Frissítés a politikai irányzatokról

 

Amióta elkészült, többekkel is megosztottam az elemzésemet a Magyarországon létező (nem két, hanem) hat oldalról. De idén már többen mondják, hogy egyre sürgetőbb egy új elemzést írni, mert eléggé megváltozott a helyzet.

Emlékeztetőül: azt állítottam, hogy a hat politikai oldal (amelyek egyet leszámítva nem fejezhetőek ki pártokban, ne is próbáljátok) a következő:

A nerencsek (fidesznyikek)

A posztfasiszták (és a tényleges f*siszták)

A liberálisok

A demokratikus szocialisták

A destruktív ellenzék/ Az erőltetett centristák

A tankisták (autoriter kommunisták)

Közülük a demokratikus szocialistákat tartottam legszimpatikusabbnak, illetve magam is ide soroltam magamat. (Nevezhetjük szociáldemokratáknak, szocdemeknek is, de akkor saját magamat ezen beül mindenképpen az újjászervezett szocdemekhez sorolnám, nem a hagyományos MSzDP-hoz.) Leginkább azért, mert itt láttam a lehetőségét annak, hogy valódi problémáról beszéljünk és túllépjünk a hideg polgárháborús tévképzeten, hogy „két oldal” áll egymással szemben. Talán lehet esélyünk észrevenni a valódi közös érdekeket is. (Lenne, ha sokan nem „baloldalaznának”, magunkat is folyton, amivel pont ezekbe a nem releváns ellentétekbe gyömöszölnek bele minket, mint Prokrusztész ágyába.)

A többiekről azt gondoltam, azért hajlamosak beleragadni ebbe a tévképzetbe, mert:

-        -        a nerencsek és a liberálisok egymást ellenségnek tekintik

-        -    a liberálisok a szocdemeket alárendelt csatlósnak gondolják (ide értve a magukat megtévesztő módon „szocialistának” vagy MSzP-nak nevező liberálisokat, illetve liberális pártot is)

-        -       a posztfasiszták ténylegesen a nerencsek alárendelt csatlósai, bármit is hirdetnek egyébként magukról

-        -     az államkommunisták („tankisták”) a régi hidegháborús logikájukat akarják alkalmazni, és aszerint bratyiznak egyik vagy másik csoporttal, hogy ezt a logikát kitől hallják vissza

-        -    a destruktív (ál)ellenzék is „két táborról” beszél, amin ők kívülállnak. Ők görcsösen bizonygatják magukról, hogy ők a „centristák”, ők a magasan mindenki felett lebegő „bölcsek”, akik „nem állnak senki oldalán”, és bár állítani sem állítanak semmit, ezzel a hozzáállásukkal mindenkinél okosabbnak hiszik magukat. De éppen ezzel a görcsösen erőltetett passzivitásukkal válnak a rendszer fenntartóivá

 

Mi változott ehhez képest?

Úgy tűnik, a „görcsös centrizmus” a kényszeres passzivitásból hirtelen megszervezett, aktív erővé vált. Szervezete lett (a Tisztelet és Szabadság Pártja, vagy röviden TiSzaP*) és identitása lett.

Erre leginkább a „görcsös centrizmust” eddig is fenntartó „destruktív (ál)ellenzék” kénytelen reagálni. Reagálásuk kétféle lehet:

-        -    Vagy megtartják az ellenzékiséget, és csatlakoznak a TiSzaP-hoz (mint Puzsér Róbert és hívei)

-        -      Vagy megtartják a destruktivizmust, ekkor viszont elvesztik az ellenzékiségüket, és „ártatlan” „centrizmusukat”, azaz eddigi féltett kincsüket is. (Mint pl. Hont András.) **

(* a párt neve Tisztelet és Szabadság Pártja, tehát a rövidítése logikusan TiSzaP. A „Tisza” egy folyó neve.)

(** Puzsér Róbert most azért ekézi Hontékat, amit ő maga művelt a legmagasabb szinten: a cinikus gáncsoskodásért. Végül is jó, hogy ezt leleplezi, csak azért lehetne ebben némi önreflexiója vagy önkritikája is. Nincs neki, éppen úgy, ahogyan eddig Magyar Péternek sincs.)

 

A többiek nem tudtak ezzel a helyzettel mit kezdeni. Mi sem. Egyelőre várjuk, hogy mi lesz.

Az újcentristákkal szemben még bizalmatlan vagyok. Programot még nem mutattak fel, ezért a jószándékukról még nem tudtak meggyőzni. Baráti jobbot nem próbáltak nyújtani. Nem úgy tűnik egyelőre, hogy ők hajlandóak lennének különbséget tenni a liberálisok és demokratikus szocialisták között. Azt meg ne várják tőlem, hogy ha eddig nem tettem, most hirtelen leboruljak egy Új Vezér előtt, csak azért, mert kilépett a népnyúzók közül. (Amikor jó ismerőseim váltak durva lejáratások áldozataivá, még lapított.) Nem zárkózom el tőle, de várom, hogy mondjon valami konkrétumot, amire reagálni lehet.

Az biztos, hogy én feldúlni és megszüntetni szeretném azt a szörnyű erődöt, ahonnan mérget öntenek a magyar vizekbe és agyakba. Aki ehhez faltörő kosként segítséget nyújt, az hasznos lehet. Csak tartok tőle, hogy az Új Vezérnek inkább várkapitányi ambíciói vannak. Bizonyítsa be az ellenkezőjét és jövünk. Nem hű alattvalónak, hanem szövetségesnek.

Addig marad a várakozó megfigyelés. És a reményteljes emlékezés, hogy volt azért már a történelemben egy Bosak tábornok…