Befejezetlen

„Lehet, hogy nem voltak csiszoltak a mozdulataink, de mi csináltuk a néptánc forradalmát, mi >>forradalmi tűzzel<< táncoltunk… Bennünket (…) nem is ismertek, mi mégis táncoltunk, igaz szívvel, őszintén… És most mindaz, amit akkor így indítottunk útra, megtorpant. Kiégtünk volna? (…) Vagy rossz volt mindaz, amit csináltunk, és csak most ütköznek ki a hibák? Mondjátok, hát tiszavirág volt ez a mi népitánc mozgalmunk? Elindult szép hajnalban, ragyogott, tündökölt egy ideig, rövid ideig – és vége?”
(László-Bencsik Sándor: Egy tánccsoport útnak indul)

Az együttes azonban nem szűnt meg. Fennmaradt. Igaz, már nem lesz belőle „a Mozgalom alternatív fellegvára” (aminek Vukinyirettyű hívta), sem „a holnap Pilvaxa” (aminek egyszer Ajdár nevezte). Már nem egy dinamikus, izgalmas kísérlet akar lenni, hanem egy stabil biztos pont. Már nem a keresgélést szolgálja, hanem a tájékozódást.
Kérdés, akarunk-e alkotni valamit. Kérdés, kell-e alkotni valamit, valami eredetit, újat, nyugtalant, megmozgatót. Vagy elég hogy együtt vagyunk? Én szerettem azt hinni, hogy éppen az együttlét öröme okozza a dinamizmust, az ötleteket, a felpörgött kreativitást. Vagy tévedtem? Vagy egyszerűen csak megöregedtünk? És a legtöbb embernek ezek szerint ilyen korban már nem az alkotásra van igénye, hanem egyszerűen csak a biztonságra? Vagy mi az alkotás tulajdonképpen? Az alkotásnak szükséges egyáltalán mindenképpen lázadónak, kísérletinek lennie, átlépnie valamilyen konvenciót, ahhoz, hogy eredeti legyen?

Mikkamakkával és Szelidecskével ballagtunk hazafelé az együttesi megbeszélés után. Szelidecske azt mondta:
-Jó, hogy nem volt nagy vita, hogy nem estünk teljesen egymásnak…
-Végül is tényleg nem baj, hogy nem szedtük szét egymást. – bólogattam – Én is azt hittem, hogy meg fog ismétlődni az a heves beszélgetés, ami a húsvéthétfői bálon lezajlott.
(A húsvéthétfői bálon ugyanis hevesen megtárgyaltuk ezeket az ügyeket Fülig Jimmyvel is. Végül is nem vitáztunk, mert majdnem mindenben egyetértettünk, de Jimmy is, én is elég hevesen, és hangosan mondtuk el, hogy mi van bennünk, miért nem érezzük jónak, amit csinálunk, és van-e így értelme az egésznek. Én ezt egy felszabadító élménynek éltem meg akkor, de lehet, hogy Jimmy ezt másképpen látta.)
-Mert most senki nem volt részeg. –mondta Szelidecske.
-Miért,hát be kell rúgni ahhoz, hogy őszintén beszélgethessünk? –kérdeztem megütközve.
-Igen Meder, látod, hogy így van. Az emberek nem viselik el a kritikát, és egy csomó mindent nem bocsátanak meg egymásnak józanon.
Persze én is tudom, hogy így van. Túl sok keserű tapasztalatom volt már erről.
Most valahogy mégsem tudtam beletörődni.
-Lehet, hogy ez általában így van, de nem pont arról szólt kezdetben ez az egész együttes, hogy jó barátok vagyunk és nem csak szakmai partnerek, hogy mindent megbeszélhetünk egymással (hiszen emlékeztek, mennyi mindent megbeszéltünk és tudtunk egymásról régen), hogy ez olyan hely, ahol lehet őszintének lenni, nem kell jópofizni, alakoskodni és talpat nyalni? –ezt akartam mondani. De Szelidecske megelőzött.
-Nézd! –mondta.
Az út tulsó oldalán három lányismerősünket láttuk meg, akik nekünk integettek. Átmentünk hozzájuk, és onnantól együtt sétáltunk hazafelé, hatan. Azok hárman élénk beszélgetésbe bonyolódtak Szelidecskével és Mikkamakkával, én meg csak emésztgettem magamban a mondandómat.
Végül szétváltunk. Mikkamakka és Szelidecske buszra siettek, így el kellett köszönnöm tőlük. Pár másodpercig gondolkodtam, hogy mondjam-e nekik: „Várjatok!”, de végül hagytam őket menni, hadd beszélgessenek.

Miért van az, hogy bizonyos beszélgetések éppen akkor szakadnak félbe, amikor kezdenének érdekessé válni? Fogalmam sincs, Szelidecske mit mondana arra, amit válaszolni akartam, de nagyon érdekelt volna. Ahogyan Mikkamakka véleménye is, hiszen, mint tudjátok Mikkamakkát többek között éppen a remek emberismeretéért tiszteljük mindnyájan.
Miért van, hogy Szelidecskével bizonyos fontos(nak ígérkező) beszélgetéseink olyannyiszor félbemaradnak? Miért kell annyi fontos mondatomnak erre a blogra menekülnie, ahelyett, hogy helyben terepen elhangozhatna, és megtenné a maga hatását?
Van amit persze nem lehet befejezni mert a végtelenbe tart, de ami előrevinne