a várható eredmény érdekelné, csak maga a harc.

Amit Piłsudski mond Dmowskinak: Hogy Dmowski jelenleg a megfontolt haladás politikájáról beszél és látszólag a lengyelek életét félti, közben azonban a lapjaiban folyamatosan mást sem tesz, mint harcra uszít, de elsősorban nem az elnyomó cári hatalom ellen, hanem a lengyelekkel együtt élő (és cári igától együtt szenvedő) népek: ukránok, beloruszok, és mindenekelőtt a zsidók ellen. (Sikerül is addig hergelnie Dmowskit, amíg az ott helyben is zsidózik egyet.) Valamint hogy Dmowski folyamatosan a „nemzetről” szövegel, de ha a lengyel nemzetből konkrét emberekkel kerül szembe, azokat lekezeli és ellenségnek tekinti és nem veszi ember- és lengyelszámba.

Ezek kulcsmondatok mind Piłsudski, mind Dmowski későbbi szerepéhez is. Ezen kívül újra megmutatják azt, amire már az elején utaltam a két ellenfél személyiségéből: A tettvágytól égő Piłsudski mindig is nagy harcos akart lenni, de általában hiányzott belőle a megfontoltság. (Ennek ellenére merész tervei nagyon sokszor bejöttek.) A visszafogottabb, töprengésre hajlamos Dmowski mindig nagy politikai gondolkodó akart lenni, de ehhez általában hiányzott belőle a megfelelő nyitottság.

(Hogy miért hadonászik Dmowski egy böszme nagy konyhakéssel? Vajon csak az előtte lévő egzotikus gyümölcsöket akarja szétvágni, vagy más tervet forgat a fejében? A filmből kiderül…) (Bár azért ismét szeretném jelezni, hogy Dmowski, mai híveivel ellentétben, többé-kevésbé úriember volt…)

 

Ami viszont szerintem kissé elkenve jelenik meg a filmben, az az I. világháború ideje. Piłsudski és Dmowski ebben az időben személyesen nem találkoztak; személyes sorsukról a két asszony, Aleksandra és Maria beszélgetéséből értesülhetünk. De azért az alkotók kissé jobban kibonthatták volna, hogy mi volt ebben az időben Piłsudski és mi Dmowski politikai célja; miért álltak arra az oldalra, amelyikre álltak.Józef Piłsudski úgy gondolta, hogy a lengyeleknek ebben a háborúban (legalábbis egyelőre) a Központi Hatalmak oldalán kell állást foglalniuk, egészen konkrétan az Osztrák-Magyar Monarchia oldalán. Több okból is: 1. Egész eddig az OMM biztosította a legnagyobb szabadságot a területén élő lengyeleknek. 2. Egész eddig a cári Orosz Birodalom nyomta el legjobban a területén élő lengyeleket, az tehát a legveszélyesebb ellenfél, amivel le kell számolni. 3. Az OMM katonailag a leggyengébb a Lengyelországot egykor felosztó nagyhatalmak közül, tőlük lesz tehát a legkönnyebb megszabadulni a háború után, ha sikerül a segítségükkel létrehozni egy önálló Lengyelországot. Ennek szellemében Piłsudski lengyel légiót szervezett a saját parancsnoksága alatt az OMM kötelékében (amelynek később igen fontos szerepe volt az önálló Lengyelország és az önálló lengyel hadsereg megszervezésében). UgyanekkorRoman Dmowski úgy gondolta, hogy a lengyeleknek ebben a háborúban (legalábbis egyelőre) az Entente Hatalmak oldalán kell állást foglalniuk. Több okból is: 1. A cári Orosz Birodalom az 1905-ös forradalom után átalakult alkotmányos monarchiává, és engedélyezte a lengyel oktatás és sajtó kiszélesítését. Ez reményt adhat arra, hogy ha a lengyelek támogatják a cári Oroszországot a háborúban, akkor a későbbiekben nagyobb önállóságot is kivívhatnak. 2. Dmowski továbbra is veszélyesebbnek tekintette a lengyelekre nézve a szomszéd népeket, elsősorban az ukránokat és a (jiddis) zsidókat. Ellenük remélte a cári hatalom segítségét.

(Dmowski egyébként később is hangoztatta, hogy a németek azért vesztették el a háborút, mert túlságosan toleránsak voltak a zsidókkal szemben, bezzeg a cári állam rendesen antiszemita volt, és megmondta, hogy a zsidók kárt okoznak, stb. Dmowski ezekkel a gondolataival életben tartotta azokat a tévhiteket, amelyek Németországban a nácizmus megszületéséhez vezettek. Majd a két világháború között Mussolini és Hitler dicséretével sikerrel terelte el saját hívei figyelmét is arról, amit más lengyel ellenzékiek pedig észrevettek: hogy Hitler egy Lengyelország elleni háborúra is készül. Ezért mondtam, hogy Dmowski öröksége sok szempontból káros, és hogy ha egyes lengyelek a nácizmus gyökereit akarják keresgélni, akkor sepregessenek a maguk háza előtt is, és beszéljenek Dmowskiról is, ne mindent szegény Nietzschére akarjanak rákenni.)

Mindennek szellemében Dmowski az I. világháború elején a cári Oroszország oldalán szervezett lengyel légiót (Puławyi Légió néven), később pedig, Franciaországba átmenve az ott ragadt lengyelekből szervezett egy másik haderőt (Kék Sereg néven) a franciák oldalán. (Erről a Kék Seregről is elmondható, hogy később igen fontos szerepe volt az önálló Lengyelország és az önálló lengyel hadsereg megszervezésében.) De ezek a drámából megint mind nem derülnek ki. Inkább Piłsudski, valamint két felesége (a „hivatalos” feleség, Maria és a „nemhivatalos” feleség, Ola) sorsáról tudhatunk meg egyet és mást.

Egészen érdekes a dráma vége is. (SPOILER?)1918-ban elsősorban Józef Piłsudski volt aki élére állt a dolgoknak: a különböző helyeken lévő lengyel haderőket összehangolta, egységes és önálló lengyel hadsereggé szervezte és a civil lengyel lakosság támogatásával elérte, hogy újra létrejöhessen a független Rzeczpospolita Polska (azaz: Lengyel Köztársaság). Ezért mindmáig Józef Piłsudski a függetlenség első számú hőse. De ebben a folyamatbanazért Roman Dmowski is megtette a magáét, afféle kevésbé látható szürke eminenciásként. (Ezt azért nekem is el kell ismernem, akármennyire is károsnak tartom Dmowski politikai örökségét egyébként.) A Párizsban tartózkodó Dmowski ugyanis ezidőtájt diplomataként képviselte az újjászülető hazát, és sokat tett azért, hogy ezt az államot Európa valamennyi országa elismerje. Hogy jelenik meg mindez a drámában? A két főszereplő párhuzamosan elmond egy-egy szép monológot arról, mennyire utálják egymást emberileg. Majd egymás felé fordulva elmondják az ekkori leveleik szövegét, amelyben az újjászülető haza érdekében félreteszik ellentéteiket, és felveszik az együttműködés fonalát. Majd ezután az egyes mellékszereplők naplórészletei következnek, amelyben örvendeznek azon, hogy a Lengyel Haza újjászületett.

Csak egy keserű vallomás vegyül a sok örömbe:az egyre betegebb Mariáé, akiről mintha mindenki megfeledkezett volna, de aki kimondja a lényeget: a Piłsudski-Dmowski-párharc nem ér véget. Folytatódik, és a tétje már nem egy nő. Hanem a hatalom. De talán mindig is az volt…

Szóval egy nagyon izgalmas téma, izgalmas történelmi események, izgalmas személyiségek és izgalmas viszonyok drámája Maciej Wojtyszko színdarabja. Lehetne még részletesebb, lehetne még hosszabb, de így is elég ütős. Ha szeretnétek róla magyar fordítást, én benne vagyok. A díjazásról még tárgyalhatunk…(Epilógusként még egy kép: Józef Piłsudski és Aleksandra Piłsudska lányaikkal, Wandával és Jadwigával, az 1920-as években)