Most azonban nem egy regényt akartam ajánlani, hanem egy képregényt. Tapasztalatból tudom, hogy olvasni legjobban képregényből lehet megtanulni.
Amikor az öcsém olvasni tanult, én is ezzel próbáltam segíteni neki: bizonyos képregényeket szedtünk elő, és felosztottuk a szerepeket, hogy ki kinek a szövegét olvassa. Remek fejlesztő szórakozás volt. Igazi szinkronszínészeknek érezhettük magunkat. És a dolog olyan jól sikerült, hogy egyrészt mindketten máig is olvasunk hosszú regényeket is, nemcsak képregényeket, másrészt kedvenc képregényeink legjobb beszólásait még ma, huszonéves fejjel is idézgetjük egymásnak.
Az egyik kedvencünk a Rózsaszín Párduc volt, aki, illetve akinek történetei kellőképpen viccesek ahhoz, hogy még egy felnőtt is jól szórakozzon rajta. (Ajánlom mindenkinek figyelmébe a Párduc rendkívül választékos stílusát!) De én most a másikról, a Góliát-sorozatról akarok írni. Ez talán kevésbé ismert ma már, de éppen ezért láttam örömmel, hogy legtöbb darabja elérhetővé vált az Interneten is, méghozzá itt:
http://www.goliat.eoldal.hu/
Ez a képregény Svédországból érkezett, a ’80-as évek legvégén és a ’90-es években volt népszerű Magyarországon. Egy idő után mindig egy füzetben jelent meg egy másik híres svéd képregényfigura, Bobo kalandjaival, akiről külön bejegyzés szólhatna. (Talán fog is szólni.) Szerintem remek ötlet volt a kettőt összekötni.
A figura és a sorozat kitalálója Kenneth Hamberg volt, de az egyes részeken különböző rajzolók nevei bukkannak fel, mint Sören Axén, Urla Hamberg és különböző művészi álnevek is, mint Sequence és Funny Pen.
A történet a neolit korban (a „csiszolt kőkorszakban”) játszódik vagyis abban az időben, amikor az emberek már földet műveltek, de még vadásztak és gyűjtögettek is. Ahogy az ajánlóban is írják, a képregényre jellemző a természet szeretete, olyan cserkész-szellemben. Nem titkoltan van valamiféle nevelő-oktató célja is, de ez sosem válik bántóan szájbarágóssá. A nyelvezete, világos, egyszerű, érthető.
Góliát maga a történet főszereplője, egy rendkívül talpraesett és bátor kisfiú. Érdekes, hogy a történetben, ahol a legtöbb szereplőnek svéd/skandináv neve van (Góliát apját például egyenesen Tornak hívják!), pont a főszereplőnek egy ilyen sémi nevet találtak ki. (A bibliai Góliát név jelentése egyébként: Száműzött, Menekült (!).) Góliát legfőbb fegyvere egy bűvös (szupererős és néha önálló cselekvésre is képes) balta, amelyet hősünk egy ismeretlen eredetű meteoritkőből készít. Szintén valamilyen meteorittal a Földre érkezett ismeretlen anyagból készít magának egy tűzvörös amulettet is, amelyből, mint később kiderül, időnként kiugrik egy kis vörös emberke,
Időfelelős, aki képes az időben közlekedni, és az embert is az időben utaztatni. (Igaz, nem igazán engedelmeskedik az amulett tulajdonosának, inkább ő ugráltatja Góliátot.)
Két ilyen varázslatos tárggyal már könnyű májernek lenni, igaz? Hát persze! De a képregény pontosan arra igyekszik az ifjú olvasót tanítani, hogy egyrészt az ilyen csodálatos tárgyak sem helyettesítik az emberi helytállást, a bátorságot és az észt és az önfeláldozó barátságot, hiszen Góliát is elsősorban ez utóbbiaknak köszönheti sikereit, nem a varázslatos cuccainak. Másrészt pedig arra, hogy az ilyen véletlenül vagy nem véletlenül az ölünkbe hulló szerencsével nem szabad visszaélni, hanem tudni kell megfelelően használni, és méltónak lenni rá. (Az is kérdés, hogy ezek más kezében is úgy működnének-e, mint hősünkében. Lehet, hogy nem.)
A természet szeretete mellett a történetek a barátságról is szólnak. Góliát és barátai egy titkos szövetséget alkotnak, amit Kőbandának neveznek. Ez a Kőbanda is olyan, mintha egy cserkészőrs lenne.
(Balról jobbra: Ivo, Ulrika, Vízjáró és Góliát)
Odasorolható még Góliát lova, Bozontos is.
Érdekes, hogy Góliát amulettjének titkát magán Góliáton kívül csak egyvalaki tudja:
egy Bambó nevű varázsló, akinek sosem látjuk az arcát. És aki, mindent elkövet, hogy az amulettet megszerezze.
A történetben azért előfordulnak következetlenségek is, leginkább abból a szempontból, hogy az emberek Góliát korában milyen eszközöket használnak már, és milyeneket nem, illetve milyen állatokat háziasítottak már, és milyeneket nem még. (Például: Még nem találták fel a kereket, de valaki már szekereket lát álmában?) Az egyes részek fordításai sem mindig illeszkednek egymáshoz. Például itt van ez a fehér repülő izé (ismeretlen, valószínűleg fiktív fajú állat),
akinek a neve legtöbbször Zuhanó, de néhány részben Bombázónak fordítják. (Nekem azért a Zuhanó név jobbnak tűnik.) Időfelelős nevét is fordítják néha Időtényezőnek, ami egy elég nehézkes, majdnem értelmetlen fordításnak tűnik.
Az is érdekes, hogy mennyi olyan történet van a képregényben, ami arról szól, hogy nem érdemes babonásnak lenni, mert kísértetek, meg ilyenek nincsenek. Aki mégis ilyenekkel riogat, azt le lehet leplezni. De aztán mégis van a történetben egy csomó féle mágia (bűvös balta, bűvös amulett, varázsital, stb.) meg mesebeli állat (sárkány, szárnyas ló, óriás béka, rabszolgatartó, civilizált emberméretű óriásgyík meg ilyen fehér repülő izé, mint Zuhanó) és ez jól is van így, mert ezek nélkül unalmas lenne a történet. Kedvenceim egyébként a 17-es számban látható, minden szerves anyagot felfaló sebezhetetlen óriásgombák (borzongató, horrorisztikus történet, igaz?),
amelyek valamilyen fura összekotyvasztott varázsfőzet hatására keletkeznek légyölő galócából, de kellő mennyiségű víz hatására visszamutálódnak ártalmatlan apró gombává. (Kicsit amúgy a huttokra emlékeztetnek a Csillagok háborújából.) Kár, hogy ezek közül egyet sem sikerül befogni, vagy vízen kívül mással elpusztítani. Ha sikerülne, az emberiség valószínűleg jóval többet megtudna a biológiáról már a kőkorszakban.
Egy fun fact a végére: én jóval előbb ismertem meg a kőkorszaki Góliátot, mint Dávid és Góliát bibliai történetét. Mikor ez utóbbit először hallottam, először azt hittem, hogy ez a nagydarab harcos tulajdonképpen az a kis Góliát felnőtt korában. Csalódott is voltam és szomorú, hogy ez a remek ember ilyen csúfosan végezte, hogy egy kis pásztorfiú elintézte egy darab kővel. Pedig a képregényben is szerepel egy Dávid nevű pásztorfiú, aki meg jó haverja Góliátnak.
Ajánlom a Góliát-füzeteket minden kisgyereknek és kisgyerekes szülőnek. (És különösen most azoknak a barátaimnak, akiknek mostanában született meg a gyerekük. Mert vannak ilyenek egy páran…) :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése