Fiatalos lendülettel I.

Sok szó esett már lengyelországi kalandozásaimról
(pl. Gorlice, Gdańsk, Warszawa és Białystok, Szczebrzeszyn, stb.)
és az együttesről is.
http://kiviszitovabb.blogspot.hu/2013/04/befejezetlen.html
http://kiviszitovabb.blogspot.hu/2013/10/idezojel-tanccsoport.html

Ez az együttes, ez a csapat, amelybe nemrég visszatértem (bár sosem szakadtam el tőle teljesen) idén tízéves. Az alapítás pontos dátumát senki sem tudja megmondani (én sem, mert én csak hat évvel ezelőtt kapcsolódtam be a történetbe), de ma tartjuk a tízéves bulit. Ez alkalomból itt indul egy új sorozat: az együttesünk első lengyelországi utazásának ("turnéjának") útinaplója. Az alábbi események 2009-ben történtek. Vagyis majdnem pontosan egy év múltán tértem vissza a Bárdok, tekerők, balladák földjére, a Lubelszczyznába, egy remek csapattal.

Íme:

Meder mesél Lengyelországról

Hogy hogyan jutottunk el Polákországba? A legelejéről kezdve a történetet: még valamikor tavasszal kaptam egy egyetemista társamtól egy e-mailt, ami többek között egy felhívást is tartalmazott, valami ilyesmi szöveggel: „Lengyelországi fellépésre keresünk magyar néptáncos fiatalokat (18-30 év), akik szívesen megismerkednének más Visegrádi Országok néptáncosaival is, és szívesen vennének részt velük különböző workshopokon. Nyelvtudás előnyt jelent!”
Akkor még nem tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy össze akarnak gyűjteni egy csomó lengyelül tudó magyar néptáncost, akiknek aztán majd valaki összerak egy koreográfiát és kiküldik őket, vagy együttesek jelentkezését várják. De azért felvettem a kapcsolatot a magyar szervezővel, (akivel személyesen sem előtte, sem azóta nem találkoztam), egyelőre csak a magam nevében. Aztán kiderült, hogy szerencsére a második lehetőségről volt szó, és mikor megmutattam a többieknek az ötletet a Fonóban, ott is tetszésre talált a projekt. „Miért ne? Egy külföldi út mindig nagy buli.” –mondta Fülig Jimmy. Így hát hamarosan levelezni kezdtem a lengyel szervezőkkel is. A próbákon pedig elkezdődött a lázas készülődés. Elkészülni a táncokkal, koreográfiákkal, amiket vinni akarunk, megcsinálni a kért országbemutató prezentációt, összegyűjteni a promóciós anyagokat a hazánkról, az együttesről, megtervezni az utat. Venni egy csomó bort, amit szintén országot reprezentáló célzattal vittünk magunkkal… Az izgalom nőttön nőtt. Főleg az utazást egy héttel megelőző felkészülő edzőtáborban. Szerencsére akkorra azért már egy-két dolog rendeződött.
Két héttel az utazás előtt Zakopanéba mentem, egy külön kis megbeszélésre a szervezőknek és koordinátoroknak, amely minden kételyemet eloszlatta a projekt komolyságát illetően. Nagyon élvezetes pár nap volt az ott a Lengyel Tátra „fővárosában”. Ezen a megbeszélésen jelen voltak:
A szlovákok részéről Martina és Adela, a lengyel főszervezők: Ania és Artur, magyar részről pedig Bandi öcsém és én. Csak éppen a csehektől nem érkezett senki, de ez nem okozott fennakadást.
Az esemény fő szervezője a lengyel Vidéki Ifjúság Szövetsége

(Związek Młodzieży Wiejskiej- ZMW) volt, a pénzt egy EU-s pályázaton nyerték. A ZMW szervezete nagyon sokat tett eddig is a vidékfejlesztésért, a felzárkóztatásért és a különböző „periferikus” helyeken a kulturális élet megszervezésért.
A ZMW lublini szervezetének az elnöke a projekt fő-fő-fő szervezője, Artur. Egy jó értelemben vett izgága ember; fáradhatatlan, sokat utazó szervező, menedzser, elég jó fejnek ismertem meg. Elvileg ilyesmiről is szólt volna ez a tábor, hogy a különböző regionális kultúrát képviselő együttesek megismerkedjenek ennek a „kulturális vidékfejlesztésnek” vagy minek az európai rendszerével. Azt hiszem ezen a megbeszélésen sikerült tisztáznunk, amit még tisztázni kellett. Ezután ki-ki hazament, és nekünk megkezdődött az edzőtábor, és a készülődés.


2009. július 18., szombat
Eljött hát a nagy nap az utazásra! Budapestről indultunk a Négyszögletű Kerek Erdőből, Biłgoraj felé. Nem teljes létszámmal mentünk, de az együttes nagy része ott volt. Minden viselettel és egyéb cuccal együtt három autó és egy kisbusz ment. Tizennyolcan keltünk útra.
A csapat:
Lányok: Vacskamati, Feketerigócska, Csini, Szíla, Törpilla, Szelidecske, Riku, Anka-Manka és Angyalka (ő hivatalosan nem tagja az együttesnek, de mint régi barátunk tiszteletbeli tagnak számít).

Legények: Barnamaci, Tinódi Meder (e sorok írója), Vukinyirettyű, Oglán, Mikkamakka, Ajdár

(Kár, hogy Mesellő, Fülig Jimmy és Maminti nem tudtak velünk jönni.)

A zenészeink: ők válogatott társaság voltak. Nem kevés fáradságba került mire összeszedtük őket, vagyis mire sikerült három ilyen embert találni, akik rá is érnek, el is jönnek. Ők voltak azok: Gombi (Kolozsvárról), Kleofás (Püspökhatvanból) és Jeremiás (Nagytályáról).
Szerencsére nem voltak olyan nagy fennakadások, mint amikre előre számítottunk (főleg, mert kikerültük Krakówot és Zakopanét), így estére már Biłgorajba értünk. (Vukinyirettyű erről mást mesélne. Volt egy emlékezetes kanyarjuk Eperjesnél, ami után csak nagy nehezen találtak vissza a helyes útra. De ezt majd elmeséli ő alkalomadtán.)

Biłgoraj
Egy pár ezres lakosú kisváros,

járási székhely, Polska délkeleti részén, a Lublini Vajdaságban (Województwo Lubelskie), nem messze Zamośćtól és Szczebrzeszyntől, délkeleti irányban. Eddig mindig két dolog jutott eszembe róla:

Az egyik az egyszerűségében szép Biłgoraj-vidéki viselet: lányoknak a(z általában piros) hímzéssel díszített egyszerű fehér ruha, hosszú fejkendővel, ami inkább teszi hasonlatossá a ruhát a keleti (orosz, ukrán, ruszin, stb.) viseletekhez, mint más lengyel vidékek viseleteihez; a fiúknak a kékszegélyű barna posztóköntös, a négyszögletes sapka a bojtokkal, és az elmaradhatatlan bőrtarisznyával.

A másik pedig a biłgoraji szuka (suka biłgorajska), ami egy kifejezetten ehhez a vidékhez köthető hangszer, amely hamvaiból támadt fel, éppen úgy, mint a polákok fővárosa, Warszawa 1945 után, vagy maga az ország 1918 után. (De ez csak részben kapcsolódik ide.)
Ezt a hangszert már tavaly is volt alkalmam tanulmányozni, de most újabb érdekességeket tudtam meg róla. De erről majd később! Hogy pont ez a kettő élt a fejemben, az, mint kiderült, nem is teljesen véletlen. Maga a város ugyanis nem valami sok érdekességet tartogat, de a vidék folklórja annál színesebb, gazdagabb, érdekesebb, és méltó a figyelemre. (Szerencsére erre ott is rájöttek, többek között a ZMW-nek is köszönhetően). Ezt a folklórt, mint már említettem tavaly volt alkalmam megfigyelni Szczebrzeszynben, varsói barátaim és a Dom Tańca által szervezett táborban.
Szóval Biłgorajba érkeztünk, és egy viszonylag rendezett és tiszta középiskolai kollégiumban kaptunk szállást, kaját pedig egy közeli kocsmában, a Metro-ban, természetesen a ZMW, illetve az EU költségére. Vacsora után nem pihentünk, hanem kiharcoltuk Arturnál hogy elmehessünk Gromadába a másnapi fellépés helyszínére, és kipróbálhassuk a színpadot. A rögtönzött próbának közönsége is akadt: néhány helybeli öreg bácsi, akik közül egy volt különösen érdeklődő, aki Edeknek (vagyis Edwardnak) mutatkozott be. Elsősorban a lányokat figyelte persze. De ami legjobban tetszett neki, az a botoló volt.

(A rögtönzött próba után visszatértünk a szállásra, és igyekeztük kipihenni magunkat. Én Mikkamakkával és Nyirettyűvel kerültem egy szobába. (A 68-asba.))

Dokumentum (Október 23.)

A Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége és az Építőipari Műszaki Egyetemi diákgyűlés határozatának főbb politikai, gazdasági és eszmei pontjai

(1956. október 22.)

1. Az összes szovjet csapatok azonnali kivonását követeljük Magyarországról a békeszerződés határozatai alapján.
2. A Magyar Dolgozók Pártjában alulról felfelé titkos alapon új alap-, közép- és központi vezetők választását követeljük; ezek a legrövidebb időn belül hívják össze a pártkongresszust, és válasszanak új központi vezetőséget.
3. A kormány alakuljon át Nagy Imre elvtárs vezetésével, a sztálinista Rákosi-korszak minden bűnös vezetőjét azonnal váltsák le.
4. Nyilvános tárgyalást követelünk Farkas Mihály és társai bűnügyében. Rákosi Mátyást, aki elsőfokon felelős a közelmúlt minden bűnéért és az ország tönkretételéért, hozzák haza, és állítsák a nép ítélőszéke elé.
5. Általános, egyenlő és titkos választásokat követelünk az országban több párt részvételével., új Nemzetgyűlés megválasztása céljából. Követeljük a munkásság sztrájkjogának biztosítását.
6. Követeljük a magyar-szovjet és a magyar-jugoszláv politikai, gazdasági és szellemi kapcsolatok felülvizsgálatát és új rendezését a politikai és gazdasági teljes egyenrangúság és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás alapján.
7. Követeljük az egész magyar gazdasági élet átszervezését szakembereink bevonásával. Vizsgálják felül a tervgazdaságon alapuló egész gazdasági rendszerünket, a hazai adottságoknak és magyar népünk létérdekeinek szem előtt tartásával.
8. Hozzuk nyilvánosságra kereskedelmi szerződéseinket, a soha ki nem fizethető jóvátételek tényleges adatait. Nyílt és őszinte tájékoztatást követelünk az ország uránérc-készleteiről, kiaknázásukról, az orosz koncesszióról. Követeljük, hogy az uránércet világpiaci áron, , nemes valutáért Magyarország szabadon értékesíthesse.
9. Követeljük az iparban alkalmazott normák teljes revízióját, a munkások és az értelmiség bérköveteléseinek sürgős és alapvető rendezését. Kérjük a munkások létminimumának megállapítását.
10. Követeljük a beszolgáltatási rendszer új alapokra fektetését és a termények okszerű felhasználását. Követeljük az egyénileg gazdálkodó parasztok egyenrangú támogatását.
11. Követeljük az összes politikai és gazdasági pereknek független bíróságon való felülvizsgálatát, az ártatlanul elítéltek szabadon bocsátását, rehabilitálását. Követeljük a Szovjetunióba kihurcolt hadifoglyok és polgári személyek azonnali hazaszállítását, beleértve a határon kívül elítélt foglyokat is.
12. Teljes vélemény-, szólás- és sajtószabadságot, szabadrádiót követelünk és a MEFESz szervezet számára nagy példányszámú új napilapot. Követeljük a meglévő káderanyag nyilvánosságra hozatalát és megsemmisítését.
13. Követeljük, hogy a sztálini zsarnokság és politikai elnyomás jelképét, a Sztálin-szobrot a leggyorsabban bontsák le és helyébe az 1848-49-es szabadságharc hőseinek és mártírjainak méltó emlékművet emeljenek.
14. A meglévő, magyar népnek idegen címer helyett, kívánjuk a régi magyar Kossuth-címer visszaállítását. A magyar honvédségnek a nemzeti hagyományokhoz méltó új egyenruhát követelünk. Követeljük, hogy március 15. és október 6. nemzeti ünnep és munkaszüneti nap legyen.
15. A Budapesti Műszaki Egyetem ifjúsága egyhangú lelkesedéssel nyilvánította ki teljes szolidaritását a lengyel munkásság és fiatalság felé és a lengyel nemzeti függetlenségi mozgalommal kapcsolatban.
16. Az Építőipari Műszaki Egyetem diáksága a leggyorsabban felállítja a MEFESz helyi szervezeteit és elhatározta, hogy folyó hó 28-ra (szombatra) Budapesten ifjúsági parlamentet hív össze, melyen küldöttségekkel részt vesz az ország egész ifjúsága. Holnap, f. hó 23-án du. fél 3 órára a Műszaki és egyéb egyetemek ifjúsága a Műegyetem előtti téren gyülekezik, onnan a Pálffy térre (Bem tér), a Bem-szoborhoz vonul, és megkoszorúzásával fejezi ki együttérzését a lengyel szabadságmozgalommal. E felvonuláshoz az üzemek dolgozói szabadon csatlakozhatnak.
(…)
Folyó hó 24-én a MEFESz országos vitát indít a magyar sorskérdésekről.
(...)
E határozat az új magyar történelem hajnalán, 1956. október 22-én született az Építőipari Műszaki Egyetem aulájában, több ezer hazáját szerető magyar ifjú spontán megmozdulásából.

Idézőjel (Angyal)

„Végigéltem és -harcoltam a folyamatot, az élő forradalmat, s abban a körülmények olyan helyzetek elé állítottak, amelyeket meg kellett oldanom. Ha nem lettem volna munkás és marxista és magyar, régen meghunyászkodtam volna. De nem tudok hallgatni, nem tudok hazudni, még magamnak sem. Sajnos nem volt időm, mert mindig a munkám volt az első, ahhoz, hogy megtanuljak formásan kifejezni gondolatokat. Bukdácsolnak a szavaim, de puritánságukban is a munkásosztály igazságát, erejét, világot átformáló munkáját tükrözik. Egyszerű ember egyszerű vágyait, jogát a munkához, szabadsághoz, emberséghez vannak hivatva tükrözni. Ezt a célt talán elérik, ha többet nem is.”
(Angyal István saját kezű vallomása)

Idézőjel (Angyal)

„A munkásság megalakította forradalmi tanácsait, saját elhatározásából sztrájkőrséget szervezett, majd saját elhatározásából megindította a munkát. Az ellenforradalom tehát nem volt veszélyes a forradalomra nézve. Saját belső erejével győzte volna le, és győzte is le a magyar nép.”
(Angyal István saját kezű vallomása)

Idézőjel (Angyal)

„A termelőerőket tehát a nép tartja a kezében, ezért övé a hatalom, és akkor alakít át kormányokat, amikor ezek nem fejezik ki céljait, gondolkodási formáit, létérdekeit, egyetemes és nemzeti kívánságait, vágyait.”
(Angyal István saját kezű vallomása)

Idézőjel (Angyal)

„De ez a forradalom nem csak bemocskolt, hanem meg is tisztított sok embert. Sokan levetették közülük a régi szennyet, és tisztábbak lettek azoknál, akik pincékben meghúzódva várták, hogy más kaparja részükre a gesztenyét.”
(Angyal István saját kezű vallomása)

Idézőjel (Angyal)

„Míg a Parlament tárgyalt és vitázott és gondolkozott a következő lépésen, a nép az utcán cselekedett, csinálta a forradalmat a gyakorlatban, kivívta a győzelmet apró és sorsdöntő ügyekben. A Parlament csak konstatálni tudta a történteket, de nem irányítani a forradalmat.”
(Angyal István saját kezű vallomása)

TMNT - Bevezető egy kritikához 2.

Pontosabban szólva:
Bevezető egy talán el sem készülő kritikához

(Végül is ez az elemzés, amit itt leírok sokkal fontosabb, mint az, hogy hogyan dorongolok le egy Bay-féle szemetet, nem igaz?)

Na nézzük!


A szereplők

Leonardo
A legérettebb teknős, a csapat filozófusa. Fegyvere is neki a legnemesebb: a kard. Ő az aki a leginkább hajlamos az önreflexióra, az elmélkedésre, szabad idejében szívesen olvas. Őhozzá áll legközelebb a szamurájok becsületkódexe. A 2003-as sorozatban, úgy vettem észre, ő volt a leghangsúlyosabb alak. (Időről időre voltak olyan részek, amikor a teknőcök útjai valami miatt szétváltak, sokszor csak véletlenül, és egy-egy részen keresztül csak egyiküknek egy kalandját lehetett nyomon követni. Ilyenkor mindig Leonardo története volt a legérdekesebb, legsokrétűbb és legfilozofikusabb.) A négy testvér közül ő az, aki elsőként jut el Japánba, és kutatja fel az Ősmestert (The Ancient One), azaz Hamato Yoshi mesterét, hogy tőle is tanuljon. (Mondjuk kettejük találkozása gyanúsan Yoda és Luke Skywalker megismerkedésére hasonlít a Birodalom visszavágban.) A 2007-es film is úgy indul, hogy Leo távol van, és éppen készül hazatérni (ott nem közvetlenül Japánból, hanem Dél-Amerikából érkezik haza). Leo nemcsak a család filozófusa, hanem egyfajta stratégája is. Tulajdonképpen ő a Szecska mester által is kijelölt vezető, amit viszont a többiek csak akkor fogadnak el tőle, ha nem teszi ezt folytonosan szóvá. Leonardónak pedig leginkább ezt kell megtanulnia, hogy úgy tudjon irányítani, hogy nem viselkedik „vezérként”. (Sajnos a 2012-es sorozatban Leonardo személyiségének ez az összetettsége és érdekes belső vívódásai nincsenek annyira kibontva. De végül is ez érthető is: a 2012-es sorozat tulajdonképpen a teknősök visszafiatalítása, „visszatinisítése” a 2003-ashoz képest.)


Donatello
A csapat műszaki szakembere. Afféle fúró-faragó zseni, bármit megjavít, bármit felépít. Ő tervezi a teknőcök különleges járgányait, a csatornarendszer biztonsági berendezéseit és néhány különleges fegyvert is. A jó ég tudja, hogy mindezekhez honnan szerzi be az alkatrészeket. Mivel az alkotók érezték, hogy a „műszaki zseni” még nem igazán jellemet jelent, hanem inkább adottságot, képességet, ezért úgy döntöttek, hogy a 2012-es sorozatban az ő figurájának adnak egy kicsit nagyobb mélységet. Így ott az ő belső vívódásaiba, bizonytalankodásaiba és sikerélményeibe nyerhetünk bepillantást. (Sok szempontból hasonlít egyébként Leonardóhoz vagy csak a 2003-as sorozat Leonardójához, de mégis sokban más.) Hogy még inkább kibillenhessen abból a stabil háttérember („szürke eminenciás”) szerepből, ami a 2003-as sorozatban jellemző volt rá, a 2012-es sorozatban szerelmes lesz Aprilbe. Ez aztán egy csomó bonyodalmat okoz. még nem tudni, hogy mindez hová fog a továbbiakban alakulni. Egyébként az általános vélemény szerint a legbékésebb, vagy inkább a legnyugodtabb a teknőcök közül. Legalábbis a legkevésbé hajlamos erőszakhoz folyamodni. (Bár a 2012-es sorozatban kicsit sokat idegeskedik, és sokat tépelődik. Mintha 2003-as szerepükhöz képest helyet cseréltek volna Leonardóval.) Ennek ellenére a harcban ő is szívós és kemény. Állandó fegyvere a bot.


Raffaello
Az egyik leggyakrabban félreértett teknőc. Nekem a kedvenc szereplőm. Sokan csak a nyers erőt látják benne, azt az embert, aki mindent erőből akar megoldani, és sokszor agresszív másokkal szemben. De ez azért nem egészen így van, mert bár Rafi egy heves, indulatos, türelmetlen természetű ember, de nem egy felszínes figura. Inkább arról van szó, hogy az egész csapatból neki van a legnagyobb szíve. Azaz ő képes a leghevesebben szeretni, de a leghevesebben felháborodni és feldühödni is. Igazságérzetét sokszor tudja az előnyére fordítani. (Raffaello ugyanis valószínűleg érzékeny kritikus műszerként mindenkinek jelzi, amikor túlzásokba esik: Leonardónak, ha a világos irányítás helyett elkezd hadvezéri pózban tetszelegni, Michelangelónak, ha túlzásba viszi a hülyéskedést és Donatellónak, ha túlságosan tudálékossá válik. Azonban magának Raffaellónak is meg kell tanulnia kicsit türelmesebbnek lenni éppen az ilyen emberi gyengeségekkel szamben.) Ugyanakkor neki is van humora, és képes kifinomult vagy gyengéd is lenni: vonzódik például a cicákhoz, a 2003-as sorozatban rendszeresen segít egy vak öreg néninek, a 2012-es sorozatban pedig különös szeretettel viseltetik háziállata egy teknős (?!), név szerint Spike (Cövek vagy Tüske) iránt. Ugyanakkor néha tényleg feleslegesen felhúzza magát Michelangelo hülyéskedésein, és Leo ellen is ő lázad fel legtöbbször, ha már úgy érzi, hogy a tesója túlságosan dirigálni akar. De a lelke mélyén tiszteli Leót, és félti Mikeyt. Raffaello állandó fegyvere a szainak nevezett tőr, amit nagyon elegánsan tud forgatni. Ugyanakkor pusztakezes harcban valószínűleg ő a legjobb az összes testvér közül, és az ereje is neki a legnagyobb. Szereti a száguldást, imád motorozni, és görkorcsolyázni is egészen művészien tud.
Hogy miért ő a kedvencem? Talán mert a lelkem mélyén én is rá hasonlítok, bár külső szemlélő számára legtöbbször inkább tűnhetek egy Leonardo-típusú embernek.


Michelangelo
A teknőcök közül ő tűnik a legfiatalabbnak. Talán csak azért, mert ő viselkedik általában a legéretlenebbül: mindig mókázik, bolondozik, mindenkit meg akar viccelni. Ezzel sokszor válik fárasztóvá is, amit Rafi visel a legnehezebben. Mindenesetre ő is tudja mindezt a maga és a csapat javára fordítani: ő hajlamos a legkevésbé aggodalmaskodni, ő a legderűlátóbb teknőc. Ő vonzódik a leginkább az olyan tinisnek tartott dolgokhoz, mint a képregények, a számítógépes játékok és a gördeszkázás. Mindig ő az, aki a leginkább követi az aktuális zenei divatot. Legtöbbször rajta keresztül valósul meg az, amit az angolok úgy hívnak: comic relief (történetmesélési elem filmekben, szó szerint: ’komikus megkönnyebbülés’, vagyis az, amikor egy egy feszültségteli helyzetet humorral oldunk fel (kellene már erre egy frappáns magyar kifejezés)). Ugyanakkor övé az a fegyver, ami valószínűleg a legkifinomultabb mozgást követeli: a nuncsaku. Emellett állítólag a tonfával és az egyszerű lánccal is jól bánik. Hobbija, mint már mondtam, leginkább a gördeszkázás, a zenehallgatás, a képregényolvasás és a számítógépes játékok. A 2012-es sorozatban minden eddiginél cukibbra van rajzolva.


Szecska mester (Master Splinter)
A patkány, a teknőcök mestere. És persze egy apafigura is. (Nem mindig könnyű neki a két szerep között váltogatni.) Szigorú, de igyekszik igazságos lenni. Hol sikerül, hol nem. Azért többnyire kiérdemli a tiszteletet és a bizalmat. További érdekes feszültségforrás, hogy úgy érzi, elszámolnivalója van Zúzóval, mestere, Hamato Yoshi halála miatt. (Pedig Zúzó, azaz Oroku Saki is csak bosszút állt Yoshin.) A teknőcök ezzel szemben csak megállítani akarják Zúzót, mint a város biztonságát veszélyeztető bűnözőt, de különösebb haragot vagy bosszúvágyat eredetileg nem éreznek vele szemben.
Szabad idejében egyébként Szecska mester is szívesen néz filmeket, de sokkal inkább él az ősi japán kultúrában, mint abban a New York-i undergroundban, amiben a fiai. Valószínű, hogy Szecskát még Japánból hozhatta magával Yoshi, talán így lehet, hogy a patkány még az Ősmesterre is emlékszik valamennyire. (Rajzolva a Mester a 2003-as sorozatban mutatott legjobban szerintem, ezért is azt a képét tettem ide.)


April O’Neil
Egy vagány újságíró csajszi, megáldva azzal a kíváncsisággal, ami az újságíró szakmához elengedhetetlen. Mindegyik filmsorozat az ő teknőcökkel történő megismerkedésével indul. Először csak a jó sztori lehetőségét látja, aztán összebarátkozik a teknőcökkel, akiket mint vidám haverokat, szórakoztató dumájú, jó cimborákat kezd értékelni. Ahol tud, segít nekik.
Egyébként az 1987-es sorozatban általában April volt a jellegzetes „a-lány-akit-mindig-elrabolnak-ezért-meg-kell-menteni”-szereplő, néha már túl sokszor is. (Volt ebben valami erotikus tényező is, ne tagadjuk.) 2003-ra szerencsére átalakult kicsit az alkotók gender-szemlélete. April pár fokkal vagányabb lett. A teknőcök jóvoltából a harcművészetben is művelni kezdi magát, és hamar kiderül róla, hogy egy igazán tehetséges tanítvány. Ezzel együtt maguk a fiúk nem akarják harcba vinni, és ő is inkább az önvédelem eszközének tekinti a karatét, a nindzsucu és a iaido egyes elemeit ötvöző kiképzését. Inkább afféle „nőiesebb” háttérfeladatokat végez, mint felderítés ésterepfelmérés, helyszín biztosítása akció közben, autóvezetés, fuvarozás, szóval minden olyasmi, ami inkább figyelmet, mint erőt igényel.
A 2007-es filmben viszont harcos amazon oldalát is megmutatta, illetve azt, hogy milyen jól elsajátította a kardforgatást. De itt is inkább elegáns és kecses mozgású, afféle capoeira-harcos.

A 2012-es sorozatban az addig mindig huszonévesnek ábrázolt Aprilből is tinit csináltak, aki még szintén kicsit keresi önmagát, és nem is újságíró, hiszen még diák. De így a teknőcöket sem tekintheti szertelen, játékos, éretlen „öcsikéinek”, mint az eddigi történetekben. Talán ezért is hoztak be egy olyan elemet is az alkotók, amit eddig soha: hogy a mutánsok egyike szerelmes lesz Aprilbe.
(A 2014-es filmváltozatban… Na ezt hagyjuk. Már maga a tény, hogy April O’Neilt Megan Foxxal játszatja el a rendező. April O’Neil és Megan Fox: hogy jön ez a két nő egyáltalán egymáshoz, hogyan lehet egyáltalán egy mondatban emlegetni őket? Az öntudatos, és okos csaj szerepét egy olyan színésznőnek adni, akiről köztudott, hogy csak bombamodell alakja miatt kell a filmvászonra. Akiről még maga a rendező, Michael Bay is azt nyilatkozza: „Megan sötét, mint az éjszaka, azt sem tudja, mit beszél.” (Azért ez sajnos sokat elmond arról is, hogy maga Michael Bay mennyire becsüli 1. a nőket, 2. a színészt, akivel együtt dolgozik, 3. a történetet, amit „el akar mesélni”, 4. a közönséget, aki majd a filmjét megnézi.) Kár is a szó rá.)


Casey Jones
Az utca harcosa, egykori hokijátékos, aki az élsport helyett inkább az éjszakai igazságosztást választja. Hokiütővel és baseball-ütőkkel csépeli a rosszfiúkat, hogy még félelmetesebb legyen hokimaszkkal takarja el az arcát. Az ő harcművészetében tényleg több a nyersesség, mint a kecsesség, bár lehet mondani, hogy kialakít egy saját stílust, egy sajátos utcai harcmodort. A teknőcökkel (a 2003-as sorozat szerint) a Bíbor Sárkányok nevű motoros banda ellen verekedve ismerkedik meg. (Ezzel a bandával ugyanis teknőceink is rendszeresen összetűzésbe keverednek.) Később aztán Casey is sokat tanul a teknőcöktől, mind mozgása, mind modora sokat finomodik, és aztán kiderül az is, hogy alapvetően egy jószándékú és barátságos srác ő, akiben van egy jó adag szeretetvágy is. (Azért nem véletlen, hogy a teknőcök közül a heves és néha zabolátlan Rafit érzi legközelebb magához.)
Aztán később szerelmes lesz Aprilbe. April is vonzódik hozzá, de mint jómódú értelmiségi családból származó újságíró eleinte kicsit tartózkodó óvatossággal kezeli a verekedős proligyereket. De a szerelemnek aztán nem sokáig lehet parancsolni. Szóval végül összejönnek. (Valószínűleg mindkettejük toleranciaszintjének is jót tesz, hogy megismerkedtek a teknőcökkel, és már a váratlan helyzetekre is jobban fel vannak készülve.) Aztán sok kaland és viszontagság után az egész sorozat az ő esküvőjükkel végződik, amin ott van az összes eddigi fontosabb szereplő…
Opsz, lelőttem egy poént?


Na, mindegy, szóval Casey…

A 2007-es filmben is megjelenik, ekkor még azt fejtegeti, hogy nem egyszerű együtt élni egy másik emberrel, innen tudjuk, hogy már összeköltöztek Aprillel. (Ezt a szöveget egyébként gyakran hallani olyan emberektől, akik aztán hamarosan össze is házasodnak szívük választottjával, és boldog házasságban éltek, és mi megállapítjuk magunkban, hogy azokon a bizonyos nehézségeken is túl lehet lépni…)
A 2012-es sorozatban belőle is tini lesz. Aprillel való kapcsolatuk lassan alakul, még nem tudni merre, még az is simán lehet, hogy az alkotók engedve a rajongók nyomásának tényleg Donatellóval fogják összehozni a lányt.


Oroku Szaki/ Oroku Saki azaz Zúzó (Shredder)
A Tini Nindzsa Teknőcök állandó ellenfele. Oroku Saki, bosszút állván bátyjáért nem tért vissza Japánba, hanem a külvilág számára sikeres üzletemberként, több cég büszke tulajdonosaként telepedett le New Yorkban. Az emberek többsége nem is sejti, hogy mindeközben egy modern nindzsaklánnak álcázott maffiaszervezetnek is vezetője,és nem riad vissza a legkeményebb eszközöktől sem, céljai elérése érdekében. Ez a kettősség meglehetősen ellentmondásossá egyben rejtélyessé teszi Orokut. Mármint az ember nem igazán érti, hogy ez a furcsa harcos legális üzleti sikereit tekinti az eszköznek ahhoz, hogy a háttérben egy magával szemben is szigorú nindzsa maradhasson vagy fordítva: a Fürgeláb/ Talpas Klán fenntartása a cégei és a vagyona teljes bebiztosítására szolgál. Más szóval az sem világos, hogy akkor most melyik tevékenység neki a munka, és melyik a hobbi. És milyen elveket követ? Valóban a nindzsák szigorú elveit (ahogyan azt lányával láttatni szeretné) vagy csak a saját korlátlan hatalmának kiépítése a cél számára? (Vagy nem is igen válik el a kettő: Oroku egy modern hűbérúr?)
Mindenesetre az, hogy ő egyrészt egy gazdag ember, másrészt egy álruhás harcos (és egyben stratéga és hadvezér is) nagyban hasonlatossá teszi Batmanhez. Csak éppen ő egy negatív Batman, aki nem a városért, önzetlenségből harcol, hanem egyrészt saját hatalmáért, másrészt szenvedélyből.
De éppen ez teszi érdekessé: nem is egészen egy fanatikus, elvakult gonosztevő, de nem is egészen egy hideg, számító, technokrata nagyúr.
A teknőcöket kezdetben nem gyűlöli, csak akadálynak tekinti tervei megvalósításához. Kezdetben talán még Szecskával is így van, bár biztos bosszantja, hogy annak idején ügyet sem vetett az általa üldözött és levadászott Hamato Yoshi elsőre jelentéktelennek tűnő háziállatára. Később, mikor a teknősök és a patkány már sok borsot törtek az orra alá, persze már egyre jobban haragszik rájuk.
A mostani, 2014-es filmváltozatban a Fürgeláb-klán (az előzetesben még Talpasok voltak) nem egy titkos nindzsaszervezet, hanem egy teljesen nyíltan tevékenykedő zsarnoki intézmény, amely terrorizálja a polgári lakosságot. Persze a rendezőnek nem nagyon volt igénye, sem ideje, hogy ezt valahogy árnyalja, bár nem is ez a legfontosabb egy ilyen esetben.


Karai
Oroku Saki (Oroku Szaki) lánya. Anyját korán elvesztette. Apja kissé ridegen bánik vele, harcosnak nevelte, de még csak nem is utódjának, hanem valamiféle segédtisztjének tekinti, akinek feladata az ő (az apa és parancsnok) utasításait végrehajtani. Karaiban így szintén valami furcsa kettősség dolgozik szüntelen: egyfelől a japán és az amerikai identitás kettőssége. Másfelől a harcos és az érző nő kettőssége. Harmadrészt az engedelmes gyermek és az önálló, gondolkodó lény kettőssége.
Karai érzékeli apjának ellentmondásosságát: leginkább azt, hogy az apja kíméletlen cselekedetei nem mindig állnak összhangban az általa hirdetett szigorú elvekkel. Kezdetben azonban nem lázad. Kérdés, hogy a végén hova jut el. (A 2003-as sorozatból kiderült, hogy bármennyire is harcos, neki is igénye lenne például egy párkapcsolatra.)
Karai a kardforgatás mestere. Többször összecsap Leonardóval, akivel egy idő után valami nagy-nagy kölcsönös tisztelet alakul ki egymás iránt. Ez a tisztelet egyfajta lovagiasságot eredményez, de sok rajongó megintcsak azt várja, hogy ez majd valamiféle vonzódásba fog átcsapni, barátságba vagy akár… (A disznó mocskos fantáziájukat ezeknek a rajongóknak!) A 2012-es sorozatban ezzel már Michelangelo is húzni kezdi ezzel Leonardo agyát.
A 2014-es filmben is felbukkan Karai, de semmiféle személyisége, jellemvonása nincsen. Tényleg csak egy a Fürgeláb-nindzsák közül, Zúzó akaratának engedelmes végrehajtója, nem is igen érteni, miért van a többi harcos közül kiemelve, utalás sincs arra, hogy Zúzó lánya lenne. Pedig ez a karakter (összetettségénél fogva) többet érdemelne.


Usagi és Gennosuke (Uszagi és Gennoszuke)
Két szamuráj (pontosabban ronin, azaz hűbérurát vesztett kószáló bérharcos-szamuráj), két harcostárs, akik gyakran zrikálják egymást. (Usagi nyúl, Gennosuke orszarvú.) Stan Sakai, a félig japán, félig amerikai képregényrajzoló találta ki őket. Stan Sakai összebarátkozott a Tini Nindzsa Teknőcök alkotóival, és azóta szereplőik néha átjárkálnak egymáshoz, azaz szerepelnek mind Sakai képregényeiben, mind a TMNT-képregényekben és filmekben. Többnyire harcostársakként, egymást segítve, bár a legelső alkalommal Leonardo és Usagi tévedésből majdnem levágták egymást. (Szerencsére nem bírtak egymással.) Általában téridő-kapukon keresztül járkálnak tá egymáshoz, mert világaik nagyon mások: az Usagi Yojimbo-ban mindenki különböző állatokra hasonlító ember, míg a TMNT-univerzumban csak a tini nindzsa teknőcök és néhány hozzájuk hasonló mutány az aki nem humanoid ember.
Usagi (illetve néha Gennosuke) és a teknősök mindenesetre mindig üde színt visznek egymás történeteibe, a rajongók örülhetnek, ha néha átruccannak egymáshoz.

TMNT - Bevezető egy kritikához 1.

Talán nem derült ki eddig a blogról, de régi nagy rajongója vagyok a Tini Nindzsa Teknőcöknek (is). Persze régi szép nosztalgikus emlékek is fűznek hozzá, de valójában itt nem csak arról van szó, mint a Winnetou esetében, hogy kezdek mindenféle érdekes és izgalmas lehetőséget belelátni az amúgy üres ötletbe, hanem ennek a legendakörnek az alakulását, fejlődését tényleg érdekes nyomon követni. Ugyanis ezesetben azt lehet látni, hogy a Kevin Eastman által teremtett képregényhősöket mindig újra előveszik, elölről kezdik mesélni történetüket, és mindig kicsit másképpen. Mindig kicsit mást tartanak fontosnak az adott alkotók az állandó szereplőkről, az ő viszonyrendszerükről, más mélységet és más mértékű komplexitást igyekeznek adni a történetnek, és más-más alkalmi mellékszereplőket találnak ki az egészhez.
Sajnos nem bírtam ki, hogy meg ne nézzem a legújabb filmes feldolgozását az egész legendáriumnak. Mindenki figyelmeztetett, hogy ne várjak túl intelligens hozzáállást a történethez egy olyan rendezőtől, mint Michael Bay, de én kitartottam amellett, hogy egy érdekes kísérletnek vetem alá magam; nevezetesen: meg tudok-e bocsátani a formatervezőknek, el tudok-e vonatkoztatni attól, hogy kedvenc hőseim, a teknőcök olyan éktelenül rondák ebben a filmben, hogy az botrány? Végül is nem derült ki, hogy egy jó és szellemes forgatókönyv esetén szemet tudnék-e hunyni efelett.

Ugyanis nyoma sincs szellemes forgatókönyvnek. Erőltetett és izzadtságszagú az egész, és hiába, hogy tudom, hogy az animátorok csapata hosszú évek verejtékes munkájával hozta össze ezt az egész komplex látványvilágot, sajnálom, de engem nem lehet meggyőzni azzal, hogy robbanások szikrái és üvegszilánkok repkednek 3D-ben a szemembe. (Van olyan akciófilm, amit szívesen nézek pusztán a látvány miatt is, de az ilyen akciófilmek többnyire számomra a szereplők mozgásától válnak érdekessé, nem a bennük felbukkanó robbanásoktól és menő kocsiktól. Magyarán: Bruce Lee és Jackie Chan és Tony Jaa és Lateef Crowder vagy négy szépen megrajzolt teknőc harcművészeti tudásáért hajlandó vagyok beülni egy filmre, de azért, hogy felboruló és elégő kamionokat nézzek…)
Mindegy, a film önmagában értékelhetetlen. Esetleg a többi TMNT-filmmel érdemes összehasonlítani, hogy láthassátok azt is, hogy miért sajnálom kifejezetten azokat, akik ebben a Bay-féle alakjukban fognak először találkozni kedvenc teknőceimmel. Ezért a mostani film rugdosása helyett inkább egy kis ismertetőt írnék az egész TMNT-univerzumhoz, kifejtve, hogy számomra miért érdekes ez az egész. A Bay-film földbedöngölését pedig majd menet közben, mellesleg végzem majd el.


A változatok
„Ennyi év után lépjünk túl azon, hogy milyen agyahagyott ember fejéből pattant ki nég emberméretű óriásteknőc, akik olasz reneszánsz mesterek neveit viselik, pizzát zabálnak és egy csatornapatkánynak köszönhetően váltak szuperhős nindzsákká.” –ezekkel a szavakkal kezdte a 2007-es filmhez írt kritikáját Steiner Kristóf az Exitben.
Nem titok, hogy ezekett az agyahagyott embereket Peter Lairdnek és Kevin Eastmannek hívják,

1984-ben találták ki ezeket a fura félig ember, félig teknős hősöket, és a céljuk ezzel tényleg az volt, hogy valamiféle abszurd paródiáját alkossák meg a kor szuperhőseinek. Csak aztán ez a móka túlnőtt önmagán. Képregénynek indult, majd mikor nagyon népszerű lett az egész, 1987-ben készült egy rajzfilmsorozat is, amely a ’90-es években jutott el Magyarországra.

Sokaknak máig is ez az „alapmű”, a meghatározó élmény a teknősökkel kapcsolatban. Készült aztán több élőszereplős film is, amelyeket szerintem nyugodtan át is ugorhatunk. (Próbálkoztak az alkotók nagyon, de bábokkal nem lehet ugyanazt megcsinálni, mint egy jól megrajzolt figurával.) Ami nagy dobás lett: egy újabb rajzfilmsorozat, amely 2003-tól 2009-ig futott Amerikában,

Magyarországra nem tudom mikor hozták, de biztos, hogy kiadták dvd-n is, én viszont már az Interneten találtam.
Közben 2007-ben kijött egy egész estés, számítógéppel rajzolt animációs film,

amely végre egyszerre kínálta a valószerűséget és a teknőcök kidolgozottságát.
2012-ben pedig elindult egy új sorozat Amerikában egy gyerekcsatornán,

ez máig is megy, az elkészült részek egymás után megjelennek Magyarországon is a csatorna magyar nyelvű változatán. És végül van ez a mostani, 2014-es film,

amit jó lenne, ha hamar elfelejtenénk.
(Biztos volt még más is, de én csak ezeket ismerem, úgyhogy ezekről fogok beszélni.)


Összehasonlítás

Az 1987-es sorozat még egy klasszikus gyerekmese volt, kézzel rajzolva.

A 2003-as sorozat már kicsit komplexebb volt, nem mindig csak gyerekeknek szóló mondanivalóval. A karakterek sokat árnyalódtak, a történet pedig nagyon szerteágazóvá vált. Ugyanis sokan írták a forgatókönyvet (nem egyszerre, hanem az egyes részekét más és más írók), és volt, aki sci-fi-, volt aki fantasy-irányba akarta elvinni az egészet, volt, aki megmaradt volna a klasszikus mesénél stb. Leginkább azért a sci-fi-vonal volt a jellemző: teknőceink jártak az űrben, más bolygókon és alternatív valóságokban (téridő-kapukon keresztül), a múltban, a jövőben és a cyber-térben. Sokszor túlzásnak éreztem az egészet. De ami miatt mégis képes voltam egy csomót megnézni belőle az az volt, hogy remekül volt kidolgozva benne a csoportdinamika, a karakterek közötti viszony, jól volt adagolva benne a dráma, a feszültség és a humor, szóval egész egyszerűen: jól meg voltak írva ennek a sorozatnak a részei, mégha néha az alapötlet nagy marhaságnak tűnt is. A hangsúlyos alapvetően az volt az egészben, hogy mindenféle félelmetes, horrorisztikus, vérfagyasztó dolgok történtek minden részben, a teknőcöknek egyre nehezebb, sokszor erejüket meghaladó feladatokkal kellett megbirkózniuk, és ők mégis mindig (vagyishát többnyire) megőrizték lazaságukat és humorukat. (Néha éppen azért, mert ez kell ahhoz, hogy feladataik súlya alatt ne roppanjanak össze.) Bár nehéz minden esetben megtartani a jó arányokat, de szerintem ez lenne az egész TMNT lényege: időnként elvinni a történetet a komolyabbés komplexebb témák felé, úgy hogy a főszereplők ugyanolyan lazák tudjanak maradni, ugyanakkor azt is demonstráják, hogy milyen a jó csapatmunka.
Jellemző, hogy ebben a sorozatban már sokkal inkább megkülönböztethetővé, jellegzetessé vált a teknőcök jelleme, egyéni tulajdonságai, a köztük lévő különbségek. Az alkotók ezt valahogy már a rajzolással is ki akarták fejezni: míg a korábbi változatokban a teknőcöket tényleg csak az álarcuk (esetleg: csukló- és térdvédőik) színe különböztette meg, addig itt álarc nélkül is megismerhetőek voltak: a más-más zöld árnyalatú volt a bőrük.
Talán nem mellékes, hogy szerintem ennek a sorozatnak volt a legjobb a zenéje is, már ami a főcímzenét illeti. (Aztán volt egy másik is.) Ami pedig legbosszantóbb volt számomra a sorozatban, az Raffaello angol nyelvű szinkronhangja. A színésszel semmi baj, de akkor is, miért kellet ilyen öreges-reszelős hangot adni neki? Hát elvileg ő is tini még nem?

A 2007-es film tulajdonképpen olyan volt, mintha a 2003-ban indult sorozat egyik hosszabb epizódja lett volna. Mármint a szereplők viszonyai teljesen ugyanolyanok voltak; azonkívül az alkotók nem kezdték elölről mesélni a történetet, az előzményeket meg mindent, hanem rögtön a közepébe csaptak, és voltak olyan szereplők is, akikről csak beszéltek, de nem jelentek meg a filmben, mert úgyis minden rajongó tudja, ki az a Zúzó. Ugyanakkor a film teljesen más technikával volt megrajzolva, mint a sorozat, és hiányzott belőle a kellő humor is, ami szerintem egy TMNT-sztori esetében elengedhetetlen.

Ami a 2012-es sorozatot illeti: azzal is az Interneten ismerkedtem meg, angolul. Ez a kedvencem az összes TMNT-film/ sorozat közül, leginkább azért, mert ez van a legjobban, legszebben, legötletesebben megrajzolva és animálva. Legalábbis a teknőcök itt néznek ki a legjobban, és a poénok sem csak szóbeli poénok, hanem sokszor kifejezetten az animálás mikéntjével játszanak az alkotók, mindig meglepve a nézőt valami szokatlan elemmel, mindezt úgy, hogy a történet sem esik szét az ilyenek miatt. Azonkívül itt már mindegyik tesónak egyéni mimikája és egyéni gesztusai vannak.

Én leginkább ebben a kedves alakjukban akarok emlékezni a tini teknőcökre. (Szecska mesterre viszont nem. Az ő alakja szerintem kifejezetten félresikerült, már ami a rajzolást illeti. Semmi emberszerű nincs benne, ami hiba.) Bár szerintem az ideális (vagy az optimális) az lenne, ha valahogyan ötvözni lehetne a 2012-es sorozat játékosságát, könnyedségét és vizuális humorát a 2003-as sorozat komplex történetvezetésével. (Egyébként abban is voltak jó vizuális ötletek, például némelyik szörny, vagy a motoros bandák tagjai, de azok nem voltak annyira poénosak, csak „szépek”.)

Az előtörténet
Adok egy kis összefoglalót erről is, mert miért ne. Az előtörténetet általában nem prológusszerűen az elején mondják el nekünk, hanem fokozatosan, menet közben ismerjük meg, különböző szereplők elbeszéléséből. Egyébként, mivel a történet mindig újrakezdődik, az előtörténetnek is többféle változata van. (Itt is van komplexebb és szimplább.) Én most egy önkényesen általam kiválasztott változatot mondok el, ahogy én emlékszem rá; lehet, hogy keverednek benne a különböző változatok elemei.
Szóval: Élt valamikor nem olyan régen Japánban két harcostárs: Hamato Yoshi (Hamato Josi) és Oroku Nagi.

Mindketten egy nindzsa-klánhoz, a Fürgeláb Klánhoz (más fordításban: Talpas Klán, angolul: Foot Clan) tartoztak. Szerencsétlenségükre egyazon nőbe szerettek bele. A lány szíve Yoshihoz húzott. Végül elmérgesedett a viszony a két egykori harcostárs között, olyannyira, hogy Nagi elkeseredettségében nekitámadt Yoshinak, aki végül önvédelemből harcban megölte Nagit. Ezek után a lánnyal együtt megszöktek, tartva a Klán bosszújától. Amerikában telepedtek le, ahol Yoshi harcművészetet oktatott, egyébként csendes visszavonultságban éltek.
Évekkel később azonban felbukkant New Yorkban Oroku Saki (Oroku Szaki),

Nagi testvére, aki szintén a Fürgeláb-klán legjobb harcosai közé tartozott. Bosszút kívánván bátyjáért, felkutatta Hamatóékat, de nemcsak Yoshival végzett, hanem a feleségével is, akit szintén felelősnek érzett Nagi haláláért. (Aztán viszont ahelyett, hogy visszatért volna Japánba, az Egyesült Államokban maradt, és megalapította a Fürgeláb Klán amerikai fiókszervezetét, amely így leginkább egy maffiaszervezetként kezdett működni. Nem kizárt egyébként, hogy Saki azért maradt Amerikában, mert az eredeti Fürgeláb-klán kivetette magából összeférhetetlen és hatalmaskodó természete miatt. Vagy ő maga haragudott rájuk, amiért éveket kellett várnia, hogy bosszút állhasson a testvéréért.)
Életben maradt viszont Yoshi intelligens házi patkánya, Szecska (Splinter), aki gazdái halála után lehúzódott New York csatornáiba. Egy nap egy ismeretlen eredetű vegyi anyagtól, ami a csatornába ömlött, különös mutáción esett át: megnőtt és emberszerűvé vált. A mutációját előidéző ismeretlen anyagba esett bele négy kis teknős is, akik hamarosan szintén emberszerűvé kezdtek válni. Szecska felnevelte a négy teknősgyereket, és megtanította nekik a nindzsucu művészetét is, amelynek legtöbb fogását Hamato Yoshitól leste el. De az emlékezetébe vésett mozdulatokat aztán maga is továbbfejlesztette. „Fiainak” mindig mint mesteréről beszélt Hamato Yoshiról.
(Egy másik változat szerint maga Szecska az óriáspatkánnyá változott Hamato Yoshi, de ez a változat nem magyarázza meg megnyugtatóan, hogy az a lötty, ami egy emberből félpatkányt csinál, ugyanaz miért csinál teknősből félembert.)
Az nem egészen tisztázott, hogy a négy kisteknős miért kapja olasz reneszánsz mesterek neveit. (A Bay-féle filmben legalább ez meg van magyarázva némileg: ezeket eredeti gazdáik adják nekik, akik egy „Reneszánsz” fedőnevű titkos biológiai kísérleten dolgoznak, és akik a teknősöket véletlenül a csatornába juttatják a kísérlet melléktermékeként keletkezett vegyi anyaggal együtt, ami aztán elindítja a teknősök és a patkány mutációját.) Az sem egészen világos, hogy ha Szecska mester japán akcentussal beszél, akkor a teknősgyerekek (akik tőle tanultak beszélni) miért használnak egymás között tipikus New York-i szlenget. De ez már nem olyan zavaró.
Maga a tulajdonképpeni történet általában ott kezdődik, hogy a tini nindzsa teknőcök megismerkednek April O’Neillel. Hogy ki ő? Alább kifejtem a szereplőknél.

Idézőjel (Angyal)

„Igenis tudja meg a világ, hogy ez a forradalom népi-nemzeti és elsősorban szocialista forradalom volt, s azt csak megnyergelni kívánták a reakciós ellenforradalmi erők.”
(Angyal István saját kezű vallomása)

Idézőjel (Angyal)

„Ezt az ügyet csak úgy szolgálhatja a kormány, ha megbékél a néppel, s nem mint a nép megmentője, hanem mint tékozló fiú, belátva bűneit visszatér szülőanyjához, a néphez, mely lehetőséget teremtett ahhoz, hogy létezzen. Kormányok soha nem szülnek népeket, mindig a népek szülik a kormányokat.”
(Angyal István saját kezű vallomása)

Idézőjel (Angyal)

„Ebben a forradalomban a vezetőt csak arra az időre tette vezetővé a közösség, amíg érdekeit kifejezte, és amíg a rendkívüli állapot tart. Azután mindenki megy végezni a régi munkáját, és nem lesz forradalmi érdemeiért káder.”
(Angyal István saját kezű vallomása)

Idézőjel (Angyal)

„Határozottan leszögeztük, hogy mi forradalmárok vagyunk, és nem pártpolitikusok.”
(Angyal István saját kezű vallomása)

Idézőjel (Vasvári)

„Világnézetet kell szereznünk.
Emberre nézve helyes vezéreszme az, mi madaraknál a repülő szárny. A világnézet szárnyat ad az embernek, mellynek repülő vitorláival a lég magas hullámain sajkázhat. E szárnyak segélyével a világ fölé emelkedhetünk. Egy pillanattal beláthatjuk a Föld nagy részét.
(…)
E világnézeti szárny különösen szükséges a történet árnyékbirodalmában. Ki magasabbra emelkedni tud, az nincs az események százalakú változataihoz csatolva, az felül tudja szárnyalni a tények halmazát, s egy magasabb ponton állapodik meg. Alant viharzani engedi a tények folyamát, anélkül, hogy azok hullámai által el hagyná magát sodortatni. Az események egyes buborékjait nem veszi tekintetbe, hanem ítél az összes cselekvények folyama felől.”
(Vasvári Pál: Történeti névtár)

Idézőjel (Angyal)

Angyal István, az 1956-os szabadságharc szerintem egyik legnagyobb (mert legtudatosabb) hőse ma lenne 86 éves. Ez alkalomból (bár nem kerek évszám, de nem baj) mindennap kiteszek egy idézetet tőle erre a blogra egészen Október 23-áig.
Íme:

„Ez a tüntetés jelszavául >>Függetlenség, szabadság, nem vagyunk mi fasiszták!<<, >>Ne hallgassunk Gerőre, úgy jutunk csak előre!<<, stb. jelszavakat választott. Kétségtelen azonban, hogy itt is, mint minden tüntetésen, megkísérelték félresiklatni a voltaképpeni céljától az embereket, de ezt határozottan leszerelte az ifjúság, a tüntetés első soraiban kialakult rend és vezetés, nem sikerült a forradalmi tüntetést ellenforradalmivá alakítani”
(Angyal István saját kezű vallomása)

Angyal Istvánról itt írtam korábban.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Angyal_Istv%C3%A1n

"Angyal István (Magyarbánhegyes, 1928. október 14. – Budapest, 1958. december 1.) az 1956-os forradalom szabadságharcosa, a budapesti Tűzoltó utcai csoport vezetője.
Békés megyei zsidó kisiparos és kiskereskedő család harmadik gyermeke volt, a negyedik polgári után iskoláit származása miatt nem folytathatta. 1944-ben édesanyjával és egyik nővérével az auschwitzi megsemmisítő táborba hurcolták. Nővérét az egész tábor előtt felakasztották, mert szökni próbált, anyja is a lágerben halt meg.
István túlélte a borzalmakat és Magyarországra visszatérve kommunista meggyőződésű lett, ettől az ideológiától várva a faji és osztálykülönbségek megszüntetését. (A kommunista pártba azonban soha nem lépett be.) Megszerezte az érettségit, majd 1947-ben magyar-történelem szakra felvették a budapesti bölcsészkarra. 1949-ben azonban, a Lukács-vita hullámai közepette (miután felszólalt a megtámadott Lukács György mellett) kitették az egyetemről.
Lakatos lett (a Budapesti Építőipari Lakatos Vállalatnál). 1951-ben Dunapentelén vasbetonszerelőnek tanult. Munkájáért a Sztálin Vasmű építésében több sztahanovistáknak járó elismerést kapott. Amikor 1953-ban új szellők kezdtek fújni és Nagy Imre először lett miniszterelnök, visszafogták a nehézipar fejlesztési ütemét, Angyal is elvesztette a munkáját. A Közlekedési Építő Vállalat alvállalataihoz került, 1955-től 1956 októberéig építésvezető.
A megvalósult államszocialista rendszerből kiábrándult, de továbbra is hitt Marx, Engels és Lenin tanaiban és abban, hogy alulról szervezve létrejöhet a "demokratikus", igazságos társadalom. (A demokráciát, mint a forradalom sodrában is kiderült, nem többpártrendszerként képzelte el.)
Bár munkája másfelé vonta, aktívan részt vett a budapesti fiatal értelmiségi körök életében, irodalmi esteken, a Petőfi Kör ülésein. Barátai voltak többek közt Csongovai Per Olaf filmrendező ("Csolaf") és Gáli József, Eörsi István, Fejes Endre írók. 1956. október 6-án részt vett Rajk László újratemetésén és este a József Attila Színházban Gáli Szabadsághegy című darabjának izzó hangulatú bemutatóján.
Október 23-án: A Bem-szobornál érte utol a tüntetést, a vonuló tömeggel a Parlamenthez ment. Este ott volt a Magyar Rádió ostrománál (kezdetben nem hitte, hogy a tömegre lőttek), a sebesültszállításban és a lőszerrakodásban segédkezett. A kommunista pártvezetőktől eltérően semmi kétsége nem volt, hogy forradalom zajlik. A Rádió elfogalását a haladó fiatalok győzelmének ítélte.
Október 25-én részt vett a szovjet beavatkozás elleni "véres-zászlós tüntetésben". Csolaf barátjával együtt ő érte el, hogy a tömeg a semleges Jugoszlávia és ne az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége előtt tüntessen. Az ezután következő napokban forradalmi verseket, röpiratokat terjesztett és kötszert, élelmet szállított a harcolóknak és a rászorultaknak a Péterfi utcai kórházból. Eközben került kapcsolatba a Tűzoltó utca környékén harcoló felkelőkkel, akik lassan elfogadták parancsnokuknak.
Október 29-én Janza Károly honvédelmi miniszter és később Nagy Imre miniszterelnök is tárgyalt a Corvin köz és a Tűzoltó utcai csoport vezetőivel, köztük Angyallal és Csolaffal. A felkelők elutasították a fegyverletételt, legalábbis a szovjet csapatok kivonulásáig."