(pl. Gorlice, Gdańsk, Warszawa és Białystok, Szczebrzeszyn, stb.)
és az együttesről is.
http://kiviszitovabb.blogspot.hu/2013/04/befejezetlen.html
http://kiviszitovabb.blogspot.hu/2013/10/idezojel-tanccsoport.html
Ez az együttes, ez a csapat, amelybe nemrég visszatértem (bár sosem szakadtam el tőle teljesen) idén tízéves. Az alapítás pontos dátumát senki sem tudja megmondani (én sem, mert én csak hat évvel ezelőtt kapcsolódtam be a történetbe), de ma tartjuk a tízéves bulit. Ez alkalomból itt indul egy új sorozat: az együttesünk első lengyelországi utazásának ("turnéjának") útinaplója. Az alábbi események 2009-ben történtek. Vagyis majdnem pontosan egy év múltán tértem vissza a Bárdok, tekerők, balladák földjére, a Lubelszczyznába, egy remek csapattal.
Íme:
Meder mesél Lengyelországról
Hogy hogyan jutottunk el Polákországba? A legelejéről kezdve a történetet: még valamikor tavasszal kaptam egy egyetemista társamtól egy e-mailt, ami többek között egy felhívást is tartalmazott, valami ilyesmi szöveggel: „Lengyelországi fellépésre keresünk magyar néptáncos fiatalokat (18-30 év), akik szívesen megismerkednének más Visegrádi Országok néptáncosaival is, és szívesen vennének részt velük különböző workshopokon. Nyelvtudás előnyt jelent!”
Akkor még nem tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy össze akarnak gyűjteni egy csomó lengyelül tudó magyar néptáncost, akiknek aztán majd valaki összerak egy koreográfiát és kiküldik őket, vagy együttesek jelentkezését várják. De azért felvettem a kapcsolatot a magyar szervezővel, (akivel személyesen sem előtte, sem azóta nem találkoztam), egyelőre csak a magam nevében. Aztán kiderült, hogy szerencsére a második lehetőségről volt szó, és mikor megmutattam a többieknek az ötletet a Fonóban, ott is tetszésre talált a projekt. „Miért ne? Egy külföldi út mindig nagy buli.” –mondta Fülig Jimmy. Így hát hamarosan levelezni kezdtem a lengyel szervezőkkel is. A próbákon pedig elkezdődött a lázas készülődés. Elkészülni a táncokkal, koreográfiákkal, amiket vinni akarunk, megcsinálni a kért országbemutató prezentációt, összegyűjteni a promóciós anyagokat a hazánkról, az együttesről, megtervezni az utat. Venni egy csomó bort, amit szintén országot reprezentáló célzattal vittünk magunkkal… Az izgalom nőttön nőtt. Főleg az utazást egy héttel megelőző felkészülő edzőtáborban. Szerencsére akkorra azért már egy-két dolog rendeződött.
Két héttel az utazás előtt Zakopanéba mentem, egy külön kis megbeszélésre a szervezőknek és koordinátoroknak, amely minden kételyemet eloszlatta a projekt komolyságát illetően. Nagyon élvezetes pár nap volt az ott a Lengyel Tátra „fővárosában”. Ezen a megbeszélésen jelen voltak:
A szlovákok részéről Martina és Adela, a lengyel főszervezők: Ania és Artur, magyar részről pedig Bandi öcsém és én. Csak éppen a csehektől nem érkezett senki, de ez nem okozott fennakadást.
Az esemény fő szervezője a lengyel Vidéki Ifjúság Szövetsége
(Związek Młodzieży Wiejskiej- ZMW) volt, a pénzt egy EU-s pályázaton nyerték. A ZMW szervezete nagyon sokat tett eddig is a vidékfejlesztésért, a felzárkóztatásért és a különböző „periferikus” helyeken a kulturális élet megszervezésért.
A ZMW lublini szervezetének az elnöke a projekt fő-fő-fő szervezője, Artur. Egy jó értelemben vett izgága ember; fáradhatatlan, sokat utazó szervező, menedzser, elég jó fejnek ismertem meg. Elvileg ilyesmiről is szólt volna ez a tábor, hogy a különböző regionális kultúrát képviselő együttesek megismerkedjenek ennek a „kulturális vidékfejlesztésnek” vagy minek az európai rendszerével. Azt hiszem ezen a megbeszélésen sikerült tisztáznunk, amit még tisztázni kellett. Ezután ki-ki hazament, és nekünk megkezdődött az edzőtábor, és a készülődés.
2009. július 18., szombat
Eljött hát a nagy nap az utazásra! Budapestről indultunk a Négyszögletű Kerek Erdőből, Biłgoraj felé. Nem teljes létszámmal mentünk, de az együttes nagy része ott volt. Minden viselettel és egyéb cuccal együtt három autó és egy kisbusz ment. Tizennyolcan keltünk útra.
A csapat:
Lányok: Vacskamati, Feketerigócska, Csini, Szíla, Törpilla, Szelidecske, Riku, Anka-Manka és Angyalka (ő hivatalosan nem tagja az együttesnek, de mint régi barátunk tiszteletbeli tagnak számít).
Legények: Barnamaci, Tinódi Meder (e sorok írója), Vukinyirettyű, Oglán, Mikkamakka, Ajdár
(Kár, hogy Mesellő, Fülig Jimmy és Maminti nem tudtak velünk jönni.)
A zenészeink: ők válogatott társaság voltak. Nem kevés fáradságba került mire összeszedtük őket, vagyis mire sikerült három ilyen embert találni, akik rá is érnek, el is jönnek. Ők voltak azok: Gombi (Kolozsvárról), Kleofás (Püspökhatvanból) és Jeremiás (Nagytályáról).
Szerencsére nem voltak olyan nagy fennakadások, mint amikre előre számítottunk (főleg, mert kikerültük Krakówot és Zakopanét), így estére már Biłgorajba értünk. (Vukinyirettyű erről mást mesélne. Volt egy emlékezetes kanyarjuk Eperjesnél, ami után csak nagy nehezen találtak vissza a helyes útra. De ezt majd elmeséli ő alkalomadtán.)
Biłgoraj
Egy pár ezres lakosú kisváros,
járási székhely, Polska délkeleti részén, a Lublini Vajdaságban (Województwo Lubelskie), nem messze Zamośćtól és Szczebrzeszyntől, délkeleti irányban. Eddig mindig két dolog jutott eszembe róla:
Az egyik az egyszerűségében szép Biłgoraj-vidéki viselet: lányoknak a(z általában piros) hímzéssel díszített egyszerű fehér ruha, hosszú fejkendővel, ami inkább teszi hasonlatossá a ruhát a keleti (orosz, ukrán, ruszin, stb.) viseletekhez, mint más lengyel vidékek viseleteihez; a fiúknak a kékszegélyű barna posztóköntös, a négyszögletes sapka a bojtokkal, és az elmaradhatatlan bőrtarisznyával.
A másik pedig a biłgoraji szuka (suka biłgorajska), ami egy kifejezetten ehhez a vidékhez köthető hangszer, amely hamvaiból támadt fel, éppen úgy, mint a polákok fővárosa, Warszawa 1945 után, vagy maga az ország 1918 után. (De ez csak részben kapcsolódik ide.)
Ezt a hangszert már tavaly is volt alkalmam tanulmányozni, de most újabb érdekességeket tudtam meg róla. De erről majd később! Hogy pont ez a kettő élt a fejemben, az, mint kiderült, nem is teljesen véletlen. Maga a város ugyanis nem valami sok érdekességet tartogat, de a vidék folklórja annál színesebb, gazdagabb, érdekesebb, és méltó a figyelemre. (Szerencsére erre ott is rájöttek, többek között a ZMW-nek is köszönhetően). Ezt a folklórt, mint már említettem tavaly volt alkalmam megfigyelni Szczebrzeszynben, varsói barátaim és a Dom Tańca által szervezett táborban.
Szóval Biłgorajba érkeztünk, és egy viszonylag rendezett és tiszta középiskolai kollégiumban kaptunk szállást, kaját pedig egy közeli kocsmában, a Metro-ban, természetesen a ZMW, illetve az EU költségére. Vacsora után nem pihentünk, hanem kiharcoltuk Arturnál hogy elmehessünk Gromadába a másnapi fellépés helyszínére, és kipróbálhassuk a színpadot. A rögtönzött próbának közönsége is akadt: néhány helybeli öreg bácsi, akik közül egy volt különösen érdeklődő, aki Edeknek (vagyis Edwardnak) mutatkozott be. Elsősorban a lányokat figyelte persze. De ami legjobban tetszett neki, az a botoló volt.
(A rögtönzött próba után visszatértünk a szállásra, és igyekeztük kipihenni magunkat. Én Mikkamakkával és Nyirettyűvel kerültem egy szobába. (A 68-asba.))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése